Mennyi az elég? – Avagy a különórák nyomában

A jelenkori teljesítménycentrikus világban nem egyszerű szülőnek lenni, ugyanis komoly dilemmát okozhat, hogy vajon mi szolgálja jobban gyermekeink érdekeit. Ha minél hamarabb elkezdjük felkészíteni őket a későbbi elvárásokra, és már kisgyermekkorban különböző foglalkozásokkal, különórák sokaságával alapozzuk meg előnyüket, vagy ha hagyjuk a csemetéket a maguk természetes módján érni, s nem vesszük fel a versenyt másokkal a többlettudás megszerzéséért folytatott harcban? Cikkünkből erre kaphatunk választ.

A siker- és teljesítményorientált szülő legféltettebb kincsét már egész korán babaangolra, babatornára, bölcsődés képességfejlesztő foglalkozásra (a végtelenségig sorolhatnánk a listát) hordja. Majd később az óvodai, illetve iskolai kötelezettségek mellett órarendszerűen járatja nyelvórákra, táncra, sportolni, zeneórára, kézműves foglalkozásra stb. A hét szinte minden napjára jut valami, sőt, van, amikor két foglalkozást is beiktatnak a szülők egy napra, mert úgy vélik, gyermekük jól terhelhető és később majd sokat profitál ezekből. Viszont az igazság az, hogy a gyermekeknek így gyakran nincs idejük játékra, pihenésre, azaz feltöltődésre, hiszen minden szabad percük be van osztva.

Van, mikor a szülői ambíciók mögött saját meg nem valósított vágyaik bújnak meg, és a szülők ezeket szeretnék beteljesíteni gyermekeik által.

A gyermekek érdeklődése, szükségletei azonban nincsenek feltétlenül összhangban a szülői célokkal, kívánságokkal és elvárásokkal. A gyermek ezáltal nehéz helyzetbe kerül, ugyanis meg akar felelni a szüleinek, nem szeretne nekik csalódást okozni, így inkább még saját szükségletei ellenében is folytatja az adott különórát/órákat. Az is előfordulhat, hogy képességei nem felelnek meg a választott tevékenység követelményeinek, vagy nem tudja teljesíteni a szülő által elvárt eredményt, s ilyenkor elveszíti önbizalmát, kedvetlen lesz, érdektelenné, akarat nélkülivé válik.

A gyermekeknek felkínált különórák esetében nem lehet figyelmen kívül hagyni az adott életkor fejlődésbeli sajátosságait, a gyermek személyiségét, egyéni szükségleteit, érdeklődését és fejlődésének tempóját!

Túl sok, túl kevés?

Tévedés azt hinni, hogy abból a gyermekből lesz tevékeny, kreatív felnőtt, akit már magzati korától a felnőtt életre treníroznak. Természetes, ha szülőként mindent meg szeretnénk adni a gyermeküknek, de nem biztos, hogy jól mérjük fel mi az, amire valóban szüksége van.

A kisgyermekek kiegyensúlyozott fejlődését nem feltétlenül segítik elő a különórák,

sőt, még kisiskolás korukban is figyelni kell arra, mennyire megterhelőek számukra az iskolai órák melletti egyéb elfoglaltságok. Sokszor az elfoglalt szülők időhiányra hivatkozva inkább tucatnyi különórára küldik a gyermeküket, áthárítják szülői felelősségüket. Egy bölcsődés korú gyermeknek semmi szüksége külön foglalkozásokra, és nem is célszerű őt ezzel terhelni. Ne siettessük az érését, egy egészségesen fejlődő gyermeknek nincs szüksége külön fejlesztésre, de ahhoz, hogy teljes értékűen megélje csecsemő- és kisgyermekkorát, annál nagyobb szüksége van mesére, játékra, mozgásra, éneklésre. Továbbá szüksége van jól utánozható, tiszta beszédre, és a szüleivel való minőségi együttlétre és testi kontaktusra. Ha azt az időt, amelyet a különórák és az utazások visznek el, inkább kettesben töltjük el a gyermekkel mesélve, beszélgetve, együtt játszva, dögönyözve vagy valamilyen közös tevékenységet végezve, amelynek során teljes figyelmünket neki szenteljük, jobban segítjük harmonikus fejlődését és belső biztonságának megerősödését. A valódi érzelmi kapcsolat tud igazán biztonságot adni.

