Meghatározza az életünket, de mi határozza meg a kialakulásukat? – A kötődési stílusokról

A kötődés szükséglete azt jelenti, hogy vágyom a másik közelségére, ezt aktívan kialakítom, valamint fenn is tartom. De vajon milyen kötődési stílusok léteznek? Mi határozza meg ezek kialakulását? Cikkünkkel a témába nyújtunk egy rövid betekintést.

A kötődés elmélete John Bowlby angol pszichiáter, pszichológus nevéhez fűződik. Sok más elméletalkotóhoz hasonlóan – mind Ericson vagy Freud – ő is merített saját életéből, tapasztalataiból, amikor formába öntötte elképzeléseit. Bowlby bentlakásos iskolába járt, szüleivel nagyon kevés minőségi időt töltött. Már kisgyermekként is érezte, hogy ez nem a legideálisabb állapot, így később beilleszkedési zavarral küzdő gyermekekkel is foglalkozott. Az ő munkásságát egészítették ki kutatásaikkal Mary Ainsworth, Mary Main és Judith Solomon pszichológusok.

Bowlby szerint

a kötődési szükséglet egy velünk született biológiai hajlam arra, hogy kapcsolódjunk másokhoz.

Csecsemőként erre még evolúciós nyomásunk is van, hiszen nem élnénk túl a mindennapokat más, érettebb személyek támogatása nélkül. Hiszen az embergyermek – az állatokhoz képest például – egészen sokáig nem önellátó. Általános helyzetben a gyermek szükségleteit, mint az evés, fürdetés, altatás, a szülők, elsősorban az anya elégíti ki.

Ám számos olyan helyzetet ismerünk, amikor a szülő nincs jelen: például a nagyszülők, esetleg nagyobb testvérek látják el a szülői szerepeket vagy gyermekotthonban nevelik a gyermeket. Emellett több más helyzeti tényező is befolyással lehet arra, hogy kinek, milyen kötődési stílusa alakul ki. 

Mitől függ, hogy milyen kötődése lesz valakinek?

A kötődés függ 

• a nevelő temperamentumától,
• a nevelő fizikai közelségétől,
• a nevelő kötődési stílusától,
• a nevelő érzelmi elérhetőségétől,
• a csecsemő temperamentumától,
• a szülés és születés minőségétől, illetve annak első pillanataitól.

A gyermekek kötődési stílusát az úgynevezett idegenhelyzet teszttel vizsgálták – a témával ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben. A megfigyelt mintázatok mentén a  szakemberek a kutatási eredmények alapján három kötődési stílust határoztak meg: a biztonságos, a szorongó/ambivalens és a szorongó/elkerülő kötődési stílust. Voltak azonban olyan gyerekek, akiknek a reakciói nem illettek bele egyik mintázatba sem, ők később a dezorganizált stílusba sorolódtak be.

Mi lesz velünk felnőttként?

A gyermekkori élményeink olyannyira meghatározóak, hogy felnőttként is megmaradhat a gyermekkori kötődési mintánk.

Ideális esetben biztonságosan tudtunk szüleinkhez kapcsolódni, így felnőttként mi magunk is megbízható partnerkapcsolatokat alakítunk ki. Ja azonban valami „elcsúszott”, akkor nagy valószínűséggel nehézségekbe fog ütközni kapcsolódási igényünk. Gyermekkori kötődési élményeink tehát nagyban meghatározzák a felnőtt viselkedésünket.

Ha többet is megtudnál a felsorolt négy kötődési stílusról és jellemzésükről, ajánljuk ezt a cikket. Ha pedig kíváncsi vagy, hogyan határozza meg a kötődési stílusunk a párválasztásunkat és szexualitásunkat, akkor jó szívvel ajánljuk Kacsur Adrienn szexuálpszichológus szakértőnk nemrég megjelent Szexpert című könyvét, amely részletes betekintést nyújt a témába.