Mutasd az agyad, és megmondom milyen vagy!

Mind egyediek vagyunk, és különböző módon élünk meg érzelmileg nagy horderejű eseményeket. Sűrűn mondjuk, „én ilyen vagyok”, de belegondoltunk már igazán, vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy szakítás, haláleset, nagy kudarcélmény után, míg mások sokáig a negatív események hatása alatt maradnak, hosszú ideig, akár évekig kétségbeesést élnek meg? Miért van az, hogy egyesek fokozottan képesek ráhangolódni másokra, fél szavakból is megértik a körülöttük lévőket, míg mások alig-alig veszik az adást, akár a legegyértelműbb szituációkban is?

Richard J. Davidson agykutató, a Wisconsin-Madison Egyetem professzora, e kérdéseket körüljárva, több évtizedes kutatómunka után, 2011-ben az érzelmeink egészen új modelljével állt elő. Davidson szerint, mindannyiunk érzelmi reakcióit hat alapvető, agyi aktivitási különbségekkel is alátámasztható tulajdonság határozza meg. Ezen tulajdonságok összessége adja a mindenkire egyénileg jellemző érzelmi stílust.

Érzelmi stílusunk hat dimenziója

Az érzelmi stílus tehát hat dimenzióból áll. Egyik sem azonos a hagyományos személyiségvonásokkal, sem az egyszerű érzelmi hangulatokkal. A hat dimenzió a modern agykutatás, affektív területén elért fölfedezéseket tükrözi.

• Rugalmasság, tehát, hogy milyen gyorsan vagy lassan jövünk helyre egy bizonyos nehézség után.
• Szemlélet, a tulajdonság mely meghatározza, milyen hosszan tudjuk fenntartani a pozitív érzelmeket.
• Társas intuíció, azaz röviden az, hogy milyen gyakorlottan fogjuk fel a körülöttünk lévő emberektől érkező társas jeleket.
• Ön-tudatosság, azaz, hogy mennyire helyesen értelmezzük az érzelmeinket tükröző testérzeteket.
• Kontextusérzékenység: mennyire tudjuk érzelmeink szabályzásában tekintetbe venni a kontextust, amelybe éppen belekerültünk.
• Figyelem, hogy milyen élesen és világosan összpontosítunk érzelmeinkre.

Davidson szerint

minden egyedi személyiség és temperamentum e hat dimenzió különféle kombinációját tükrözi.

Agyi alapú, tehát megváltoztathatatlan?

Amikor azt halljuk, hogy az emberek különböző érzelmi stílusa az agyi aktivitásuk sajátos mintázatait tükrözik, hajlamosak lehetünk arra következtetni, hogy ez valószínűleg genetikai alapú és megváltoztathatatlan. Az agykutatók valóban évtizedeken keresztül gondolták az agyat statikus, változtathatatlan szervnek, ez az elgondolás azonban ma már aligha állja meg a helyét. Az agynak van egy neuroplaszticitásnak nevezett tulajdonsága, amely azt a képességet fedi, hogy

az agyunk jelentős mértékben képes megváltoztatni a szerkezetét és a működését is.

Ez a változás pedig bekövetkezhet valamilyen tapasztalatra, de akár valamilyen gondolatunkra adott válaszként is. Ezek a változások magukban foglalják az agyi régiók funkcióinak változását, a bizonyos feladatokra használt idegrendszeri területek terjeszkedését vagy zsugorodását, a különböző agyi régiók közötti kapcsolatok megerősödését vagy gyengülését, bizonyos agyi kapcsolatrendszerek aktivitásának változását, valamint az agyunkon átáramló neurokémiai üzenetszolgáltatás módosulását.

Hogyan is néz ki mindez az agyunkban?

A hat dimenzió tehát meghatározható agyi kapcsolatrendszerek aktivitását tükrözi.

Mindegyik dimenziónak két szélső értéke van, ami rendszerint az adott agyi kapcsolatrendszerek felfokozott vagy csökkent aktivitásának következménye.

