„Most te lépsz, Főnök” – gondolatok Will Hunting terápiájáról

Matt Damon és Ben Affleck huszonéves fiatalok voltak, amikor megírták a Good Will Hunting című filmdráma forgatókönyvét. Korukat meghazudtolóan mutatták be a dél-bostoni munkásnegyedből jött, kivételes tehetséggel megáldott Will Hunting lelki sebeit és vívódásait, továbbá azt, hogy egy pszichológus miként férkőzhet közel egy olyan sráchoz, aki a legközelebbi barátain kívül mindenkivel szemben ellenséges és bizalmatlan. A cikkben egy filmben ábrázolt pszichoterápia fordulópontjának elemzésére teszünk kísérletet.

A következőkben arról fogunk gondolkodni, hogy a főszereplő Will Hunting (Matt Damon) és a pszichológus Sean Maguire (Robin Williams) találkozásai alatt melyek voltak azok a kulcsmozzanatok, melyek végül oda vezettek, hogy Will Hunting képes legyen valami olyasmire, melyre addig sosem: feltárulkozni és megmutatni önmagát. Fontos hozzátennünk, hogy

egy előre megírt forgatókönyvről és dramaturgiai konstrukcióról beszélünk, nem valódi terápiáról,

ezért a terapeuta filmben látható technikái és azok érvényessége nem ültethetők át egy az egyben a való életre, mindazonáltal sokat tanítanak nekünk a pszichológus hitelességének és önfeltárásának fontosságáról, illetve a bizalmon alapuló terapeuta–kliens kapcsolat gyógyító erejéről.

Az elemzés alapjául a két karakter néhány közös ülése szolgál, ezeket fogjuk érinteni, azonban a teljes történeten nem megyünk végig részleteiben. A lehetőségekhez mérten igyekszünk magyarul beszúrni az egyes jeleneteket a cikkbe, de többségük sajnos csak angolul érhető el a legnagyobb videómegosztó oldalon. A film teljes egészére nem térünk ki, a hangsúly a terápiás helyzet egy fordulópontján lesz, ezért a cikk megértéséhez szükséges lehet a történet előzetes ismerete.

Előzmények

Sean Maguire a történetben Will harmadik pszichológusa. A fiatal fiú nem önként megy kezelésre, hanem a bíróság írja elő számára, miután folyamatosan utcai verekedésekbe keveredik, és a legutolsó ilyen alkalommal egy rendőrt is megüt. A terápia az egyik „óvadék” ahhoz, hogy a fiú szabadlábon lehessen, melyet a neves matematikus professzor, Gerald Lambeau lobbizik ki számára. Az egyetemi tanár felfedezi Will kivételesen magas intellektusát és matematikai képességeit, ezért szeretné felkarolni és tudományos pályára állítani az addig takarítóként dolgozó fiút.

Lambeau (aki a fiúban egyfelől önmagát, de még inkább az újdonsült Einsteint látja) felkeresi az általa legjobbnak vélt terapeutákat azzal a megbízással, hogy kerüljenek közel a nagyon erős ellenállást mutató Willhez, majd építsék le az agresszióját. A ki nem mondott cél pedig az, hogy győzzék meg a srácot: matematikai karriert kell választania, nem mindennapi intelligenciáját a tudomány szolgálatába kell állítania.

https://www.youtube.com/watch?v=UpL3ncoK99U

Will azonban a legkevésbé sem szeretné felfedni belső világát, melyben egy állami gondozott, bántalmazott gyermek vérző sebei lapulnak: sérült önértékelés, elhagyástól való félelem, bizalmatlanság, önhibáztatás és bűntudat. Hogy ezek továbbra is rejtve maradjanak, Will minden erejével azon van, hogy szabotálja a terápiát. Ennek az egyik legbiztosabb módját választja: megpróbálja felborítani a terapeuta–kliens viszonyt azáltal, hogy a pszichológusok fölé igyekszik kerekedni. Devalválja, leértékeli őket, viccet csinálva a személyükből vagy éppen a módszerükből. Ő akar az lenni, aki irányít, hiszen a kontrollt a kezében tudva elkerülheti, hogy rá vetüljön a figyelem a terápiában, és valami olyan derüljön ki róla, amit nem szeretne. Will kezdetben sikerrel is jár, mert

ráérez a szakemberek megdolgozatlan belső konfliktusaira,

amikkel miután szembesíti őket, a terapeuták kimenekülnek a helyzetből.

