A vámpírok századokkal ezelőtt a legősibb félelmeink megtestesítői voltak. Megmagyarázhatatlan testi és pszichés tünetek okozójának tartották őket, rettegtek tőlük az emberek. Mára funkciójuk teljesen átalakult. Egészen más szerepben találkozhatunk velük. Mi állhat a változás hátterében? Mire szolgálhat a modern vámpír alakja? Erről beszélgettünk Mannhardt András pszichológussal, a Mindennapi Pszichológia és az Élet és Tudomány állandó szerzőjével, a Heti Pszichó blog elindítójával. Interjúnk.
A vámpírokról ma már nem feltétlenül gátlástalan vérszívó szörnyetegek jutnak eszünkbe. Sokkal árnyaltabb személyiséggel ruházták fel őket a regényírók és a filmkészítők. Hogyan változott át a vámpírkarakter a horrorfilmek félelmetes főszereplőjéből szerethető hőssé?
Én nem átváltozásról beszélnék. Szerintem a vámpír meghalt, de ugyanakkor újjászületett, mégpedig több, egymástól független alakban, teljesen eltérő funkciókkal.
Ezt hogy érted?
A vámpír mint riogatásra alkalmas horrorfigura reménytelenül elavult. A horrorműfaj átalakult, nagyot fejlődött a filmtechnika, ráadásul a nézők elvárásai is megváltoztak. Ma már sokkal újabb generációs rémek hozzák a frászt az emberekre. Egy hagyományos vámpír már nem képes erre, ezért eredeti horrorfunkcióját elveszítette. Viszont a vámpír figurája hihetetlenül jó dizájn, egyszerű, karakteres, összetéveszthetetlen, nem csoda, hogy voltak, akik kapva kaptak rajta, és új funkciót adtak neki.
Korábban a legelemibb félelmek megtestesítői voltak, napjainkban viszont hősszerelmest alakítanak. Egyáltalán párhuzamba állíthatók azok a lények a mai vámpírtörténetek szereplőivel?
A párhuzam abban áll, hogy
a vámpír első ránézésre olyan, mint bármelyik ember, de belül egészen más lakozik benne.
Régen a szokványos külső mögött egy veszélyes, gyilkos rém rejtőzött. A vámpír újrahasznosításában az a nagy ötlet, hogy ezt a negatív személyiséget lecserélték pozitívra. A modern vámpír épp annyira különbözik az átlagembertől, mint a régi, csak éppen nem azért, mert titokban gyilkol, hanem mert titokban sokkal mélyebb érzésű és kifinomultabb.
Drakula gróf óta a vámpírok jelentős átalakuláson mentek keresztül. Mi az, ami mégis változatlan maradt? Milyen személyiségjegyekben rejlik a vámpírlét esszenciája?
Szerintem az maradt változatlan, hogy a vámpír titokzatos lény, akit nem lehet rögtön kiismerni. Belülről egészen más, mint amilyennek a külvilág gondolja. És ez az, amivel a kamaszok, sőt a fiatal felnőttek könnyen azonosulni tudnak. Az identitáskeresés időszakában a személyiség szerepe felértékelődik, és mindenki egy kicsit úgy érzi, ő valójában más, mint amilyennek gondolják, a külvilág nem érti meg őt igazán. A mai vámpír lényege, hogy gazdag lelki életet élő, színes egyéniség, aki különbözik a szürke tömegtől.
Minden kamasz ilyennek látja önmagát,
ezért a vámpíros történetekben a saját mindennapi vívódásait, konfliktusait ismeri fel. Természetesen ezek a történetek is pontosan ennek megfelelően vannak megírva, hiszen a vámpíros könyveket és filmeket a tizenéveseknek akarják eladni.
Vannak, akik olyannyira azonosulnak ezekkel a lényekkel, hogy valódi vámpírnak tekintik magukat. Felveszik a hozzájuk társított szokásokat: éjszakai életet élnek, megváltoztatják külsejüket és viselkedésüket. Nem ritka, hogy kihegyezik a szemfogaikat, sőt előfordul, hogy vért is fogyasztanak. Szerinted mi állhat ennek a hátterében? Köze lehet a média által közvetített „vámpírőrülethez” vagy a két jelenség teljesen független egymástól?
Ha valaki valódi vámpírnak tekinti magát, akkor ez téveszme, és súlyos pszichotikus zavar jele. De azt hiszem, nem erre gondolsz, hanem arra, hogy valakinek az életét áthatja a vámpírkultusz, miközben azért az illető tudja magáról, hogy nem vámpír, csak vámpírrajongó. Ennek a fajta viszonyulásnak is vannak fokozatai. Ha valaki cosplayer, azaz aprólékos gonddal Elvisnek, Supermannek, valamilyen mangafigurának vagy éppen vámpírnak öltözik, jelmezes találkozókra jár, akkor ez csak egy hobbi. Társaságot keres, szeretné, ha befogadnák valahol és figyelnének rá. Én ezt nem tartom rossznak. A testmódosítás viszont már más kérdés. Ha valaki orvosi beavatkozásokat végeztet magán, hogy minél jobban hasonlítson Barbie-ra, David Beckhamre vagy egy vámpírra, akkor feltehető, hogy ennek a törekvésnek a hátterében valamilyen lelki probléma rejlik. Ám hogy ez konkrétan mi lehet, azt az érintett egyének ismerete nélkül nem érdemes találgatni, ez nem is volna szakszerű. A vámpírfigura egyébként véleményem szerint főleg
azért csábít a hasonulásra, mert jellegzetes külső jegyei vannak.
Aki vámpírnak öltözik, biztosan sikert arat, nem fogják értetlenül bámulni, hogy vajon kire-mire is akar hasonlítani.
Azt mondtad, amikor a régimódi vámpír meghalt, többféle formában született újjá. A mélyen érző, romantikus vámpírról már volt szó. Mi van még?
A komikus vámpír. Ehhez a figurához már nem társul sem félelem, sem valamiféle idealizált személyiség. A hegyes fog, a vérszívás már csak poéngyártásra szolgál. Csak most jutott eszembe, amikor erre a beszélgetésre készültem, hogy vagy húsz évvel ezelőtt én is kitaláltam egy reklámfilmet, amiben komikus vámpír szerepelt. Akkoriban egy reklámügynökség kreatív osztályán dolgoztam, és egy tejmárkának készítettünk kampányt. Ha jól emlékszem, a koncepció az volt, hogy a szóban forgó tej annyira finom, hogy a legkülönbözőbb ikonikus figurák is ezt isszák. Ebben a sorozatban szerepelt egy vámpír, aki átszokott a tejre.
Hogyan lesz egy rémalak poénok állandó szereplője?
Nevetünk azon, hogy az emberek
valaha komolyan félelmetesnek tartottak egy ilyen gyermeteg fantáziafigurát.
Mi már aggályok nélkül merünk viccelni vele. Láttam például, hogy a neten árulnak egy vámpírfej formájú kupakot, amit a ketchupos flakonra lehet felcsavarni, és amikor jön a ketchup, az olyan, mintha a vámpír fogairól csöpögne a vér. Hát, értem én a viccet… De azért azt hiszem, maradok a gyári kupaknál.