Fontos megjegyezni, hogy sok egyéb tulajdonsághoz hasonlóan, ezek az érzelmi szabályozást meghatározó jellemzők is normál eloszlást mutatnak a populációban, tehát a dimenzió középső értékeivel sokkal több ember rendelkezik, míg csak kevés szélsőséges eset jelenik meg. Davidson egyik korai, sokak számára meglepő eredménye szerint, az említett dimenziók agyi kapcsolatrendszerei egyáltalán nem a korábbi feltételezések szerinti érzelmi régióban, vagyis nem a limbikus rendszerben és a hipotalamuszban találhatók. Ez abból a felfedezésből derült ki, amely Davidson egész kutatását, elméletének megalkotását elindította. Vagyis hogy az ember érzelmi rugalmasságát a prefrontális kéreg kontrollálja, ami pedig az olyan végrehajtó funkciók helye, mint például a tervezés és az ítéletalkotás.

Érzelmi rugalmasság az agyban

A rugalmasság dimenziójának egyik végletén találhatóak azok, akiket úgy letaglóz egy-egy érzelmileg intenzív negatív esemény, hogy utána csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem rázódnak helyre. A dimenzió másik szélsőségén található emberek viszont szinte lerázzák magukról a kudarcukat, és könnyedén élik tovább az életüket, vagy aktívan visszavágnak, és emiatt gyorsan helyrejönnek.

A dimenzió mindkét szélsősége lehet akadály.

Aki szélsőségesen rugalmas, abból esetleg hiányzik a motiváció, hogy legyőzzön bizonyos kihívásokat, mivel minden kudarcot könnyedén elfogad. Ezzel szemben aki lassan tér magához, az egy-egy kudarc után, nehezen lép tovább. A fokozott érzelmi rugalmasságra – a jobb oldalihoz képest – a bal prefrontális kéreg nagyobb aktivitása jellemző, míg a rugalmasság hiánya nagyobb jobb prefrontális aktivitással jár együtt.

Társas intuíció az agyban

Az emberek között elképesztő különbségek vannak a tekintetben, hogy mennyire képesek fogni a nonverbális jeleket. A kitűnő társas intuícióval rendelkező emberek titokzatos képességük birtokában képesek felfogni a legfinomabb nonverbális jelzéseket is, kitűnően értik mások testbeszédét, intonációját, arckifejezéseit. Az ilyen jelek iránti szélsőséges érzéketlenség az autizmus egyik jele. A társas intuíció hiánya, illetve ennek következtében az, hogy ezek az emberek nem tudják felfogni, mi az, ami a társas normák szerint helyén való, az egyébként specifikusan arcokra érzékeny gyrus fusiformis nevű agyterület alacsony szintű, illetve az amygdala túlzott működéséből fakad. Ez az aktivitási minta jellemzi azt, aki a társas intuíciók dimenziójának alacsonyan működő végén helyezkedik el. Ezzel szemben, akinél a gyrus fusiformis magas fokú, az amygdala pedig alacsony vagy mérsékelt aktivitású, az kitűnő társas intuícióval rendelkezik, igen fogékony a társas jelekre, és képes felfogni akár a lehelet finom jelzéseket is.

Kontextusérzékenység az agyban

Attól függően, hogy kivel kerülünk kapcsolatba és milyen körülmények között, a szabályok és elvárások is különbözőek.

Ami az egyik közegben tökéletesen elfogadható viselkedés, az egy másik közegben sértő.

Legtöbbször tudjuk, hogy az adott körülmények között milyen érzelmi felhangú beszélgetés a helyénvaló, de mindenkivel előfordult már, hogy rossz helyen, rosszkor mondott valamit. Azok, akik pontosan tisztában vannak a társas közegükkel a kontextusérzékenység dimenziójának érzékeny végén foglalnak helyet, akik több hibát vétenek ebben, a dimenzió másik vége felé közelítenek. Az a képességünk, hogy meg tudjuk különböztetni az ismerős és az ismeretlen kontextust, a hippocampusra vezethető vissza. A hippocampus jobban ismert szerepe, amelyet az emlékek feldolgozásában tölt be, a rövid távú emlékek hosszú távú memóriába való átalakításáért felel. Davidson a hippocampust vizsgáló patkánykísérleteinek eredményei arra engednek következtetni, hogy ez a struktúra fontos szerepet játszik a kontextus megtanulásában. Mivel pedig a tanulás előfeltétele az érzékelés, van értelme annak, ha azt gondoljuk, hogy a hippocampus húzódik meg a kontextus érzékelésének hátterében.