Óvodás korban sem változnak gyökeresen a gyermek szükségletei, még akkor sem, ha sok szülő szívesen látna mini „kiképző” iskolát már az óvodában. Ez az életkor a gyermekek fejlődésében bizonyos értelmi és szociális képességek kialakulásának kedvező időszaka. Az idegrendszer megtanulja leképezni és feldolgozni a körülötte lévő világot, s ennek a tanulásnak az igazi terepe nem más, mint a spontán, szabad, örömmel végzett játék. Ha a gyermeknek van elég ideje arra, hogy játsszon, valamint arra, hogy egy biztonságos érzelmi állapotban, szabadon szerezzen tapasztalatokat, gyakorolja és hasznosítsa azokat, hogy belefeledkezzen a tevékenységbe, ezzel az idegrendszer megfelelő érését segíti elő, s egyben későbbi iskolai sikereit alapozza meg.

Hiszen a játék segít a tanulási képességet meghatározó pszichikus funkciók, az érzékelés, a figyelem, az emlékezet és a gondolkodás összerendezésében (Vekerdy, 2012).

A sok különórával, számtalan kötelezettséggel éppen azt az időt veszik el a szülők az óvodás gyermektől, amelyet zavartalan tevékenységgel, a játék örömeit megtapasztalva tölthetne, ami az ő igazi előrehaladásának kulcsa. A felgyorsult tempóban, a környezetéből folyton kiragadva nem tudja megfelelően kimunkálni képességeit, készségeit, figyelme felületessé válik, nyugtalan, izgő-mozgó lesz. Nem csak az időt veszi el tőlük a sok különfoglalkozás, a szülők önmaguk társaságától is megfosztják a gyermeket, hiszen a sok program mellett arra már végképp nagyon kevés idő jut, hogy együtt játszanak, közösen tevékenykedjenek, összebújva beszélgessenek, meséljenek, vagy egyszerűen csak úgy meghitten együtt legyenek, ezzel is biztosítva a gyermek érzelmi stabilitását.

Az idegen nyelv tanulása akkor időszerű, ha a gyermek már jól tud írni-olvasni. Az óvodai testedzés akkor tesz jót a gyermeknek, ha játékos formában valósul meg, és nem a „kiképzés” a cél. Az ovis szolfézs igazából nem jelent élményt a gyermekeknek, sem a hangszertanulás; sőt a legtöbb hangszer használatára fizikailag sem alkalmasak még a kisgyermekek.

Akkor most azzal teszünk jót, ha otthon ül?

Természetesen nem. Minden életkorban fontos a kortársak jelenléte, a különórák során akár új barátokat szerezhetnek, számos értékes tapasztalattal gazdagodhatnak, például megtanulhatnak másokkal együttműködni, tisztességesen győzni vagy emelt fejjel veszíteni. Ahhoz, hogy egy gyermek kompetensnek és hasznosnak élje meg magát, lehetőséget kell adni számára, hogy sok, alkotó cselekvésben bontakoztassa ki magát. Még egy felnőttnek is nagy boldogság, ha létrehoz valamit. Az elmélyült munka közben megszülethet a flow-élmény, vagyis teljesen átadhatjuk magunkat a tevékenykedés boldogságának (Csíkszentmihályi, 2001). Ez az élmény a legegyszerűbb tevékenységben is megjelenhet, mindegy, hogy terít a gyermek, rajzol vagy kutyát etet.

Már fiatal életkorban is lehet olyan terület, amely iránt gyermekünk különösen érdeklődik, vagy amiben esetleg sikeres és jól érzi magát, például imád a vízben lubickolni. Ilyenkor megpróbálkozhatunk ezzel a tevékenységgel, de ne feledjük, hogy óvakodjunk a gyermek idejének olyan beosztásától, a tevékenységek olyan halmozásától, amely programszerűen hatja át az életét, megterhelve ezzel idegrendszerét. Találjuk meg az egyensúlyt és mindenképp üljünk le gyermekünkkel beszélgetni a különórák számáról, ha azt vesszük észre, hogy szorong, mindig meg akar felelni, maximalista, esetleg túl felnőttes, be van osztva az ideje, és igyekszik mindenhol helyt állni. Szülőként olyan napirendet, programsort állítsunk a gyermek elé, melyet úgy tud megvalósítani, hogy a program élményeinek földolgozása is meg tud történni. Ez ugyanis egyaránt segíti a gondolkodási és emlékezeti folyamatok fejlődését, valamint a nyelvi kifejezőkészséget is gyakorolják ilyen esetekben.