A párkapcsolati erőszakot rengeteg tévhit övezi, melyek feloldása létfontosságú a bántalmazás megértésében és az áldozat megfelelő segítésében. Hogyan ismerhetjük fel, hogy egy potenciális bántalmazó párkapcsolatba csöppentünk? Miként szabadulhatunk a csapdából?
A bántalmazással kapcsolatban sok széleskörben elterjedt tévhit él, amely akadályozza a tisztánlátást és a valódi empatikus odafordulást az áldozat felé.
„Ha jó feleség volna, nem vernék.”
Egyes közbeszéd tárgyává váló esetekben gyakran esik szó arról, hogy mi volt a bántalmazás „oka”. Ez az áldozat felelősségére tereli a figyelmet a bántalmazó viselkedése helyett. Azt a hatást kelti, mintha létezhetne olyan ok, amely feljogosít valakit a partnere bántalmazására. A köztudatban élő mítoszok jelentős része kettős hatást ér el:
elkeni az agresszor felelősségét és megkönnyíti az áldozat hibáztatását.
Az „igazságos világba vetett hit” az egyik legnagyobb emberi torzítás, amely támogatja az áldozathibáztatást. Egyszerűbb azt gondolnunk, rossz dolgok csak azokkal történhetnek, akik kiérdemelték, így ha mi jól viselkedünk, nem csöppenhetünk ilyen helyzetekbe. Valójában pedig a legtöbb bántalmazott nő „jó feleség”, mivel azt hiszi, ezzel elkerülheti az erőszakot. Gyakran maguk a bántalmazók hangoztatnak ehhez hasonló mondatokat az erőszak felelősségének áthárítására.
„Nem árt a gyerekeknek, ha megtanulják, milyen a »férfias« viselkedés.”
Az erőszak újratermeli önmagát. A bántalmazást végignéző, elszenvedő gyermekek nagyobb eséllyel szenvednek fizikai és mentális megbetegedésektől. Könnyen válhatnak ők is bántalmazóvá, ha nem kapnak megfelelő segítséget:
már korán megtanulják, hogy az erőszak elfogadható és kifizetődő.
Egyes esetekben nem is tudják, hogyan kell máshogy élni, a bántalmazás az elsődleges büntetőeszközük, mert kevés más stratégia szerepel a repertoárjukban. A fiú gyermekek könnyen rátanulhatnak arra, hogy elfogadható így bánni az anyjukkal. Lány gyermekek esetében önérvényesítési problémák léphetnek fel, hiszen a szülői kapcsolat fő üzenete az, hogy a női fél nem érvényesítheti akaratát sikeresen. Esetleg később túl későn veszi észre a partnere erőszakos viselkedését, mert nem figyelhette meg a kölcsönös tiszteleten alapuló párkapcsolat kibontakozását.
„A bántalmazó férfiak legtöbbször szegények és műveletlenek. A bántalmazás egyébként is csak ritkán fordul elő párkapcsolatokban.”
A tapasztalatok szerint magasabb társadalmi státusú rétegekben is gyakori az erőszak, legfeljebb a bántalmazó manipulatívabb eszközökkel él, ami megnehezíti partnereiknek a probléma gyökereinek felismerését. Évente 30-40 nő hal meg Magyarországon párkapcsolati erőszak áldozataként, minden ötödik nőt pedig élete során legalább egyszer fizikailag bántalmaznak. A probléma tehát egyáltalán nem elszigetelt, és nagyon is súlyos.
"Ha valakinek több erőszakos párja is volt, el kellene gondolkodnia, ő mit csinál rosszul."
A statisztikák mutatják, hogy minden nőnek komoly esélye van arra, hogy bántalmazás áldozatává váljon. Sok bántalmazó
tudatosan keresi azokat a nőket, akiken eleve alacsonyabb önértékelésük miatt feltételezhetően könnyebb lesz uralkodni.
Azok a nők, akik megfelelő ismereteket szerezhettek az erőszak korai jeleiről, a jól működő párkapcsolatokról és megfelelő, szakértő segítségben részesültek túlélőként, szinte minden esetben elkerülik a bántalmazó viselkedést. 
