Cikksorozatunk előző részében Pintér Judit Nóra és Cserny Virág párkapcsolati tanácsadók, valamint Hanna és Turzó Zsanett a magyar poliamor közösség tagjai segítségével górcső alá vettük a párkapcsolatok alapjául szolgáló érzelmeket, szexualitást és biokémiát. Cikksorozatunk harmadik, egyben utolsó részében két témával foglalkozunk: szó lesz a többszerelműségnek a monoamor kapcsolatban való felmerüléséről, felvállalásáról, a kapcsolat kinyitásának lehetőségeiről; valamint körüljárjuk a már többször emlegetett, és a kapcsolatok – mind a négy interjúalanyunk szerint – legérzékenyebb pontját, a féltékenységet.
A Társam Blog szerzőinek fő profilja a párkapcsolati tanácsadás. Sok pár akkor érkezik hozzájuk, amikor már az egyik vagy mindkét fél titokban elkezdett egy párhuzamos kapcsolatot, ami aztán kiderült, és ebből fakadt (vagy került felszínre) a párkapcsolati krízis. „Járnak hozzánk olyan párok, ahol az egyik fél kipróbálná a többszerelmű kapcsolati formát, a másik pedig – bár szeretne nyitott lenni – mégsem képes túllépni a féltékenységen” – mondja Judit.
Zsanett tapasztalata szerint ez a helyzet a poliamoriára vágyó fél számára sem könnyű, de a monoamor fél számára sokkal nehezebb, hiszen ő az egyetlen, adott személytől reméli kapcsolati boldogságát, ami így – érzése szerint – komoly veszélybe kerül. „Ha a kapcsolat kizárólagosnak indult, és az egyik fél – társa újkeletű vágyaitól függetlenül – továbbra is monoamor érzelmű marad, akkor általában nagy erőfeszítések ellenére is kevés az esély a kapcsolat harmóniájának helyreállítására, csak mindkét fél részéről igen nagyfokú tolerancia segítségével lehetséges. Többszerelmű kapcsolatban ritkábban fordul elő, hogy a társak kapcsolatbővítési szándéka ellenérzésekbe ütközne, (bár léteznek olyan kapcsolatok, ahol a partnerek száma vagy köre közös megállapodás alapján korlátozásra kerül). Mivel poliamor kapcsolat esetén egyikük vagy mindegyikük eleve egynél több partnerrel rendelkezik, és van már tapasztalatuk a többszerelműség terén, ezért általában könnyebben sikerül feloldani az esetlegesen felmerülő feszültségeket, félelmeket. Persze ez esetben is nagyfokú türelemre és megértésre van szükség egymás iránt” – magyarázza. Zsanett, aki maga is átélt ilyen nehézségekkel járó helyzetet úgy is, amikor a párja lett szerelmes másba, és úgy is, hogy ő. Ez akár monoamor, akár poliamor kapcsolatban történt, esetükben végül mindig az alapszerződés megerősítése lett a megoldás. Egyszerelmű kapcsolatban visszatértek a monoamoria értékrendjének alapjához, a kizárólagossághoz, többszerelmű kapcsolatban pedig az új szerelmet is érző társ – eredeti megállapodásukat követve – kiállt a benne megjelenő új érzelmek mellett akkor is, ha már meglévő partnere számára nem feltétlenül volt minden pillanatban magától értetődő az új partner megjelenése.
Virág, a társam blog szerzője szerint lehet ugyan több ember iránt egyszerre vonzódni, de sokszor azért az egyik ezek közül kiemelkedik, és szívünk szerint vele lennénk. „Vagy ha éppen szerelmesek vagyunk a másikba, akkor hiába vagyunk poliamorok, nagyon fog fájni, ha ő épp indul a másik partneréhez. Fontos ilyenkor az eredeti (ha volt ilyen) partnerünkre is időt és figyelmet szánni, azonban, ha mi legszívesebben egész nap újdonsült kedvesünkkel andalognánk a parkban, akkor ez ugyanolyan hamis, önáltató lehet, és ugyanúgy elfojtásra épül” – toldja meg.
