Amióta a pszichológia mint tudomány felütötte a fejét, a kutatók, tudósok, pszichológusok számos tanulmányban vitáztak arról, hogy vajon mi van viselkedésünkre nagyobb hatással, az öröklés vagy a környezet. Ez a nature versus nurture vita a natív, veleszületett tudást és a szerzett, szocializáció és interperszonális kontaktus során elsajátított tudást állítja egymással szembe. Cikkünkben mi is megpróbálunk válaszokat keresni erre a sokakat foglalkoztató kérdésre.

A 19. századi klasszikus iskola azt állította, hogy a bűn, a bűnözés az emberi természet karakterisztikus velejárója. Ezzel szemben az olasz orvos, kriminológus és az Olasz Pozitivista Kriminológia Iskolájának alapítója, Cesare Lomboroso (1935-1906) antropológiai kriminológia elméletében azt állítja, hogy

a kriminalitás veleszületett, öröklött jellemző, és a született bűnöző fizikai jellemzői alapján detektálható.

Feltételezte, hogy a bűnözői jegyek egy korai embertípushoz hasonlatosak, melyek majmokra vagy alsóbbrendű emlősökre emlékeztetnek. „Vadembereknek” nevezte a bűnözőket, akik nem csupán genetikailag, de viselkedésben is különböznek a „civilizált emberektől”. Ők azok, akik nem tartják be a társadalmilag elfogadott normákat, sőt, szembemennek azokkal. Anatómiai kutatásaiból arra következtetett, hogy a született bűnözőknek fizikailag látható jelei vannak, melyeket stigmáknak nevezett. Ezek részben látható jelek, mint például lapos homlok, nagy méretű fülek, szemek, állkapocs, nagy és hosszú végtagok; részben fizikailag láthatatlanok, mint a csökkent fájdalomérzékelés, az élés látás, az erkölcsi fék és a bűntudat hiánya. Vajon Lombrosonak igaza volt? A bűnöző génjeiben kódolva van a bűn?

Illusztrált bűnözői jegyek Lombroso A bűnöző ember című művéből (Forrás: De Agostini/Getty Images)

A természet meghatározása a pszichológiában igen „egyszerű”: minden olyan örökölt tulajdonság, amellyel születünk; míg a nevelésé azok a hatások és befolyások, melyek a szocializáció, a kommunikáció során érnek minket, hogy segítsenek összegezni a minket körülvevő világot. Életünk során nagyon sok örökölt karakterjegy, tulajdonság megváltoztatható, azonban nagyon sok állandó, és ellenáll a változásnak.

Hogy melyik van ránk nagyobb hatással arra számtalan kutatás és magyarázat, adat és statisztikai eredmény van, de

a kérdés, úgy tűnik, még mindig nem dőlt el.

Környezeti tényezők

A környezet és a szocializáció jelentőségét hangsúlyozó kutatások alapján azt láthatjuk, hogy a gyermekkori környezetnek erős hatása van az agy működésére és az idegrendszer fejlődésére, tehát a későbbi, felnőttkori viselkedésre. A csecsemőknek, gyermekeknek szükségük van a szülői közelségre és a stabil emocionális háttérre az agy megfelelő fejlődése érdekében. Ha az említett szükségletek kielégítetlenek maradnak, az agy fejlődése károsodik. A szülők hatása a gyermeki fejlődésre világos és vitathatatlan. Az intelligencia és a hatékonyság is formálható nevelői agresszió révén. Emellett az agresszív viselkedés és a dehumanizáció előmozdítható az autoritásnak való engedelmeskedés vagy behódolás által. Következésképpen ezekben a helyzetekben a környezeti és a szituációs feltételek játsszák a főszerepet.

A kérdést ikerkutatásokkal is vizsgálták. Egy 2005-ös kutatásban ikerpárokat és a családjaikat vizsgálták meg, és arra következtettek, hogy a viselkedési problémák és a pszichológiai betegségek leginkább a rossz bánásmódból fakadnak, bár nem minden rossz bánásmódban élő gyermeknek vannak viselkedési problémái. A kutatás szerint a nevelői környezet hatása erősebb volt, ha magasabb volt a genetikai rizikó a viselkedési problémákra.

