Mit tanít nekünk Jane Eyre a kötődésről? - Árvaházi gyermekek és kötődésük

Futószalagszerű pelenkázások, ágyak hosszú sora egy hosszú, rideg hálóteremben. Nincs privát tér, se személyes tárgy. Több tucat gyermekre jut egy mosdó használata. Meglepő, de nem a 19. századi Jane Eyre korában működtek az utolsó, hasonló berendezkedésű árvaházi intézmények. Az ezredforduló után nem sokkal még a tőlünk nem messze eső Romániában is fellelhetőek voltak ilyen árvaházak. Vajon milyen esélyei vannak egy ilyen körülmények közt nevelkedő csecsemőnek a biztonságos kötődésre? Milyen területeken mutatkozik a korai intézményes gondozás okozta lemaradás, és mi szükséges a felzárkózáshoz?

Harlow, a pszichológia úttörő kutatója, szemléletes módon Rhesus majmokkal demonstrálta a biztonság és érintés szerepét a kötődés kialakításában. Az anyjuktól elszakított majmok ketrecébe két majom modellt állított: az egyik drótból volt, de ellátta táplálékkal a majmot, a másik szőrös volt, azonban nem rendelkezett táplálékforrás funkcióval. A kísérlet során a kis majmok túlnyomó többsége a szőrös, valódi anyjukra emlékeztető majmot preferálta. „Drótanyjukra” csupán éhségük csillapítására tartottak igényt. Ez nem olyan meglepő, ugyanis Bowlby kötődéselmélete óta tudjuk, hogy az újszülöttek azzal a veleszületett késztetéssel jönnek világra, hogy szoros kötődést alakítsanak ki elsődleges nevelőjükkel – legtöbb esetben az anyával.

Jane Eyre: az elhanyagoló minták rabságában

Azonban az élet nem mindig áraszt el bennünket optimális helyzetekkel. Jane Eyre sorsa, a nevelőszülőkhöz kerülés, illetve intézményi gondozásban részesülés napjainkban sem számít egyedülállónak. Továbbá az a kötődési mintázat sem, melyet a romantikus regény főhősnője későbbi felnőtt kapcsolatában kialakított, amelyben árvaházi múltjának lenyomata tükröződött. Az árván maradt Jane szívtelen nevelőanyja házában nem talált biztonságos kötődésre alkalmas személyt, a súlyosbodó nézeteltéréseik miatt pedig intézménybe került, ahol az addig is ismerős érzelmi nélkülözéshez a fizikai nélkülözés is társult.

Felnőve romantikus érzelmei a brutális, bántalmazó Edward Rochesterhez fűzték, aki nevelőanyjához és árvaházi gondozóihoz hasonlóan érzelmileg kegyetlenül bánik a szeretetéhes Jane-nel. A biztonságérzet alapját a korábbról ismerős helyzet adta. Ha életünk korai éveiben azt szoktuk meg, hogy a minket gondozó felnőtt megaláz, lefokoz, bezár, és olyan életet teremt nekünk, ahol a bizonytalanság-biztonság mérleg az előbbi oldalra billen, felnőtt kapcsolatainkban hajlamosak vagyunk hasonló személyhez kötődni, mert egyfajta

biztonságot lelünk az ismerős, korábban már átélt érzelmek medrében.

Milyen módon hat az árvák felnőttkori életére a korai intézményes gondoskodás?

Egy kontrollált vizsgálatban kutatók összehasonlítottak intézményekben nevelkedett, elhagyott gyermekeket, intézményekben elhelyezett, majd utógondozásba került gyermekekkel. Azt, hogy melyik gyermekcsoport maradt további intézményi gondozásban és melyik került örökbefogadó családokhoz, randomizáció segítségével döntötték el. Ezt követően életüket éveken keresztül nyomon követték. A kontrollcsoport egy olyan gyermek csoport volt, akik soha nem lettek elválasztva biológiai szüleiktől, és nem helyezték őket árvaházi intézménybe.

Azon gyermekek, akik több, mint hat hónapot töltöttek árvaházi intézményekben nélkülözésben, fiatal felnőtt korukra nagyobb mértékben mutattak autizmusra jellemző tüneteket, valamint tartósan magasabb arányban mutatkozott náluk gátlástalan társas viselkedés, figyelmetlenség és túlzott aktivitás a kontroll csoporthoz képest.

A gyermekek nevelői gondoskodásba kerülése jelentős pozitív ráhatással bírt biológiai, pszichológiai és társas fejlődésükre egyaránt.

Ezen gyermekeknek csökkentek az internalizációs zavaraik, növekedett figyelmi kapacitásuk és javult az idegrendszeri működésük. Mindezek mellett fejlődtek a kognitív képességeik és nyelvhasználatuk, javult szenzoros kapacitásuk, valamint jelentősen csökkentek az érzelmi és viselkedésbeli zavaraik. A nevelőgondozási beavatkozás hatékonynak bizonyult a gyermekek fejlődésének elősegítésében. Ezek az eredmények felhívják a figyelmet a korai intézménybe helyezés negatív következményeire, valamint rámutatnak arra, hogy van egy érzékeny periódus a kognitív fejlődésben. Vagyis minél korábban helyezték el a gyermeket örökbefogadó családhoz, annál sikeresebbnek volt mondható a felzárkózás.

Érzékeny periódus

Bowlby szerint a csecsemők hat hónapos kortól két éves korig tartó szakaszában a kötődés, ragaszkodás kialakulása és annak stabilizálódása van a középpontban. Nem véletlen tehát, hogy azon árvák, akik ezt a szakaszt megelőzően kerültek örökbefogadó családjukhoz, kevésbé mutattak későbbi életük során lemaradást azokhoz a gyerekekhez képest, akiket nem adoptáltak és intézményben maradtak.

A felzárkózás feltételei

Azon gyermekek, akik nevelői gondozásba kerültek örökbefogadó családokhoz, öt aspektus szerint is jelentősen jobb körülmények között éltek, mint azon társaik, akik intézményben maradtak. Ezen aspektusok a következők:

• közvetlenül hozzáférhettek egészségügyi ellátáshoz, ruházathoz, illetve élelmezéshez;
• rendelkezhettek személyes szobával illetve tárgyakkal, nem kellett osztozkodniuk ágyakkal túlzsúfolt lakótéren;
• több fizikai, érzelmi és kognitív inger érte őket otthonukban és iskolájukban egyaránt;
• nagyobb mértékű társas ingereknek voltak kitéve;
• valamint kevesebb érzelmi, fizikai illetve szexuális abúzusnak voltak kitéve.

A kötődés stabil, de plasztikus!

Azt már tudjuk, hogy a csecsemőkorunkban kialakított sémáink erősen meghatározzák felnőttkori kapcsolataink jellegzetességeit. Ám mi van akkor, ha ezek a sémák negatívnak bizonyulnak? Örök boldogtalanságra vagyunk kárhoztatva és sosem leszünk képesek normális kapcsolat kialakítására? A megkönnyebbülést hozó válasz: nem. Kötődési stílusaink általában konzisztensek maradnak az idő múlásával, de változhatnak is. Még a legbizalmatlanabb szorongó-elkerülő kötődésű személy is képes lehet idővel biztonságos módon kötődést kialakítani, amennyiben biztonságos kötődésű személlyel alakít ki kapcsolatot. A kapcsolat minősége lehet baráti, mentori vagy akár romantikus párkapcsolat is, de a változás szakértői segítséggel is végbemehet, terápiában. Ne feledjük, kapcsolatban lehet sérülni, de kapcsolat által lehet gyógyulni is!