Mi torzíthatja a szemtanúk emlékezetét?

A szemtanúk vallomása számos kérdést felvet az emlékezet pontosságát illetően. Vajon a szemtanúk mindent jól látnak, és mindenre tökéletesen emlékeznek? Általában jól döntenek amikor beazonosítják az elkövetőt? Cikkünkben megnézzük, mit mondanak erről a pszichológiai kutatások!

Először is, nézzünk néhány objektív adatot arról, milyen arányban helyesek a szemtanúk emlékei! Angliában és Walesben évente több mint 200 szembesítést tartanak. A szemtanú általában az esetek háromnegyedében kiválasztott egy gyanúsítottat, akit 82%-ban később el is ítéltek. Sok esetben csak a szemtanú vallomása volt az egyetlen terhelő bizonyíték, és ez esetek 74%-ban elítélték az illetőt. A tanulmány alapján 160 amerikai bíró közül csupán 23% értett egyet azzal, hogy csak kivételes esetben lehet a vádlottat önmagában a szemtanú vallomása alapján elítélni. Miért merül hát fel mégis, hogy nem lehet hinni a szemtanúknak? Miért nem emlékezünk jól a kritikus helyzetekre? 

Miért nem tudjuk objektíven felidézni a történteket? 

Az egyik legfontosabb összetevő, hogy

rosszul mérjük fel a képességünket a látott változások észlelésére.

Sokszor úgy gondoljuk, hogy alaposan feldolgozzuk a pillanatnyi látványt, és biztosan észrevesszük, ha egy tárgy megváltozik. Amikor megkérdezték az utca emberét, miszerint észrevenne-e egy változást, ha nem figyelmeztetik előre, 78% választolt egyértelmű igennel. Ezzel szemben a kísérletben nem vették észre az eltűnő sálat. Egy másik kísérletnél 55%-a a megkérdezetteknek direkt figyelte a változásokat és mégsem vette észre, hogy közben kicseréltek egy embert. A harmadik csoportban a figyelők 46%-a bízott a megfigyelőképességében, ami cserbenhagyta őket, hiszen nem vették észre a tányér megváltozott színét sem a filmben, amit mutattak nekik. Tehát mindenki nagyon figyelt, éber volt, mégsem vett észre egy csomó változást.

Egy későbbi vizsgálat fényt derített arra, hogy jobban felismerjük a változást azoknál a tárgyaknál, amelyeket előzőleg jól megnézünk, mint azoknál, melyeket nem. Sokszor lebecsüljük annak jelentőségét, hogy mennyire fontos rögzíteni a tárgyakat, ha emlékezni akarunk rájuk, és észre akarjuk venni a bekövetkezett változást.

Ezeknek a vizsgálati eredményeknek a tudatában mit is várunk el a szemtanúktól? 

Azt kívánnánk tőlük, hogy ha egy szemtanú egy váratlan és drámai eseményt lát, akkor jobb megfigyelő legyen, bár nem volt ideje rögzíteni a helyzetet, nem összpontosított a változások követésére. 
Ezen kívül számos tényező torzítja az emlékeket, hiszen 

• a szemtanú nem számít arra, hogy az esemény meg fog történni vele
• az esemény általában nagyon gyorsan történik
• elkövetők figyelnek arra, hogy ne ismerjék fel őket

Leginkább arra emlékszünk, amire számítunk, így az emlékezetünk könnyebben befolyásolható ezáltal.

Egy sporteseményen két csapat szurkolóinak teljesen más emlékei vannak a meccs eseményeiről. Amikor két amerikai egyetem csapata játszott egymás ellen, amit videóra vettek, majd megmutatták mindkét egyetem diákjainak, az volt a feladatuk, hogy számolják össze a szabálytalanságokat. A megfigyelők a másik egyetem csapatánál kétszer olyan sok szabálytalanságot találtak, mint saját egyetem csapatánál, mindkét fél esetében.

A kérdések szerepe a kihallgatásban

A kihallgatásnál és a felidézésnél torzíthatja az emlékezést az is, ha sugalmazó kérdéseket használnak.

A szemtanúk emlékei sérülékenyek, és könnyen eltorzítják azok a dolgok, melyek a bűncselekmény észlelése után történmek (pl. kérdések). Egy kísérletben a random kiválasztott személyeknek egy filmet mutattak be egy balesetről. Ezután össze kellett foglalniuk, hogy mi történt, és válaszolni a részleteket érintő kérdésekre. 

