Mindennapi védekezéseink – hogyan befolyásolja kapcsolódásainkat a defenzív kommunikáció?

Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy úgy keveredett ki egy relatíve hétköznapi vagy egyszerű interakcióból, hogy az indokolatlanul negatív kimenetellel zárult. Az azt követő percekben talán el is gondolkoztunk a jeleneten, magunkban boncolgatva a keletkezett feszültség okának lehetséges alternatíváit, amelyek miatt így alakulhatott a helyzet. De hogyan is születnek látszólag értelmetlen, felesleges mikrokonfliktusaink?

Egy negatív kimenetelű kapcsolódásnak természetesen számos oka lehet, a mindennapos stresszforrások, a hangulatunk, az aktuális érzelmi állapotunk nagymértékben befolyásolja, hogy éppen milyen viszonylatban talál meg minket egy interakció. Számos esetben azonban ezen végkifejletek indokai a kommunikáció stílusában is gyökerezhetnek.

A személyközi kommunikációval foglalkozó elméletek egyik gyarapítója, Gibbs (1961), kétfajta kommunikációs stílust különböztetett meg – a szupportív, azaz támogató, és a defenzív, vagy másnéven védekező kommunikációt.

A folyamat olyan értelemben oda-vissza ható, hogy mi magunk is defenzívek vagyunk, miközben a másik félből is kiváltjuk a védekezést, rövid időn belül kialakítva azt a bizonyos ördögi kört. Emellett fontos tényező, hogy a kialakult defenzivitás mind kognitív, azaz megismerési vagy gondolati síkon, mind a viselkedésben megnyilvánul.

Gibbs (1961) szerint, míg szupportív kommunikációs stílusban problémafókuszúak, empatikusak, egyenrangúságra törekvőek és spontának vagyunk, defenzív klímában már kontrollálóan, érzelmileg neutrálisan, felsőbbrendűen és stratégikusan nyilvánulunk meg. Védekező stílusban nagyobb eséllyel vagyunk biztosak a saját igazunkban, és a valós tényekre hagyatkozás helyett gyakran bíráljuk az adott helyzetet, legtöbbször elfogultan. Támogató klímában azonban a partner meglátásait figyelembe véve már hajlandóak vagyunk saját érveink és nézeteink formálására.

Hogy hogyan valósul meg mindez?

Gibbs (1961) lényegében a támogató stílust, mint a védekezés elhatalmasodásának megelőző eszközét fogalmazta meg.

Minél támogatóbb a kommunikációs klíma, annál kevesebb torzítás jelenik meg az adott helyzetben, ezáltal könnyebben valósul meg az interakció pozitív kimenetele.

A védekezést kiváltó mechanizmusokat és az ezek alternatívájául szolgáló támogató megnyilvánulásokat 6 dimenzió mentén foglalta össze, melyek kölcsönösen is hatnak egymásra, így egy adott helyzetben mind a két félben megjelenhetnek.

1. Minősítő helyett Leíró
A minősítő stílus, mely mind mimikában, beszéd- vagy hangtónusban és tartalomban is kifejeződhet, ítélkező mivoltából adódóan növeli a partner védekezését, hiszen bizonyos mértékig fenyegető hatással bír. Ezt a negatív hatást a leíró stílussal elkerülhetjük, ha ideális értelemben véve tárgyilagos hangnemben adjuk át az adott mondanivalót, észrevételeinket neutrális stílusban közöljük. Ilyenkor kerüljük a partner félbeszakítását, nem kötünk bele saját meglátásaiba, nem kritizáljuk vagy javítjuk ki a mondandóját. A leíró stílus sajátosságát képezi, hogy „te” megfogalmazás helyett az „én” aspektusra fókuszálunk.

2. Kontrolláló helyett Problémaorientált
A kontrolláló beszédstílus szintén elősegíti a védekezés megjelenését, alá-fölérendelt viszonyt teremtve a kommunikációs helyzetben. Kontrolláló stílusban az egyik fél saját nézeteit óhatatlanul ráerőlteti a másik félre, amely partneréből védekezést vált ki. A problémaorientált üzenetátadás ezzel szemben lehetőséget nyújt a partner számára, hogy saját maga válassza ki az adott szituációban a számára legideálisabb kimenetelt. Emellett pedig kellő tiszteletet is sugároz, melyben a másik fél úgy érezheti, beszédpartnere a közös megegyezésre vagy megoldásra törekszik.

