Lehet szakmaiatlan a tetoválás? – Így változtat megítélésünkön egy testdíszítés

A tetoválás hagyománya régre nyúlik vissza. Már az archaikus időszakból is fennmaradtak olyan leletek, amelyek bizonyítják a testdíszítést különböző formáit. Hogyan tűnt el végül az európai kultúrából, és milyen asszociációkat kapcsolunk napjainkban a tetoválásokhoz? Vannak olyan szakmák, ahol kifejezetten hátrányt jelent a tetoválás? 

Az ősi időkben a tetoválást pozitív hozzáállás övezte, mivel a felnőtté váláshoz és a spiritualitás fejlődéshez kötötték. Vajon mi vezetett ahhoz, hogy a mai társadalomban, főként az idősebb generáció körében a tetováláshoz negatív asszociációkat kapcsolnak? A mai megítéléshez hozzájárulhatott az az intézkedés is, melynek során az egyház megtiltotta hívei számára a tetoválás viselését, illetve az inkvizíció során stigmaként, megbélyegzésként és büntetésként használták azt. Ennek hatására a tetoválás hosszabb időre eltűnt az európai kultúrából és csak bizonyos csoportok (mint a tengerészek vagy a katonák) őrizték meg hagyományát. 

Vajon csak a bűnözők tetováltak?

A kriminális csoportok már több száz éve használják a tetoválásokat hovatartozásuk jelzéseként. Egyes törzsekhez hasonlóan, a különböző csoportok is saját szimbólumrendszerekkel rendelkeznek. Nem véletlenül alakult ki a börtönökben az ott készített, úgynevezett „börtöntetoválások” hagyománya.

A történelem során általánosságban nagyobb elfogadás övezte azt, ha egy férfi viselt testdíszítést, mintha egy nő. A tetovált test mint olyan, hosszú ideig a férfiassághoz és annak kifejezéséhez kapcsolódott. Csak az 1970-es évek táján elkezdett egyre elterjedtebbé válni a nők körében is a tetováltatás, ekkor jelentek meg a kifejezetten feminin minták is.

Ma is azt a jelentést hordozzák a tetoválások, mint régen? 

Különböző vizsgálatok és felmérések eredményei alapján erre a kérdésre nemmel válaszolhatunk – a múlt században ugyanis fordulópont következett be a tetováltság kérdésének társadalmi megítélésében. A testdíszítés e fajtája a középosztály körében is elterjedtebbé vált, illetve készítésének technikája is finomodott. A tetoválás így az önkifejezés eszköze lett, és művészi értéket kezdett el képviselni.

Mára már legtöbbször nem a csoporthoz való tartozás kifejezése, hanem az egyén, azaz az „én” hangsúlyozása áll a tetoválások készítésének hátterében.

Ennek ellenére azonban a tetovált személyekhez máig olyan előítéletek kapcsolódnak, mint a rossz iskolai teljesítmény, a zűrös családi háttér, a börtönviseltség. Ezek a sztereotíp megítélések jellemzően az idősebb generációk köréből származnak, a fiatalabbak között a tetováltság aránya és annak elfogadottsága is jóval magasabb.  

Miképpen befolyásolja egy személy megítélést manapság az, ha tetovált?

A kategorizáció folyamata mögött az az alapvető emberi szükséglet húzódik meg, hogy a körülöttünk lévő világot értelmezni, definiálni és rendszerezni tudjuk. Ez a folyamat ugyanis fontos szerepet tölt be a szociális interakciók és a megismerés során is. Ugyanakkor pont a kategorizáció képezi a sztereotípiák kialakulásának alapját is.

A sztereotipizálás útjában állhat annak a pontos megítélésében, hogy mennyire különböznek egymástól az egy csoportba tartozó személyek.

Ilyen például az, amikor a focidrukkerekre mint agresszív személyekre gondolunk, és nem vesszük figyelembe az egyéni különbségeket közöttük. Ez a folyamat megfigyelhető bizonyos esetekben a tetovált személyek megítélésekor is. Hiszen a tetováltság ténye egy adott csoporthoz való tartozást jelent, és a fentebb említettek alapján ehhez a csoporthoz javarészt negatív jellemzőket társítunk.

Vannak olyan szakmák, amelyek esetében ez kevésbé jelenthet problémat: az úgynevezett „kékgallérosokhoz”, azaz fizikai munkások csoportjához inkább társítjuk a tetováltságot. A fehérgalléros, azaz szellemi munkát végzők esetében viszont nagyobb eséllyel fordulhat elő munkahelyi diszkrimináció a látható helyen lévő testdíszítés miatt. Ez megmutatkozhat abban, hogy az illető hátrányos megkülönböztetést tapasztal az álláskeresés során vagy a már meglévő munkahelyén a tetoválásának elfedésére kérik.

