A pszichológusok és a pszichiáterek manapság is sokak szemében misztikusnak és kerülendő dolognak tűnnek. Pedig a pszichiátria az orvostudomány egyik ága, a pszichológia pedig az egyik legszéleskörűbben alkalmazható tudományterület. Ennek ellenére a társadalom számára gyakran mumusnak számítanak művelői. Mi lehet ennek az oka?
Sajnos mai napig tartja magát az a nézet, hogy aki pszichológushoz/pszichiáterhez megy, az elmebeteg. Sokan hiába érzik szükségét, inkább nem veszik igénybe a segítséget, mondván: nem alázzák meg magukat, „ők nem hülyék”.
Pszichológus vs. pszichiáter
A pszichológia és pszichiátria fogalma gyakran összemosódik – helytelenül. A pszichiátria a neurális elváltozásokból eredő, idegrendszeri zavarokat hivatott kezelni, melyek lehetnek viselkedéses vagy pszichés problémák.
a pszichiáter orvos, A pszichológus pedig pszichológus.
A pszichoterápia mind a kettő számára eszköz lehet, de az utóbbi szakember a neurális vagy egyéb elváltozásokra nem fog tudni segítséget nyújtani, mert az ehhez hasonló zavarokkal élő egyéneknél pusztán a terápia nem elegendő a hatékony kezeléshez. Tehát vannak „pszichiáteri” és „pszichológusi” esetek. A pszichológia már nehezebben definiálható fogalom. A lélektani hatásokra helyezi a hangsúlyt, széles spektrumon közelíti meg a jelenségeket. Minden ép pszichével rendelkező egyén számára eljöhet az az élethelyzet, amikor megbillen a lelki egyensúlyi állapota. A pszichológus többek között ennek helyreállításában tud segíteni. Ám ez csak a pszichológia egyik ága! Szép számmal akadnak neuropszichológusok, kutatók, különböző terapeuták stb.
A pszichiátria és a pszichológia természetesen nem elválasztható egymástól, nem is olyan régen pedig még kevésbé volt az. Művelőik mind a mai napig gyakran együttműködve munkálkodnak, kiegészítve egymás szaktudását.
Miért félünk a farkastól?
A pszichiátria fogalmát némi általános félelem is beárnyékolja. Való igaz: a történelem folyamán a mentális zavarral küzdők elképesztő bánásmódban részesültek. Mint minden orvostudományi területnek, a pszichiátriának is fejlődnie kellett. Ahogyan a középkorban eret vágtak és érzéstelenítés nélkül amputáltak, ma pedig bypass műtéteket és lézeres látásjavítást végeznek, úgy alakult át a viselkedéslélektan tudománya is.
A középkorban elzárták, és gyakran embertelen bánásmódban tartották azokat, akik nem tudtak beilleszkedni a társadalomba szellemi állapotuk miatt. A felvilágosodás idején új szemmel kezdtek nézni rájuk, főleg tudományos szempontól, ám megítélésük továbbra sem változott.
Az elmegyógyintézet a köztudatban a pokolnál is rosszabb helynek számított.
Ez a társadalmi felfogás sokáig tartotta magát. A 19-20. század fordulóján a pszichológia mint határterület megjelenésével árnyaltabbá vált a kép. Egyre közismertebbé váltak a belső lelki folyamatok és mélylélektan számtalan nagy alakja feltűnt, például Freud. A 20. század elején a pszichoterápia kezdett bekerülni a köztudatba, megjelent a pszichoanalízis. A súlyos(nak ítélt) eseteket azonban továbbra is rossz körülmények között kezelték, egészen a 20. század közepéig.
Egas Moniz prefrontális lobotómia eljárása a pszichiátria egyik legvitatottabb eredménye. A műtét során a homloklebeny frontális részének egy részét eltávolították. Moniz azon kísérletek eredményeit vette alapul az eljárás kidolgozásánál, melyek során a csimpánzokat ilyenformán megszelídítették. A pszichés betegeken, főleg depressziósokon ért el látványos eredményt az eljárás. (A Száll a kakukk fészkére c. film ezt dolgozza föl.) A módszer gyakorlatilag áttörésnek számított, a betegek „kezelhetővé” váltak. Moniz 1949-ben orvosi Nobel-díjat kapott felfedezéséért. A műtét az 1950-es évekig a leggyakoribb neuropszichológiai eljárásnak számított – mellékhatásai ellenére, melyek között a halál is előfordult.
A 20. század második felétől megjelentek a pszichiátriai gyógyszerek, így a lobotómia megszűnt. Az első antipszichotikumokat és hangulatjavító gyógyszereket rohamosan újabbak követték. Ma már hatásos és a feltételeket betartva biztonságos eszközök állnak rendelkezésre. Funkciójuk nem más, mint az agy kémiai egyensúlyának helyreállítása. A pszichiáter gyakorlatilag az agy gyógyítója, ám kizárólag organikus módon nem lehet kezelni a viselkedészavarokkal járó problémákat. A lobotómia többek között rámutatott arra is: nem minden eset egyformán súlyos, van, akinek nem lenne szüksége pszichiátriai eljárásra. Így ma már hosszabb diagnosztikus folyamat előzi meg a probléma és a kezelés minőségének megállapítását. A pszichiátriai betegek különböző terápiás foglalkozásokon vesznek részt. Sok esetben a gyógyszerrel kombinált pszichoterápia a leghatékonyabb. A pszichoterápiát pszichiáter és pszichológus egyaránt végezheti. A pszichiáterek is alkalmazzák a lélektan elemeit, tanulságait a kezelés során. Az érintettek számára a teljes élet nem kizárt, de az esetek súlyosságától is függ, milyen fokú javulás várható.
A pszichés betegség gyakorlatilag ugyanolyan betegség mint bármely másik, habár okai eltérőek és nehezebben feltérképezhetőek. A pszichológia és pszichiátria közös küldetése nem más, mint hogy segítsen megértenünk és megismernünk a legtitokzatosabbat: elménk és pszichénk működését.
***
Aki még bolyongana a lélektan történetének világában:
Nancy C. Andreasen: Bevezetés a pszichiátriába
Füredi János, Németh Attila: A pszichiátria magyar kézikönyve
Irwin D. Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek
Film:
Száll a kakukk fészkére a (Ken Kesey azonos c. regénye alapján)
