Lehet egy nárcisztikus személy jó vezető?

Elbűvölnek a bájukkal és irányítanak a viselkedésükkel. Mindent megteszünk nekik, és közben meglehet, hogy nekünk fel sem tűnik, hogy csak saját magukkal vannak elfoglalva. Azt gondoljuk, hogy ők a világ leghatározottabb emberei, holott csak nem veszik figyelembe mások véleményét. Miért van annyi nárcisztikus vezető? Vajon valóban jó vezetők-e egy csoport élén, vagy csak jó színben tudják feltüntetni magukat? Ők keresik a vezetésben rejlő hatalmat, vagy inkább őket tartják alkalmasnak a vezetésre? A téma máig a szervezetpszichológiai kutatások középpontjában áll, hiszen egy eredendően negatív tulajdonságról beszélünk, mely mégis pozitív következményekkel járhat egy munkahelyen.

A gondolataik leginkább saját maguk körül forognak. A tetteik vezére a csodálat, a hatalom és az elismerés iránti vágy. Kire gondoltunk? Természetesen a nárcisztikus személyekre, akik felmérések szerint

a normál populáció nagyjából 3%-át teszik ki.

Gyakrabban találkozunk velük, mint gondolnánk, mégsem ismerjük fel őket túl gyorsan, holott meglehetősen szembetűnőek az ismertetőjegyeik. A varázserejük ugyanis épp abban rejlik, hogy a kisugárzásukkal képesek elterelni a figyelmünket az önimádatukról és öncélúságukról.

A pszichopatákhoz hasonlóan a legkönnyebben a hatalombirtoklással járó pozíciók között keresgélve lelhetjük fel őket: nagy számban vannak közöttük vállalatvezetők, politikusok, rendfenntartók. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés: a tyúk volt előbb, vagy a tojás? Azaz azért kerültek ebbe a pozícióba, mert vágynak a hatalomra, vagy azért, mert jól bánnak vele? A kérdés megválaszolásához kicsit ássunk mélyebbre, és vizsgáljuk meg, hogy mi szükséges ahhoz, hogy egy ilyen pozícióban valaki jól helyt tudjon állni.

Mások iránytűje, önmaga origója

A vezetés során az első és egyben legfontosabb tulajdonság az, hogy az illető képes legyen döntéseket meghozni, illetve elvállalni azok súlyát. Egy nárcisztikus személy ritkán ingatható meg a tekintetben, hogy vajon jól gondolkodik-e egy témával kapcsolatban. Így ha abban nem is lehetünk biztosak, hogy jó volt a döntés, amit meghozott, arra feltehetjük a pénzünket, hogy konzekvensen ki fog állni mellette és be fogja tartatni azt.

Mi szükséges még ahhoz, hogy valakiből (jó) vezető váljon? Az, hogy képes legyen meggyőzni és irányítani másokat. Erre a személyiségtípusra mindez különösen jellemző, hiszen kedvüket lelik abban, ha rájuk figyelnek. Az is gyakori, hogy olyan képességgel vagy tudással rendelkeznek, melyekkel lenyűgözik a körülöttük lévő embereket. Ez segíti őket abban, hogy már a megjelenésükkel, a karizmájukkal képesek legyenek elérni, hogy a beosztottjaik azt tegyék, amit mondanak.

Fiedler szerint a vezetés tulajdonképpen

„mások befolyásolása abból a célból, hogy valamilyen feladatra közös megoldást találjanak”.

A nárcisztikus vezetők esetében mások hatékony befolyásolásának képessége egy kulcselem a hatalom gyakorlásához. Épp emiatt, gyakran együtt jár a machiavellizmussal is. A machiavellista személy előszeretettel manipulál másokat, morálisan megkérdőjelezhetőek a tettei, és az empátia hiánya jellemzi. Mindez segíti őt abban, hogy ráerőltesse az akaratát a környezetére.

Olümposz vagy Taügetosz?

Amikor egy nárcisztikus személyre gondolunk, és ellentétes pólusú jellemzőket figyelünk meg rajta, mint vonzerő és irányításvágy, karizma és önimádat, próbáljuk a saját kognitív disszonanciánkat csökkenteni. Ennek érdekében magyarázatokat kreálunk, melyekkel alátámaszthatjuk, hogy miért nem is olyan rossz tulajdonság, ha valaki ráerőlteti másokra az akaratát, vagy ha mindig önmagával van elfoglalva, így helyezve azokat pozitívabb fénybe. A nárcisztikus vonásokat így gyakran félreértelmezzük,

és azt gondoljuk, hogy a sikeres emberek jussa.

Azzal álltatjuk magunkat, hogy megdolgoztak a dicsőségükért és kiérdemelték azt, így miért is lenne probléma, ha folyton-folyvást megmutatnák azt a világnak is.

Meglehet ugyan, hogy a nárcizmus olyan karaktererősségekkel jár együtt, melyek képesek kiegyensúlyozni a nemkívánatos viselkedésüket. Ha azonban a nárcizmus más negatív személyiségjellemzőkkel jár együtt, mint a pszichopátia, szadizmus vagy a már említett machiavellizmus, akkor a vele járó pozitív tulajdonságok már nem tudnak ellensúlyként funkcionálni. A fő kérdés tehát vezetők esetében nem az, hogy nárcisztikusak-e, hanem az, hogy milyen jellemzőkkel jár együtt mindez, és milyen arányban nyilvánulnak meg ezek a viselkedésükben.