Talán meglepő, hogy pszichológia is az olyan munkakörök csoportjába tartozik, ahol problémát okozhat egy szakembernek az, ha testdíszítéssel rendelkezik.

Nem egy olyan eset fordult elő, amikor arra kérték a klinikai környezetben dolgozó szakembereket, hogy takarják el a tetoválásukat a kliensek elől. Emögött olyan indoklás húzódott, mint hogy a tetoválás nem tükröz professzionalitást, illetve túl önkifejező, azáltal, hogy sokat elárul a viselőjéről.

A mai világban tényleg befolyásolná a pszichológiai szolgáltatást igénybe vevő személyek véleményét a szakember tetováltsága? 

Egy Magyarországon végzett kutatás ezt a kérdéskört vizsgálta. A kísérlet során a kitöltők fiktív online pszichológusok profiljait tekintették meg és különböző dimenziók mentén osztályozták őket. Miután megnézték az egyes profilokat, olyan kérdéseket tettek fel nekik, mint hogy mennyire tűnik szakmainak az adott szakember, vagy mennyire ajánlanák őt egy ismerősüknek.

Bizonyos kísérleti csoportok úgy látták a pszichológus profilját, hogy a képen szembetűnő volt a szakember tetoválása, míg mások úgy, hogy nem volt testdíszítés a bőrén. A statisztikai kiértékelés során a különböző kísérleti csoportok válaszait hasonlították össze egymással. A vizsgálat négy kérdésre keresett választ:

-       Hogyan befolyásolja a terapeuta megítélését az, ha tetovált?

-       Függ-e a tetovált pszichológus megítélése attól, hogy milyen nemű?

-       Befolyásolja-e a megkérdezett életkora azt, hogy hogyan ítéli meg a tetovált szakembert?

-       Vajon a testdíszítéssel rendelkező emberek máshogy ítélik-e meg a tetovált szakembereket?

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a megkérdezettek javarészt negatívabban ítélték meg a tetovált személyeket. Emögött az állhat, hogy a tetováláshoz fűződő sztereotípiák a mai napig jelen vannak, és kihatnak arra, hogyan ítéljük meg az embereket első ránézésre. Igaz ugyan, hogy mérhető volt a különbség a tetovált és tetoválatlan szakemberek megítélésében, azonban az eltérés a két érték között nem volt kiemelkedően magas.

A vizsgálatban született eredmények alapján feltételezhető, hogy a jövőben ez a negatív megítélés ki fog kopni a társadalomból. Szintén a tetováltsághoz kapcsolódó berögződések meglétével magyarázható az az eredmény is, amely szerint a kitöltők professzionálisabbnak ítélték meg a tetovált férfi pszichológusokat, mint a nőket. 

Érdekes, hogy a vizsgálat nem mutatott különbséget a különböző generációk tetováltságról alkotott véleményében. Ez azt jelenti, hogy az előzetes feltételezésekkel ellentétben az idősebb kitöltők nem ítélték meg negatívabban a tetovált pszichológusokat. Illetve nem várt eredmény született annál a kérdésnél is, hogy milyen hatással van valakinek az észlelésére az, ha a megkérdezett személy maga is tetovált. A vizsgálatban résztvevő tetovált személyek ugyanis nem ítélték meg pozitívabban a testdíszítéssel rendelkező szakembereket. 

Tehát egy pszichológusnak lehet látható helyen tetoválása vagy sem?

A kutatásban nem erre a következtetésre jutottak az eredmények alapján. Ha a negatív megítéléstől való félelem miatt a szakemberek eltakarják a tetoválásukat, vagy egyáltalán nem részesítik előnyben a látható helyen lévő mintákat, akkor lehet, hogy sosem tűnnek el a kérdés körüli sztereotípiák. Minél általánosabbá válik az, hogy az olyan munkakörökben lévő személyek is rendelkezhetnek tetoválással, mint a pszichológusok, annál inkább elfogadottabb lesz a jelenség.

Bizonyos esetekben az, ha egy szakember maga is tetovált, az egyfajta kapcsot is jelenthet közte és a kliense között.

Egy tetovált pszichológusnak szívesebben meséli el a kliense a bőrén lévő minták a történetét. Egy-egy minta pedig fontos személyes élményhez kapcsolódhat, amely megosztása a kliens és terapeuta közötti kapcsolatot mélyítheti és elősegítheti a terápiás folyamat sikerességét.