Mindegy, hogy egy emberrel vagyunk boldogok vagy százzal? – Hát én immár kit válasszak? II. rész

Cikksorozatunk előző részében megismerkedtünk a többszerelműség fogalmával, és tisztáztuk, hogy mi a poliamoria, és mi biztosan nem az. Ezenkívül megtudhattuk, hogy Hanna és Turzó Zsanett a magyar poliamor közösség tagjai, valamint hogy Pintér Judit Nóra és Cserny Virág, a Társam Blog szerzői, párkapcsolati tanácsadók hogyan vélekednek az etikus nem-monogám kapcsolatok alapjául szolgáló őszinteségről, kinek milyen tapasztalatai vannak a többszerelmű párkapcsolatra jellemző, önreflexión alapuló kommunikációról. Cikksorozatunk második részében a párkapcsolatok alapjául szolgáló érzelmeket, a szexualitást és biokémiát vizsgáljuk meg közelebbről, még mindig azt kutatva, hogyan is lehetséges egyszerre több embert szerelemmel szeretni.Ács Dániel, a Soteria Menedék Program vezetőjének írása.

Megosztott szeretet

Franklin Veaux szerint a szeretetből (pl. a pénzzel ellentétben) több lesz, ha adunk belőle, tehát nem merül ki, nem csökken le a szeretetkészletünk. Szerinte a teljes szívünket is odaadhatjuk több mint egy embernek. „Sokan megtapasztalják, hogy egyszerre valóban lehet több embert szeretni, ezek azonban többnyire más jellegű vonzalmak” – fogalmaz szkeptikusan Judit. Helen Fisher, amerikai antropológus, viselkedéskutató megkülönböztet szerelmet, szexuális vágyat és kötődést. Ez utóbbin ragaszkodást ért, a másik megszokását, a vele való otthonosság érzetét. „Ez három különböző tapasztalat, három különböző kötelék, amelyek össze is tudnak keveredni, de szét is tudnak válni. Mellesleg különböző, de összeköttetésben lévő agyrendszerekhez is kapcsolódnak. Ahogy Fisher frappánsan megfogalmazza, az orgazmussal egy löket dopamint kapunk, ami a szerelemmel van összefüggésben, tehát könnyen beleszerethetünk valakibe, akivel csak úgy lazán szexelünk. Az orgazmussal oxitocin és vazopresszin is jut a szervezetünkbe, ami pedig a kötődéssel jár együtt, ezért érzünk kozmikus egységet valakivel szex után” – magyarázza.

A két pszichológus szerint sokféle módon lehet tehát szeretni, mindegyikben máshogy vannak kikeverve a hormonok, és amit megélünk, lehet a szerelem, a vágy, vagy az együtt leélt 15 év köteléke.

Zsanett nem ért egyet Helen Fisherrel abban, hogy a kötődés azonos lenne a ragaszkodással. Véleménye szerint a kötődés jelentése: „fontos számomra a veled való kapcsolat”, a ragaszkodásé pedig: „nem tudok nélküled élni, mert a részemnek tekintelek”. Példának hozza fel a gyermekünk iránti kötődést illetve ragaszkodást. Az előbbi esetben, noha fontos számunkra, hogy együtt lehessünk a gyermekünkkel, boldogok vagyunk akkor is, ha tőlünk távoli helyen találja meg a boldogságát. Az utóbbiban ezt tragédiaként éljük meg. Szerinte a két fogalom azonosnak tekintése rejlik a szeretet birtoklásként való értelmezésének mélyén. „Fisher elméletének egyébként csak a ragaszkodás fogalmával van értelme, mert a kötődés nem választható külön a szerelemtől – hacsak nem az univerzális, mindent és mindenkit magába ölelő Szerelemre gondolunk. A kötődés a szerelem természetes velejárója, míg a ragaszkodás korántsem. A ragaszkodás pedig az én értelmezésem szerint nem kötelék, hanem az alacsony önértékelésből és az önbizalom hiányából fakadó kötél, mely szó szerint megköti a szeretett személyt, és ezért előbb-utóbb megöli a kapcsolatot” – véli.

