Az élet fájdalmas velejárói a veszteségek. Senki sem kerülheti el, hogy ne történjen olyan változás az életében, ami számára valamilyen érzelmi veszteségélményt is magában foglal. Milyen lehetőségek állnak előttünk a veszteségek feldolgozásában? Vannak-e a gyásznak szakaszai? Miben különbözik a gyászoló és a depresszióval küzdő személy? Dr. Sarungi Emőkével, a Gyógyulás a Gyászból Magyar Központ vezetőjével ezekről a kérdésekről is beszélgettünk. Interjúnk.
Miről ismerhető fel, hogy nem tudunk megbirkózni egy veszteséggel?
A feldolgozatlan gyász halmozódhat, és halmozottan negatív hatással lehet ránk. A feldolgozatlan veszteség egyik jele, hogy a szép emlékek felidézése is fájdalommal jár. A feldolgozása után azonban megmaradnak a szép emlékek, bár a hiány érzése nem mindig szűnik meg. A feldolgozatlan veszteség további jele, ha azon tépelődünk, hogy hogyan lehetett volna másként, jobban, mit nem sikerült kifejeznünk az elveszített kapcsolatban. Ezek miatt a múlton rágódunk, a jövőtől szorongunk, és keveset tudunk a jelenben lenni, érzelmileg izolálódhatunk a környezetünktől.
Hogyan működik a Gyászfeldolgozás Módszer®? Mi teszi azt hatékonnyá?
John W. James és Russell Friedman 40 éve fejlesztették ki ezt a gyász- és veszteségfeldolgozó módszert, saját gyászélményeik kapcsán. A módszer fő mozzanata az aktív cselekvővé válás.
Ami megtörtént, azon már nem tudunk változtatni.
Amit befolyásolni tudunk, az a feldolgozatlan veszteségre adott érzelmi reakciónk. Ha felelősséget vállalunk a történtekre adott saját érzelmi reakciónkért, ez már elég lehet ahhoz, hogy a módszer segítségével megváltoztassuk azt. A módszer tehát nem más, mint egy önsegítő cselekvésprogram, amelyet a kézikönyv gyakorlatai által, a szerzők utasításait betartva, két ember a kölcsönösség jegyében elvégezhet. A módszer továbbadását, tanítását viszont csak a gyászfeldolgozás módszer specialisták végezhetik.
Több elméletet is olvashatnak azok, akik a gyász szakaszaira keresnek rá. Valóban vannak szakaszok a gyászban?
Ami a köztudatban kering a gyász szakaszaival kapcsolatban, az Elisabeth Kübler-Ross munkássága, ami óriási és korszakos jelentőségű a gyászfolyamatok működésének megismerésében. Kübler-Ross halálos betegségben szenvedő emberek lélektani folyamatait írta le, és hasonló szakaszokat észlelt a haldokló közeli hozzátartozóinál is. Mindazonáltal ő sem általánosít, megállapítja, hogy
minden gyász egyedi.
A szakaszolás ennek ellenére mégis egy az egyben átkerült a gyászolókra. Azonban fontos leszögezni, hogy a szakaszok, ha meg is jelennek, akkor felcserélődhetnek, ismétlődhetnek, visszatérhetnek, akár némelyik teljesen kimaradhat. Azzal, hogy átkerült a köztudatba a gyász szakaszaival kapcsolatos téves információ, sok gyászoló azt érezheti, hogy vele valami nagy baj van, mert nem ismeri fel önmagán ezeket a fázisokat. Ez árthat, akár stigmatizálódást, elszigetelődést okozhat. Megkönnyebbülést jelenthet számukra megtudni, hogy ezek a fáziselméletek nem általánosíthatóak minden veszteségélményére.
Nincs értelme összehasonlítani a veszteségeket. Nincsenek 75 százalékos vagy
50 százalékos veszteségek, ha valamit elveszítünk, akkor az egy teljes veszteségélmény. Minden egyes veszteség és veszteségfeldolgozás más típusú élmény is. Egy családban történő haláleset kapcsán is megfigyelhető, hogy az elhunytat minden családtag valahogy másként gyászolja, mert minden családtagnak más volt a kapcsolata az elhunyttal.
Gyász és depresszió: hajlamosak vagyunk összemosni a két fogalmat. Milyen hasonlóságok és különbségek vannak a kettő között?
A gyász nem betegség, hanem a veszteségre adott természetes érzelmi reakció. Egyik jelentős különbség a gyász és a depresszió között, hogy a depresszióban a nyomott hangulat, kiüresedettség konkrét ok nélkül, szinte egész nap jelen lehet, de a gyászolóknál ezt inkább a gyászolt személyre való emlékezés váltja ki. A hangulati hullámzás is különbséget mutat, a depressziós személy hangulata reggel nyomottabb, majd ez oldódhat; a gyászolónál ez erőteljesen hullámzó. A gyászoló képes az öröm átélésére: ez számukra sokszor zavarba ejtő, bűntudatot keltő. A környezetből is zavartságot válthat ki, hogy
a gyászoló az egyik percben lehet jókedvű, a következőben pedig magába zuhan.
