Miért maradtak fenn a mentális betegségek?

Számos emberi jellemzőnk alakult át, kopott meg az évszázadok alatt a természetes szelekció hatására, gondolhatunk itt például a szőrzetünk átalakulására. Ami régen a túlélési esélyeinket szolgálta, mára már okafogyottá vált, így az evolúció is túladott rajta. Viszont ebben az esetben megfogalmazódhat a kérdés bennünk: a mentális betegségek milyen oknál fogva maradtak fenn?

Az Amerikai Egyesült Államokban nagyjából 15 millióra tehető azoknak a száma, akik depresszióval küzdenek. Általánosítva ez azt jelenti, hogy a népesség kb. 10%-a átélt már súlyos depresszív epizódokat, és emellett kb. 30-50% tapasztal valamilyen szintű depresszív tüneteken magánéletük során. A jelenlegi statisztikák alapján a depresszióval kezeltek száma évről évre nő, és sokakat gátol mindennapi életvitelükben. Mégis, akkor miért létezik?

Az okok nyomában:

Sok evolúciós pszichológus és pszichiáter szakorvos, biológus, genetikus és egyéb szakember kutatta az evolúció furcsa cselét. Ennek következtében számos teóriát ismerhetünk meg:

Egyik ilyen a fizikai fájdalom szindróma nevet viseli. A teória arra alapoz, hogy amikor fizikai fájdalmat élünk át, akkor szervezetünk motiváltabb lesz arra, hogy elhagyja/megváltoztassa a helyzetet, majd a későbbiek folyamán elkerülje a hasonló veszélyekkel járó szituációkat.

Egy másik elképzelés (Behavioral Shutdown Model) is hasonlókat hangsúlyoz, azt állítja, hogy az emocionális fájdalom hatására averzió alakul ki a helyzettel kapcsolatban, amely a helyzet elhagyására ösztönöz minket. A szervezet időt és energiát takarít meg azáltal, hogy nem tesz felesleges erőfeszítések olyan cél irányába, amely nem hoz gyümölcsöt.

A harmadik elképzelés szerint (analitikus rágódás teória) a rágódás mint a depresszió egyik tünete, adaptív válasz lehet, mivel ilyenkor fókuszáltan a problémával törődünk, és analizáljuk a komplex helyzetet. Itt fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az

információfeldolgozási folyamataink eltérnek amikor negatív hangulatban vagyunk,

attól, mint amikor pozitívban. Míg a negatív hangulati hatás egy részletesebb elemzést implikál, a pozitív hangulat egy holisztikusabb megközelítést hív életre.

Társadalmi szemszögből is próbálták értelmezni a fennmaradás okait. Arra a következtetésre jutottak, hogy a társadalmi kapcsolatok alakításában is nagy szerepet játszhatott a depresszió. A Rang elmélet szerint, ha valaki látja, hogy vesztésre áll, akkor visszavonulót fúj, így nem veszt feleslegesen se energiát, és a becsülete sem csorbul.

Az evolúciós környezetünk nyilvánvalóan eltérő volt a mostanitól, más hatások érvényesültek, más megküzdési mechanizmusok voltak hatékonyak. Ami 2000 éve még túlélésünket segítette, az elképzelhető, hogy napjainkban csak nyűg számunkra. Így lenne ez a mentális betegségekkel is?

Egy alternatív megközelítés: 

Egy újabb perspektíva merült fel a kutatókban, mely szerint a depresszió vagy bármely más mentális betegség, illetve azok tünetei nem feltétlen jelentettek/jelentenek hátrányt a mai viszonyok között sem, egészen addig, amíg nem súlyosbodnak annyira, hogy életminőségünk romlik. A hipotézis szerint például a depresszív hangulat kis mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az egyén meg tudja vizsgálni a problémát, fókuszálni tudjon, analizáljon és jó döntéseket hozzon. Ez régebben is alapvetően hozzájárult az egyén túlélési esélyeihez. Ezt a gondolatmenetet folytatva, akár mondhatjuk is, hogy a

kis mértékű depresszió egy alternatív, adaptív és adekvát megküzdési stratégia

bizonyos helyzetekben.

Szintén egy szemléletes példa bipoláris depressziónál, hogy az emberek a mániás fázisban motiváltabbak céljaik elérésében, cselekedetek megkezdésében, és azok végrehajtásában. Értelemszerűen kis mértékben az ilyen jellegű késztetések hozzájárultak az egyén sikerességéhez.

Alább találunk még pár konkrét példát:

Amerikai kutatók az úgynevezett sarlósejtes vérszegénység analógiájával magyarázták a mentális betegségek létét. Eszerint ha egy bizonyos gén jelen van a génállományunkba (kis mérték), akkor védettek vagyunk a malária ellen, viszont ha két génnel bírunk (nagy mérték), akkor sajnos rövid életre számíthatunk.

a poligénes mutáció-szelekció egyensúlyában rejlik.

Azt állítják, hogy azok a gének felelősek a prediszpozícióért és a betegségek kialakulásáért, amelyek emberré tesznek minket, amelyek viselkedésünket, habitusunkat alakítják. Amikor génállományunk kialakul, meghatározza milyen viselkedésmódozatokra leszünk fogékonyak. Mint fentebb olvashattuk, ha ezek a gének kis mértékben, tendenciaszinten jelennek meg nálunk, akkor abból akár profitálhatunk is, azzal szemben, hogy ha nagy mértékben örököltük őket.

Kinek higgyünk?

Mint láthatjuk, a kutatási eredményeket illetően nem született még konszenzus a mentális betegségek mibenlétével kapcsolatban. Ami biztos, hogy hasznos lehet, ha kontinuumként tekintünk a mentális betegségek és az egészséges, normálisként elfogadott viselkedés viszonyára. Mindannyiunkban megtalálhatóak bizonyos tendenciák, amelyek viselkedéses megnyilvánulása az adott konstellációtól is függ.