Mit tegyünk, ha érzelmeket táplálunk a pszichológusunk iránt?

Akár pozitív, akár negatív érzelmeket kezdünk érezni pszichológusunk iránt, gyakori reakció, hogy megijedünk ezektől az érzésektől, esetleg megpróbáljuk őket eltitkolni, elfojtani, de az is előfordulhat, hogy minden előzetes indoklás nélkül kilépünk a tanácsadási folyamatból. Az ilyen típusú érzések azonban gyakoribbak, mint gondolnánk, sokat elárulhatnak önmagunkról és a tanácsadási folyamatról egyaránt, és megfelelően a helyükön kezelve segíthetik az előrehaladást is. Cikkünkben ezúttal ezeket az érzelmeket vizsgáljuk meg.

Irvin D. Yalom amerikai egzisztenciális pszichiáter írja A terápia ajándéka című könyvében, hogy a terapeuták gyakran sokkal nagyobb szerepet töltenek be klienseik életében, mint fordítva.

Ez pedig egész egyszerűen abból a tényből fakad, hogy a kliensnek egy terapeutája van, míg a terapeutának sok kliense.

Épp ezért kliensként előfordulhat, hogy két időpont között újrajátsszuk gondolatainkban a terápiás ülésen elhangzott párbeszédeket, gyakori szereplője lehet a szakember álmainknak, vagy épp intenzív érzelmeket táplálhatunk irányába, akár pozitív, akár negatív értelemben. A továbbiakban ezeknek az érzelmeknek járunk utána, és megvizsgáljuk azt is, terápiás szempontból miért olyan fontosak.

Cikkünkből kiderül:

1. Az áttétel során múltbéli megéléseinkből eredő érzelmeinket vetítjük ki a pszichológusra.
2. Az áttétel akár pozitívan is befolyásolhatja a tanácsadási folyamat kimenetelét.
3. Az első lépés érzelmeink tudatosítása és elfogadása.

Az áttétel jelensége

A pszichoanalitikus elmélet szerint áttételről akkor beszélhetünk, ha valaki mással kapcsolatos érzelmeinket kivetítjük a szakemberre. Az áttétel klaszikus példája, amikor a kliens beleszeret a pszichológusba, de kivetíthető a düh, harag, bizalmatlanság vagy épp függőség is.

A közös munka szempontjából fontos, hogy ezeket a jelenségeket megértsük, és eredetüket felfejtsük, mivel akár a terápiás kapcsolat sérüléséhez is vezethetnek.

Míg Freud az áttételt patológiásnak ítélte meg, a modern pszichológia már másképp gondolkodik róla. Az áttétel jellege fontos információkat szolgáltathat a pszichológus számára, hogy jobban megértse a kliens működésmódját. Bár több típusa fordulhat elő, általában az alábbi három a leggyakoribb:

Pozitív áttételről akkor beszélhetünk, amikor a múltbéli kapcsolatok pozitív aspektusait vetítjük ki a pszichológusra. Ez elősegíti, hogy a pszichológust empatikusnak, bölcsnek és gondoskodónak lássuk, ezáltal pedig a terápiás kapcsolat megerősödéséhez vezethet.

Negatív áttétel esetén a negatív érzelmek kerülnek kivetítésre. Bár elsőre mindez károsnak tűnhet, ha a szakember képes felismerni és elismerni ezeket az érzéseket, mindez fontos beszélgetési témává válhat, és lehetővé teszi a kliens érzelmi reakcióinak mélyebb vizsgálatát és megértését.

Szexuális töltetű áttételnél a pszichológus felé vonzalmat érezhetünk, amely magában foglalhatja az intimitás, a szexuális vonzalom, a tisztelet vagy a romantikus érzelmek széles skáláját.

A pszichológus az áttételen keresztül betekintést nyerhet gondolkodási mintáinkba és viselkedésünkbe, ha képes azonosítani, hogy mikor történik, és megérti, honnan jön. Az áttételt általában a gyermekkori kapcsolatokban kialakult viselkedési minták okozzák.

Beszéljünk a viszontáttételről

Természetesen ez visszafelé is ugyanúgy működhet, a pszichológus is kivetítheti érzéseit a kliensre: ilyenkor viszontáttételről beszélhetünk. Freud a viszontáttételt is veszélyesnek tartotta, mivel úgy gondolta, hogy a pszichoanalitikusnak teljesen objektívnek és távolságtartónak kell maradnia, mára már azonban ezeket a nézeteit is megkérdőjelezték.

Heinrich Racker pszichoanalitikus szerint a terapeuta érzései szintén fontos jelentőséggel bírnak, és fontos tartalmakat tehetnek hozzáférhetővé, amelyeket a klienssel együtt szükséges feldolgozni.

Pszichológiai elméletek az áttétel mögött

Pszichoanalitikus elmélet: A pszichoanalitikus elmélet szerint az áttétel a kliens érzelmeinek terapeutára való kivetítésével történik, ami lehetővé teszi a szakember számára, hogy elemezze a klienst.