De ez teljesen normális a gyász esetében. Tehát, ha konkrét ok nélkül, szinte folyamatossá válik a rossz hangulat és teljesen eltűnik az örömre való képesség valakinél, akkor például már érdemes szakemberhez fordulni.
Hogyan segíthetünk gyászoló hozzátartozóinknak? Mi az, amit igen, és mi az, amit inkább ne tegyünk, mondjunk?
A környezetnek időnként nehéz lehet megérteni a veszteséggel küzdő személy hangulati hullámzását, érzéseit. A legtöbb, amit tehetünk, hogy érzelmi odafordulással elfogadjuk a személy gyászolási tempóját, módját, hullámzását, elakadásait. Ez nem könnyű, de fontos, hogy nyitott szívvel, kritika, ítélkezés és jó tanácsok nélkül hallgassuk végig a gyászolót.
Gyakran elhangzanak a következő tanácsok, vigasztalási kísérletek, de ezeket ne mondjuk:
- „Tudom, hogy mit érzel!” – Ez biztosan nem igaz, hiszen lehet, hogy valakinek az édesanyja elvesztése a bánat mellett egyfajta megkönnyebbülés is egy nyomasztó kapcsolatból, ezzel szemben egy másik ember számára ugyanez a legfontosabb támasz elvesztését jelentheti. A kapcsolat minősége határozza meg az érzést, és a kapcsolatok annyira egyediek, hogy biztosan nem tudhatom, hogy mit érez a másik.
- „Ne szomorkodj, majd az idő megoldja!” – A „ne szomorkodj” egy lehetetlen kérés, hiszen ha a gyászoló elvesztett valami/valaki számára fontosat, akkor természetes, hogy szomorú. Az idő pedig önmagában nem old meg semmit, csak az, amit az eltelt idő alatt teszünk.
- „Ne szomorkodj, az élet megy tovább.../ő már nem szenved...!” – Ezek intellektuális igazságok ugyan, de a lehetetlen felszólítás mellett (ne érezze, amit érez), az elhunytra tereli a gyászoló figyelmét.
- „Ne szomorkodj, majd lesz másik!” – Azt sugalljuk, ezzel, hogy a veszteség pótolható, ami egy újabb tévhit.
- „Foglald el magad!” – Ez az egyik legveszélyesebb tévhit/ közhely, mivel sok gyászoló igyekszik ennek megfelelni és vannak olyanok, akik egy életen át lefoglalják magukat (workaholic) a veszteség feldolgozása helyett.
A segítő szándék ellenére árthatunk ezekkel. Így a személy még izoláltabbá, elszigeteltebbé válhat, ami tovább ronthatja a gyász fokozottságát. Az ilyen tanácsainkkal azt érhetjük el, hogy a gyászoló
inkább nem beszél az érzéseiről, úgy tesz, mintha jól lenne.
Amit mondhatunk:
- „El sem tudom képzelni, hogy mit érzel, hogy mennyire fájdalmas lehet ez neked.” –Hiszen valóban nem ismerhetem, hogy milyen volt a kapcsolatuk.
- „Nagyon sajnálom.” „Hogyan történt?” – Ezt csak akkor mondjuk, kérdezzük, ha e mögött valóban ott van az érzés és az őszinte érdeklődés, valamint, ha van időnk és végig is tudjuk hallgatni a választ!
- „Nem tudom elképzelni, hogy milyen fájdalmas lehet neked, mert én csak arra tudok emlékezni, amikor az én családtagom hunyt el.” – A saját érzés rövid, őszinte megosztása utat nyithat a gyászolónak, hogy ő is bátran beszélhet arról, amit érez.
Mivel foglalkozol jelenleg, milyen jövőbeli, szakmához kötődő terveid vannak?
Keveset tudok kutatásokba bevonódni, ezekben inkább koordinátorként, szakmai vezetőként veszek részt. Két aktív kutatásban működök közre, az egyik a Gyászfeldolgozás Módszer® hatékonyságvizsgálata; a másikban pedig a fel nem dolgozott veszteségek és a szív- és érrendszeri betegségek kapcsolatát szeretnénk feltárni. Ezek célja részben a pszichoedukáció: egészségtudatosságra irányuló tényeket, gondolatokat közölni.
A kutatások mellett sok más tervünk is van. Két fontos feladatunk a jövő évben a „Gyógyulás a gyászból” című kézikönyv bővített verziójának, és az „Ahogyan a gyerekek gyászolnak" című könyv magyar nyelvű megjelentetése. Ez utóbbi olyan felnőtteknek, szülőknek, segítő szakembereknek szól, akik szeretnének 18 éven aluli gyerekeknek segíteni a Gyászfeldolgozás Módszer®-rel a veszteségek feldolgozásban.
Ajánlott, az interjúban említett irodalom:
Russel Friedman, John W. James: Gyógyulás a gyászból, Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeket?
Russel Friedman, John W. James: The Grief Recovery Handbook
Russel Friedman, John W. James, Dr. Leslie L. Matthews: When Children Grieve
További információ a módszerrel, terápiás csoportok indulásával, képzéssel és a végzett gyászfeldolgozó specialisták elérhetőségével kapcsolatban a www.gyogyulasagyaszbol.hu weboldalon található.
