Laikusként, de kezdő egyetemistaként is számos kérdés megfogalmazódik bennünk. Milyen utat szükséges bejárni, ha valaki klinikai szakpszichológus szeretne lenni? Milyen problémával fordulhatnak hozzá? Lehet egyensúlyt teremteni karrier és család között? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk dr. Szabó Bartha Anett klinikai szakpszichológussal, pár- és családterapeutával, a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központ szakemberével és szupervizorával.  

Miért döntöttél a klinikai irányzat mellett?

Számos dilemma foglalkoztatott annak idején, mert nagyon sok izgalmas terület van a pszichológiában és annyi mindent lehetne csinálni. Az a tapasztalatom, hogyha elindul az ember egy úton, utána már nehezebb teljesen új területre váltani, mert mire odáig eljut az ember nagyon sok időt, pénzt, energiát kell belefektetni és ezt idővel már nem könnyű elölről kezdeni. De nem is lehetetlen. Klinikai szakpszichológusként azonban rengeteg lehetőség marad nyitva a szakember előtt a jövőbeli fejlődés, vagy akár irányváltások szempontjából is. A klinikum az, ami annyi területet, tudásanyagot, tapasztalatot lefed, hogy onnan gyakorlatilag azt látom, hogy bárhova megy, nagyon szívesen látják a szakembert. Ha gondol egyet, és munkalélektannal akar foglalkozni, a diagnosztikai eszközök, és tapasztalatok birtokában boldogan látják, hiába nincs mondjuk munkapszichológia végzettsége, mert olyan általános tudással rendelkezik, ami szinte minden más területen is jól alkalmazható. Úgy gondolom a klinikai vonal egyben a legnehezebb irány is az összes közül, ugyanakkor ez az, ami talán a legjobban megtérül hosszútávon, ez képes a legtöbb lehetőséget megnyitni.

Hogyan válhat az emberből klinikai szakpszichológus?

Én Debrecenben kezdtem el a pszichológiai képzést 96-ban és ott is végeztem 2001-ben, akkor még osztatlan képzés keretében. Az első három év végén volt egy vizsga, amikor minden alaptárgyból le kellett egyszerre szigorlatoznunk. Utána lehetett specializációt választani, ami bekerült a diplománkba (például, hogy klinikai, munkalélektani vagy pedagógiai pszichológiai specializáción végzett). Hosszútávon ez valójában semmit nem jelentett, mert attól még bárhova lehetett továbbmenni dolgozni, képződni, csak az adott szakirányhoz kapcsolódott a tárgyaink többsége. Igazából én most is azt látom, hogy az MA szakirány választásának ugyan van jelentősége, de ez még nem jelent végleges és visszafordíthatatlan elköteleződést az adott terület mellett. Itt még lehet váltani, nem kötelez el minket véglegesen semmilyen irányba. Elég hamar rájöttem arra, hogy én a klinikai vonalat szeretném folytatni, azon belül is a felnőttekkel végzett terápiás munka érdekel hosszútávon. Illetve még az alapképzés során elkezdtem az önismereti utat bejárni: autogén tréning és családterápia vonalán. Ezt mindig szoktam ajánlani a hallgatóknak is, hogy már az alapképzésen érdemes az önismereti folyamatokat elkezdeni. A módszer kiválasztásánál számos szempontot lehet figyelembe venni: kikkel szeretnénk a jövőben foglalkozni, milyen területen akarunk dolgozni, mely irányzat áll hozzánk közel (pl. analitikus, kognitív stb.). Az önismeretei munka szerepét - a pszichológusi képzésben, illetve a későbbi munkánk során, - nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Ez egy folyamatos, soha véget nem érő fejlődés, ahol mindig egy magasabb szinten néz rá az ember a saját működésére. Ennek gyakorlása elengedhetetlen a pszichológussá válás folyamatában, de a későbbi munkánk során sem érdemes azt gondolni, hogy mi már az önismereti munkánk végére értünk. Az újabb és újabb élethelyzetekben is mindig érdemes rátekinteni arra, hol is járunk, és mik azok a működésmódjaink, amelyeket nem árt tudatosítani, és azzal dolgozni. Mivel a személyiségünk elválaszthatatlan részét képezi a munkánknak, így annak folyamatos monitorozása, karbantartása, ápolása nagyon lényeges. Minél megdolgozottabb, tudatosabb, érettebb a pszichológus személyisége, annál hatékonyabban képes segíteni a hozzá forduló embereknek is. Továbbá nagyon lényeges az ezek során szerzett saját tapasztalat is, amely hozzásegít minket ahhoz, hogy megértsük, hogy a saját klienseink milyen utat fognak bejárni a mi segítségünkkel, és ennek időnként milyen nehézségei lehetnek.

Az önismereti igény, illetve az aktuális elakadásaink megoldása mellett, a „másik oldalon levés” megtapasztalása is lehet egy nagy előnye annak, amikor már gyakorló terapeutaként mi is időről időre beleengedjük magunkat egy-egy terápiás folyamatba.

