Ha megállapítjuk, hogy megváltozott a világ, azzal csak az állandó változást ismerjük el. A felgyorsult tempó viszont az elvárásainkat, a reményeinket és gyakran a szokásainkat is átalakította. És az is lehet, hogy ez eddig nem tűnt fel, vagy csak alig. A párkeresés régóta jelen van az online világban, megannyi weboldal, okostelefonos applikáció segít – vagy inkább ad lehetőséget arra –, hogy ismerkedjünk, csevegjünk, találkozzunk, vagy épp szerelembe essünk. Milyen kihívásokkal szembesülünk ebben a szokatlan közegben? Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó írása következik.
Itt merül fel annak a kérdése, hogy vajon kibe és mibe szeretünk bele? Rengeteg adat áll a rendelkezésünkre a testi adottságok, a hobbik és érdeklődési körök alapján való keresésre. Számok, mértékek és arányok tömkelege van egy kattintásnyira, és így kezdünk el ismerkedni az akkor még ismeretlen másikkal. Képeket, jól-rosszul elkészített, előnyös tulajdonságokat kiemelő, ügyesen manipulált, vagy őszinte pillanatokat megörökítő fotókat böngészünk, majd eljön a következő lépés ideje.
Kapcsolatba lépünk, csevegünk, e-mailt írunk, és itt lassan el is érkezünk a digitális világ határához. Persze webkamerán keresztül látni is lehet a másikat, hallani a hangját – ez utóbbira egy telefonhívás is elég. Gondolkodunk, méricskélünk és örülünk, ha szimpatikus emberrel találkozunk, hiszen a számok és az adatok mellé, most már „élő” kapcsolat is létrejött közöttünk, és még így is megmaradt az a bizsergető, kellemes érzés.
A fordulópont
Aztán eltűnik a másik. Vagy nem tűnik olyan lelkesnek, esetleg nem reagál azonnal, elég gyorsan, elég hosszan. Megszólal a vészcsengő, hogy baj van, és menteni kell a menthetőt. Hátha egy vallomás majd segít, vagy még konkrétabban jelezni a szándékot, esetleg számon kérni, figyelmeztetni, vagy még többször keresni.
Nagyon sok minden van ránk hatással és nem csak most, hanem évek, évtizedek óta. Alakítják, formálják a világot és benne minket, az embert is. Az individualizáció vadhajtása az a meglátás, hogy egy emberben gondolkodjak csak, és az az egy legyek én. A fogyasztói társadalom a nárcizmus felé löki a híveit, hiszen a jelszó az, hogy
neked legyen jó és most szerezz meg mindent.
Hiszen ami jár, az jár. Ehhez szorosan kapcsolódik az önértékelés és az önbizalom zavara, ahol a külsőségek és a látszat mutat(na) irányt, ha tudna. Egyre gyengül az a képességünk, ahol az érzelmeinkkel – és önmagunkkal – egyedül tudunk maradni, ha pedig szükséges, akkor megküzdeni is.
Mindez az online térben felbomlik, lazább önhatárok által közelséget, nyitottságot mutat a jelenlétünk, majd kialakul a kettő találkozásánál egy olyan egymást méregető, méricskélő készenléti állapot, amiben sem bízni nem leszünk képesek a másikban, sem beleengedni nem tudjuk magunkat a – gyakran sebezhetővé tevő - helyzetekbe.
„Egy kibővített adatlapba szeretünk bele”
A felgyorsulás az ismerkedést is elérte, az állandó online elérhetőség és jelenlét pedig gyakorta teremt az előzőhöz hasonló helyzeteket. A legfontosabb ok a túlzott érzelmi fellobbanás valamint a vágy és a fantázia keveréke. Az első azért veszélyes ismerkedéskor, mert az érzelmeink nagyon hirtelen fel tudnak pörögni, de ez nem jelent kölcsönösséget, és azt sem, hogy a valóságra reagálunk így. Vagyis hazudni ugyan nem hazudunk önmagunknak, de az addig kialakított kép közel sem teljes, kis túlzással egy kibővített adatlapba szerettünk bele. Ez pedig azt az érzést is magával hozhatja, hogy fejlődik a kapcsolat, az ismerkedés új szintre lépett, még bensőségesebbé vált. A vágyfantázia pedig teljes mellszélességgel támogatja mindezt, hiszen az ismeretlen (!) és a hiányzó információkat, sejtéseket szíves örömest kipótolja, betömve a réseket és a hézagokat. Az eredménye pedig egy fantasztikus nő vagy férfi, aki az első tulajdonságai, reakciói és az információk szerint (majdnem) tökéletes lenne.
Csak az a baj, hogy az emberi tényező pont kimaradt az információhalmazból.
Honnan is tudhatnánk online chat-partnerünkről, hogy miként reagál, ha dühös, vagy ha megijedt? Ha rossz napja van, másokon vezeti le, vagy elvonul? Kiabálni szokott, vagy sértődötten bevágja maga után az ajtót? Szeret apróságokkal kedveskedni? Nagyon morcos a reggeli keléskor, de még így is képes előbb kikelni az ágyból és meglepetés reggelit készíteni? Sokat tudhatunk a másikról és ugyanígy még alig valamit.
Készen áll a másik fél a történeteinkre?
Az online ismerkedés hasznos tükör és visszajelző is lehet, bár az ezekkel való szembesülés – a kellemetlen igazságai miatt – gyakran elmarad. A szorongás és az elkésettség érzése mellé a leggyakoribb a „nem vagyok elég jó” gondolat, ami ezer féle formát ölthet. A munkahely, a sikeresség és a státusz kérdése is felmerülhet, de legfőképpen a kinézet is, ahol: nem elég nagy, túl nagy, széles, vékony, túl puha, nem elég acélos - és a végtelenségig lehetne folytatni a listát. Nehéz feladat tud lenni hagyni, hogy a másik odaérjen, vagy hozzátegye a saját részét, nem tudni, hogy a másik ezt meg tudja, vagy meg akarja –e adni. A várakozás és az izgalom feszültségéből pedig ingerültség, önvédelemből fakadó távolságtartás is lehet végül.
A másik túlzás pedig a bármikor elérhető másik, és az információcsere problémája. Az online felületek kiemelnek minket a személyes intim térből, egyfajta látszólagos védőfalat húzva közénk a telefon vagy a monitor által. A határok lazábbak lesznek, és – ha van időnk rá – akkor hosszú órákat is cseteléssel tölthetünk. Bármennyire is szeretnénk minél jobban, minél teljesebben megismerni a másikat, ritkán fordul elő, hogy ennyi közösen töltött időtől az egyik fél nem sokall be. A lazább határok miatt pedig olyasmit is kérdezhetünk a másiktól vagy mesélhetünk magunkról, amire a másik még nem áll készen. Vagy, azért, mert túl bizalmas az információ, vagy mert alapjaiban változtatja meg a kialakult képünket, de előfordul, hogy a
két napja tartó ismerkedés még nem érte el azt az intimitás szintet.
És ezen nem is lehet csodálkozni. Attól még, hogy az eszközök és a technológia lehetővé teszi, van, ami lassabban változik, vagy nem is feltétlenül kell változnia. A türelmetlenkedés, a „mindent most azonnal” mentalitás pedig kapkodáshoz, feszültségekhez és a bekebelezéshez hasonló rossz érzéshez vezethet, amivel inkább elijesztjük a másikat. Az ismerkedés is közös játék, itt is rá kell érezni, hogyan tudjuk megvárni, bevárni a másikat, és hol húzódik a határ az együtt töltött időre vágyakozás és a szabadon engedés között.
