Képzeld el, hogy hetvenhét éves korodban elmész az általános iskolai osztálytalálkozódra. Olyan emberekkel fogsz ott találkozni, akiket több évtizede nem láttál. Mire számítanál? Nyilván nem lepődnél meg, ha némi változást tapasztalnál a külsejükben, de vajon mi a helyzet a személyiséggel?
Mennyit változik az ember ennyi idő alatt? Erre a kérdésre próbáltak választ adni a Psychology and Aging hasábjaiban skót kutatók, amikor is egy nagyon hosszú, longitudinális vizsgálat keretében felmérték a személyiséget serdülőkorban, majd aztán időskorban egyaránt – idézi a Research Digest. Azzal, hogy a kutatás hatvanhárom évet ölelt fel, ez a világ leghosszabb személyiségvizsgálata. Ugyanakkor – ellentétben az ezt megelőző, hasonló irányú kutatásokkal – az Edinburghi Egyetem kutatói nem találtak szignifikáns kapcsolatot a résztvevők személyiségértékei között tizennégy, illetve hetvenhét éves korukban. „A személyiség idősebb korban nagyon különbözik a gyermekkori személyiségtől” – állapítják meg, talán mondhatjuk, hogy kevéssé meglepő módon.
Mennyit változunk 63 év alatt?
Az egész vizsgálat 1950-ban kezdődött, amikor is Skóciában kutatók egy csoportja arra kért meg tanárokat, hogy értékeljék 1208, tizennégy éves serdülő személyiségét olyan dimenziók mentén, mint az önbizalom, a kitartás, a hangulati stabilitás, a lelkiismeretesség, az originalitás és a tanulási vágy. A gyerekekkel ezen kívül intelligenciatesztet is felvettek.
A vizsgálatot vezető kutatóknak 2012-ben sikerült megtalálniuk 635 akkori tinédzsert, akit annak idején bevontak a folyamatba. Ebből 174-en egyeztek bele, hogy újból, immár hetvenhét évesen ismét részt vesznek a vizsgálódásokban. Ugyanazon dimenziók mentén kellett értékelniük magukat, mint annak idején a tanáraik tették ezt velük kapcsolatban, és ezúttal egy közeli barátot vagy rokont is megkértek arra, hogy végezze el az illető jellemzését ezek alapján. Hasonlóan a folyamat kezdeti fázisához, idősebb korban is volt intelligenciavizsgálat, továbbá az általános jólét szintjét is igyekeztek felmérni a kutatók. Meglepődve tapasztalták azonban, hogy a hetvenhét éves korban adott önjellemzés nem mutatott semmiféle szignifikáns együttjárást, sem a tanárok egykori értékelésével, sem a jelenkori, barátok vagy rokonok által adott jellemzéssel. Habár a jelenben mért megbízhatóság (mely a lelkiismeretességgel azonos ebben az esetben) összefüggésben állt az időskori jóléttel, azt látták, hogy a serdülőkorban mért lelkiismeretesség hosszú távon nem jósolta be a szubjektív jólétet.
De akkor most tulajdonképpen az a helyzet, hogy az időskori személyiségünk szinte semmilyen kapcsolatban nincs a serdülőkori önmagunkkal? Nem túlzás ezt állítani – mondják a kutatók, arra hivatkozva, hogy a késői serdülőkorban és a felnőttkor hajnalán a személyiség nagy fejlődésen és számos változáson megy keresztül, és ehhez hasonlóan az időskor is egy olyan időszaka tud lenni az életünknek, amikor fejlődhet a személyiségünk.
Annak köszönhetően, hogy a vizsgálat több évtizedet ölelt fel, az alanyok az említett életszakaszok mindegyikén átmentek, megtapasztalva a változást, arról nem is beszélve, hogy a radikálisabb átalakulásokon kívül finomabb személyiségkorrekciók is biztosan megjelentek az évek során. Minél több idő telik el a két vizsgálat között (esetünkben ez hatvanhárom év volt), annál kisebb az esélye annak, hogy bármiféle kapcsolatot tudjunk kimutatni – vallja Matthew Harris, a kutatás vezetője.
Módszertani gyengeségek
Hozzá kell tennünk azonban, hogy az 1950-es években még ismeretlenek voltak a személyiségvizsgálat modern változatai (például a Big Five személyiségmodell). Elképzelhető, hogy ezek mentén egy stabilabb személyiség vázolható fel, ami nagyobb valószínűséggel tudna megjelenni akár hatvanhárom év után is. Ezen kívül módszertani problémaként merülhet fel, hogy az egykori tanárok értékelési nem mondhatók objektívnak, ami nyilvánvalóan természetükből fakadóan is következik, de az is hozzájárul, hogy az értékeléseiket nagyban befolyásolhatta a gyerekek iskolai teljesítménye, ami viszont önmagában leegyszerűsítő. Végezetül pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy az eredeti mintát nem tudták reprodukálni a kutatók, hiszen a vizsgálati alanyoknak csak egy töredéke volt elérhető 2012-ben is.
Forrás itt.
