Miért rosszabb érzés a dobogó második fokán végezni, mint a harmadikon?

Ki vagyok én? Egy kérdés, melyet egész életünkön át, időszakosan vagy akár folyamatosan, de megkérdezünk magunktól. Ennek megválaszolására számos kapaszkodót használunk: az egyik, hogy másokkal hasonlítjuk össze magunkat. Tévútra vezethet-e azonban az összehasonlítás minket? Miért érezzük rosszul magunkat, amikor „csak” ezüstérmesek lettünk egy versenyen, és miért képes örülni valaki, aki harmadik lett? Cikkünkben a társas összehasonlítást járjuk körbe.

Énfogalmunk meghatározása – az, hogy kik és milyenek vagyunk valójában – számos oldalról megközelíthető: néha a saját viselkedésünkből következtetünk arra, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezünk. Ha egy munkatársunk tanácsot kér tőlünk, és a sok teendőnk mellett mégis időt szakítunk arra, hogy kisegítsük őt, valószínűleg empatikus és segítőkész embernek fogjuk magunkat érezni. Viselkedésünk megfigyelésén túl az is előfordul, hogy a gondolataink és érzéseink segítenek minket önmagunk megítélésében. Lehet, hogy a kollégánk segítése egyúttal azt is jelenti, hogy a támogatása fejében mi magunk is képesek leszünk a segítséget kérni tőle. 

Önmagunk megismerése azonban a társaink segítségével is történhet. Társas lények lévén ugyanis a környezetünk visszajelzései is sokat jelentenek számunkra, amikor önmagunk jellemzéséről van szó.

Az, hogy mások milyennek látnak bennünket, hatással van arra, hogy mi mit gondolunk magunkról.

Amennyiben egy megbeszélésen pozitív megerősítést kapunk a munkánkkal kapcsolatban, mi magunk is elégedetten konstatálhatjuk, hogy megérte a sok belefektetett energia. A nap végén, bezsebelve a dicséreteket, úgy érezhetjük, hogy igazán hasznos alkotóelemei vagyunk a munkahelyünknek. Környezetünk hatása azonban egészen más módon is képes befolyásolni, hogy hogyan látjuk magunkat.

Mutasd meg Te, hogy ki vagyok én!

Biztos velünk is megesett már, hogy másokat használtunk támpontként arra, hogy saját magunkat jellemezni tudjuk. Talán ismerős lehet a szituáció, amikor kiemelkedően jónak éreztük magunkat akkor, ha a sok jelentkezőből mi kaptuk meg az áhított állást, esetleg kicsit el voltunk szomorodva iskolásként, amikor a többiek jobb eredményt értek el, mint mi. Életünk minden pontján tudunk olyan helyzetet mondani, amikor önmagunk megítélésére kapaszkodókat használtunk – olyan kapaszkodókat, melyeket a környezetünkben lévő emberek tulajdonságai jelentettek számunkra.

Saját megítélésünket ugyanis sokszor azzal tesszük mérhetővé, hogy mások hogyan teljesítenek a környezetünkben.

Ezt a folyamatot nevezi a szociálpszichológia társas összehasonlításnak. A jelenség szerint ugyanis önmagunk megismerése és jellemzése kapcsán hajlamosak vagyunk a környezetünkben lévőkhöz hasonlítani magunkat. Segít minket abban, hogy bepozicionáljuk magunkat a környezetünkben, formálja a gondolatainkat másokról – és önmagunkról egyaránt. Az is számít viszont, hogy kiket veszünk figyelembe az összehasonlításkor: nem mindegy, hogy felfele, vagy lefele hasonlítjuk magunkat másokhoz.

Jobbnak lenni másoknál

Egyik alapvető motivációként írható le az az igényünk, hogy önmagunkat jó színben tüntessük fel. Az önértékelésünk fenntartása érdekében fontos számunkra, hogy megtaláljuk azokat a helyzeteket, amikor önmagunkkal kapcsolatban pozitív érzéseket élhetünk át. Ki ne szeretné, hogy barátságos személyként, tehetséges kollégaként, vagy jó társként jellemezhesse magát? Annak érdekében, hogy ez megtörténjen, gyakran a tőlünk rosszabbul teljesítő személyekhez hasonlítjuk magunkat, és lefelé irányuló összehasonlítást végzünk. Optimális esetben ennek segítségével

a saját kompetenciánkhoz hasonló, de mégis kissé rosszabb teljesítményt nyújtó személyt vesszük az összehasonlítás alapjaként, mely pozitív képet eredményez rólunk.

Így eshet meg az, hogy egy sportesemény eredményhirdetésén a harmadik helyezett kicsattanó örömmel lép fel a dobogóra. A harmadik helyezés ugyanis számára azt jelenti, hogy sikerült megszereznie a bronzérmet – elérve ezzel azt a pozíciót, amelyet a negyedik helyezett már nem tudott elérni.

A második helyezett fájdalma

A harmadik helyezéssel ellentétben másodiknak lenni sokszor negatívabban hat az önértékelésünkre, mint az, ha rosszabb helyezést értünk volna el. A ránk törő csalódottság szintén magyarázható azzal, hogy kivel hasonlítjuk össze magunkat. Bár elgondolkodhatunk rajta, hogy:

„Miért érezzük rosszul magunkat, amikor a második legjobbak lettünk?"

– ezüstérmesként gyakran nem így fogalmazzuk meg a kérdést. Míg a harmadik helyezett vélhetően az alatta lévővel hasonlítja össze magát, addig mi, a dobogó második fokán valószínűleg a felettünk álló személlyel fogjuk: azzal a személlyel, aki megnyerte az aranyérmet ellenünk.

Ezt nevezzük felfelé irányuló összehasonlításnak. Az említett kontextusban úgy tűnhet, hogy az önértékelésünkre nézve negatív végkifejletet jelent, ha a jobb eredménnyel záró társainkkal hasonlítjuk össze magunkat. Sokszor viszont pozitív kimeneteleket is hozhat: a magasabb teljesítményt nyújtó társaink ugyanis ösztönzőleg is hathatnak ránk, mely fokozhatja az önfejlesztéshez szükséges elszántságunkat.

Tévútra vihet az összehasonlítás?

Mint az élet számos területén, a társas összehasonlításban is a mértékletességre való törekvés a célravezető. Ugyanis mind a felfelé-, mind a lefelé történő összehasonlítás eredményezhet tévesen negatív vagy pozitív önképet. Ha úgy érezzük, hogy önértékelésünk fenyegetve van, hajlamosak vagyunk az összehasonlítás szélsőséges módjait választani, melynek torzító jellege lehet önmagunk megismerése során.

Olyan személlyel összehasonlítani magunkat, aki nálunk lényegesen rosszabb vagy jobb tulajdonságokkal rendelkezik, pontatlan önképhez vezet.

Igyekezzünk önmagunk meghatározására a fent ismertetett stratégiák széles körét alkalmazni! Megfigyelhetjük, hogy hogyan viselkedünk bizonyos szituációban, elgondolkodhatunk a saját elképzeléseinken és érzéseinken annak érdekében, hogy egy pontosabb képet kapjunk önmagunkról. Kikérhetjük mások véleményét, és alkalmazhatjuk a társas összehasonlítást is annak érdekében, hogy bepozicionáljuk magunkat a világban. Ne feledjük azonban a mértékletesség fontosságát! Közepes teljesítmény esetén sem a legjobbhoz, sem a legrosszabbhoz nem célravezető hasonlítani magunkat annak érdekében, hogy pontos és egészséges képet kapjunk önmagunkról.