Egy gyermeknek életet adni az egyik legcsodálatosabb ajándék az életben. Ám rendkívül kevés szó esik arról, hogy ez gyakran jár nehézségekkel. Súlyosabb esetben depresszióhoz is vezethet, amely a mamára és a babára egyaránt veszélyes lehet! Ám olyan depresszió is létezik, amely teljesen természetes és úgymond együtt jár a szüléssel. Cikkünkben összegyűjtöttük mire kell figyelni egy kismamának és környezetének!

Kétféle depresszióról beszélhetünk:

A postpartum depresszió – vagyis a szülés utáni depresszió –, amely veszélyes és nagyon oda kell rá figyelni. Egy 2004-es tanulmány szerint (Robertson és mtsai) az édesanyák 10-15%-át érintheti ez a fajta depresszió.

A másik a teljesen ártalmatlan, úgynevezett baby blues, ami rendszerint a szülés utáni 3–4. napon következik be a mamáknál. Ez nem is igazán depresszió, inkább egy hatalmas lelki hullámvasút. Képzelhetjük, mekkora felelősség volt 9 hónapon keresztül önmagunkban nevelni egy másik lényt, aztán megszülni őt. Ezenkívül hormonális okai is vannak: az ösztrogén hormon helyett, fokozott prolaktin termelődés indul be a nők szervezetében. Nem csoda hát, hogy gyakran hallani szülészetek elzártabb zugaiban pityergő kismamákat, akik úgymond nem is tudják miért sírnak. Még egyszer fontosnak tartjuk kiemelni: ez teljesen természetes folyamat minden szülést követően. Sőt, ha nem jelentkezik ilyen állapot, az gyakran bajt jelenthet. Mondjuk, hogy miért!

A szülés utáni rém

Tehát, amennyiben nem jelentkezik a baby blues az édesanyánál, sajnos nagyobb lesz az esély rá, hogy a szülést követő 3-4 hónap körül megjelennek a szülés utáni (postpartum) depresszió tünetei. Ezek akár olyan súlyos következményekkel is járhatnak, mint az anya öngyilkos gondolatai vagy akár a baba irányába történő negatív gondolatok. Ezért rendkívül fontos, hogy a környezet észrevegye ezeket a jeleket. Hiszen a mama nem biztos, hogy be fogja vallani:

gondjai vannak a baba nevelésével.

A nők még mai napig hatalmas szociális nyomásnak vannak kitéve a gyermekneveléssel kapcsolatban. Nem elég, hogy egy teljesen új helyzetben találják magukat, még a lakásnak is állandóan csillognia kell.

Nézzük tehát, mik a leggyakoribb tünetek:

  • értéktelenség érzése
  • bűntudat, szégyen érzése
  • az anyai szereppel kapcsolatos szorongás, félelmek
  • kiüresedettség érzés, fáradtság, enerváltság
  • örömtelenség, érdektelenség
  • túlzott ingerlékenység és fáradékonyság
  • alvászavarok (kevés alvás vagy éppen aluszékonyság)
  • koncentrációs és memória zavarok, feledékenység
  • szorongás
  • negatív gondolatok, túlzott félelem attól, hogy a babával valami rossz dolog történik
  • félelem a kontrollvesztéstől
  • a baba iránti túlzott aggodalom vagy érdektelenség
  • lassú döntéshozatal, önállótlanság
  • a gondolkodás beszűkülése
  • kilátástalanság, illetve kiszolgáltatottság érzése

Egy gyermek születése a legnagyobb ajándék.
Egy gyermek születése a legnagyobb ajándék.

A depresszió kialakulásának számos hajlamosító tényezője lehet:

  • depresszió jelenléte a terhesség alatt vagy azt megelőzően
  • túlzott szorongás a terhesség időszakában
  • stresszes életesemények, traumák a terhesség időszakában vagy a szülés utáni időszakban
  • a társas támogatás alacsony szintje
  • alacsony önértékelés
  • az anyai szerepekkel kapcsolatos fokozott szorongás
  • félelem az anyaságtól
  • párkapcsolati problémák a terhesség alatt, illetve a szülés utáni időszakban

Mit lehet tenni?

Úgy gondoljuk, a legprotektívebb faktor a mama környezete: a férj, a nagyszülők, valamint a barátok. Bátran merjük megemlíteni kismamaként, hogy igenis szükségünk van a segítségre, pihenésre! Kérjük meg családunkat, ismerőseinket, hogy

segítsenek a baba körüli teendőkben!

Nem dől össze attól sem a világ, ha mondjuk, az első hónapokban elfogadjuk a nagyszülők főztjét, esetleg rendelünk a netről.

Ezenkívül a környezeten is hatalmas a felelősség. Merjünk róla beszélni, ha azt látjuk, sok ez így egyszerre a mamának. Ha homokba dugjuk a fejünket és várjuk, amíg nagy baj történik, az nem segít. Minél hamarabb elejét kell venni a dolognak, hogy az anyuka teljes értékűen oda tudjon figyelni kisbabájára. Amennyiben a szülés utáni depresszió veszélyezteti a baba ellátását, elhúzódik, érdemes szakember (pszichológus, pszichiáter) segítségét kérni.

Ötrészes cikksorozatunk a mama és a baba között kialakuló kötődéssel foglakozik, számos fontos dolgot megtudhattok belőle! Például: mi van akkor, ha nehezen vagy nem megfelelően alakul a kötődés folyamata. Az első rész linkje itt található!