A felnőtté válás útja régebben egyértelmű és követhető volt. Ez mára már a múlté. Az érettségit egyre kevésbé tekinthetjük a felnőttkor küszöbének. A nemi érés, a tanulmányi fejlődés, a párválasztás, a munkakezdés, a gyermekvállalás sorrendje és időpontja már korántsem egyértelmű. A fiatalok számára a lehetőségek szinte korlátlanok, mégis gyakran előfordul, hogy a felnőtté válás folyamata évekre megakad. Székács Zsófia tanácsadó pszichológus írása.
A természeti népeknél a felnőtté válást egyértelmű rítusok jelezték, jelzik. A törzs tagjainak részvételével tartott beavatási szertartások, párválasztó rituálék során a fiatalok fokozatosan lépnek át a felnőttkorba. Bár ezeknek a szakrális ünnepségeknek a maradványai (mint a szalagavató bál, érettségi) megtalálhatóak a nyugati kultúrában is, de inkább csak külsőségekben hordozzák magukban a felnőtté válás jeleit, mintsem, hogy megsegítsék a fiatalok mentális átlépését a felnőttkorba.
A társadalmi elvárások és a lehetőségek hiánya korábban egyértelmű irányt mutatott a mielőbbi munkakezdés és a családtervezés felé, de a világ változásával együtt a fiatalokat érintő konvenciók és elvárások is átalakultak. A lehetőségek korlátlanok, és ennek a nagy szabadságnak köszönhetően a
felnőtté válás folyamata is egyre inkább kitolódik.
Majd ha nagy leszek…
Fiatalon mindannyian más képet alakítunk ki magunkban arról, hogyan fogjuk megteremteni függetlenségünket, hogyan válunk igazi felnőtté saját magunk szemében. Sokaknak ez a tudat az anyagi biztonsághoz, másoknak a karrierfejlődéshez vagy a külföldi élethez kapcsolódik. Egyesek a házasságtól, a családteremtéstől érzik magukat érettnek, míg némelyeknek valamilyen régóta vágyott státuszszimbólum megvásárlása (egy saját autó, vagy lakás), esetleg egy egzisztenciális stabilitást nyújtó munka megszerzése adja a mentális feljebb lépést.
Ha a fiatalok felnőtté válását egyfajta lépcsősornak tekintjük, amin az egyes lépcsőfokok a folyamat egy-egy fontos szakaszát jelentik, akkor kimondhatjuk, hogy a lépcsőfokok sorrendje és száma egyénenként teljesen eltérő lehet. A lépcső a gyermekkori álmokból, szülői modellekből, a szociális korcsoport mintáiból épül fel. Egyik út sem jobb a másiknál, a lépcsőfokok sorrendje és száma az egyén mintáiból és motivációjából építkezik. Rá jellemző és meghatározza őt. Befolyásolja a fiatal célkitűzéseit, és előrehaladását az életben.
Ha megakadunk a lépcsőn
Ám számos húszas, de akár harmincas éveiben járó fiatal felnőtt küzd azzal, hogy valamilyen oknál fogva elakad egy fontos lépcsőfoknál. Noha az évek egyre telnek, mégsem képes megtenni a következő mentális lépést. Amikor egy fiatal hosszú évekig ebben a stagnáló állapotban tölti az életét, kívülről nézve olyan, mintha várna valamire. Mintha egy hosszú lépcsősor valamelyik alsó lépcsőfokán vesztegelne, és nem is tenne kísérletet arra, hogy feljebb kerüljön. Ezt a fajta megakadást általában a környezet is észreveszi, gyakran kísérletet is tesz arra, hogy aggodalmát az illető tudomására hozza. De a sürgetés általában dacot, ellenállást vált ki, mivel a fiatal felnőtt belülről kevésbé érzékeli, hogy egy helyben áll. Visszatekintve idővel ő is megállapíthatja, hogy évek teltek el anélkül, hogy a saját igényei szerint előbbre lépett volna.
Szakmai tapasztalatom szerint ez a fajta stagnálás általában valamely
múltbeli kudarc, feldolgozatan trauma eredménye,
amely megakasztja fiatalt a következő lépcsőfok meglépésében. Ezek a fiatalon átélt kudarcok gyakran abból fakadnak, hogy a személy külső nyomás hatására olyan helyzetbe kerül, amire még nem állt készen, amit nem tudott sikeresen meglépni. Azokat a fiatalokat, akikben még nem szilárdultak meg a jövőt érintő elhatározások, a szülői elvárások és a korcsoport mintái gyakran tévútra viszik, csakhamar olyan helyzetben találhatják magukat, amiből csak vesztesen kerülhetnek ki.
Egy rossz döntés, egy tévesen megválasztott főiskola, egy elhamarkodott házasság, egy sikertelen megmérettetés kudarca
hosszú évekre visszavetheti az egyén fejlődését.
A kudarcból fakadó önbizalomhiány, motiváció– és kompetenciavesztés vagy bizalmatlanság pedig újra és újra előkerül majd, amikor olyan lépcsőfokhoz ér, aminél a korábbiakban elbukott.
Nézzünk szembe a múlttal!
Bár kifele nem feltétlenül ezt mutatjuk, de szívünk mélyén gyakran magunkat hibáztatjuk a múlt kudarcaiért. A rossz tapasztalat egyértelműen a saját kompetenciánkba vetett hit megingásával vagy elvesztésével jár együtt, ahelyett hogy felmérnénk a valós felelősségünket a helyzetben. Sokan nem is mernek visszatekinteni a múlt negatív eseményeire. A növekvő önvád és a szégyenérzet hatására inkább elhessegetik a kellemetlen emlékeket, mintsem hogy szembe nézzenek vele. Pedig a múltbéli kudarcélmények átkeretezésével, újraértelmezésével elősegíthetjük fejlődésünket. Ha reálisan látjuk saját felelősségünket, és képesek vagyunk megbocsájtani magunknak és másoknak a múlt hibáit, úgy magunk mögött hagyhatjuk azt a lépcsőfokot, amin oly régóta vesztegelünk.
Székács Zsófia, tanácsadó pszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely munkatársa.
