Madarat tolláról, egészségem kapcsolataimról

Az ember társas lény. Ennek megfelelően a legtöbbünknek számos olyan kapcsolata is van, amelyben úgy érezzük, értékesek vagyunk és megértenek minket. Megtapasztalhatjuk, hogy ezek boldogsággal töltenek el, segítenek a mindennapok forgatagában, de ami talán még fontosabb, bár kevésbé tudatosul: fizikai egészségünkre is hatással vannak.

Manapság emberképünk egyre komplexebb, és már felismerjük a ránk ható tényezők összetett rendszerét. Az egészségünket is ezen a szemüvegen keresztül vizsgáljuk, így láthatjuk, hogy az nem csak biológiai faktorok összessége, hanem többek között részét képezik a pszichoszociális tényezők is, vagyis társadalmi szerepeink, társas interakcióink, kapcsolati hálónk, családunk, barátaink. Ezek testi-lelki jóllétünket egyaránt javítják.

Minőség vs. mennyiség

De vajon a kapcsolataink melyik tulajdonsága az, ami ilyen hatással bír? Minél több ismerősünk van, annál jobb egészségnek örvendünk, vagy itt is fennáll a "minőség a mennyiség fölött" alapelv? 

Egy vizsgálatban a résztvevőket megfázást okozó fertőzésnek tették ki, de ezután a személyek csak mintegy egyharmada betegedett meg. Hogy megtudják, valamilyen pszichoszociális faktor hatott-e a többség ellenállóságára, a kutatók felmérték az illetők aktív (legalább kéthetente egyszeri) részvételét különböző szerepekben, mint házastárs, szülő, gyermek, szomszéd, munkatárs, iskolatárs, önkéntes, vagy egy vallásos csoport tagja. Az eredmények azt mutatták, hogy az ilyen szerepek növekvő száma a betegségre való alacsonyabb hajlammal jár együtt. 

Ennek ellenére fontos azt leszögezni, hogy maga a kapcsolat jelenléte még nem feltétlen járul hozzá testi-lelki jóllétünkhöz.

 A pszichológiai intimitás – azaz a közelség, amely kitárulkozást, kölcsönös megértést, gondoskodást és elfogadást jelent –, nem pedig önmagában a kapcsolat jelenléte váltja ki ezeket a jótékony hatásokat.

Kapcsolataink, mint a hosszú élet titka? 

Amennyiben a kapcsolataink függvényében ellenállóbbak vagyunk a betegségekkel szemben, úgy ezeknek hosszútávú hatásai is vannak?

Erre a választ egy olyan tanulmány nyújtja, amely egy amerikai község lakóit hosszútávon – a két felmérés között kilenc év telt el – vizsgálta. Arra az eredményre jutottak, hogy tovább élnek azok az egészséges felnőttek, akik a vizsgálat kezdetekor nagyobb mértékben voltak a közösség részei (házasok, közeli családjuk és barátaik voltak, vallási csoporthoz tartoztak), mint elszigeteltebb társaik.

Egy másik kutatás továbbá kimutatta, hogy a 45-64 év közötti nős férfiak halálozási rátája épp fele volt a nőtleneknek, más, olyan egészséget károsító hatásokat is figyelembe véve, mint a jövedelem, a dohányzás, az alkoholizmus és az elhízás.

Hogyan magyarázható mindez?

Egyes elméletalkotók a stressz csökkentését hangsúlyozzák. Közismert, hogy a stressz befolyásolja az egészséget, már azzal is, hogy elősegíti az olyan megküzdési válaszokat, amelyek károsak az egészségünkre, mint a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás. Továbbá olyan fiziológiai rendszereket aktivál, melyek hosszan tartó vagy ismételt működése számos fizikai és pszichiátriai betegség kialakulásával veszélyeztet bennünket.

