Csalódás, fájdalom, düh és elképesztő mennyiségű stressz – kevés olyan embert próbáló tapasztalat érheti az embert egy kapcsolatban, mint egy megcsalás. Miért történik meg mégis relatíve gyakran? Mik az előzményei és hogy kerülhetjük el, hogy hűtlenné váljunk? Mit tegyünk, ha megcsalás áldozatává váltunk? Cikkünkben körbejárjuk a hűtlenség anatómiáját, ezekre a kérdésekre keresve a választ.

Annak ellenére, hogy viszonylagos egyetértés van az emberek közt abban, hogy a megcsalás elítélendő s helytelen dolog, mégis relatíve gyakran történik meg. Egy amerikai kutatás szerint az emberek 97 százaléka egyetért azzal, hogy senkinek nem lenne szabad házasságon kívüli szexbe bonyolódnia – s feltűnően nagy az átfedés a megcsalás helytelenítői és a megcsalást elkövetők között. Látszik tehát, hogy ez egy összetett lelki jelenség, melyben szélsőségesen különbözhet a racionális megfontolás a valójában elkövetett tettektől.

Azonban mielőtt elmélyedünk a témában, gondoljuk végig, hogy mit is takar pontosan a „megcsalás” kifejezés. Sokszor csak a szexuális hűtlenségre asszociálunk, azonban sok esetben nem kevésbé fájdalmas egy érzelmi megcsalás. Az érzelmi megcsalás, mikor a partnerünk érzelmileg bevonódik valaki mással (magyarul, szerelmes lesz valakibe), azonban fizikai kapcsolat nem jön létre a „harmadikkal”. Teljesen más érzelmeket ébreszthet az is, ha a szexuális megcsalás érzelmekkel együtt jelentkezik, mint ha egy egyéjszakás hűtlenségről van szó.

A megcsaló profilja

Habár minden párkapcsolat, így minden megcsalás egyedi, van néhány olyan tulajdonság és körülmény, mely inkább hajlamosít arra, hogy hűtlenné váljon valaki. Fontos azonban: hajlamosító, statisztikai jellegű tényezőkről beszélünk, nem determinálókról!

Így ne rémüljünk meg, ha netalán magunkra vagy párunkra ismerünk a leírás alapján.

Később szót ejtünk arról is, hogy e tényezők ellenére hogyan kerülhető el a megcsalás.

A megcsaló valószínűleg érzelmileg instabil, gyakran él át negatív érzelmeket, mint például a szorongás, düh vagy szomorúság. Az önértékelése alacsony (bár ebben kutatások némileg ellentmondanak), s e két fenti tényezőből kifolyóan valószínűleg elégedetlen a párkapcsolatával. A legvalószínűbb, hogy párjával együtt élnek, de nem házasok – például egy női mintán végzett kutatás szerint az együtt élőknél 20 százalék a megcsalás valószínűsége, az esküvő után azonban ez az arány közel negyedére zuhan le. Kötődési stílusa a legritkább esetben biztonságos. Szorongó vagy elkerülő kötődési stílus a legtipikusabb, azaz vagy túlságosan nagy a közelségigénye, vagy épp ellenkezőleg, a függetlenség iránti vágya túl nagy. Sok megcsaló (különösen férfiak) él meg egyfajta „elidegenedést” a világtól: úgy érzi, hogy a létezése értelmetlen, tehetetlenség, sikertelenség és szociális elszigetelődés jellemzi. Emellett elfogadóbb az attitűdje a hűtlenség iránt és hajlamos alábecsülni a fájdalmat, amit ez okoz a partnernek.

A párkapcsolati elégedetlenség önmagában sokszor nem magyarázza a történteket. Meglepően sokszor fordul elő, hogy egy alapvetően boldog kapcsolatban válik hűtlenné az egyik fél. Egy kutatás szerint nem is igazán az elégedettség az, ami számít, hanem az együtt töltött idő vagy a bizalom hiánya, a szexuális elégedetlenség és az elköteleződési problémák. A kapcsolaton belüli egyenlőtlenségek is fontos faktort képeznek, például ha egyik fél jelentősen dominánsabb, esetleg (szubjektíve) többet fektet a kapcsolatba.

