Az ősz a mérlegelés, a számvetés, az elmúlás időszaka. A lehulló levelek, az elalvó természet folyton-folyvást emlékeztet minket az élet körforgására, emberi létünk végességére. Van, akinek ez a végesség egészen kézzelfogható, és pontosan tudja, hogy az előtte lévő időszak nem tart örökké. Biztos sokszor hallottuk már a kérdést: „te szeretnéd tudni pontosan, hogy mikor fogsz meghalni?” Mi van azzal, akinek ez nem választás kérdése? Hogyan lehet méltóságteljesen megélni a hátralevő időt és emberként távozni?

A hospice ellátás az életük utolsó szakaszában lévő – főként daganatos – betegek humánus ellátásával foglalkozik. Éppen ezért, ha a hospice-ról hallunk elsősorban a halál, a gyász, a félelem, a fájdalom juthat eszünkbe, pedig rengeteg erő, boldogság és remény is jellemzi az ellátást.

Maga a hospice szó eredetileg vendégszeretetet jelentett, mai használata szerint viszont

egy olyan helyre gondolunk, ami félúton helyezkedik el az otthon és a kórház között, az otthon szeretetével, melegével és a kórház szakértelmével felruházva.

A Magyar Hospice Alapítvány Magyarország első hospice szervezete, 1991-ben Polcz Alaine hívta életre. A pszichológus a tanatológia, azaz a haldoklás tudományának úttörőjeként rengeteget dolgozott azon, hogy a halál ne tabukérdés legyen, hanem az élet természetes részének tekintsük. Azért, hogy bárhol, bármikor lehessen beszélni róla:

„Az élet természetes része a halál. Ideje van a meghalásnak, ezt sem siettetni, sem elhúzni nem szabad (…). A hospice célkitűzése: visszaadni a halál méltóságát, segíteni a beteget és a családot, hogy nyílt kommunikációval tudjanak élni a halál elfogadásában. Segíteni, hogy az ember lehetőleg saját otthonában, szerettei körében töltse utolsó napjait. Segíteni az életben feltorlódott problémák, nehézségek kölcsönös feldolgozását, megvalósítani azt, amit az ember még fontosnak tart az életében. Elérni a személyiség halálközeli, utolsó kiteljesedését. És természetesen ellátni a beteget orvossal, jól képzett nővérekkel, fájdalomcsillapítással.”

Az alapítvány célja tehát a gyógyíthatatlan – elsősorban daganatos – betegek méltóságának utolsó pillanatig való megőrzése, testi és lelki szenvedéseinek enyhítése, humánus ápolása, valamint a hozzátartozók támogatása, gyászban való segítése. A halál elfogadtatása mind a beteggel, mind a családtagjaival, a magány oldása, a megbékélés elősegítése. A hospice-ban dolgozók mindezt a betegek fizikai és szellemi aktivitásának megőrzésével, a lehető legjobb életminőségére törekedve teszik, abban bízva, hogy az egymáshoz való szeretetteljes odafordulás tartalmasabbá és értelmesebbé teheti az élet utolsó szakaszát is.

Multidiszciplináris team és holisztikus szemlélet

És hogy mindez megvalósulhasson, a hospice ellátás általános alapelvei teszik lehetővé. Többek között a holisztikus, rendszerszemléletben való gondoskodás és a színes, többféle végzettségű dolgozói kör – hiszen az alapítvány munkatársai között nem csak orvosokat és ápolókat, de pszichológust, mentálhigiénés szakembert, gyógytornászt, lelkészt, szociális munkást és dietetikust is találunk. A betegek lelki, szociális és spirituális igényeire éppen úgy figyelnek, mint a testi kezelésre. Ezen túlmenően pedig a családtagokat is kísérik az úton mind a betegség fennállása, mind a gyász ideje alatt.

Fájdalomcsillapítás

A hospice alapvető célja a fájdalmak kezelése, mind fizikai, mind lelki értelemben. A fájdalom rugalmas és egyénre szabott minimalizálása vagy akár megszüntetése jelentős mértékben javítja az életminőséget és növeli az életkedvet.

Lelki támogatás

A halál közeledte mind a beteg, mind a családtagjai számára egyre nagyobb félelemmel, érzelmi teherrel jár. Megjelenhet a szorongás, a depresszió, az evés- vagy akár alvászavar, ezek kezelése a hospice fontos feladata. A lelki és érzelmi támogatás pedig nemcsak a betegre, hanem a hozzátartozóira is kiterjed.

Életigenlés

A hospice alapvető szemléletmódja szerint a halál az élet természetes velejárója, éppen ezért az élet megrövidítését vagy mesterséges meghosszabbítását is ellenzi.

A türelmes, empatikus és szeretetteljes gondoskodás – amely az ellátást jellemzi – az élet végső szakaszát tartalmassá és értelmessé teheti.

Emberi méltóság

A betegek méltóságának megőrzése a hospice ellátás minden egyes fázisában prioritás.

Ezt segíti az őszinteség, a partnerként való kezelés, a tapintatos, de realitás talaján nyugvó tájékoztatás, a remény feladása nélkül. A betegek világnézetének, vallásának, kívánságainak figyelembevétele növelheti az önállóság és önbizalom érzését, ezáltal pedig az életminőségét is.

Együttműködés a családdal

A hospice szemléletének fontos része, hogy a beteg az élete utolsó szakaszát a családja körében tölthesse, éppen ezért a család bevonása és megsegítése, a velük való szoros együttműködés a cél.

Térítésmentesség

A hospice alapelve, hogy az emberhez méltó halál alapvető jogunk, így a hospice szolgálat mindenki számára ingyenes.

Szemléletformálás

Ahogy Polcz Alaine munkásságának is központi eleme volt, hogy a halál fogalmát újra bevezesse a köztudatba, úgy a hospice céljai között is szerepel a halál körüli tabusítás megdöntése. A társadalom érzékenyítése, az elfogadásra és tudatosságra való nevelés, a haldoklókkal való együttélés, a problémáik felé való szeretetteli odafordulás ugyanis egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb világhoz vezet.

Hiszen a hospice nem arról szól, hogy véget ér az élet, hanem arról, hogy még tart!

 

30 éve a Gyógyíthatatlan Daganatos Betegekért. Magyar Hospice Alapítvány. (2023, June 29). https://hospicehaz.hu/