Mindegy, hogy hidegzuhanyként ér bennünket vagy már régóta gyanakszunk – a megcsalás óriási törést tud okozni párkapcsolatunkban. Egy ilyen krízisben központi kérdéssé válik, hogyan tovább. Együtt tudunk-e maradni, helyreállítható-e a bizalom és az intimitás közöttünk, lehet-e megcsalás után újrakezdés? Hogyan indítsunk erről párbeszédet? Ehhez nyújt segítséget Esther Perel párkapcsolati terapeuta útmutatója.

Esther Perel pszichoterapeuta neve ismerős lehet a Mindset olvasói számára. Korábban bemutattuk, milyen alapelemekből állnak szerinte a jól működő kapcsolatok, ismertettük Szeretkezés fogságban című könyvét, és két részben foglalkoztunk a hűtlenséggel kapcsolatos gondolataival is. Perel megannyi terápiás tapasztalatát felhasználva foglalta össze a legáltalánosabb tudnivalókat a megcsalás utáni időszakról. Abban igyekszik segítséget nyújtani, hogyan indulhatunk el a felépülés útján a hűtlenség okozta krízist követően.

Elképzelhető, hogy a hűtlenség csupán egy fejezet lesz párkapcsolatotokban. Ez azonban nem valósulhat meg hosszadalmas közös munka nélkül.
Ha fény derül a megcsalásra, rengeteg mondanivalónk lehet, ám gondolatainkat és érzéseinket nehéz szavakba önteni. Perel úgy látja, akkor juthatunk megoldásra a közös jövőt illetően, ha nemcsak a történteket tudjuk feltárni, hanem azt is megértjük,

milyen jelentéseket hordoz mindez a mi kapcsolatunk szempontjából.

Útmutatójában áttekinti a megcsalásból való felépülés folyamatának fő fázisait. Helyettünk megfogalmazott kérdései megkönnyíthetik egy valódi párbeszéd elindítását a hűtlenség és annak hatásai kapcsán.

1. fázis: A krízis

A krízis idején mindketten változatos, intenzív és ambivalens érzéseket élhettek át. Ebben az időszakban gyakori, hogy fizikai távolságra van szükségetek. A hűtlenség ténye dühöt, megalázottságot és kétségbeesést válthat ki a megcsalt félből, míg a hűtlen partner saját bűntudatával vagy önutálattal küzdhet. A hűtlen félnek meg kell tanulnia, mit tehet a bizalom és az intimitás visszaállítása érdekében. Szemtanújává válik társa fájdalmának és vállalnia kell saját felelősségét mindebben. A múlttal való megbékéléshez fel kell tárnotok az ide vezető utat, de felül kell emelkednetek a szégyenérzeten is.

„A lehető legrosszabb stratégia titokként kezelni a hűtlenséget”

– vélekedik a szakértő. Azt javasolja a megcsalt feleknek, támaszkodjanak társas kapcsolataikra, válasszanak bizalmasokat, akiket beavathatnak. Olyan személyeket, akik anélkül tudnak reagálni, hogy meg akarnának győzni arról, szerintük mi a megfelelő cselekedet.

2. fázis: A belátás

A belátás időszaka két téma köré összpontosul: a hűtlenség hatásaira és jelentéseire. Kísérletet tehetsz arra, hogy megértsd, mi történt, miért történt, és miről szól(t) valójában. Óvakodj azonban a piszkos részleteket feltáró kérdésektől! A konkrét, részletes információk nem járulnak hozzá a valódi megértéshez, cserébe viszont fájdalmat okoznak. Érdemes a hűtlen viselkedés mögött rejlő motivációkra, a megcsalás jelentőségére helyezni a hangsúlyt – ezáltal sikerülhet önmagadat, partneredet és a kapcsolatotokat a megcsalás kontextusában elhelyezni. Eljött az ideje azoknak a párbeszédeknek, amelyek segítenek jelentést adni a történteknek, és támogatni tudják a döntés meghozatalát. Milyen jelentőséggel bír a hűtlenség a ti kapcsolatotokra nézve? Példakérdések a jelentések és motivációk feltárására:

  • Mit jelentett számodra ez a viszony?
  • Kerested az alkalmat vagy csak megtörtént?
  • Felfedeztél új dolgokat önmagadból? Felszínre tudtad hozni elveszettnek hitt részeidet?
  • Miért érzed úgy, hogy hozzám nem fordulhatsz az igényeiddel, szükségleteiddel?
  • Mit gondoltál, a hűtlenség abban segít, hogy benne maradj a kapcsolatunkban vagy hogy kiléphess belőle?