Ahogy láthattuk, a megcsaló fél tulajdonságairól kiterjedt kutatások vannak. Sokkal szegényesebb azonban a megcsalt fél karakterére vonatkozó tanulmányok sora. Ennek oka valószínűleg, hogy könnyű lenne belecsúszni az áldozathibáztatásba. Annak ellenére, hogy elterjedt mondás, hogy a megcsalás mindkét félen múlik, a megcsalt fél hibáztatása értelmetlen, ugyanis a hűtlenségnél számtalan, kevésbé fájdalmas és érettebb módja van a fenti rizikófaktorokkal való megküzdésnek. Így érdemes lehetne mégis feltárni, kik válnak megcsalás áldozatává. Azonban egy ilyen, megbízható kutatás még várat magára.

Jellemző forgatókönyv

Az, hogy egy hűtlenség története hogy zajlik le, nagyon függ attól, hogy melyik típusba tartozik. A következő bekezdésben ezért inkább a kombinált érzelmi és szexuális megcsalásra fókuszálunk, mivel ez hordozza magában a legnagyobb kockázatot, mind a résztvevők lelki egészségére, mind a kapcsolatra vonatkozóan.

Ritka, hogy a megcsaló fél szándékosan keresi a lehetőséget a félrelépésre.

A legritkább esetben fordul elő az, hogy valaki tudatosan keresi a lehetőséget, hogy viszonyba bonyolódjon egy „harmadikkal”. Tipikusan adott egy párkapcsolat, ahol az egyik (vagy mindkét) fél igényei nem teljesülnek be maradéktalanul. Ezután a később hűtlenné váló fél találkozik valakivel, akit vonzónak talál. Rendszerint

Ártatlanul kezdődik a dolog, barátsággal, érzelmi bevonódással

– akárcsak a Milgram-kísérletben, itt is sok apró döntés vezet el a határok átlépéséhez. A harmadik féllel való egyre mélyebb kapcsolat során egyre kitolódik a hűtlenség definíciója: engedékenyebbé válik az attitűd, feljebb és feljebb kerül a határ, amit már megengedhetetlennek tartunk. A vívódás a szexuális hűtlenség megtörténte előtt többnyire egy hosszabb időszak. Lehet egy hónap vagy néhány év, átlagosan félévnyi hezitálás előzi meg. Ezalatt a leendő hűtlen fél lehet, hogy megpróbálja elnyomni az érzelmeit és vágyait – arról, hogy ez miért nem jó stratégia, később bővebben beszélünk –, illetve átbeszéli a dolgokat valakivel, akár a potenciális harmadikkal. Mivel ezek a beszélgetések sokszor szólnak a párkapcsolat ellen, csak megerősítik a dilemmázó partnert, hogy a félrelépés nem olyan rossz ötlet. Ezalatt a párja jó eséllyel sejti, hogy valami nincs rendben, azonban nagyon ritka, hogy konfrontálódik ez ügyben a társával.

A megcsalt fél többnyire érzi, hogy valami nincs rendben.

Idővel egyre nő a kapcsolattal való elégedetlenség s ezzel párhuzamosan a titkolózás izgalma is. A határok átlépésének gyakran közvetlen előzménye egy nagyobb veszekedés vagy a konfliktuskezelés megtagadása a pár között. Ez érzelmileg sérülékennyé teszi a megcsaló felet, mely érzelmi és/vagy szexuális arousallal együtt hajlamosít a rövid távon való gondolkodásra és a hosszú távú célokról való elfeledkezésre. Gyakran társul mindehhez alkoholfogyasztás is.

Az, hogy a viszony folytatódik-e, illetve hogyan folytatódik, az rengeteg faktortól függ. A megcsaló fél erős kognitív disszonanciát él át: elkezdi negatívabban látni a párkapcsolatát és pozitívabban a „külső” kapcsolatot. Ez utóbbi jutalmazóbb értékű is lesz a számára, mivel a párkapcsolatban folyamatos bűntudatot és konfliktust él meg. A viszony hossza nagyon egyénfüggő, lehet egy óra vagy akár hosszú évek is. Arról, hogy a házastárs/partner hogy szerez tudomást a párja afférjáról, kevés kutatás szól. Azonban abban egyetértés van, hogy az őszinte felfedés pozitív hatással van mind a későbbi gyógyulás, mind a párkapcsolat megmentése szempontjából. (Ez alól kivételt képeznek a bántalmazó kapcsolatban élők!) Természetesen a viszony felfedezése/felfedése negatív érzelmek viharával jár. Depresszió, harag, szorongás, szégyen, illetve a poszttraumás stressz szindrómához hasonló tünetek jelentkezhetnek a megcsalt félnél, míg bűntudat, szégyen és depresszió a hűtlen félnél.

Mit tehetek ellene?

Ahogy írtuk az elején, ha fel is fedezzük magunkon, a párkapcsolatunkon a fenti tünetek bármelyikét, az közel sem determinál minket arra, hogy megcsaljuk a párunkat vagy megcsaljanak minket.