Ahogy a mesékből ismerjük

Ám abban csaknem mindannyian egyetértenek, hogy az képes könnyen poliamor kapcsolatot kialakítani, aki nem féltékeny típus, akiben nincsen birtoklási vágy. „Ez ugyanakkor egy nehéz kérdés, mert a féltékenység, a kizárólagosság igénylése két nagyon masszív gyökérből táplálkozik” – mondja Judit. Szerinte egyrészt kulturális ügy, amely arról szól, hogy az európai kultúrkörben a két ember közötti házasság intézménye terjedt el, erre nevel a társadalom, a szüleink, erre szocializálódunk gyerekkorunktól. Erről szólnak a filmek, a mesék, a mítoszaink: a hűség, a szerelem kizárólagos eszményéről. „Az emberek fejében hihetetlenül erősen él, hogy megtalálni az »igazit«. Ezeket a tanult dolgokat nagyon nehéz zárójelezni, még akkor is, ha van bennünk szándék, vagy racionálisan, elvi szinten elfogadhatónak tartjuk a poli kapcsolati formákat.” Másrészt, azt mondja Judit, hogy az evolúciós pszichológia szerint az emberre a sorozatos monogámia jellemző, tehát az, hogy néhány éveként új partnerre vágyik, szemben az élethossziglan tartó kapcsolatokkal. A sorozatos monogámia értelmében ha valakibe beleszeretünk, akkor a régiből kiszeretünk vagy már kiszerettünk. A valóságban persze ez nem mindig ilyen egyszerű.

A cikk többszerelmű interjúalanyainak elmondása szerint a poliamor emberek ezt másként tapasztalják. Gyakran a szerelmi drámákban, a romantikus filmekben is az az alapprobléma, hogy a főhősnek választania kell két olyan ember között, akik iránt romantikus érzelmeket táplál. „A téma persze az utcán hever, és nem is új keletű. Ha egy kicsit körülnézünk, az élet gyorsan igazolja a probléma jelenlétét társadalmunkban” – mondja Zsanett.

Mint Hanna és Zsanett mondják, a polik azért választják a poliamor kapcsolati formát, mert nem kívánnak választani szerelmeik között. A választást valamelyik szerelmükkel és saját magukkal szemben is tisztességtelennek éreznék. „Melyik karomat vágjam le…? Ha megszakítom a kapcsolatot az egyik szerelmemmel a másik kedvéért, az csak látszatmegoldás. Még tüneti kezelésnek sem nevezhető. A hirtelen leválás pedig érzelmi szinten nem is lehetséges. Persze a szeparáció hatására a szerelem idővel elhal, vagy legalábbis elhalványul, de vajon azért leszünk-e szerelmesek, hogy megöljük magunkban ezt az érzést? Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen döntés után hogy fogunk viszonyulni a versengésből »győztesként« kikerült szerelmünkhöz? Talán okolni fogjuk őt a történtekért, és ezért eltávolodunk tőle. Vagy ő nem fog többé megbízni bennünk. Így lehet, hogy végül mindkét kapcsolatunkat elveszítjük” – véli Zsanett.

A poliamor emberek leggyakoribb példája a választás lehetetlenségének érzékeltetésére az, hogy a szüleink vagy a gyerekeink közül sem választunk ki egyet, akit szeretünk, míg a többit pedig nem. „Mennyire fel lennénk háborodva, ha valaki azt kérdezné tőlünk, amikor a gyerekeinkről mesélünk neki: »És melyiküket szereted?«” – fűzi hozzá.

A poliamoria lenne a megoldás?

A Társam Blog szerzői szerint a monogámiára épülő kapcsolati intézmény válságban van. „A házasságok fele végződik válással, minden második ember szeretőkről álmodik, rengeteg pár a megcsalás okozta bizalmi válság miatt jön hozzánk tanácsadásra. Reformra van szükség. Eljött az ideje hogy alternatív, morálisan legitimált módokat dolgozzunk ki az emberi intim kapcsolati gyakorlatra. Olyat, amelyik számot vet az ember lélektani, agykémiai, evolúciós és kulturális jellemzőivel, valamint különböző igényeivel. Máskülönben megtörténhet, hogy csak a tilosban járás marad, a szeretőtartás, a hazudozás, az elfojtás, vagy fuldoklás vágyaink kielégületlenségében. Már Freud is megírta, hogy ennek a következménye a »rossz közérzet a kultúrában«. Erre egy megoldási kísérlet a poliamoria, meglátjuk, hogy mennyire lesz sikeres” – mondja Virág.

A cikk poli interjúalanyai nem gondolják úgy, hogy a monoamoriának ne lenne továbbra is létjogosultsága azok körében, akik boldogok benne. A poliamoriát

nem tartják csodaszernek a monogám kapcsolati nehézségek megoldására,

hiszen nem mindenki kíván és képes egyszerre több emberrel szerelmi kapcsolatban lenni. Zsanett sokkal jobbnak tartja az egyén saját egyedi igényeinek tiszta kommunikációját a kapcsolatában. Mint mondja: vannak, akik számára az lehet a megoldás, ha szexuális téren nyitják meg monogám kapcsolatukat. Másvalaki számára elegendő lehet, ha szabadon flörtölhet. A többszerelműség megélése szerintük csodálatos dolog egy többszerelmű ember számára, de egyszerelműként értelmetlen lenne ezt megoldásnak tartani. „A szerelem vagy megtörténik, vagy nem, akárhány is van belőle egyidőben. A legjobb, ha azt kommunikáljuk és éljük meg, ami történik, nem pedig meséket találunk ki arról, ami már megtörtént, vagy terveket szövögetünk arról, aminek szerintünk történnie kellene” – így Zsanett. Hanna képlete alapján

több ember egy kapcsolatban azt jelenti, hogy több idő + több igény = több bonyodalom.

