Mit keres a vers a patikában? – avagy készségfejlesztés kreatívan

Az év eddigi egyik legmegdöbbentőbb vállalkozásának, az első brit verspatikának megnyitása január elején elárasztotta a vezető hírportálokat. Az egyedülálló vállalkozás zsenialitása, amire a világsajtó is felkapta a fejét, éppen a furcsaságában rejlik, ugyanis ebben a „gyógyszertárban” nem pirulákat kapnak a betérők, hanem verseket. Elsőre talán elmosolyodunk az ötlet hallatán, de azonnal adódik is a kérdés: működhet? Ha egy patika polcain megférnek a könyvek, vajon van-e keresnivalója az irodalomterápiás eszközöknek más munkahelyi környezetben is? A verspatika merész gondolatán felbuzdulva cikkünkben a szépirodalom további kreatív alkalmazási lehetőségeit boncolgatjuk.

Hogy az ötletgazda valós piaci rést fedezett-e fel, vagy tiszavirág életű vállalkozásba vágta-e fejszéjét a költőnő, az idő majd eldönti. Üzleti koncepcióját korábbi gyakorlati tapasztalatára alapozta, amikor is demens betegekkel foglalkozott, és megfigyelte, hogy a versek hogyan fejtik ki hatásukat az emberek hangulatára, koncentrációs képességére. Meggyőződése szerint a szépirodalom, a költészet hatékonyan segíthet érzelmi problémák enyhítésében. Éppen ezért az ő patikájában verseket kapnak a gyógyulni vágyók, és lehetőségük van becsatlakozni különböző költészeti workshopokra, konzultációkra.

Nem új keletű ez a gondolat, hiszen – ahogy korábbi írásunkban is említést tettünk róla – az irodalomterápia, avagy más néven biblioterápia, mint a művészetterápiák egyik válfaja, a „könyvek általi gyógyítást” tűzte ki zászlajára. Ahogy a német származású írónő, Nina George megfogalmazta:

„A könyv egyszerre orvos és orvosság. Diagnózist állít fel és egyben terápia is.”

Az ilyen jellegű foglalkozás során egy csoportvezető irányítása mellett zajlik a beszélgetés egy konkrét irodalmi mű köré szerveződve. Önmagában az írásnak, könyvnek nem is kell fizikálisan jelen lennie a foglalkozáson, a művek mankóként szolgálnak az önismereti beszélgetésekhez. Fontos tisztáznunk, hogy nem szövegértelmezésről van szó ebben a folyamatban. A résztvevők a témához fűződő gondolataikat, viszonyukat osztják meg egymással, és az eközben nyert felismerések útján jutnak közelebb önmaguk és mások megismeréséhez. Ezt nevezi a szakirodalom receptív terápiának, míg az aktív terápia során sokkal inkább a résztvevők produktivitásán van a hangsúly. Ez utóbbi esetben a cél, hogy saját maguk hozzanak létre egy irodalmi szöveget, amely az adott témához, problémafelvetéshez kapcsolódik. Klasszikus értelemben véve tehát az effajta folyamatot a pszichoterápiás folyamatok közé soroljuk, nem véletlenül az irodalomterápia népszerű alkalmazási területe a klinikum.

Amennyiben elrugaszkodunk a klinikum és a pszichoterápia világától, és kicsit tágabban értelmezzük a „gyógyítás” fogalmát, bizonyos értelemben az is lehet irodalomterápia, ha az egyik barátunknak valamilyen könyvet ajánlunk olvasásra, mert úgy gondoljuk, hogy – ismerve barátunk problémáit és az adott mű legfontosabb üzeneteit – az általunk javasolt szépirodalom hasznos lesz számára.

A klinikai területen kívül az irodalomterápia gyakorta és sikeresen alkalmazott módszer többek között az oktató-nevelő munkában, vagy szociális területen. Ugyanakkor a módszertan eszközeinek sokszínű adaptálása más területeken is tetten érhető. Példának okáért a történetmesélés ma már nem ismeretlen fogalom, ugyanis a nyugati kultúrákból hozzánk is beszivárgott a „story telling”, mely történetbe ágyazva ismerteti egy szervezet, vállalkozás, munkahelyi közösség születését, értékeit, küldetését. Ha elfogadjuk, hogy

a történetmesélés az egyik legjobb módja, hogy kreatív módon osszuk meg mindazt, ami megtörtént velünk, és ezek a történések tesznek azzá, akik vagyunk,

akkor a szépirodalom nagy valószínűséggel nemcsak egy patika falain belül hódíthat.

