Mit is mondhatnék? – a kínos csöndek pszichológiája

Kivel ne történt volna már, hogy egy beszélgetés közepette kifogyott a szavakból? Hogy egyszerűen semmi nem jutott eszébe? Hogy meg se tudott szólalni egy új társaságban, vagy épp nem volt képes kitölteni a csendet? A társalgásaink során szeretjük a pörgős, intenzív, izgalmas beszélgetéseket, fontos számunkra, hogy mindig hozzá tudjunk szólni a témához, és igyekszünk elkerülni a kényelmetlen szüneteket. De vajon miért törekszünk erre? Lehet-e haszna a csöndeknek? Hogyan tudjuk kezelni az ilyen szituációkat?

A kínos csend, amikor az előző mondat még lóg a levegőben, de már nem tudunk rá mit felelni. Mikor a társalgás egyik résztvevője sem viszi tovább a beszélgetés fonalát. Egy kellemetlen szünet, amelyet gyakran elviselhetetlennek találunk. De vajon mindenki számára ugyanolyan szörnyű ez a szituáció?

Cikkünkből kiderül:

1. Kik számára kellemetlenebb a kínos csend?
2. Miért félünk a beszélgetésekben beálló szünettől?
3. Melyek a csönd előnyei?

Mindenkit érint?

Egyesek számára a beszélgetések során beálló szünetek egyenesen elviselhetetlenek, mások viszont könnyebben túllendülnek rajtuk. Mi lehet a különbség?

Mitől függ, hogy valaki izgalmas kihívásként, plusz gondolkodási időként, ajándékként vagy épp kínzásként tekint a csöndre?

Valószínűleg a személyiségünk határozza meg, hogy hogyan állunk a kérdéshez. Míg az extrovertáltak – akik számára az állandóan oda-vissza pattogó beszélgetések, a sűrű és dinamikus felszólalások jelentik az örömöt és a kikapcsolódást – igen nehezen viselhetik a beszélgetésben beálló csöndeket, addig az introvertáltak ajándékként tekinthetnek rájuk.

Ők a szüneteket gyakran a beszélgetés természetes velejáróiként kezelik, amelyek éppúgy beleillenek a társalgás ritmusába, mint a tényleges beszéd.

A csöndek ráadásul lehetőséget nyújtanak arra, hogy összeszedhessék a gondolataikat, vagy épp megfogalmazzák a következő mondanivalójukat; egyfajta ajándék időként funkcionálhatnak, amely segíthet helyreállítani a belső egyensúlyukat.

Az, hogy a beálló csend kínos-e egy helyzetben, tulajdonképpen tehát teljesen szubjektív és szituációfüggő. Sokan elégedettek azzal, hogy csendben ülhetnek egy másik emberrel, míg a társuk lehet, hogy már azon gondolkozik, mivel bánthatta meg őket, hogy nem hajlandóak megszólalni.

Miért félünk a csöndtől?

A kínos csöndek elkerülése a társas interakciókban való sikerességre irányuló mechanizmus, amelyben szerepet játszhat a szociális normák betartása, az elutasítástól való félelem vagy épp az önértékelési szorongás.

A csönd olyan jelet közvetíthet, amely sokak számára szociális fenyegetést jelent, hiszen általa az elfogadás vagy a társas helyzet sikeressége kérdőjeleződhet meg.

A beszélgetés közben beálló csönd megzavarhatja azt a visszacsatolási rendszert, amely a társalgásainknak ritmust ad, és amelyre hagyatkozunk a társas szituációkban. A szünet így teret adhat a bizonytalanságainknak, sebezhetőségeinknek.

A csend kitöltésére irányuló késztetés tehát gyakran az irányítás és a bizonyosság iránti igényünket tükrözheti.

Persze a beszélgetésben beálló csöndek az elutasítástól való félelmeinket is felébreszthetik, amelyek fokozott diszkomfortérzetet okozhatnak. Evolúciós szempontból társas lények vagyunk, az emberi kapcsolataink tulajdonképpen a túlélést jelentik számunkra. Éppen ezért az agyunk ki van élezve azokra a jelzésekre, amelyek szociális elutasítást sejtethetnek, ezáltal veszélyeztetve a társas helyzetünket vagy épp a biztonságunkat. A kínos csöndek aktiválhatják az elutasítottság és kirekesztettség érzését bennünk, hiszen ilyenkor nem lehetünk biztosak abban, hogy megfelelően fogunk-e reagálni, vagy hogy a társaink elfogadnak-e minket. Az elutasítottság érzése ráadásul ugyanazokat az agyi területeket aktiválja, mint a fizikai fájdalom – talán ezt tudatosítva könnyebben megérthetjük a csönddel kapcsolatos szorongásainkat.