Judit szerint monogám kapcsolatból poliamor kapcsolatba átlépni gyakran azért nehéz vagy nem működik, mert sokszor, bár magunknak meg tudjuk engedni a kifelé nyitást, és nagyon megértőek vagyunk ezzel kapcsolatban (persze bűntudatot attól még érezhetünk), addig, ha a partnerünk nyit mások felé, az nagyon fájdalmas tud lenni. A féltékenységről Judit és Virág részletesen írtak a blogukon.
Hanna szerint a poli emberek kevésbé „vesztik el az eszüket” és a realitásérzéküket egy új szerelemben, mint a monogámiában élők. „De mivel a poliamoria lényege, hogy egyszerre több embert szeretünk, ezért ha be is lép az életünkbe egy új szerelem, ez többnyire nem jár azzal, hogy a korábbi partnerünk iránt elveszítjük az érdeklődést. Sőt, valójában a szerelem-fröccs gyakran visszahat a korábbi kapcsolatra is, erősítve azt. És bár előfordulhat, hogy éppen nehéz látni, ahogy a partnerünk elindul a másik partneréhez, nem mondanám azt, hogy ez fájna” – mondja.
A féltékenység a poliamor online közösségi oldalakon, workshopokon, cikkekben nagyon gyakori és hangsúlyos téma. Virág szerint a féltékenység mögött meghúzódhatnak korábbi kapcsolatok rossz tapasztalatai, de sokszor az érzelmi örvények gyermekkori eredetűek: a szülőkkel kapcsolatos korai elhagyottság vagy becsapottság újraélései. Beindíthatja önbizalom-problémánkat akár a feldolgozatlan testvéri rivalizálás is, ami mögött az a kínzó vágy rejlik, hogy egy hozzánk közel álló személy figyelme és szeretete kizárólag ránk irányuljon. „Ha valakinek problémái vannak az önbizalmával, akkor folyamatosan összehasonlítja magát másokkal, és általában alul marad. Párkapcsolatában sem elégedett magával, sokat gondolkodik azon, hogy vajon egy másik nő vagy férfi hogyan tetszene a párjának, vajon szívesebben választana-e egy szebb, soványabb, magasabb, izmosabb partnert” – mondja Judit. „Mivel alapvető önmegélése az, hogy ő „nem elég jó”, ezért azt feltételezi, hogy partnere szerint sem elég jó, így egy „jobb” bármikor kitúrhatja a helyéről. Féltékenykedésével valójában partnere folyamatos megerősítésre vágyik” – elemez Virág, és hozzáteszi, némi önismerettel azért észrevehetjük, mi áll a féltékenységünk hátterében.
Zsanett számára is a féltékenység okozta kezdetben a legnagyobb problémát. „Bár az eszemmel tudtam: ahogy én képes vagyok több embert szeretni egyszerre, és ahogy én sem tudom irányítani a szerelem érzését – hiszen azt akarattal sem létrehozni, sem megszüntetni nem lehet –, úgy a szerelmemmel is megtörténhet ugyanez. Mégsem volt egyszerű ezt őszintén, tiszta szívből elfogadnom. Néhány hasonló helyzet után azonban a dolog egyre ismerősebb lett, a társammal eltöltött minőségi idő és a szerelem mélységének változatlansága pedig sokat segített az elfogadásban. Mára alapvetően természetes számomra, hogy szerelmeim érzései teljes mértékben a sajátjaik, nincs jogom elvárni tőlük, hogy hogyan szeressenek engem, vagy hogy ne szeressenek másokat. Ugyanígy ahhoz sincs jogom, hogy számonkérjem rajtuk, hogy milyen módon szeretnek – bárkit. Jogom van viszont eldönteni, hogy számomra megfelelő, elfogadható-e az a mód, és természetesen mindez viszont. A legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak önmagunk elfojtások nélküli, torzításoktól leginkább mentes megélése.”
