A szülőség szinte mindenkiből kiváltja a perfekcionizmus bizonyos mértékű megnyilvánulását. Nyilvánvaló, hogy mindannyian tökéletesen szeretnénk nevelni a gyermekünket, ez egyáltalán nem is bűn. De mi történik akkor, ha már túlzásokba esünk, és a tökéletességre törekvésünk balul sül el?
Először is, fontos tisztáznunk egy ma már a tudomány számára világos kijelentést: a perfekcionsták „készülnek” és nem születnek! Mára azt is tudjuk, hogy a perfekcionizmus megjelenésének gyakorisága egyre csak nő. Ennek az egyik oka az lehet, hogy a szülők a státuszuk nagy részét a gyermekeik teljesítményében keresik, ezért a gyermekekre gyakorolt nyomás növekszik. A gyermekek ezt a fajta nyomást hibáik kritikájaként érzékelik. A perfectionizmus tulajdonképpen a szülői kontroll egy formája. Napjainkban pedig a gyermekek szülői felügyelete nagyobb, mint valaha.
Manapság a szülők nemcsak túlzottan részt vesznek gyermekük életében, hanem tökéletességet is követelnek tőlük az iskolában. Egy dolog azonban a tökéletességre törekedni, és egy másik azt követelni.
A PERFEKCIONIZMUS MODELLKÉNT SZOLGÁLHAT A GYERMEKEK SZÁMÁRA,
így a hibázástól nyugtalan szülők sok esetben hozzájuk hasonló gyermeket nevelnek.
A nagyon magas perfectionista törekvésekkel küzdő gyermekeket – azokat, akik személyes sikertelenségként észlelik a hibázásaikat – viszonylag magas depresszió és szorongás jellemzi. Ugyanígy jellemezhetőek azok a gyermekek is, akik azt érzik, hogy a szüleik túlértékelik a teljesítményüket.
A FIATALOKRA NEHEZEDŐ NYOMÁS SZÜLŐI KRITIKAKÉNT ÉSZLELHETŐ.
Ezáltal a gyermekek azt érzik, hogy a nem megfelelő szintű teljesítés komolyan csökkenti azt a szeretetet, tiszteletet és megbecsülést, amelyet a szüleiktől kapnak.
Hogyan kontrollálja egy perfekcionista szülő a gyermekét?
A szülői perfekcionizmus a nevelés egyik igen szeszélyes formája, amely a gyermek pszichológiai világát irányítja. De honnan jön vajon a pszichológiai kontroll?
A belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen, a fejlődés pszichológus, Luc Goossens és kollégái két különálló forrását azonosították a pszichológiai kontrollnak.
Az egyik forrás a szülők saját perfekcionizmusa, vagyis a nevelési hibákkal szemben mutatott túlzott aggodalom. A perfekcionista szülők csak akkor fogadják el a gyermekeiket, ha azok átlagon felüli színvonalon teljesítenek. A rejtett, közvetett technikák, melyeket a perfekcionista szülők alkalmaznak pszichológiai kontrolljuk fenntartása érdekében, arra sarkallják a gyermekeket, hogy saját magukkal szemben nagymértékű önkritikát gyakoroljanak. Ilyen technika lehet például a sóhaj, a csend vagy a felhúzott szemöldök. Ugyan nem fegyelmezik közvetlenül gyermeküket, viszont egyértelműen éreztetik a nemtetszésüket.
A pszichológiai ellenőrzés másik forrása a gyermek szülőktől való leválásának félelme. A perfekcionista szülők túlságosan ragaszkodnak a gyermekeikhez, és aggódnak az egyre növekvő autonómiájuk miatt, a gyermek folyamatos fejlődése az érzelmi és fizikai leválással fenyegeti őket.
A PERFEKCIONISTA SZÜLŐK BŰNTUDAToT KELTENEK GYERMEKÜKBEN,
és csak akkor hagyják jóvá a magatartásukat, ha a gyermek érzelmileg közel marad, illetve nagymértékben függ tőlük. A szülők hajlamosak arra, hogy gyermekeiket függő helyzetben tartsák, ha a saját felnőttkori kapcsolataik nem tesznek eleget az elvárásaiknak.
Akár a veszteségtől való félelem, akár a státusz iránti igény miatt, kijelenthetjük, hogy
A PSZICHOLÓGIAI KONTROLLT ALKALMAZÓ SZÜLŐK SAJÁT SZÜKSÉGLETEIKRE FÓKUSZÁLNAK
a gyermekük fejlődési szükségletei helyett.
A tökéletesség árnyoldala
a tökéletességre való törekvése illúzióba kényszeríti a gyermekeket. Ahogyan az anorexiás szó szerint haldoklik, hogy vékony legyen, a perfekcionizmus egyre inkább elpusztítja az ember valódi énjét. Végső soron inkább válik önpusztítóvá, mint a tökéletes harmónia felé.
A tökéletességre való törekvés a gyermekek számára magas költségekkel jár. A legnagyobb probléma a tökéletességgel talán az, hogy elfedi az élet valódi titkait. A siker inkább kapcsolódik ahhoz, hogy a gyermek hogyan kezelje a rossz dolgokat, mint ahhoz, hogy minden jóra forduljon. Az emberek tehát nem azáltal válnak erősebbé, hogy tökéletessé tesszük őket, hanem azáltal, hogy megengedjük nekik, hogy szenvedélyessé váljanak valami iránt, ami igazán érdekli őket.
Felhasznált irodalom: Soenens, B., Vansteenkiste, M., Duriez, B. & Goossens, L. (2006). In Search of the Sources of Psychologically Controlling Parenting: The Role of Parental Separation Anxiety andParental Maladaptive Perfectionism. Katholieke Universiteit Leuven. Journal of Research on Adolescence, 16(4), 539–559.