A kapcsolataink fenntartása, az elfogadottság vagy épp a társas helyzetek sikeres navigálásának érdekében gyakran próbáljuk aktívan fenntartani a beszélgetéseink folyamatosságát, folytatását. A csöndek kibillentenek minket ebből a dinamikából, mivel az érdeklődés csökkenésére utalhatnak. Ha túl hosszú ideig maradunk csöndben, úgy érezhetjük, hogy nem felelünk meg a szociális elvárásoknak, ami tovább fokozhatja a szorongásunkat.

A beszélgetések során arra is következtethetünk, hogy a kínos csönd akkor következik be, amikor az interakció közben valamiféle hibát vétettünk: nem tudtunk megfelelő választ adni a kérdésre, nem volt elég frappáns visszavágásunk, vagy épp nem sikerült kellő finomsággal új témát kezdeni. A szociális intelligencia magasabb szintje segíthet abban, hogy az emberek jobban navigáljanak ilyen szituációkat. Ellenben a szociális szorongással küzdő személyek hajlamosabbak kerülni ezeket a kínos pillanatokat.

A beszélgetésbeli szünetek az önértékelésünkre is hatással lehetnek. A társalgás közben beálló csönd gyakran azt a benyomást keltheti, hogy nem tudunk releváns vagy érdekes dolgot mondani, hogy nem tudunk érdemben hozzászólni a témához. Az alacsony önértékeléssel rendelkező személyek érzékenyebbek a szociális interakciók során felmerülő kínos pillanatokra, és az ilyen helyzetekben fokozott szorongást élnek át.

A csend napos oldala

Habár a csönd, a hallgatás egy természetes szünet az interakciókban, mégis teljesen normális lehet, ha kényelmetlenül érezzük magunkat miatta. Nem is csoda, hiszen néha úgy tűnik, mintha ezek a pillanatok örökké tartanának, ami alatt rengeteg valótlan dolgot kezdhetünk feltételezni.

Ha azonban megtanuljuk elfogadni ezt a kellemetlen érzést, és megérteni, hogy a csendnek helye lehet a beszélgetéseinkben, sokkal jobb hallgatókká válhatunk.

Egy pillanatnyi szünet akár azt az érzést is keltheti, hogy a másik együttérez velem, valóban meghallgat, és kivárja, hogy mindent megoszthassak, amit szeretnék. A csönd biztonságot és intimitást teremthet.

Ha hajlandóak vagyunk „elviselni” a beszélgetésbe beálló csöndet, talán megakadályozhatjuk, hogy olyan dolgokat mondjunk, amelyeket később megbánnánk. A kis szünetek időt adnak, hogy megemésszük a hallottakat, és ne hirtelen, ösztönből reagáljunk.

Barátkozzunk meg a csenddel!

Ha megtanuljuk elfogadni a csöndet, az átalakíthatja a társas interakcióinkat. A kínos szüneteket megélni gyakran határozottan nem könnyű, mégis profitálhatunk belőle. A legközelebbi ilyen alkalommal vehetünk egy mély lélegzetet, és tudatosíthatjuk magunkban, hogy „igen, ez kínos”, vagy épp végiggondolhatjuk, mi is az, amit igazán meg szeretnénk osztani, ahelyett, hogy töltelékszavakkal vagy érdektelen kérdésekkel próbálnánk kitölteni a csendet.

A mai világban rengeteg inger ér mindannyiunkat folyamatosan. Elvárások és kötelezettségek hada nyomaszt minden léptünknél. Zajos, sürgető és gyors az életünk, éppen ezért szükségünk van rá, hogy néha megpihenjünk és csöndbe burkolózzunk. Másokkal őrizni a csendet pedig akár mély kapcsolódást is ígérhet, amit érdemes lehet kipróbálni!