Miért olyan nehéz párt találnunk? – Hat ok, ami a magány hátterében állhat

Sokunknak akadnak nehézségei a párkapcsolatok terén. Néha úgy érezhetjük, egyszerűen nem találjuk azt, akivel el tudnánk képzelni a közös jövőnket. Nehezünkre eshet új kapcsolatokat kialakítani, vagy ha bele is vágunk, ezek a kísérletek nem bizonyulnak tartósnak. Vajon mi állhat annak hátterében, ha komoly kapcsolatra vágyunk, de sorozatosan csalódás ér minket? Miért érint egyre többeket az elmagányosodás jelensége, akár párkapcsolaton belül is? Pál Ferenc atya A magánytól az összetartozásig című könyvét hívtuk segítségül e kérdések megválaszolásában.

Pál Feri atya római katolikus pap és mentálhigiénés szakember, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének munkatársa. A magánytól az összetartozásig című könyvében a szakirodalom álláspontját, a legfrissebb kutatási eredményeket és saját tapasztalatait alapul véve vizsgálta meg a napjainkban oly sokakat érintő társ nélküliség és társkapcsolati magányosság témáját. Tartós, fájdalmas magányt tehát nem csak azok tapasztalhatnak meg, akik valóban egyedül vannak, azok körében sem ritka, akik párkapcsolatban élnek. Ilyenkor a háttérben húzódó elakadás nem olyan mértékű, hogy teljesen ellehetetlenítse a kapcsolódást, de

megjelenhetnek visszatérő, ismétlődő, akár kapcsolatokon átívelő mintázatok,

amelyek megnehezítik a boldog együttélést. A magánytól a kiegyensúlyozott párkapcsolatig vezető úton számos nehézséggel, feladattal és lehetőséggel találkozhatunk. Pál Feri atya úgy fogalmaz: „Mielőtt valaki az elégedettséget és a tartósságot elérné a társkapcsolatában, nagy feladat vár rá.” A nehézségeknek, elakadásoknak számos eltérő és személyes eredete lehet, néhányuk hátterében azonban felfedezhetünk közös oki tényezőket. Ezek közül most hat lehetséges mintázatot emelünk ki.

1. Elszakíthatatlan és mást kirekesztő hűség a származási családhoz

Nemcsak személyekhez lehetünk olyan módon hűségesek és lojálisak, hogy az akadályozza a párkapcsolatunk fejlődését, hanem a családunkhoz is. Van, aki annyira mélyen kötődik a származási családjához, hogy képtelen leválni róla. Ilyenkor az sem ritka, hogy végigéli az életét az édesanyjával, az édesapjával vagy akár a testvérével. Az ilyen típusú elakadás oka lehet például az, hogy a szülők valami miatt nem voltak megfelelően jelen a gyermekek életében, emiatt a testvérek összekapaszkodtak, és azt mondták: „Senki másunk nincs a világon, csak egymásra számíthatunk.” Ez a szoros családi elköteleződés tudattalanul a párkapcsolatok megtagadásához is vezethet. A nehézségek oka lehet az is, hogy valaki gyerekként tartósan szülőszerepbe, társszerepbe kényszerült az ellenkező nemű szülője mellett. Ilyen eset például, amikor a szülők válása után az anya azt kommunikálja a kisfia felé, hogy: „Ezentúl te vagy a férfi a házban. Csak te maradtál nekem, csak rád számíthatok.” Ez akár azt is eredményezheti, hogy a férfi élete végéig az anyjánál marad. 

Az is megeshet, hogy valaki a családi egyensúly fenntartása érdekében áldozza fel saját kapcsolódási lehetőségeit, emiatt reked otthon érzelmileg, vagy akár fizikailag is. Ilyenkor a családmegmentő szerepet betöltő gyermek úgy érzi, hogy ő tartja össze szülei kapcsolatát, ő a békítő, így ha kiválna a családi egységből, szülei házassága tönkremenne. A származási családunk kötelékei tehát olyan szorossá is válhatnak, hogy nem fér meg mellettük más kapcsolat, ilyenkor tudattalanul inkább a testvérünket, anyának vagy apánkat választjuk a leendő társunk helyett. Tulajdonképpen már be van töltve a társszerep az életünkben.

2. Hűség az első vagy előző szerelemhez

Önmagán túlmutató jelentősége van az első szerelemnek, különösen akkor, ha szexuális kapcsolat is kialakult a felek között. Az is előfordulhat, hogy az első szerelem, amelynél érzelmileg lehorgonyoztunk, egy beteljesületlen kapcsolat volt. Lehetséges, hogy mélyen kapcsolódunk valakihez úgy, hogy erről a másik fél nem is tud, sőt akár még mi magunk sem. Lehet, hogy amiatt nem tudunk igazán közel kerülni a párunkhoz, mert

tudattalanul ragaszkodunk egy korábbi kapcsolatunkhoz.

Ilyenkor láthatatlan fal húzódhat a két partner között, nem tud kialakulni a valódi elköteleződés, mert az egyik fél érzelmileg még intenzíven kötődik másvalakihez. Ezt általában a társa is sejti. Azt érezheti, hogy valami miatt nem ő párja számára legfontosabb nő vagy férfi.