Hanna szerint a féltékenység a poliknál nem nagyobb probléma, mint egy monogám kapcsolatban, csak más. „Egy monogám kapcsolatban a féltékenység nagyon félelmetes, és lehetőleg minden eszközzel kerülendő, megelőzendő, bekövetkezése pedig olykor kezelhetetlen teher mindkét fél számára. Egy poli kapcsolatban általában nagyobb a tér felfejteni, hogy valójában mit is érez az ember. Az esetek elég nagy részében ezeknek az érzéseknek például vajmi kevés köze van a harmadik félhez, vagy akár a partnerünkhöz: szinte kizárólag saját magunkról szólnak, a mi megfelelőség- és szerethetőség-érzésünkről, önbizalmunkról vagy éppen sérülékenységünkről. Ezt megtapasztalni nagyon tanulságos, és lehetővé teszi, hogy az ember dolgozzon saját magán úgy, ahogyan egy monogám kapcsolatban ritkán adatik meg” – mondja. Franklin Veaux poli-szakértő és író külön kézikönyveket szentelt a féltékenység és a biztonságérzés hiányának menedzselésére.
Zsanett szerint a többszerelműség felismerése majd felvállalása a legtöbb poli esetében egy úthoz hasonlítható. Emiatt általában több alkalmunk is van, hogy hasonlóan nehéz helyzeteket éljünk át, és ezt akár különböző szerepekben tegyük. Úgy véli, ez segíthet abban, hogy legközelebb könnyebben magunkévá tegyük a másik ember nézőpontját, átéljük az érzéseit. „Az út elején jobban fájhat, ha társunk más iránt is érez szerelmet, később ez egyre csökken. Amikor pedig visszavesszük saját kezünkbe saját boldogságunk felelősségét, vagyis kimondva-kimondatlanul nem másoktól várjuk el, hogy boldoggá tegyenek bennünket, akkor teljesen mindegy lesz, hogy partnerünk egy emberrel boldog, vagy százzal. Egyszerűen örülünk a boldogságának, hiszen szeretjük őt. Ez az állapot kezdetben általában ritkábban tapasztalható, később azonban egyre gyakrabban és egyre tisztább formában jelenik meg, míg végül természetessé válik” – avat be Zsanett.
Hanna is élt már át compersiont, vagyis a másik öröme felett érzett örömöt. „Sőt, tulajdonképpen ebben élek, hol erősebben, hol kevésbé. A barátom csaja fantasztikus, megmelegszik a szívem, amikor látom, milyen szerelmesen néznek egymásra. A másik barátomnak nincs állandó másik partnere, de volt olyan lány, akivel nagyon drukkoltam nekik. Jó volt látni, ahogy a barátom kivirult attól a lánytól, és nagyon jól esett, hogy vele olyan dolgokat tudott együtt csinálni, amit szeret, de velem nem tud.”
Zsanett szerint fontos, hogy ne tűzzük ki célul magunk elé a compersiont, és ne ostorozzuk magunkat, ha nem vagyunk képesek kedvesünk bármilyen formájú boldogságának felhőtlenül örülni, hiszen akkor megint az elfojtás ösvényére lépünk – még ha kifinomultabb formában is, mint korábban. „Talán meglepő módon a compersion érzése attól születik meg, majd teljesedik ki bennünk, a többszerelmű kapcsolat pedig azáltal emelkedik hihetetlen magasságokba, ha a compersion iránti vágyunk helyett önmagunk felé fordulunk: felismerjük legmélyebbről jövő vágyainkat, érzéseinket, bűntudat és szégyenérzet helyett elfogadjuk őket, majd barátságot kötünk azzal az emberrel, akit az addig önmagunkról alkotott kép helyén találunk, és megtanuljuk őt igazán szeretni. A boldogsághoz az út valódi önmagunk teljes elfogadásán át vezet” – mondja.
Hasznos linkek:
A Társam Blog szerzői Pintér Judit Nóra és Cserny Virág:
VIDEO (magyar felirattal): Helen Fisher: Miért szeretünk, miért csalunk meg?