A támogatás lecsökkentheti a stressz hatását azáltal, hogy megoldást kínál a problémára, csökkenti a gond látszólagos mértékét, vagy figyelemelterelésként szolgál. Továbbá támogatja az olyan egészséges viselkedési szokásokat, mint a testmozgás, a személyes higiénia, a helyes táplálkozás és pihenés.

Fontos tényező a segítséget kapó személy számára annak bizonyossága, hogy stresszhelyzetben elérhetők a neki segítséget nyújtó személyek.

A hit, hogy a támogatás szükség esetén elérhető, csökkentheti az adott eseményre adott érzelmi és fiziológiai folyamatokat vagy káros viselkedési módokat.

Ezen modell szerint azonban a társak támogatása csak azok számára előnyös, akik nyomás alatt állnak, de nincs hatással azok egészségére, akik nincsenek magas stressznek kitéve.

Egy másik modell – főhatásmodell – szerint a társas kapcsolatok előnyösek, függetlenül attól, hogy milyen szintű stressz ér minket. A társas kapcsolatok pozitívan befolyásolhatják egészségmagatartásunk, például rendszeres testmozgásra, helyes táplálkozásra és a dohányzás elhagyására ösztönözve minket.

A másokkal való kapcsolattartás növeli a pozitív érzelmek valószínűségét, korlátozza a negatív érzelmi állapotok intenzitását és időtartamát. Ezeket a pozitív tapasztalásokat előnyösnek tartják, hiszen csökkentik a pszichológiai rosszullétet, alacsonyabb neuroendokrin választ, és így fokozott immunreakciót eredményeznek.

Kapcsolatok és egészség, vagy magány és betegség?

Talán senkinek nem ismeretlen az a helyzet, amikor bár másokkal vagyunk körülvéve, mégis magányosnak érezzük magunkat. Ennek ellenére a magányt elsőre mégis legtöbben az egyedülléttel társítjuk, pedig a kettő nem ugyanaz. A magány olyan érzelemnek tekinthető, amely abból a hiányérzetből fakad, hogy a szeretet iránti szükségleteinket nem elégítik ki a kapcsolataink.

Ez nemcsak a reménytelenséget, a sehová nem tartozást és depressziót hordozza magával, de számtalan negatív egészségügyi következménnyel is jár. Egyes magyarázatok szerint maga az egyedüllét az, ami betegségeket okoz. Ez a nézet az elszigeteltségre stresszorként tekint, ami elősegíti az elidegenedést, a magányosság érzését okozza, valamint csökkenti a kontroll és az önbecsülés érzését. Válaszul, ezek a negatív érzelmi állapotok elnyomhatják az immunfunkciókat, valamint megzavarhatják az egészséges magatartásformákat. 

Alátámasztást nyerni látszik az a nézőpont, miszerint a társas kapcsolatok biológiai igényeink. Ahogyan a szomjúság arra ösztönöz, hogy folyadékot vigyünk be szervezetünkbe, úgy a magányosság érzete is egy biológiai válasz lehet, ami a kapcsolatok kialakítására sarkall. Az idegtudomány támogatja ezt a nézőpontot: több anyagcsere erőforrást használunk olyankor, amikor a ránk néző veszélyekkel egyedül küzdünk meg, mint amikor mások társaságában. Továbbá, a társaktól érkezett olyan válaszok, mint az elutasítás, ugyanazt az agyi aktivitási mintát eredményezik, mint a fizikai fájdalom, ezáltal figyelmeztetve az egyént a társas kapcsolatokban történt károkra.

Ha nem érezzük a kötődést mások irányába, nem részesülünk az ezekből származó előnyökből sem. Megnyílni másoknak és másokat közel engedni kockázatos, de kétirányú dolog. Ha mi magunk megnyílunk, az a másik félben is késztetést vált ki, hogy megossza velünk gondolatait, érzéseit, így mindkét félben csökken a magányosság érzése, és mindketten megtapasztalhatjuk a közeli kapcsolatokból származó javakat.