Nem véletlen egyébként, hogy minden módszerspecifikus képzés része az elmélet elsajátítása és gyakorlása előtt, az adott módszerben való önismereti élmény megtapasztalása. Hiszen nem szerencsés olyan módszer, technika alkalmazása a klienseinken, amelyet mi magunk nem tapasztaltunk meg előtte. Ettől sokkal hitelesebbé válunk, valamint sokkal érthetőbbé válhatnak számunkra a kliens által hozott tapasztalatok, élmények is. Én még az egyetem alatt megcsináltam az az autogén tréninget, illetve negyedévesen elkezdtem a családterápiás képzést is. Ez utóbbi a rendszerszemlélet megértése miatt volt fontos a számomra, míg az első a verbális technikák mellé egy nonverbális módszert adott a kezembe. Amit ezeknek a módszereknek köszönhetek, hogy végzősként kikerülve, a rengeteg elméleti tudás mellett egy olyan saját élményű tapasztalatot, gyakorlati eszköztárat adott a kezembe, amelyek segítségével kicsit magabiztosabban tudtam elindulni a gyakorlati pályámon. Hozzáteszem, hogy mindeközben a pályakezdők óriási bizonytalanságaival küszködve.

Merre vitt az utad, amikor kikerültél az egyetemről?

Az egyetem elvégzése után nem tudtam pontosan, hogy mit is szeretnék csinálni, ezért három dolgot kezdtem el egyszerre. Egyrészt bent maradtam az egyetemen és doktorandusz lettem, tehát elkezdtem a PhD megszerzését, egészségpszichológiai témában. Az egyetem mellett a gyakorlatban kezdtem dolgozni egy gyermekjóléti szolgálatnál, valamint egy általános iskolában. És belevágtam a klinikai és mentálhigiénés szakképzésbe Debrecenben, mellette folytatva különböző módszerspecifikus képzéseket (pl. hipnoterápia). Jelenleg ezek párhuzamos képzése úgy tudom már nem kivitelezhető, talán a nappali PhD mellett szakképzés nem kezdhető. Mi voltunk a debreceni szakképzés első évfolyama és ez volt az első olyan évfolyamok egyike is, amikor négyévesre növelték az addig 2 éves képzés időtartamát. Így az egyetem elvégzését követő 5 évben megszereztem a PhD fokozatot, a klinikai szakpszichológusi képzettséget, és főállásban a Debreceni Egyetem tanársegédjeként dolgoztam. Az egyetemi állás mellett mindig volt gyakorlati munkahelyem, valamint a szakképzés befejezése után elkezdtem a magánrendelést is.

Hogyan egyeztethető mindez össze a családdal, az anyasággal?

Rám jellemző, hogy az életemben szeretek többnyire egyszerre csak egy dologra koncentrálni, és ilyen szempontból szerencsés volt a gyerekem születésének időpontja is. Akkor vágtunk bele a családalapításba, amikorra a szakmámban minden olyan dolgot elértem, amihez rengeteg energiára, időre, pénzre volt szükség. Így utána már nyugodtabban tudtam magam átadni a gyermeknevelés örömeinek. 2 éves volt a kislányom, amikor elkezdtem érezni, hogy jó lenne visszatérni a szakmámhoz. Mindezt olyan formában szerettem volna megvalósítani, hogy mellette az utolsó évet is ki tudjam használni az óvoda előtt a gyerekemmel. Ekkor kezdtem el a sógorom javaslatára (akinek ez úton is köszönöm az ötletet) a külföldön már addigra egyébként bejáratottá vált skype konzultációk formájában rendelni. Akkor még félve vágtam bele a konzultációk ezen új formájába, sok kérdés és szkepticizmus volt ezzel kapcsolatban a szakmában. Jelenleg is keressük ennek a lehetőségeit, megfelelő kereteit, ezen dolgozik aktívan a szakma. Ugyanakkor látni kell, hogy a felgyorsult világunkban, a technika ilyen szintű előretörése mellett nem tudjuk kiküszöbölni ennek előretörését. Így érdemes azon dolgoznunk, hogyan lehet mindezt a lehető leghatékonyabb formában végezni, a forma korlátainak, és sajátosságainak figyelembevételével. A kezdeti nehézségek ellenére nagyon megszerettem ezt a konzultációs formát, és azt tapasztalom, hogy a kliensek is sokszor élnek ennek lehetőségével, főleg amikor a személyes konzultációknak fizikai, vagy egészségügyi korlátai vannak. Jelenleg heti 15 klienssel dolgozom, személyes és skype konzultációk formájában. Ezek nagy része egyéni konzultáció, a pár- és családterápiákból jelenleg kevesebbet tudok vállalni az egyetemi főállás mellett. Amit még ezek mellett csinálok és nagyon szeretem, az az ismeretterjesztő előadások tartása elsősorban a laikus közönség számára. Ezek témája elég változatos, a párkapcsolati témáktól kezdve, a digitális világ egyén és párok életére gyakorolt hatásán át az egyéni elakadások megoldásáig terjed. A pszichológiai témák iránti érdeklődés felkeltése mellett ezek célja egyfajta edukáció a pszichológiával kapcsolatban, azaz minél szélesebb körben eljuttatni az ismereteket, melyek az egyének mindennapjaiban is fontos elméleti és gyakorlati tudást közvetíthetnek. Így most ez a három terület van jelen a szakmai életemben: az oktatás, a kutatás és a gyakorlat.