Irodalomterápia eszköztárának kreatív felhasználási lehetőségei

Mivel az irodalomterápia többek között a mindannyiunkban fellelhető kreativitást, asszociációs és absztrakciós képességeket bontakoztatja ki, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a módszer adaptálása vajon hol és hogyan tudja segíteni a munkaközösségeket. Első hallásra talán ugyanannyira abszurd és merész gondolatnak tűnhet munkahelyekre bevinni a szépirodalmat, mint közösségformáló, érzékenyítő vagy készségfejlesztő célokat támogató eszközt, mint egy patikában verseket felírni receptre. Vitathatatlan tény viszont, hogy világunk folyamatos változásban van, és a megváltozott munkaerőpiaci attitűdre érdemes kreatívan reagálnunk. Ugyanis az időközben felnövekedett Y és Z generációs munkavállalói réteg képviselői számára már egyre inkább középpontba kerül szempontként, hogy ha elszegődnek valakihez dolgozni, akkor azonosulni tudjanak a munkáltatójuk céljaival, értékeivel, valamint munkájukra is úgy tudjanak tekinteni, mint egy értékteremtő folyamatra, függetlenül attól, hogy melyik szférában dolgoznak. Olyan munkát szeretnének, ahol folyamatosan fejlődhetnek, és lehetőséget kapnak személyiségük kibontakoztatására. Ezekre a megváltozott igényekre reagálva egyre fontosabbá kell váljon a munkaadók számára, hogy kreatívan álljanak hozzá a munkavállalóik fejlesztéséhez, és ne csak feladatukat elvégző, valamilyen minőségben teljesítő munkásokat lássanak az alkalmazottaikban, hanem egyedi értéket képviselő személyiségeket is.

Ha ilyen aspektusból nézzük az eddigi készségfejlesztő eszköztárunkat, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon létezhetnek-e kreatívabb megoldások a megváltozott munkavállalói (fejlődési) igények kiszolgálására. Az irodalomterápia eszköztárából átemelve egy fókusztémához, problémafelvetéshez kapcsolódó, jól megválasztott szépirodalmi mű

• hatékonyan építheti a munkahelyi kollektívát, hiszen az adott történet átbeszélésével jobban megismerhetjük egymást;
• erősíti a csapatkohéziót, amikor például egy közös történetet faragunk a kollégáinkkal;
• bevon és interaktivitásra sarkall bennünket;
• lehetőséget biztosít számunkra személyiségünk kibontakoztatására;
• segít, hogy az adott témát más szemszögből is képesek legyünk megvizsgálni;
• biztosítja számunkra a lehetőséget, hogy annyira tárulkozzunk ki a kollégáink előtt, amennyire mi szeretnénk;
• indirekt módon fejleszti az önismeretünket és számos olyan készségünket, amelyek birtokában magasabb szintű énhatékonyságot élhetünk meg munkánk során (például konfliktuskezelés, időgazdálkodás, asszertív kommunikáció);
• célja lehet az empátia, érzelmi intelligencia, alkalmazkodó és problémamegoldó képesség, valamint a csoportgondolkodás képességének erősítése;
• segíti a közösséggel, munkahellyel való azonosulást, ezáltal pozitívan befolyásolja a munkával kapcsolatos értékítéletünket.

Nem beszélve arról, hogy kulturális élményt nyújt, értékadó és értékteremtő is egyben.

Soktényezős döntés, hogy egy ilyen jellegű foglalkozásra melyik korszakból, vagy milyen műfajból választunk szöveget. Függ attól, hogy

• ki a célcsoport,
• mi a foglalkozás célja, központi kérdése,
• hogyan kapcsolódik a mindennapi munkához,
• mennyire elfogadott érték a közösségben a szépirodalom,
• van-e lehetőség és idő a kreativitás kibontakoztatására a foglalkozást követően is.

Példának okáért a közismert „Rút kiskacsa” vagy „A Négyszögletű Kerek Erdő” meséket, melyek kiválóan alkalmazhatóak érzékenyítő tréningekhez, olyan helyzetben használjuk, ahol cél a másság, a hátrányos helyzet vagy a nőiesség kérdésének boncolgatása, elmélyítése. Számos Móricz-novella például hatékony közvetítőszöveg lehet, ha prevenciós céllal szervezünk foglalkozást, de több külföldi vagy magyar, kortárs vagy régebbi írást felsorolhatnánk, amelyek hatékonyan támogatják a munkahelyi szupervíziót, segítik az időkezelésünk fejlesztését, vagy akár a munkahelyi kollektívában lappangó konfliktusok feloldását. Fontos leszögezni viszont, hogy ilyen jellegű tréningek, workshopok lebonyolításába, ahol irodalmi művek segítségével akarunk hatni a kollégákra, mindenképp érdemes biblioterápiás foglalkozásokban jártas szakembert, pszichológust bevonni.