3. Gyógyulatlan sebek

Van, akinek amiatt vannak kötődési nehézségei, mert feldolgozatlan, fájdalmas emlékeket hordoz, amelyek akadályozhatják őt a kapcsolatok kialakításában. A szexuális bántalmazás és a fizikai erőszak biztosan ezek közé tartoznak. A bántalmazást elszenvedőnek nehézséget okozhat, hogy a későbbiekben nyitni tudjon mások felé, merje megélni és kifejezni az érzelmeit, meghitt viszonyt tudjon kialakítani másokkal. A kapcsolódási problémák hátterében más súlyos élmények is állhatnak. Például ha szenvedélybeteg, alkoholbeteg vagy pszichiátriai beteg van a közeli hozzátartozók között, de akár a meddőség is idetartozhat. Vannak olyan típusú érzelmi megterhelések, amelyek komoly hatással lehetnek a kapcsolódási képességünkre is, ilyen esetekben általában hosszabb időre és szakember segítségére is szükség lehet a felépüléshez.

4. Negatív, távoli vagy ambivalens viszony a másik nemű szülővel

„A férfiak mind megbízhatatlanok.” „ A nők számítóak és kétszínűek.” „A férfiak mind disznók.” „A nők mind csalfák.” Nem is gondolnánk mennyire belénk ivódhatnak az ehhez hasonló mondatok, ha gyakran halljuk őket szüleinktől, amint a másik szülőt, illetve a másik nemet méltatja velük. Az is befolyással lehet a párkapcsolati működésre, ha a szülők különválása a gyermek fejlődésének korai vagy érzékeny periódusában történik. Ha például valaki kislányként olyan világban nő fel, amelyben az apja nem a hétköznapok része, csak kéthetente vagy havonta látja, az állandó férfi jelenlét felnőttként is szokatlan lehet számára. Egy idő után túl soknak, túl közelinek, elárasztónak érezheti a párja jelenlétét. Ilyenkor gyakori, hogy

a kisebb-nagyobb viták válnak a távolság szabályozásának eszközévé.

Ha túl közel érzi magához a másikat, egy kiprovokált veszekedéssel igyekszik eltávolítani magát, legtöbbször tudattalanul. Az is előfordulhat, hogy az érintettek olyan párt választanak maguknak, aki sokat van távol és keveset van jelen. Például tengerészt vagy légi kísérőt.

5. Túlzott énközpontúság

Kiábrándító élmény lehet, ha arra kell rájönnünk, hogy párunk szerelmesebb önmagába, mint belénk. A túlzott énközpontúság könnyen gátat szabhat a tartós, meghitt, kölcsönösségen alapuló kapcsolatnak. Az énközpontúság nem feltétlenül jelent nagyobb szabadságot, sőt könnyű összetéveszteni a két fogalmat. Aki nem törődik másokkal, nem kötődik másokhoz, idővel könnyen a magány börtönében találhatja magát. Lelki fejlődésünk során egy ponton általában saját individuális létünk már szűkösnek bizonyul, egyre nagyobb vágyat érezhetünk arra, hogy megosszuk valakivel, hogy kapcsolódjunk másokhoz, annak minden felelős következményével.

6. Korszellem

Vannak olyan korszakok, amelyekben azon értékek, amelyek megalapozzák, hogy tartós és elégedett kapcsolatban éljünk a társunkkal, alig vagy egyáltalán nem jelennek meg értékként. Jelen koruk is ezek közé tartozik. Sarkosítva úgy is fogalmazhatnánk, hogy napjainkban

a hosszú távú elköteleződés és a hűség idejétmúlt eszméknek számítanak.

A fogyasztói társadalom és a Tinder világában inkább az alkalmi, eldobható kapcsolatokon van a hangsúly. Az uralkodó filozófia az, hogy a legtöbb dolgot egyszerűbb lecserélni, mint megjavítani, beleértve a kapcsolatokat is. Észrevétlenül, mégis elemi erővel hat ránk a korszellem. Azt tartjuk normálisnak, természetesnek, amit magunk körül látunk, különösen, amit a saját családunk, barátaink és korosztályunk körében tapasztalunk. Bizonyos élettapasztalataink tehát jelentős hatással lehetnek a kapcsolatainkra. Ha képessé válunk ezeket felismerni és megnevezni, azáltal szabadabbá válhat a problémához fűződő viszonyunk is. Ha megértjük ezen viselkedési mintázataink mögött húzódó kiváltó tényezőket, akkor szabadon döntést hozhatunk arról, hogy szeretnénk-e rajtuk változtatni, vagy inkább így éljük le az életünket. Mindkettő hiteles és elfogadható döntés lehet.

Elakadásokkal és gyógyulóban lévő sebekkel is élhetünk teljes és megelégedett életet.

Amennyiben úgy érezzük, hogy ezek a mintázatok gátat szabnak boldogságunknak, akkor nyitott az út a változás felé. Ha megérett bennünk a változás iránti vágy, de még nem látjuk merre kellene haladnunk, érdemes lehet szakember segítségét kérnünk az elindulásban. A segítő szakma számos információval rendelkezik arról, hogy kapcsolatainkat fenyegető helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan, és miként kerülhetjük el a buktatókat.