Jelenleg nem fogadsz új klienseket, de alapvetően milyen problémákkal fordulnak hozzád? Mi az, amivel klinikai szakpszichológusként specifikusan hozzád fordulhatnak?

Klinikai szakpszichológusként foglalkozhatunk különböző rendellenes lelki jelenségekkel. Ezek diagnosztizálása és terápiás korrigálása tartozik a feladataink közé. Amivel a leggyakrabban fordulnak hozzám, azok a hangulatzavarok, és a különböző szorongásos állapotok. Személyiségzavarral is nagyon gyakran találkozom, de ilyenkor a kliensek nyílván nem ezzel a problémával jönnek, hiszen a saját működésmódjuk számukra nem mindig látható, az inkább a környezetnek okoz nehézséget. Maga a beteg általában valamilyen egyéb társuló problémával keres fel minket (pl. szerfüggőség stb.). Amivel még nagyon sokat találkozom, azok az általános életvezetési elakadások, aktuális krízisek, párkapcsolati, gyereknevelési problémák. Aktuális krízisek közül a leggyakoribb mostanában a párkapcsolati hűtlenség. Általános tapasztalatom, hogy többnyire ilyenkor az a fél jön, akit megcsaltak, és mindig az a kérdés, hogy újra lehet-e építeni a kapcsolatot egy ilyen krízis után, meg tudnak-e bocsátani a másiknak, és a bizalom helyreállítható-e. Ami nagyon nehéz ilyenkor, hogy nem párban jönnek a felek, ami a hatékonyság szempontjából ilyenkor kedvezőbb lenne. Szerencsére a párterápiák alapját képező rendszerszemléleti szempontok egy emberen keresztül is remekül alkalmazhatók, így annak szempontjait, technikáit gyönyörűen be lehet vinni egyéni terápiába is.

Volt kiemelkedő pontja a karrierednek? Olyan kliens, akinél különösen örültél, hogy tudtál segíteni neki?

Igazából én minden sikernek örülök, ami a terápiák során történik, legyen az hosszú idő után elért kis siker vagy egy váratlan, gyors előrelépés.

Annak idején, amikor elkezdtem a pályafutásom, emlékszem azt mondtam, ha egyetlenegy embernek sikerül segítenem, már megérte az egész.

Nyilván nagyon sokszor a változások nehezen indulnak be, nem kapunk azonnali visszacsatolást a munkánk eredményéről. Sok esetben a változás nem rögtön látható, nem azonnali, hanem hosszú idő után, kis mértékben látható. Ezért nem baj, ha pszichológusként a frusztráció- és kudarctűrésünk is magas. Másrészt akkor tudunk valakivel együtt dolgozni, ha szeretjük a klienst: ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk benne meglátni az erősségeit, az értékeit. Akivel nem tudjuk kialakítani ezt a fajta látásmódot, azzal nehezen megy, hogy segítsünk, hogy megerősítsük őt a pozitívumaiban. A kliensekkel való munkában – mint minden más emberi kapcsolatban – nagyon fontos az összhang, hogy mind a terapeuta, mind a kliens megtapasztalja ezt az összeillést. Amennyiben ez nincs meg, szintén érdemes elgondolkodni a terápia abbahagyásán, a kliens továbbküldésén, mivel a kapcsolat, mint gyógyító tényező minden terápia lényeges része.

Találsz lehetőséget a munka, a család mellett időt a kikapcsolódásra?

Számomra ebben a szakmában az a fantasztikus, ugyanakkor egyszerre nehéz is, hogy az érdeklődése mentén nagyon be tudja szippantani az embert. Én pont most csúsztam bele abba, hogy azzal szembesültem, hogy lassan az életemnek a 75%-át a munka tölti ki és nem marad másra idő. Ez nem jó. Úgyhogy most próbálom visszafordítani ezt a folyamatot, és egy olyan egyensúlyt teremteni a munka-család-barátok-hobbi területek között, amely a munkám hatékonyságát is növeli hosszútávon. A folyamatos képződések, önismereti munka, kutatás, gyakorlati munka, tanítás mellett nagyon fontos, hogy a saját feltöltődésünkre is figyeljünk. Csak ennek az egyensúlynak a megvalósítása révén tudunk még eredményesebbek és hatékonyabbak lenni.  De hát annyi izgalmas terület, téma van a pszichológiában, hogy nehéz ezekre nemet mondani és nem mindenbe belevágni.