Az első esetben a pszichológust annak szégyellt homoszexualitása mentén támadja meg, a második terapeutának pedig a módszeréből csinál viccet. Ennek eredményeként mindketten már az első ülés után elzárkóznak Will kezelésétől és visszadobják az esetet.

Egy terapeuta, aki másként reagál

https://www.youtube.com/watch?v=1AvxR5vVgY4

Ezt követően, utolsó mentsvárként keresi meg Lambeau egy régi ismerősét, a sokat látott pszichológust, Seant, aki bár némi győzködés után, de elvállaja Willt. Az első ülésre a fiú hasonló stratégiával érkezik: magáról nem hajlandó információt megosztani, ugyanakkor gyorsan a kezelőre igyekszik terelni a szót, fájó pontok után kutat. Hamar meg is találja a támadási célpontot, Sean egyik festményét a falon. Will analizálni kezdi az alkotást, és a terapeuta magánéletét fókuszba helyezve Sean rákban elhunyt feleségére tesz sértő megjegyzéseket.

Ezúttal azonban más reakcióval találkozik, mint eddig. A pszichológus drasztikus és szélsőséges, de határozott módon adja tudtára, hogy nem kér Will játszmájából, mely által a fiú le akarja őt nyomni a kliens szerepébe és fájdalmat akar neki okozni, őt is menekülésre késztetve ezáltal.

Sean lefekteti a határokat és a szabályokat, továbbá egyértelművé teszi a szerepeket.

Ezek nélkül nem működhet a terápia, és bár mindezt olyan módon teszi meg, amiért egyébként elvennék a diplomáját, ebben a helyzetben mégis ez bizonyul hatásosnak, mert hitelesen reagál, szemben az előző terapeuták mellébeszélésével. Vekerdy Tamás szokta mondogatni, hogy ha a plafonon vagyunk a gyerekünk viselkedésétől és fortyog bennünk az indulat miatta, akkor jobb hitelesen és kongruensen ordítani egyet, mintsem fogcsikorgatva visszafogni magunkat, nehogy „rossz szülők” legyünk, hiszen a gyerek úgy is érzi, hogy majd felrobbanunk. Will torkon ragadása tulajdonképpen ennek a működésnek egy kisarkított ábrázolása.

Sean nem zárkózik el attól, hogy a kliens irányítson („Főnöknek” nevezi a fiút), de azt nem engedi meg neki, hogy a magánéletében sebeket tépjen fel, és bár Willnek sikerült fájdalmat okoznia a megjegyzésével, a pszichológus nem hátrál ki a helyzetből, hanem időpontot ad egy második találkozásra.

Fordulópont

https://www.youtube.com/watch?v=1HwqK4bj4_w

A két ülés között a pszichológus nem hárítja a történteket, hanem komoly belső munkát végezve helyreteszi sértettségét és fájdalmát, így várja a fiút a legközelebbi alkalomra, ahol azonnal beemeli a múltkor történteket a diskurzusba. Egy parkban üldögélnek, tehát a második ülésük sem a hivatalos protokoll szerint zajlik le, mégis ez az alkalom lesz kettejük közös munkájának a fordulópontja.

Will hasonlóan nyit, mint legutóbb, most is egy cinikus, sértő megjegyzéssel, azonban Sean erre már nem reagál. Ehelyett komoly szembesítésbe kezd, mellyel elkezdi lebontani a fiú nárcizmuson és grandiozitáson alapuló védekezését. Nagyon fontos, hogy mindezt rosszindulat és a múltkor történtek miatti sértettség nélkül teszi meg, illetve nem személyeskedik, hanem ténykekkel szembesíti a másik felet. Sean – az első ülésen történtek ellenére – nem zárkózik el az önfeltárástól, hanem felszínre hozza saját, felesége halálával kapcsolatos sebeit. Ezt nem kedvtelésből teszi, vagy azért, mert Willt lelki szemetesládának szeretné használni, hanem azért, mert érzi, hogy a fiú előtt akkor fog hitelessé válni, ha felvállalja egykori fájdalmát. Ezzel modellt is nyújt:

