Vajon mik is azok a sémák, és mégis milyen család a mozaikcsalád? Mennyire lehet komplikált, ha a te gyereked és az én gyerekem együtt él a mi gyerekünkkel? A pótszülő mindenképp csak mostoha lehet? Ilyen, és ezekhez hasonló kérdésekre keressük a választ a KRE Pszichológiai Intézetében folyó kutatásunkban, melyben célunk feltárni a mozaikcsaládok jellegzetes problémáit, erőforrásait a jobb megértés érdekében.
Manapság az együttélések különböző változatai figyelhetők meg a társadalmunkban. A köznyelvben csak „normális” vagy hagyományos családként emlegetett nukleáris családok mellett megjelentek az örökbefogadó-, egyszülős-, azonos nemű párokból álló- és mozaikcsaládok is.
A mozaikcsalád egy olyan együttélési forma, melyben két, egymással párkapcsolatban vagy házasságban lévő személy, már korábbi kapcsolatából származó gyermekével/gyermekeivel élnek együtt. Ennek meghatározott eleme, hogy az egyik felnőtt pótszülői szerepben van jelen a kapcsolatban. Kerülendő a mostoha kifejezés, mert negatív jelentéstársítással bír (emlékezzünk csak vissza az egyik klasszikus gyermekmese, a Hamupipőke gonosz mostohájára). Ezen családforma nem is olyan új keletű, mint gondolnánk, bár a kutatások azt mutatják, hogy előfordulási gyakorisága a társadalomban egyre növekszik (a gyakorisági mutatók 15-50% között változnak a US Bureau of Census szerint). Régebben a mozaikcsaládok megalakulásának legfőbb oka a hitves halálesete volt, manapság már azonban a válások túlsúlyára vezethető vissza.
A szakirodalom szerint ahhoz, hogy egy mozaikcsalád kialakuljon – úgyszólván kiforrja magát – legalább 4-7 évre van szükség. Fontos azonban figyelembe venni, hogy hosszú és bonyolult folyamatról beszélünk, és az egyes családok fejlődési ütemei nagyban eltérhetnek egymástól. Erre a komplex struktúrájú családmodellre jellemző, hogy a tagok átélték valamelyik fontos személy elvesztését, továbbá, hogy az egyik felnőtt nem volt jelen a gyermek fejlődésénél. A nem nevelő biológiai szülő csak egy adott időtartamban él együtt a gyermekkel, így ezek a gyerekek valójában két háztartáshoz tartoznak, számos esetben a két család között lebegnek a folytonos ingázás és alkalmazkodás miatt. Növekedésük során számos szülői mintát és alrendszert ismernek meg, akár a múltból, akár az új kapcsolat következtében (pl.: nagyszülők, nagynénik). A pótszülőnek pedig egy, már létező kapcsolati mintákkal rendelkező rendszerbe kell beilleszkednie, megtalálnia benne a helyét és újjászerveznie a közösséget. Kezdetben gyakran még tisztázatlan a pótszülőnek a szerepe, és fontos cél az egyéni szabályok kialakítása. Nincsenek a mozaikcsaládban világos határok, hiszen a pótszülőnek nincsen törvényes hatalma a gyermek felett, mégis számos kérdésben van döntési jogosultsága. A szerepek és az egységes családi kultúra kialakulása sok esetben csak súrlódások árán tud létrejönni (különböző részekből és ellentétes szükségletekből).
A legnehezebb probléma mégis az, hogy kulturálisan sincsenek meghatározva a normák és szerepek a pótszülő és nevelt gyermeke kapcsán. Így nagyon gyakran a családon belül is tisztázatlanok maradnak a pozíciók, a külső és belső határok. Young és mtsai (2003) által közreadott séma fogalom olyan érzelmi és kognitív mintákat takar, amelyek egész életünkön át végigkövetnek bennünket. Meghatározásuk szerint a maladaptív sémák akkor alakulnak ki, ha a gyermek első éveiben az elsődleges szükségletei nem kerülnek kielégítésre. Ez a megállapítás egy nagyon értékes és modern megközelítés annak leírására, hogy bizonyos helyzetekben hogyan alkalmazkodunk az adott szituációhoz, kifejezetten az érzelmi szempontból terhelt helyzetekre fókuszálva. Papernow (2018) szerint ez különösen fontos a mozaikcsaládok esetében, ahol a különböző –akár a gyermekkorból hozott, vagy a válás maradványaként fennmaradt – sérülési pontok sokféleképpen befolyásolhatják a családforma fennmaradását, ezért a mozaikcsaládok terápiájában is nagy jelentősége lehet a korai maladaptív sémák felismerésének.
Kutatásunkban (ide kattintva elérheti online tesztünket) a mozaikcsaládos életvitelnek és a korai maladaptív sémáknak a mélyebb összefüggését elemezzük, mely úttörő vizsgálatnak számít ezen a területen. Jelenleg olyan felnőtteket keresünk, akik minimum 5 éve és jelenleg is mozaikcsaládban élnek, ahol pótszülői szerepet töltenek be, azaz a párjuknak van a korábbi házasságából (vagy együttéléséből) származó, a párral életvitelszerűen, vagy váltott elhelyezés formájában együtt élő gyermekük.
A vizsgálat további eredményeiről az obudamental.hu oldalon tájékozódhat a jövőben, valamint a Mindset hírlevélben is elküldjük olvasóinknak, így érdemes feliratkozni rá a kérdőívben található űrlapon keresztül.
Felhasznált szakirodalmak:
Berger, R. (2000). Remarried families of 2000: Definitions, Description, and Interventions. In Nichols, W.C. (Ed.). Handbook of family development and intervention (pp. 371-390). New York: Wiley.
Deal R.L. (2014): The Smart Stepfamily: Seven Steps to a Healthy Family, Bethany House Publishers.
Fischer E. (Szerk.). (2015). Modern mostohák: A páromnak gyereke van. Budapest: Saxum.
Galschke, S. (Szerk.). (2013). A patchwork család: Segítség a békés együttéléshez. Budapest: Saxum.
Krähenbühl, V., Jellouschek, H., Kohaus-Jellouschek, M., & Weber, R. (Szerk.). (2007). Mozaikcsaládok. Budapest: Animula.
Papernow P.L. (2018): Clinical Guidelines for Working With Stepfamilies: What Family, Couple, Individual, and Child Therapists Need to Know. Family Process 57: 25-51.
Papernow, P. (1993). Becoming a stepfamily: Patterns of development in remarried families.San Francisco: Jossey-Bass.
Visher, E. B., & Visher, J. S. (1996). Therapy with stepfamilies. New York: Brunner/Mazel.
Young, J. E. , Klosko, J. S., & Weishaar, M. E. (2003). Schema Therapy. A Practitioner's Guide. New York, Guilford Press.