„A bántalmazott nő akkor mehet el, amikor csak akar.”
Az áldozatok gyakran próbálnak hinni a bántalmazónak. Cikkünk előző részében ismertettük a bántalmazó kapcsolat dinamikáját, amelyből világosan kiderül, a bántalmazó nagyon kedves és bűnbánó is tud lenni a kapcsolat egyes szakaszaiban. Egyes társadalmi konvenciók szintén arra biztathatják, igyekezzen a család összetartásán munkálkodni, így újabbnál újabb esélyeket adva higgye el a bántalmazó ígéreteit. Az anyagi függés, más lakhatási alternatíva hiánya és a bosszútól való félelem tovább nehezíti a gyors kilépést.
Miről ismerhető fel a bántalmazó?
Gyakran azonosíthatók a személyes élettörténetekben olyan vonások, amelyek a későbbi erőszakos viselkedésre utalhatnak. Minél több a figyelmeztető jel, annál inkább valószínűsíthető a bántalmazásra való hajlam. A nőket gyakran alárendeltnek tartja, lealacsonyító vagy nőgyűlölő megjegyzéseket tesz rájuk. Viselkedéséről nem hiszi, hogy helytelen, a hibákért és problémákért általában másokat hibáztat. Az önértékelése alacsony, gyakran maga is bántalmazás áldozata vagy tanúja volt gyerekkorában. A stresszre extrém módon, gyakran szerhasználattal, dühvel reagál, haragját pedig egyfajta kommunikációs eszközként önérvényesítési célokra használja. Szexualitásában agresszív, keresi a hatalmát bizonyító helyzeteket. Beteges féltékenység és nagyfokú kontroll jellemzi. Elvárja a partnerétől, hogy beszűkítse az életterét, ellenőrzi, merre jár és mit visel. Fokozatosan izolálja őt szociális kapcsolataitól. Nagyon korán elköteleződik és irreális elvárásokat támaszt a párja felé a megjelenésével, feladataival kapcsolatban. Rendszerint túlérzékeny, mereven elkülöníti a férfi és női nemi szerepeket.
Viselkedése már-már Dr. Jeckyll és Mr. Hyde jellegű:
kívülállók jelenlétében kifejezetten kedves, kettesben durva.
Hogyan lehet segíteni a kilépést?
Az elsődleges lépés a(z akár fizikailag is) biztonságos, bizalmi légkör megteremtése, ahol az áldozat nyugodtan beszélhet a tapasztalatairól. Hagyjuk, hogy szabadon kifejezhesse érzelmeit, elmondhassa a történetét! Az erőszak nyílt elítélésével és a tévhiteinek feloldásával biztosíthatjuk arról, nem hibáztatható az áldozati szerepéért. Tudatosítsuk benne, hogy bátran kérhet segítséget, és ezt lehetőleg minél több forrásból tegye meg! A segélyvonalak, a pszichoterápia, a szociális munkások, az anya- vagy krízisotthoni elhelyezés, a meglévő szociális hálója, az önsegítő csoportok mind alternatívaként szolgálhatnak. A szociális izoláció a bántalmazás egyik tartópillére, ezért
a hallgatás megtörése, a titok megosztása kulcsfontosságú lehet.
A kreativitására, helyzetismeretére alapozva feltérképezhetjük vele a lehetőségeit, mellyel erősíthetjük a helyzete fölötti kontrollérzetét. Segítsünk a saját erejére támaszkodni, és erősítsük meg abban, hogy ő maga döntsön! Fontos szem előtt tartani, hogy egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés nagy veszélyeket hordozhat magában, így a legfontosabb szempont az áldozat biztonsága. Lényeges alapelv az „empoverment”, vagyis az együttműködés fő mozgatója az erőforrások feltárása és fejlesztése. Egy bántalmazó kapcsolatnak véget vetni mindig nehéz, ám megfelelő segítséggel elérhető a kiút. Az erőszakról való hallgatás megtörése ezért is lenne különösen fontos: oldódhatna a helyzet fölött érzett szégyen és aktívabb társadalmi támogatás áramolhatna az áldozatok irányába.