A kérdések azonban különböző szavakkal voltak megfogalmazva, például: milyen gyorsan mentek az autók, amikor egymásba mentek/összeütköztek/koccantak/érintkeztek/egymásba rohantak?

Akkor mondták a legnagyobb sebességet a válaszadók, ha az „egymásba rohantak” kifejezés szerepelt a kérdésben (65km/h). Ezután jött az „összeütköztek” (63km/h), majd „koccantak” (61km/h), „egymásba mentek” (54,5 km/h), végül „érintkeztek” (50 km/h).

Egy héttel később arról kérdezték a résztvevőket, hogy láttak-e törött üveget? Tudni kell, hogy a filmben nem volt törött üveg, de akiknek az „egymásba rohantak” összetétellel tették fel a kérdést, azok 32%-a úgy emlékezett, hogy volt, az „egymásnak mentek” esetében pedig 14% emlékezett törött üvegre. Ami megdöbbentő, hogy ez a hatás akkor is jelentkezett, ha a személyeket figyelmeztették arra, hogy félrevezető infókat kapnak.

Egyéni különbségek is az emlékezésben

A kutatások során azt találták, hogy az idősebb személyek (60-80 év) szemtanúvallomásai pontatlanabbak, mint a fiataloké. Ezt arra alapozták, hogy idősebbeknél gyakrabban fordult elő, hogy azonosítottak valakit tettesként, miközben a valódi tettes nem szerepelt a felsorakoztatottak között. Sőt, kiderült, hogy az idősebbeket jobban befolyásolják a félrevezető információk is.

Az talán nem is annyira meglepő, hogy mind a fiatalok, mind az idősek „saját korcsoport-hatást” mutatnak, azaz sokkal nagyobb pontossággal azonosítják be a magukhoz hasonló életkorú bűnözőket

Befolyásolják-e az erős érzelmek tanúvallomások pontosságát?

235 ügyvédet kérdeztek meg, hogy szerintük az erős érzelmek befolyásolják-e az arcfelismerést, és meglepő választ kaptak. A védőügyvédek 82%-a szerint igen, az ügyészek 32%-a szerint viszont nem.

Kísérleti körülmények között úgy lehet mérni, hogy filmet vagy előre elrendezett jelenetet mutatnak be a megfigyelőknek, melynek egy részében erőszakos dolog történik, a másikban nem. Tapasztalatok szerint

a szemtanúk jobban emlékeznek az erőszakos cselekményekre, mint a nem erőszakosakra, viszont az erőszakos események részleteire kevésbé emlékeznek.

Fegyver jelenléte esetén a szemtanúk nem tudtak részleteket felidézni a támadóról és a környezetről. 

No de mi a helyzet az arcmemóriával? 

Már egész régóta tudjuk, hogy személyiségjellemzők alapján (pl.: őszinte, intelligens) könnyebb megjegyezni egy arcot, mintha csak a fizikai tulajdonságok állnak rendelkezésünkre. A karakterrel kapcsolatos felszínes becsléseinket könnyen félrevezetik az álcák, vagy az elváltoztatás nélküli, parókás, szemüveges képek szemből vagy profilból. 

A szemtanúk jobban be tudták azonosítani azokat az arcokat, amelyeket korábban pszichológiai dimenziók alapján osztályoztak, mint azokat, amelyeket fizikai jellemzők alapján.

Az arc feldolgozása globális elemzésen megy át, és az arc általános struktúráját dolgozzuk fel. Ekkor kevesebb figyelmet fordítunk a részletekre. Tárgyak észlelésénél más a helyzet, ilyenkor a részleteket is elemezzük, a tárgy egyes elemeit egymás után dolgozza fel az agyunk.

Látnunk kell azt is, hogy a laboratóriumi eredmények jól alkalmazhatóak a hétköznapokban, de mégis teljesen más videón megnézni egy bűncselekményt, mint átélni azt. Kísérleti szituációkban a szemtanúk egy szemszögből, passzívan szemlélik az eseményt, amíg a valós helyzetben mozgásban vannak, lehet, hogy kontaktusban vannak az elkövetővel, esetleg egyéb történésben vannak benne. A vizsgálati helyzetben néhány másodpercig nézhetik az arcokat, valós helyzetben akár 5-10 percig is láthatják azt, több szemszögből, akár más helyzetekben. Talán a legfontosabb különbség pedig az, hogy laboratóriumi körülmények között nincs tétje, ha rosszul azonosítja be az elkövetőt, viszont éles helyzetben egy ember életéről dönthetnek helyes vagy helytelen emlékezetük kapcsán.