Ez az elmélet az emberi működést a személyen belüli késztetések és erők, valamint a személyiség tudattalan struktúráinak kölcsönhatásaként értelmezi.

A pszichoanalitikus elméletben a védekező mechanizmusok olyan viselkedésformák, amelyek „biztonságos” távolságot teremtenek az egyén és a kellemetlen események, cselekedetek, gondolatok vagy érzések között. E szerint az áttétel terápiás eszköz, amely kritikus szerepet tölt be az egyén elfojtott, kivetített vagy kiszorított érzéseinek megértésében. A gyógyulás akkor következhet be, ha a mögöttes problémákat hatékonyan feltárjuk és kezeljük.

Szociális–kognitív perspektíva: Carl Jung megállapította, hogy az áttételen belül mindkét résztvevő megtapasztalja az ellentétek sokféleségét:

„A szerelemben és a pszichológiai fejlődésben a siker kulcsa az, hogy az ember képes elviselni az ellentétek feszültségét anélkül, hogy feladná a folyamatot, és ez a feszültség lehetővé teszi a növekedést és az átalakulást”.

Ez a dinamika a modern szociális–kognitív perspektívában is megjelenik, amely megmagyarázza, hogyan fordulhat elő az áttétel a mindennapi életben. Amikor olyan új emberrel találkozunk, aki emlékeztet valakire a múltunkból, tudat alatt feltételezzük, hogy az új személy is hasonló tulajdonságokkal és jellemzőkkel rendelkezik.

Az új személyt ugyanazokkal a viselkedési formákkal és tendenciákkal fogjuk kezelni, mint az eredeti személyt, a régi viselkedésmintákat átültetve az új helyzetbe.

Kötődési elmélet: Kötődés alatt két ember közötti mély és tartós érzelmi kapcsolatot értjük. Olyan specifikus gyermekkori viselkedésekkel jellemezhető, mint például a kötődési figurához való közelség keresése, amikor feldúltak vagy fenyegetettek vagyunk, és az élet első néhány évében alakul ki. Ha gyermekként egészségtelen kötődési stílusunk alakult ki, akkor később bizonytalanságunkat, szorongásunkat és elkerüléseinket kivetíthetjük a terapeutára.

Hogyan kezelhető az áttétel a terápiás folyamatban?

Fogadjuk el az érzelmeinket. Amikor először észleljük magunkon, hogy érzelmeket táplálunk a pszichológusunk iránt, a helyes reakciónak az elfojtás vagy tagadás tűnhet. Az első és legfontosabb lépés azonban, hogy tudatosítsuk és fogadjuk el érzéseinket.

Beszéljünk a szakembernek róla. Akármennyire is kellemetlennek tűnhet elsőre, bátran osszuk meg a szakemberrel a bennünk megjelent érzéseket. Legtöbbször csak ennyi kell ahhoz, hogy ezek a kellemetlen érzések kezelhetőbbé váljanak, vagy akár csökkenjenek. Elég lehet, ha csak megfogalmazzuk: „Mostanában egy kicsit kényelmetlenül érzem magam itt, és azt hiszem, ennek köze van a kapcsolatunkhoz”.

Találjuk meg az érzelmek gyökerét: Az áttételi reakciók általában valamilyen mélyebb problémára vagy a múltból származó befejezetlen ügyre utalnak. A pszichológus azért dühít fel, mert a zsarnoki unokatestvéremre emlékeztet? Problémás házasságban élek, de erős érzelmeket táplálok a szakember iránt? Ha sikerül azonosítani, megbeszélni és feldolgozni ezt a mélyebb problémát, akkor a pszichológussal szembeni erős reakciónak is alább kell hagynia.

Keressünk különbségeket: Ha úgy érezzük, hogy véget kell vetnünk az áttételi mintának, megpróbálhatjuk aktívan elválasztani a személyt a sablontól. A pszichológusom tényleg olyan, mint az édesanyám? Valószínűleg nem. Tényleg ő az ideális szerelem? Nem. Készítsünk egy listát arról, hogy a személy miben különbözik a sablontól, majd beszéljük meg ezeket a szakemberrel.

Kilépés a tanácsadási folyamatból: Bár az áttétel–viszontáttétel sokszor jól kezelhető, és előreviheti a tanácsadási folyamatot, előfordulhat, hogy a terápiás kapcsolat annyira sérül miatta, hogy egy időre szükséges kilépnünk a folyamatból, és akár átmenetileg másik szakembert választanunk.

Érzelmeket érezni a pszichológusunk iránt elsőre tehát ijesztőnek tűnhet, valójában azonban akár a tanácsadási folyamat sikerességét is befolyásolhatja ezek tudatosítása és helyén kezelése. Az önreflexió, az elfogadás és a nyílt kommunikáció segítségünkre lehet az érzelmek azonosításában és kezelésében.