Miért lenne jó többet beszélni az öngyilkosságról?

Az öngyilkosság hazánkban a mentális betegségekhez hasonlóan tabunak számít. Különös ellentmondás, hogy mégis sokat foglalkozunk vele: csináljuk, de nem beszélünk róla. Fontosságát mutatja, hogy a szakemberek a pszichiátriai ellátórendszer három neuralgikus pontja közül (a demencia ellátás és a hajléktalan pszichiátriai betegek ellátása mellett) az öngyilkosság megelőzést tartják kiemelt területnek. Vendégszerzőnk Flach Richárd pszichológus, doktori munkájában az öngyilkosság témakörét kutatja. Írásának célja a hiteles információnyújtás, tájékoztatás és figyelemfelhívás az öngyilkosságra, a mentális egészségmegőrzés és a megelőzés jegyében. 

Ennek a kérdésnek szinte minden évben szomorú aktualitást adnak azok a tragédiák, amelyek befejezett (és nem sikeres!) öngyilkossággal végződtek. Bár a médiában közölt, öngyilkossággal összefüggő halálesetek során szinte mindig feltüntetik, hogy ha valaki krízisben van, akkor milyen módon kaphat, anonim módon segítséget a nap 24 órájában, sokszor kimarad az a tény, hogy az öngyilkosság legtöbbször – multikauzális és multifaktoriális eredetére tekintettel – nem visszavezethető egyetlen okra (pl. iskolai bántalmazás, szakítás), hanem inkább sok tényező összjátéka a génektől a kultúráig. Ez pedig rámutat arra, hogy a megelőzésben a társadalom minden szintjének (a háziorvostól a pedagógusig) megvan a hasznosítható szerepe és felelőssége.

Különösen igaz ez a Covid-19 járvány esetében, ami megannyi pszichés terhet előidéző változást (pl. munkahely elvesztése, családi gondok, halál, haldoklás, gyász, stb.) jelentett közösségeink számára. Osváth Péter pszichiáter és munkatársainak friss kutatása szerint a járvány első időszakában az öngyilkosság tekintetében hazánkban 16%-os emelkedést lehetett megfigyelni, míg más országokban inkább változatlan maradt, vagy csökkent ez az érték.

Ezzel párhuzamban érdemes kiemelni, hogy az öngyilkosságkutatás jelentősnek tartja a kulturális tényezők szerepét, mivel a szuicídum előfordulása, rizikófaktorai országonként, régiókként különböznek a világ, de bizonyos értelemben hazánk egyes pontjain is, ezen eltérések mögött pedig különböző attitűdök (elfogadó, megengedő) és ismeretek (téves hiedelmek, vélekedések) szerepét mutatták ki a kutatók, melyek alapján az öngyilkosság lehetséges megoldóképletként merül fel az egyén megküzdési repertoárjában. De mik is ezek?

         Az öngyilkossággal kapcsolatos tévhitek

Talán a leggyakoribb tévhitek között szerepel, hogy aki beszél az öngyilkosságról, az úgysem teszi meg, csak a figyelmet akarja felhívni, manipulál, vagy fenyeget. Vagy, hogy az öngyilkosságnak nincsenek előjelei, és ha rákérdeznek az öngyilkossági szándékra, azzal rosszat tesznek, tanácsot adnak, afelé terelik.

A kimutatható téves vélekedések, előítéletek, leegyszerűsítések és általánosítások okai abban kereshetők, hogy egy-egy öngyilkossági krízis (a gondolattól a kísérleten át a befejezett tettig) rendkívül felkavaró, és érzelmileg megterhelő bárki számára, ahol szinte rögtön az okokat, magyarázatokat és a felelősöket keressük, ezzel enyhítve a szorongató érzéseket. Tesszük mindezt sokszor úgy, hogy bizonyos információkat nem tudunk, így projekcióval (vélekedésekkel, vágyakkal, hitekkel és elképzelésekkel, amik a valóságot jobb esetben is csak megközelítik) töltjük ki a hiányzó részleteket.

Erről nem tehetünk, így működünk, de arról viszont igen, hogy hiteles információkból tájékozódjunk (pl. http://www.ongyilkossagmegelozes.hu/) és krízis esetén az őszinte odafordulás, a segítő szándék és odafigyelés jegyében beszélgetünk az öngyilkosságról. Ettől a lépéstől sokan megriadnak a fentiek miatt, vagy, mert nem akarnak megszégyenülni, ha kiderül még sincs öngyilkossági krízis, esetleg bizonytalanok abban, hogyan hozzák fel a témát.

Különösen nehéz lehet azok számára, akiket zavarba hoz a téma, nincsenek hozzászokva a saját érzéseik és gondolataik énközlésben való („én azt érezem, én úgy gondolom”) megosztásához. Ebben segíthet néhány panelmondat, ami kifejezi a másikért való aggódást, törődést és a segítés szándékát: Egy ideje mintha megváltoztál volna, hogy vagy mostanság? Aggódom érted, mi történt veled? Számomra fontos, hogy jól legyél, miben tudok segíteni, hogy érzed magad? – persze

az őszinte odafordulás spontaneitása igazi kincs.