Példakérdések a titkolózásra vonatkozóan:

  • Mi az, amit szeretnéd, ha tudnék a viszonyodról?
  • El tudod fogadni, ha én semmit sem szeretnék tudni?
  • Remélted, hogy magamtól rájövök és nem kell elmondanod?
  • Elmondtad volna, ha nem jövök rá?
  • Milyen érzés volt hazudnod?

Példakérdések az elsődleges kapcsolatra való visszajelzésekhez:

  • Szerinted a hűtlenséged a kapcsolatunk hibáinak következménye volt?
  • Gondoltál arra, hogy elhagyj?
  • Szerinted megtörténhet újra?

Példakérdések ahhoz, hogy a hűtlenség beépíthetővé váljon az elsődleges kapcsolatba (melyeket mindkét partner feltehet kölcsönösen):

  • Biztos vagy abban, hogy velem szeretnél lenni?
  • Hozzám jöttél vissza vagy a családunkhoz?
  • Miket tartasz a kapcsolatunk erős részeinek?
  • Milyen dolgokat tehetünk együtt, hogy erősebbé váljon a kapcsolatunk?
  • Mit gondolsz, tudnál újra bízni bennem?
  • Meg tudnál nekem bocsátani? Mennyi megbocsátásra van szükséged ahhoz, hogy továbbléphessünk?

Példakérdések a megcsalt partnerre való fókuszáláshoz:

  • Meg tudod érteni a dühömet és a fájdalmamat?
  • Nyitott vagy arra, hogy később további kérdéseket tegyek fel, amelyek segíthetnek megérteni a tetteidet?
  • Mi történne, ha nekem lett volna viszonyom?

3. fázis: A jövőkép

A hűtlenség leleplezése után előbb vagy utóbb minden kapcsolatban felmerül a lényegi kérdés a közös jövő szempontjából. Ebben az időszakban olyan válaszokat kerestek, amelyek segíthetnek újra bízni, újra átélni a szeretettség érzését és begyógyíthatják összetört szíveteket. Vissza-visszatérnek azok a kérdések, amelyeken keresztül azonosíthatóvá válik, mit tehettek és mire van szükségetek a folyamat előmozdítása érdekében. Ilyen kérdések lehetnek a következők:

  • Mire van szükség ahhoz, hogy újraépítsük a kapcsolatunkat?
  • Mi kell ahhoz, hogy felépülhessünk ebből a sérülésből és a bizalom megsértéséből?
  • Hogyan erősíthetjük meg a kapcsolatunkat annyira, hogy elkerülhessük a jövőbeli kríziseket?
  • Mit tudok elfogadni, mennyit tudok megbocsátani?

A beszélgetések akkor tudnak valóban előremutatni, ha biztonságos térben valósulhatnak meg. Bármelyik fél kezdeményezhet, ám Perel véleménye szerint ideális a hűtlen félnek megtennie az első lépéseket. Kérdezd meg partneredet, milyen információkra van szüksége, mit szeretne tudni! A terapeuta azt is kiemeli, hogy ezek a fázisok nem kizárólagos sorrendben történnek meg. Azt érezheted, összevissza sodródsz a fázisok között. A szakember szavaival élve:

„a folyamat nem időtartam, hanem fókusz kérdése.”

A sikerhez türelemre van szükség, és természetesen mindkettőtök elköteleződésére. A válaszokon, a megoldáson közösen kell dolgoznotok. Amennyiben azt a döntést hozzátok, hogy megpróbáljátok helyreállítani kapcsolatotokat, ezek a szempontok segíthetnek stabil alapokra építkezni.

Párkapcsolati nehézségeitek vannak? Foglalj időpontot szakemberünkhöz