A sikerhez vezető út egyik legfontosabb összetevője saját magunkban keresendő. Ez pedig nem más, mint az önbizalom és magabiztosság. Bandura (1997) szerint – a képességet leszámítva – semelyik más tulajdonság nem befolyásolja jobban a teljesítményt, mint a vágyott céllal szemben felállított pozitív elvárások. De vajon túlcsordulhat-e a pohár? Előfordulhat, hogy a túlzott önbizalom gondot okoz? Szakértők szerint igen.
Vegyünk néhány egyszerű, mindennapi példát a túlzott magabiztosságról! Ide sorolható, ha valaki azért késik, mert hanyagul mérte fel a közlekedésre szánt időt. De az is, ha valaki a túlzott optimizmusából kifolyólag azt gondolja, képes befejezni egy projektet gyorsan és hatékonyan, így csak a határidő előtt nem sokkal kezd hozzá. Sajnos az efféle munkát ritkán sikerül minőségileg kivitelezni. A túlzott magabiztosság ezen gyakori negatív következményei hosszú távon romboló hatásúak lehetnek mind az önértékelésünkre, mind pedig a hírnevünkre nézve. Szerencsére ezen lehet javítani! Átgondolt és strukturált tervezéssel, valamint időmenedzsmenttel kiküszöbölhetővé válnak ezek a problémák.
Az eltúlzott magabiztosság történelmi tragédiák során is megmutatkozott. Gondoljunk például a Titanic esetére! „Az csak egy kis jég” – konstatálta nyugalommal a kapitány, amit követő pár órán belül a jeges vízben tűnt el az elsüllyeszthetetlen óceánjáró.
Hogyan függ össze személyes meggyőződésünk a magabiztossággal?
Mindenkinek megvan a személyes meggyőződése arról, hogyan működik a világ, vagy hogy mi a helyes és helytelen. Talán sokan különböznek még abban is, hogy milyen a tökéletes lágytojás. Képzeljük el, hogy épp autókázunk a hegyekben! Nem sietünk sehová, csak élvezzük a táj szépségét, mikor egy másik autó százhússzal elhajt mellettünk. Mit gondolunk a sofőrről? A következő szituációban az autópályán tempósan utazunk a belső sávban, de az előttünk lévő autós nem vesz észre bennünket időben, így nem húzódik félre egyből. Hogyan látjuk ezt a vezetőt? Feltehetően egyik említett helyzetben sem reagálnánk kimérten vagy higgadtan. Amint a példán keresztül is érzékeljük, legyen akár túl lassú vagy túl gyors a másik sofőr, viselkedése nagy valószínűséggel negatív reakciót fog kiváltani belőlünk. Más szóval: függetlenül attól, hogy milyen sebességgel közlekedünk, csak az a jó, ahogy mi csináljuk!
Miért hisszük, hogy minden úgy jó, ahogy mi gondoljuk?
Számos kifejezés született már e jelenség leírására. Talán automatikusan eszünkbe jut az egoista vagy nárcisztikus jelzők valamelyike. Azonban a válasz a kognitív torzítások között keresendő. Motivációkutatók azt, amikor szinte megrendíthetetlenül biztosak vagyunk véleményünkben, valamint szűk látókörűen ragaszkodunk igazunkhoz, megerősítési torzításnak nevezik. Az úgynevezett megerősítési torzítás az információfeldolgozási torzítások egyike. Ennek értelmében azt hisszük, hogy a mi véleményünk, értékrendszerünk, világnézetünk – szemben másokéval – igazoltan helyénvaló.
A torzítás értelmében meglehetősen magabiztosak vagyunk saját nézőpontunk helyességét illetően.
Az emberek többsége szerint nemcsak a vezetési stílusa van rendben, hanem ugyanúgy megállja a helyét a gyermeknevelésben, az öltözködésben és a társas interakciókban is. Összességében olyan általános benyomás alakulhat ki bennünk, hogy mindenben az a legjobb mód, ahogy mi gondoljuk, illetve cselekszünk. Ez pedig a saját képességeink és tulajdonságaink eltúlzott pozitív irányú torzításához vezet. A torzítás akkor következik be, amikor az emberek úgy keresnek információt, igazolják feltevéseiket, hogy csak a már meglévő véleményüket igazoló eredményekre hivatkoznak, és csak azokat veszik figyelembe (Stanovich, West, Toplak, 2013). A torzítás következményeként nem látjuk hiedelmeink hátrányait vagy korlátait. Miáltal csak a prekoncepcióinkat igazoló bizonyítékokat keressük, a racionális elemzőkészségünk elhomályosul. Így ez legrosszabb esetben akár előnytelen döntések meghozatalához vezethet.
Most, hogy már megismertük a megerősítési torzítást, nincs más dolgunk, mint felülkerekedni azon!
- Először is tüzetesen vizsgáljuk meg gondolkodási mechanizmusunkat, majd reflektáljunk rá!
- Másik módszer lehet, ha gyors döntések meghozatala, valamint következtetések levonása helyett, inkább lassabban és átgondoltabban cselekszünk és mérlegelünk!
- Érdemes kritikusan áttekinteni, valójában mi alapján hoztuk meg döntésünket.
- Hasznos lehet, ha megkérdezzük magunktól: tényleg felhasználtunk minden rendelkezésre álló információt a döntésben vagy csak azokat, amelyek a mi álláspontunkat támogatják?
- Elengedhetetlen, hogy mi magunk is legyünk nyitottak az új alternatívák felkutatására és legfőképpen az elfogadására!
Összességében a túlzott magabiztosságból eredő hátrányok némileg kritikusabb önmegfigyeléssel sikerrel kezelhetők. Ha nem vagyunk biztosak abban, mennyi időt, energiát vesz igénybe egy feladat elvégzése, legyünk kicsit szigorúbbak magunkhoz! Hagyjunk rá bőven lehetőséget, hogy tudjuk teljesíteni! Ha túlkalibráljuk képességeinket, előfordulhat, hogy gyengébben teljesítünk egy nagyobb kihívást jelentő feladatban. Ugyanakkor ha alulbecsüljük magunkat, felütheti a fejét a stressz és a szorongás. Ez pedig sok értékes kognitív kapacitást foglal le. A realisztikus és körültekintő értékelés segít pontosan megítélni önmagunkat, képességeinket, így pedig elkerülhetjük a megerősítési torzítás negatív hatásait.