Az, hogy a fenti rizikófaktorokkal tisztában vagyunk, máris egy lépés előre.

Az egyik legjobb védőháló ugyanis a tudatosság: sokan arról számolnak be, hogy a viszonyuk megkezdésébe inkább „belecsúsztak”, mint hogy tudatos döntésről lett volna szó. Pedig akár a kapcsolat megmentése, akár a lezárása a cél (vagy esetleg annak eldöntése, hogy melyik a helyes lépés a kettő közül), hihetetlen mennyiségű fájdalmat és sérüléseket spórolhatunk meg mind a párunknak, mind magunknak, ha tudatosan nem bonyolódunk viszonyba.

Ha úgy érezzük, hogy túlságosan közel kerültünk valakihez a párunkon kívül, a lehető legrosszabb, amit tehetünk, az az, hogy megpróbáljuk elnyomni ezeket az érzelmeket. Ismerjük a fehér medve problémáját: ha azt mondják nekünk, hogy koncentráljunk arra, hogy ne gondoljunk egy fehér medvére, akkor persze hogy a fehér medvére fogunk gondolni. Jobb stratégia, ha inkább a párkapcsolatunkra fókuszálunk és energiát fektetünk bele, illetve ha önismereti munkát folytatunk az érzelmeinkkel.

Ha pedig már megtörtént a megcsalás és még mindig fennáll a viszony a harmadik féllel, a legjobb, amit tehetünk, ha beszélünk róla a párunknak. Egy őszinte, teljes, és amennyire lehet azonnali felfedés megelőzi a későbbi súlyosabb sérüléseket. Ebben a cikkben olvashatunk bővebben a megcsalás utáni érzelmek kezeléséről. Mindenképp érdemes párterapeutához, pszichológushoz fordulni. Kristina Gordon az alábbi három lépést javasolja a megcsalás utáni felépülés terápiájaként:

  1. A traumával való megküzdés – ez vonatkozik mind az érzelmekkel, flashbackekkel való megküzdésre, mind pedig olyan tényszerű dolgokra, mint döntésre jutni abban, hogy töltsön-e időt külön a pár, illetve hogy mennyi információt adjanak másoknak, például a családtagoknak.
  2. Ha a pár többé-kevésbé stabil állapotban van, el lehet kezdeni kibogozni, miért történt meg az eset. Mik voltak azok a szituációs és kapcsolati faktorok, tulajdonságok a pár tagjaiban, melyek hozzájárultak az eseményekhez.
  3. A fenti tudással felvértezve, döntést hozni a kapcsolat sorsáról.

Habár sok esetben a válás/szakítás a végső döntés megcsalás után, nem minden esetben kell, hogy negatív legyen a végkimenetel. Vannak párok, akik arról számolnak be, hogy olyan pozitív következményeket tapasztaltak, mint szorosabb kapcsolat, asszertívabb és tisztább kommunikáció és az önmagunkra való nagyobb odafigyelés. A poszttraumás növekedés jelenségére akkor is számíthatunk azonban, ha végül külön folytatjuk utunkat – azonban ehhez sok önismereti, lelki munkára van szükség.

Felhasznált szakirodalom Allen, E. S., Atkins, D. C., Baucom, D. H., Snyder, D. K., Gordon, K. C., & Glass, S. P. (2006). Intrapersonal, Interpersonal, and Contextual Factors in Engaging in and Responding to Extramarital Involvement. Clinical Psychology: Science and Practice, 12(2), 101–130. https://doi.org/10.1093/clipsy.bpi014 Blow, A. J., & Hartnett, K. (2005). INFIDELITY IN COMMITTED RELATI0NSHIPS II: A SUBSTANTIVE REVIEW. Journal of Marital and Family Therapy, 31(2), 217–233. https://doi.org/10.1111/j.1752-0606.2005.tb01556.x Gordon, K. C., Baucom, D. H., & Snyder, D. K. (2004). An integrative intervention for promoting recovery from extramarital affairs. Journal of Marital and Family Therapy, 30(2), 213–231. Retrieved from http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/15114949 Thompson, A. P. (1984). Emotional and Sexual Components of Extramarital Relations. Journal of Marriage and the Family, 46(1), 35. https://doi.org/10.2307/351861 Whisman, M. A., Gordon, K. C., & Chatav, Y. (2007). Predicting sexual infidelity in a population-based sample of married individuals. Journal of Family Psychology, 21(2), 320–324. https://doi.org/10.1037/0893-3200.21.2.320