Akkor tehát van genetikai rizikó?

Forrás: https://www.quora.com/Which-is-more-significant-nature-or-nurture

Génkészlet, Humán Genom Projekt

A Humán Genom Projekt (1990-2006) kulcsfontosságú program volt, amely a teljes emberi genom bázissorrendjét meghatározta, és azonosította a DNS-t alkotó összes (körülbelül harmincezer) gént. A genetikai kutatások jelenleg is tartanak, és úgy tűnik, hogy bizonyos viselkedészavarok, a stressztűrőképesség, a figyelem- és koncentrációzavarok lehetnek genetikailag kódoltak. A genetikának is megvannak azonban a maga határai, és úgy tűnik,

limitált a prediktív képessége a betegségek előrejelzésében.

Nem elég nagy ugyanis a génkészletünk ahhoz, hogy biológiai determinizmusról beszélhessünk.

Itt kell szót ejtenünk az epigenetika tudományáról. Ez a tudományterület olyan gének öröklődési formájának vizsgálata, ami nem jár együtt a DNS bázissorrendjének megváltozásával. Az epigenetika fő kérdése, hogy a környezeti faktorok szülőkre gyakorolt hatása milyen további változásokat okoz az utódok génállományát illetően. Emellett arra keresi a választ, hogy hogyan kerül át ez az információ a DNS-szál megváltozása nélkül. Úgy látszik, hogy a DNS és a környezeti tényezők interakciója generációkon átívelő változásokat okozhat ugyanis a génaktivitásban. Ezek az úgynevezett epigenetikai hatások, amelyek az egyén viselkedését, alkalmazkodását is befolyásolhatják.

Interdiszciplináris és integratív kutatások alapján tehát mind a biológiai determinánsok, mind a környezeti tényezők fontosak és bizonyosak.

Csak genetikai vagy csak környezeti meghatározottságról nem beszélhetünk.

A genetikának hatása van a jövőbeli választásainkra, de ezeket a választásokat a mikro- és makrokörnyezet, az adott társadalom, illetve a család is manipulálja. Ezek a hatások kapcsolatba lépnek, és elvezetnek minket a döntéseinkhez, a viselkedésünkhöz, a választásainkhoz, és ahhoz is, hogy agresszív bűnözőkké válunk-e vagy sem.

 

Felhasznált irodalom:

Angoff, W. H. (1988). The nature-nurture debate, aptitudes, and group differences. American Psychologist43(9), 713.

Blazer, D. G., & Hernandez, L. M. (Eds.). (2006). Genes, behavior, and the social environment: Moving beyond the nature/nurture debate. National Academies Press.

Brooks, A. A., Johnson, M. R., Steer, P. J., Pawson, M. E., & Abdalla, H. I. (1995). Birth weight: nature or nurture?. Early human development42(1), 29-35.

Collins, W. A., Maccoby, E. E., Steinberg, L., Hetherington, E. M., & Bornstein, M. H. (2000). Contemporary research on parenting: The case for nature and nurture. American psychologist55(2), 218.

Jaffee, S. R., Caspi, A., Moffitt, T. E., Dodge, K. A., Rutter, M., Taylor, A., & Tully, L. A. (2005). Nature× nurture: Genetic vulnerabilities interact with physical maltreatment to promote conduct problems. Development and psychopathology17(1), 67-84.

Llewellyn, C. H., Van Jaarsveld, C. H., Johnson, L., Carnell, S., & Wardle, J. (2010). Nature and nurture in infant appetite: analysis of the Gemini twin birth cohort. The American journal of clinical nutrition91(5), 1172-1179. 

Miller, G. W., & Jones, D. P. (2013). The nature of nurture: refining the definition of the exposome. toxicological sciences137(1), 1-2.

Must, A., Janka, Z., Horváth, Sz. (2011). Szkizofrénia, környezet és epigenetika. Neuropsychopharmacol Hung, 13(4), 211-217.

Perry, B. D. (2002). Childhood experience and the expression of genetic potential: What childhood neglect tells us about nature and nurture. Brain and mind3(1), 79-100.