Azért is van erre nagy szükség, mert a legtöbben azok közül, akik az öngyilkosságot fontolgatják, valamilyen módon kommunikálják szándékukat a környezetük felé, akár szóban, akár tettekkel: felkeresik a háziorvosukat, szakembereket a problémáik miatt, ingadoznak az élet és halál között.

         Miből vehetjük észre, hogy baj van?

Az egyik legnagyobb nehézség abban rejlik, hogy nem mindig egyértelmű, olykor metaforikus, tehát elsőre nehezen érthető formában történik a halálvágy közlése, melyet a szakirodalom cry for help-nek, segélykiáltásnak ismer. Bizonyos esetben a halál/meghalás szándéka nem egyértelmű, van, aki az élet értelmetlenségéről, reménytelenségről, kilátástalanságról beszél. Arról, hogy inkább jobb lenne elutazni, fel sem kelni, vagy azt érzi, hogy húzza magával a mély, szinte megfullad.

Talán ahhoz lehetne hasonlítani, mint amit az álomról mondanak, hogy nagyon személyes és egyedi: hiába vannak az álmoskönyvek, az álomelemzés során ugyanis az egyes szimbólumok mindenkinek mást jelentenek. Ugyanígy az öngyilkossági krízis kapcsán is lehet intő jel egy serdülőnél, ha pl. letörli magát a közösségi médiáról, amikor nem jelez. Akkor igazán beszédes ez, ha valaki ismeri, van kapcsolata vele, így jobban hangsúlyt és kontextust kap a segélykiáltás: ha valaki folyton a szobájában gubbaszt, nem jár már el edzésekre, levert, kedvetlen, vagy éppen ellenkezőleg a másik szélsőség, folyamatosan pörög, rendetlen és kiszámíthatatlan.

A szavakon túl, illetve az öngyilkossági fantáziáik, tervek és reménytelenség mellett segíti a felismerést, ha azt tapasztaljuk a krízisben lévőn, hogy:

• beszűkült, csak az adott problémára tud fókuszálni
• önmaga ellen fordítja agresszióját („az én hibám”)
• könnyen terelhető, irányítható, kapaszkodik („kritika nélkül megfogadja tanácsainkat, javaslatainkat”)
• ambivalens, tehát hezitál az élet és a halál között. Ezeket a segélykiáltásokat érdemes komolyan venni és a segítségnyújtás irányába terelni azt, akitől érkezik. Hogyan?

         Hogyan segítsünk?

A legtöbben nem vagyunk szakemberek, és nem dolgunk vagy köteleségünk valakit „kigyógyítani” az öngyilkossági késztetéseiből. Családtagként, barátként, ismerősként, pedagógusként viszont érdemes tisztában lennünk a fentiekkel, és a segítségnyújtás lehetőségeivel, utóbbiak esetében például az iskolapszichológusok, iskolai szociális segítők felkeresése is fontos lépés.

Első lépés lehet a krízisben lévővel elfogadó, empatikus, megértő, türelmes, ítéletmentes, nyugodt légkörben beszélgetni, rákérdezve az öngyilkosságra.

Már egy beszélgetés is sokat tud segíteni, de a hosszútávú megoldás érdekében a személyes segítség (pszichiáter, pszichológus) kérése kihagyhatatlan.

Sok fiatal fél továbbadni felnőttnek, ha a barátja rosszul van, az öngyilkosságon gondolkodik, etikailag és az élet szempontjából viszont az a helyes, ha nem őrzünk ilyen titkot. Felnőttként pedig nyitottak és felkészültek vagyunk, tudunk segítséget kérni ilyen helyzetekben.

Akut krízisben az öngyilkosság-megelőzés hatékony útja a felnőtt (pl. 116-123; +36 80 505 390) és ifjúsági (pl. 137-00; 116-111) telefonszolgálatok felkeresése, ahol anonim módon, legtöbbször a nap 24 órájában, képzett segítők várják a bajbajutottak hívását, de léteznek más szolgáltatások is. Utolsó lépésként pedig mind a halálra szánt, mind az érte aggódók, vagy tanácstalanok, bizonytalanok számára lehetőség a mentők (102, 112) hívása az életet veszélyeztető helyzetekben.

Ahogy fentebb írtuk, az öngyilkosságmegelőzés összetett és sok szempontból megoldatlan kérdés, ahol elengedhetetlen a társadalom változása, hogy ne legyen tabu és szégyen a megterhelő és nehéz dolgokról beszélni, segítséget kérni. A krízis, amikor sem megoldani sem elkerülni nem tudjuk a problémáinkat egyben lehetőséget is jelent a növekedésre és a fejlődésre, akár úgy is, hogy merünk és tudunk segítséget kérni.