3. Stratégiai helyett Spontán
Stratégiai kommunikációs klímában az egyik fél már eleve elrendeltnek tekinti partnere helyzetét, valamilyen formában egy bizonyos hátsó szándékkal, esetleg mesterkélt hangnemben közelíti meg a szituációt. Ily módon akaratlanul is kiváltja a partner defenzivitását, hiszen az kényelmetlenül éli meg az adott helyzetet. Ezzel szemben a spontán stílusban mindkét fél megélheti az előfeltevésektől mentes, hátsó szándékok nélküli, őszinte és egyenes megnyilvánulást, anélkül, hogy tartania kéne a másik fél motivációitól.

4. Neutrális helyett Empatikus
A neutrális kommunikációs klíma már-már túlzott tárgyilagosságot mutat, a melegség hiánya a másik fél irányába közönyt, érzelemmentes közeledést sugároz. Ez könnyen az értéktelenség, a visszautasítottság érzését válthatja ki a fogadó félből, amely fokozza a defenzív magatartást. Empatikus odafordulással azonban azt sugalljuk a másiknak, hogy odafigyelünk az érzéseire, ezáltal megértést és törődést közvetítünk a partner irányába. Ez az adott szituációban egy elfogadással teli, ítélkezésmentes klímát teremt.

5. Felsőbbséges helyett Egalitáriánus
A felsőbbséget sugárzó kommunikációs stílus szintén az alá-fölérendelt viszonyt teremti meg az adott beszédhelyzetben. Ilyenkor az egyik fél óhatatlanul azt közvetíti partnere irányába, hogy kevés érdeklődéssel rendelkezik a saját meglátásán kívül eső információk iránt, sőt még intellektusban is feljebb érzi saját magát. Jelzései alapján nem szándékozik egyezségre törekedni. Az egalitáriánus vagy egyenlőséget szorgalmazó stílusban csökkenthetjük a defenzivitást azáltal, hogy egyenrangú félként kezeljük beszélgetőpartnerünket, közös megoldásra törekszünk, és – hasonlóan a problémaorientált klímához – mindkét fél számára optimális kimenetellel kívánjuk zárni az adott interakciót. Egalitáriánus stílusban felismerjük a képességeinkben, intellektusunkban megjelenő egyéni különbségeket, és ezeket az adott helyzetben egyforma arányban vesszük figyelembe.

6. Meggyőződéses helyett Provizórikus
A meggyőződéses stílusban az egyik fél azt közvetíti, hogy az adott szituációban mindenre tudja a választ, nincs szüksége további információra, sem pedig a másik fél nézőpontjára. Az ilyesfajta megnyilvánulás ösztönösen felemelteti partnere védőfalait, hiszen – hasonlóan a felsőbbséges vagy a kontrolláló stílusokhoz – a másik felet ezáltal alacsonyabb rendűnek érezteti, leminősíti. Meggyőződéses stílusban nem mutatunk hajlandóságot a kölcsönös együttműködésre vagy megoldásokra, csak a saját magunk igazát kívánjuk felvonultatni. A provizórikus vagy ideiglenes klímában azonban figyelembe vesszük a másik érveit és nézőpontját, és hajlandóak vagyunk saját magunkéra is kellő fluiditással tekinteni, véleményünket a másik érvei mentén is formálni.

Természetesen, Gibbs (1961) elmélete meghatározott dimenziókon keresztül közelíti meg a defenzív kommunikáció kérdését, melyet egy adott helyzetben számos más szempont is befolyásolhat. Mindazonáltal, a beszélgetőpartnerünkhöz való empatikus, ítélkezésmentes és elfogadást szorgalmazó, nyílt odafordulással megelőzhetjük a védekezésből, mint mindennapos jelenségből származó kommunikációs fennakadásokat, ez pedig mindkét fél előnyére válhat.