Az öntudatosság az agyban

Davidson öntudatossággal kapcsolatos kísérleteiben arra jött rá, hogy a magas elfojtásos védekezéssel rendelkező emberek, akik bár nem tudatosan, de elnyomják érzelmi reakcióikat, nem tudják pontosan érzékelni belső állapotukat. Amit azzal kapcsolatban mondanak, hogy mit éreznek, nagyban eltér az objektív mérésektől. Az agyban az öntudatosság kulcsfontosságú régiója Davidson eredményei szerint a halánték- és homloklebeny között elhelyezkedő insula, ahol a szervezet belső szerveinek térképe található. Érdekes módon az insula nagyobb aktivitása nemcsak a test, hanem az érzelmek nagyobb fokú tudatosságával is összefüggésben van. Az insula szélsőséges, ultra magas aktivitása úgy tűnik, összefüggésben van a testi jelek túlzott érzékelésével is, ami olykor pánikbetegség és hypochondria esetén is fennáll.

Szemlélet az agyban

Mind ismerünk olyan embereket, akik sosem hagyják, hogy derűs életszemléletüket bármi beárnyékolja, akik bármilyen társas összejövetelen megtalálják a helyüket, és akkor is őszintén tudnak örülni az életnek, ha az objektíve nézve könnyen lehetne szorongás és boldogtalanság forrása is. Ezek az emberek népesítik be a szemlélet dimenzió pozitív végletét.  A skála másik végén olyan emberek találhatók, akik nem tudják az öröm érzését hosszú távon életben tartani, mondhatni cinikusok, pesszimisták,

akik ha valamilyen teljesítményük fölött képesek is pillanatnyi boldogság megélésére, ezt az érzést nem tudják sokáig fenntartani.

Depressziós és egészséges mintán végzett kutatásai alapján Davidson arra a következtetésre jutott, hogy az agy jutalmazó rendszere játszik fontos szerepet ebben a dimenzióban. A prefrontális kéreg és a ventrális striatumban található nucleus accumbens nevű agyi struktúra alkotja a jutalmazás kapcsolatrendszerét. A prefrontális kéregből érkező jelek tartják fenn a ventrális striatum aktivitásának magas szintjét: ez utóbbi régió döntő szerepet játszik a jutalomérzet kiváltásában és így a pozitív életszemléletben. Ha a prefrontális kéregből érkező kevesebb bemeneti jel miatt a ventralis striatum aktivitása alacsony, az a negatív életszemlélet jele.

Figyelem az agyban

Elsőre különösen hathat, hogy Davidson a figyelem képességét az érzelmi stílus egyik dimenziójának tartja, holott a figyelem összpontosításának mértékét általában kognitív képességnek tartjuk. Az érzelmi jelzések azonban nemcsak, hogy mindenütt jelen vannak az életünkben, de erőteljesen el is tudják vonni a figyelmünket. Az a képességünk, hogy kizárjuk a zavaró érzelmi hatásokat, összefügg azzal, hogy kizárjuk az érzékeinkre ható zavaró tényezőket. Akik folyton elkalandoznak különböző érzelmi impulzusok következtében, és nem haladnak azzal, amit csinálniuk kellene, a figyelmi dimenzió nem jól összpontosító véglet emberei. Davidson kutatásaiban azt vette észre, hogy minél inkább képes valaki a bemutatott ingerekre összpontosítani, annál több, a prefrontális régióból érező elektromos jel kerül összhangba ezekkel az ingerekkel. Ezt a jelenséget fáziszárásnak nevezték el. A figyelem dimenziójának jól összpontosító végletén elhelyezkedők esetében a prefrontális kéreg a külső ingerekre erős fáziszárással reagál, míg a szétszórt, nehezen összpontosító emberek esetében a prefrontális kéreg fáziszárása alacsony mértékű.

Fedezd fel a saját érzelmi stílusod! 

Amikor Davidson először fölvetette, hogy az érzelmekben a prefrontális kéreg is szerepet játszhat, ötletét rengeteg kétely fogadta. Úgy gondolták, a prefrontális kéreg a ráció helye, a ráció pedig az érzelem ellentettje. Így természetesen nem játszhat szerepet az érzelmekben sem. Davidson több mint harminc éves kutatói munkája során ebben az ellenszélben megalkotott tudományos karrierje kétségkívül kimagasló és tiszteletreméltó. Könyvében nemcsak a hat dimenzió ismertetését tűzi ki célul, de lehetőséget biztosít az olvasónak saját érzelmi stílusának felfedezésére, megismerésére, tulajdonságai tudatosítására, esetleges fejlesztésére is. Felismeréseit nem pusztán a tudományosságra összpontosítva, de bárki számára élvezhető módon, olvasmányosan tárja az olvasók elé.