A többszerelmű kapcsolat nagy előnye, hogy három, négy, vagy több ember könnyebben tart meg érzelmileg valakit, ha annak szüksége van rá, és a problémák megbeszélésekor is több szemre, fülre számíthat. De azt megszervezni, hogy ki kivel találkozik, kivel eszik, alszik éppen aznap, sokkal több szervezést igényel és több a konfliktusforrás is. A poliamoriával nem tűnik el minden problémánk varázsütésre, csak másfajta nehézségekkel nézünk szembe.

Judit és Virág szerint megtippelni is nehéz, hányan élnek Magyarországon poli kapcsolatban. Pappas (2013) kutatása alapján Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Ausztrália lakosságának 4-5 százaléka él konszenzusos nem-monogám kapcsolatokban. Az USA-ban Kelly Cookson független kutató szerint tavaly 1,2-2,4 millió ember élt nem-monogám kapcsolatban, a Michigan Egyetem pszichológusa, Terri Conley becslése alapján a népesség 5%-a, Elisabeth Sheff szociológus, író 1,9-9,8 millióról beszél. A Loving More nevű szervezet szerint 1-1,5 millióan választották közülük a poliamoriát.

A poliamorok legáltalánosabb – és egyelőre sajnos permanens – nehézsége a poliamoriának az azt övező téveszmékből és részinformációkból táplálkozó negatív megítélése, amely jelentősen megnehezíti a poliamor irányultságú emberek számára kapcsolataik szabad megélését, önazonosságuk felvállalását. Ezért néhányan elhivatottan törekszenek ennek megváltoztatására.

A poliamoria közöségről

A magyarországi poliamoria közösség egy alulról szerveződő, 2014-ben online alakult informális közösség, amely jelenleg 400 tagot számlál. „Egyelőre nem vagyunk hivatalos szervezet, a csoport öndefiníciója, összetétele, szerkezete és tevékenységi köre mostanra kezd kikristályosodni” – osztja meg velünk Gyurik János, a Poliamoria Magyarország facebook-oldal egyik moderátora, a közösség programszervezője. Céljuk, hogy a hozzájuk hasonló beállítottságú és gondolkodású emberek megtalálhassák őket és egymást, valamint hogy a poliamoria létezéséről és mibenlétéről másokat is tájékoztatni tudjanak. „Egy ilyen merőben szokatlan és újszerű kapcsolati értékrend képviselése és gyakorlása sok kihívással jár együtt a hétköznapok során, amihez nagy erőt ad, ha az ember társakra talál, akik esetleg éppen ugyanazokkal a nehézségekkel küzdenek, mint ők. Kezdetben csak kisebb, zárt körű összejöveteleket szerveztünk saját magunk számára, majd az érdeklődésre való tekintettel elkezdtünk nyilvánosan is meghirdetett beszélgetéseket és workshopokat szervezni, jelen vagyunk a Pride-on és különböző fesztiválokon. Az érdeklődő résztvevők visszajelzései azt mutatják, hogy

van igény az általunk élt és bemutatott kapcsolati forma megismerésére,

saját tapasztalataink megosztására.

Ezért jelenleg egy egyesület megalapításán munkálkodunk, mert bízunk benne, hogy hivatalos szervezetként hangsúlyosabban tudjuk képviselni elhivatottságunk komolyságát, az etikus nem-monogám kapcsolatok létjogosultságát, és egyesületi formánk hatékonyan segíti majd céljaink megvalósítását. Aktív közösségi funkciónk mellett legfőbb törekvésünk a többszerelműség szélesebb körben való megismertetése, a vele kapcsolatos téves elképzelések szétoszlatása, és egy etikus és járható kapcsolati alternatíva megismertetése azokkal, akik saját élettapasztalataikon keresztül ismerkednek a többszerelműséggel vagy érdeklődnek iránta” – meséli János.

Cikksorozatunk utolsó, 3. részében a monoamor kapcsolatban felmerülő poliamoria hatásairól, a kapcsolat átalakításának lehetőségeiről lesz szó, valamint a már sokat emlegetett féltékenység témáját járjuk körül.