megmutatja, milyen az, amikor nincs szükség a gyengeségek és szorongások nárcisztikus védekezések általi elfedésére,

mert azok feldolgozás alá kerültek, vagy legalábbis az alatt vannak. Végül konfrontálja Willt védekezése lényegével, azzal, hogy a kötődési sérüléseit lelkében hurcoló megsebzett gyermek fél az intimitáson és elköteleződésen alapuló emberi kapcsolatoktól, ugyanakkor Sean hangjából végig kihallatszódik az empátia és az érdeklődés Will valódi énje iránt. Zárásként, a „most te lépsz, Főnök” mondattal Will térfelére dobja át a labdát, akinek el kell döntenie, mihez kezd az elhangzottakkal.

Azt mondhatjuk, hogy az intervenció hatásosnak bizonyult, hiszen Will bár lassan és óvatosan, de fokozatosan elkezd megnyílni. Megérti, hogy – talán életében először – valaki tényleg arra kíváncsi, ki ő a valójában, és úgy dönt, hogy él a lehetőséggel. Elkezdi levetni álarcát, és egy olyan bizalmas kapcsolat alakul ki kettejük között, melyben a fiúnak addig sosem volt része. Sean támasza lesz Willnek a szerelmi vívódásaiban, illetve aktívan képviseli Lambeau professzorral szemben azt a nézetet, hogy a fiúnak joga van eldönteni, mihez akar kezdeni a tehetségével, és a tudományos pályát nem külső nyomás hatására, hanem belülről fakadó késztetésből kell választania.

És ami azután jön

A történet ezt követően bontakozik ki igazán, így rengeteg mindent lehetne még érinteni. Will és Skyler viszonya egy külön cikket érdemelne, de azt is boncolgathatnánk, hogy a szülők nélkül felnőtt fiú számára vajon mit jelenthet az, hogy a matematikus és a pszichológus szülői szerepbe helyezkedve arról vitázik, mi lenne a legjobb neki, mi a kötelessége a tehetségével. Sean és Will terápiás kapcsolata is rengeteg további gondolat alapjául szolgálhatna, azonban ebben a cikkben csak arra vállalkoztunk, hogy ennek néhány aspektusát emeljük ki, különös tekintettel a fordulópontra. A fent kifejtett gondolatok persze nem egyetemes igazságok, inkább csak variációk egy témára, egy forgatókönyv bizonyos olvasatai, amik a pszichológus fejjel történő gondolkodást hivatottak valamelyest érzékeltetni.

Végezetül ismét lényeges megjegyezni, hogy a film nem egy valódi terápiát mutat be, ezért a pszichológus itt bemutatott működése nem szolgálhat egy az egyben mintaként a valódi praxisban. Például Sean önfeltárása vagy a kettejük között kialakuló barátság (mely nagy hangsúlyt kap a forgatókönyvben, amikor a pszichológus beszámol saját feleségéhez fűződő viszonyáról) olyan dolgok, amiket a film talán kissé romantizál. Az is feltételezhető, hogy egy ennyire hevesen ellenálló fiatal srácot a valóságban nem egy hosszú monológgal lehet leszerelni. Ezzel együtt ezek a kis túlzások érthetők és elfogadhatók, mert az alkotás teljesíti azt a vele szemben támasztott elvárást, hogy mint film, működjön, miközben a pszichoterápia olyan kulcsfontosságú hatótényezőit mutassa meg, mint a terapeuta hitelessége, a bizalmon és szereteten alapuló orvos–beteg kapcsolat, illetve az érzelmi katarzis átélése a terápiában. Ez utóbbi a film egyik legemlékezetesebb jelenetévé vált az idők során, amikor Will végre megengedi a benne élő síró gyereknek, hogy megmutassa magát.

https://www.youtube.com/watch?v=yzb726TP-OM

A cikk kiemelt képének forrása: http://movietank.blog.hu/2014/02/02/good_will_hunting_577