Miért használjuk a blame-shiftinget? A válasz nem olyan egyszerű, mint gondolnád!

Volt már veled olyan, hogy valaki hibáztatott téged valami olyanért, amiért nem is te voltál a felelős? Vagy észrevetted már magadon, hogy egy kellemetlen helyzetben inkább ködösítesz, vagy másra hárítod a felelősséget? A blame-shifting, vagyis a felelősséghárítás alattomosan szövi át a mindennapjainkat: a munkahelyet, a párkapcsolatot, sőt, még a belső monológjainkat is. De mi lenne, ha megtanulnánk felismerni és kezelni ezt a jelenséget?

A felelősséghárítás, vagyis a blame-shifting egy észrevétlen mechanizmus, amely megóv a kellemetlen érzésektől, értékítéletektől, de hosszú távon aláássa a kapcsolatainkat és az önismeretünket. Akár munkahelyi konfliktusokról, párkapcsolati vitákról vagy személyes kudarcokról van szó, a „nem az én hibám” hozzáállás csapdába ejthet bennünket.

A cikkből megtudhatod:

1. Mit jelent a blame-shifting?
2. Mit tegyek, ha valaki rendszeresen engem vádol saját hibáiért?
3. Mit tegyek, ha nem tudom vállalni a felelősséget a hibáimért?

Az észlelhető gyengeségünk vagy hibáink felvállalása megsértheti a rólunk kialakult képet, így olykor nagyon veszélyes lehet beismerni figyelmetlenségeinket. Egy Titustól származó idézet azt mutatja számunkra, hogy a felelősség áthárítása régóta része az emberiség életének.: „Az emberek csak abban ügyesek, hogy a saját vállukról másokra hárítsák a felelősséget” (Titus Livius, Kr. e. 59–17, idézte Lozano, 2019). Minél tökéletesebbnek szeretnénk látszani, illetve minél nagyobb nyilvánosság előtt szeretnénk ezt fenntartani, annál inkább jelen lehet az eszköztárunkban a blame-shifting.

A blame-shifting egy olyan védekező mechanizmus, amellyel megpróbáljuk elkerülni a büntetést.

Sokan már gyerekkorban megtanulják a felelősséghárítást. Ha a hibáink vállalását követően rendszeresen büntetésben volt részünk, kialakulhatott bennünk az a meggyőződés, hogy a legjobb elkerülni a hibázást és a beismerést. A blame-shifting pedig minden olyan helyzetben megjelenhet, ahol felelősséget kellene vállalnunk, ez pedig az életünk számos területét érinti. Például a munkahelyünkön, amikor a főnökünk hibát keres, és mindenki igyekszik hárítani a felelősséget. Vagy a párkapcsolatunkban, amikor konfliktusok során inkább a másikat hibáztatjuk ahelyett, hogy elgondolkodnánk azon, viselkedésünk mélyén milyen kimondatlan sérelmek vagy félelmek rejlenek. Néha sajnos mindannyian élünk a felelősséghárítás lehetőségével, azonban személyiségzavarral küzdőknél gyakrabban fordul ez elő. Illetve megjegyzendő, hogy vannak, akik ezt manipulációra is használják, nem csupán saját felelősségük elkerülésére. 

Hogyan ismerhetjük fel a blame-shiftinget?

Néhány klasszikus mondat, amely árulkodó lehet:

1. „Nem az én hibám, hogy te így érzed magad.”
2. „Ez csak vicc volt, ne sértődj már meg.”
3. „Ha te nem lennél ilyen érzékeny, nem lenne gond.”
4. „Én csak reagáltam rád, te hoztad ezt ki belőlem!”
5. „Nem én tettem tönkre ezt a projektet, hanem ők adtak rossz instrukciókat.”
6. „Nem viselkedtem volna így, ha nem nyaggatsz mindig.”

Amikor valaki rendszeresen másokra hárítja a felelősséget, az nemcsak az emberi kapcsolatait rombolja, hanem saját fejlődését is akadályozza.

Hogyan ismerhetjük fel, ha felelősségáthárítást alkalmaznak velünk szemben?

Minket hibáztatnak: Ha valaki minket tesz felelőssé a felmerülő problémákért, függetlenül attól, hogy mi voltunk-e a kiváltó ok.

Saját érzéseink: Bűntudatot érzünk egy illetővel szemben, de nem tudjuk meghatározni pontosan, hogy miért. A konfliktushelyzet zavarosnak és érthetetlennek tűnik számunkra.

Torzított narratíva: Úgy érezzük, mintha a másik kiforgatná a szavainkat, vagy a helyzetet úgy alakítaná, hogy végül mi tűnjünk hibásnak.

Egyoldalú elvárások: Nekünk mindig bocsánatot kell kérnünk vagy alkalmazkodnunk, de másik fél soha nem teszi meg ugyanezt.

Érzelmi manipuláció: Ha szembesítjük az illetőt, dühösen vagy sértetten reagálhat, esetleg áldozati szerepbe helyezkedik, hogy elkerülje a felelősséget.

Kérdezzük meg önmagunktól: „Mi az én részem ebben?"

Akár mi magunk alkalmazzuk olykor vagy gyakran a blame-shiftinget, akár elszenvedjük azt másoktól, fontos, hogy tudatosan megálljunk, időt kérjünk, és megkérdezzük magunktól: „Mi az én részem ebben?” Ez a kérdés segít abban, hogy elkerüljük a túlzott felelősségvállalást és annak áthárítását, valamint lehetőséget ad arra, hogy őszintén és felelősségteljesen értékeljük a helyzetet. Azáltal, hogy átgondoljuk saját szerepünket, képesek leszünk tisztábban látni a szituációt, és elkerülhetjük a manipulációkat vagy a mások által ránk hárított terheket. Az önreflexió nemcsak a személyes fejlődésünket segíti, hanem a kapcsolatainkban is stabilitást és átláthatóbb kommunikációt eredményezhet.