A siker tervezhető – A praktikus tudás lélektani könyve, áll Limpár Imre könyvének borítóján. Felcsillan a remény, hogy a közhelyeket puffogtató önismereti könyvek után kezünkbe vehetünk egy gyakorlati tudást nyújtó útmutatót. A szerzőt kérdeztük a könyv születéséről, céljáról, és arról, hogy olvasása kiknek ajánlott.
Elsőre, ahogy a könyvet a kezembe vettem a borító ragadta meg a figyelmemet. Az Eredet című filmben találkozhatunk ehhez hasonló pörgettyűvel. Milyen szándék vezérelte, amikor a borítót tervezte?
Az Eredet egy személyes kedvencem. Ott központi motívum a pörgettyű mint szimbólum, és bár a filmben nem pont így hangzik el az általam vélt üzenet, a gondolatkörrel mégis lehet találkozni. A lényeg az, hogy leélhetjük az életünket úgy, hogy fel sem ébredünk igazán. Számomra ezt jelképezi leginkább a pörgettyű. Tehát asszociatívan függ össze a filmmel. Ráadásul én évek óta hangoztatom, hogy
éljünk HD minőségű életet.
A HD itt a harmonikus és dinamikus életet jelenti. Érdekesség, ha egy tréningen középkorú a résztvevő társaság, akkor ők mindig a harmóniát hallják meg ebből és arra vágynak, hogy legyen egyensúly. A fiatalok, a húszas-harmincasok pedig leginkább a dinamikát keresik. A kulcs valójában ennek a harmonikus és dinamikus aránynak a megtalálása. A pörgettyű is ezt jelképezi: végtelen lendület rejlik benne, közben mégis tud statikusan egy helyben „állni”. Ha megnézi a borítót, akkor a „lélektani” szó döntve lett szedve. A legelső tervben ez még függőlegesen szerepelt. Kértem a kiadót, hogy mindenképpen szedje dőlttel. A pörgettyű kicsit balra dől, a „lélektani" jobbra és ez a borítón is nyújt egy kis mozgásélményt, valamint egyensúlyt. A lényeg tehát az, hogy ne éljük le az életünket anélkül, hogy felébrednénk!
Ezzel azt mondja, hogy ha HD minőségben éljük az életünket, akkor sikeresek is vagyunk?
Egyrészt igen, másrészt nem. A könyvben is leírom néhányszor, hogy én mit tekintek sikernek. Számomra az a siker, hogy olyan életet tudok élni, amilyet élni szeretnék. Magyarán
az életstílus és az életritmus együttesen adják a sikert.
Ha az életstílusomban és életritmusomban az a vágy alakul ki, hogy egyszerre harmonikus és dinamikus életet is szeretnék élni, és e kettőt össze tudom egyeztetni, akkor igen, ez a siker. Társadalmi szinten sajnos három tényezőt tartanak sikernek. Első a politikai, gazdasági hatalom és befolyás, második a pénzügyek világa, a harmadik pedig a karrier és a ranglétra. Utóbbi lehet tudományos értelmű is. Legtöbbször ez a társadalmi értelemben vett siker került fókuszba mint alap definíció. És e könyv besorolása is bizonyított számomra, mennyire elinflálódott a „siker” szavunk. Az egyik internetes könyváruházban a pénz, gazdaság kategóriába sorolták be. Elképesztő volt ezt tapasztalni. Ebből is látszik, hogy a prekoncepciók mennyire befolyásolnak minket. A fejezetekben erre is szeretném felhívni a figyelmet, hogy lélektani oldalról is érdemes megközelíteni a sikert.
Szerintem az emberek fejében a siker és a boldogság összekapcsolódik. Ha a sikert társadalmi értelemben vesszük, akkor a boldogságot a gazdagságnak kellene megfeleltetnünk?
Éppen erről van szó! A boldogság szó még jobban elinflálódott, mint a siker. Dobálózunk vele: „legyünk boldogok, sikeresek”, és ez mit jelent? A célom az lenne, hogy lerántsam a két fogalmat a hétköznapok valóságába. A könyvben dominál a jövő orientáltság. Tehát ha sikeres és boldog akarsz lenni, az mondjuk, hogy néz ki öt, tíz, tizenöt év múlva. Ragadjunk meg képzeletben ott egy hétköznapot! Mit jelent, hogy te boldog és sikeres vagy egy mezei szerdán, sima csütörtökön? Az egyik nagy fejezet éppen ezért a célkijelölés fejezet lett Célok logikája címmel. Hiszen az egy dolog, hogy vannak bennem érzések, vágyak, de az mit jelent a gyakorlatban? Ezt nehéz megfogalmazni, de ha megteszem, akkor tervezhető lesz a siker.
A boldogságot mint érzést nem lehet tervezni!
Erre nagyon vigyázzunk, s óvakodjunk azon „guruktól”, akik ezt állítják. A boldogság helyett használjuk a szubjektív jóllét vagy az elégedettség megjelöléseket, így sokkal megfoghatóbb lesz, még ha nyelvileg bonyolítottuk is kicsit a mondatot. Ha ismerem eléggé magamat és tudom, mitől leszek elégedett, akkor azt a bizonyos titkos összetevőt már az életritmusom részévé tehetem. Ennek következménye lehet a boldogság, de ez nem szükségszerű. A boldogság vagy jön, vagy nem, az sosem tervezhető! Ami érdekes még ebben a kérdéskörben, hogy általában hamarabb meg tudjuk mondani, hogy mitől leszünk biztosan boldogtalanok. Ennek az inverze ugyan nem az arany módszer, de ugrókőnek nem rossz, hogy elinduljunk ezen a fáradságos és nehéz úton. Ez egy másik tévhit, amit az önsegítő irodalmak egy része szintén sulykol: elég csak akarni, gondolni és a könnyen révbe érünk. Nos, ez hazugság, hatalmas félrevezetés. A lélek nem így működik!
Ezek alapján úgy érzékelem, hogy ez a könyv azoknak hasznosabb, akik már rendelkeznek némi önismerettel.
Igen az mindig hasznos. De akkor itt ki is térek a célcsoportra. A könyvet nem a serdülő korcsoportnak szánom, hanem minimum a húszas éveiben járóknak. De akik már mélységében is értelmezni tudják majd, azok a harmincasok. Sok olyan példa szerepel fejezetről fejezetre, amit akkor ért meg igazán az ember, ha öt-tíz évet eltöltött a munkaerőpiacon és a párkapcsolati útvesztőkben. Önismeret nem árt tehát. Ha ez a könyv a hogyanokról szól, és ezt elfogadjuk mint kiinduló pontot, akkor a hogyanok csak módszerek, praktikák, de azokat személyspecifikusan érdemes használni. Nincsenek tuti módszerek. Mondjuk ki, hogy
nem egyik napról a másikra érhető el a változás!
A jobb oldali fülszöveget, ha megnézzük, a könyv egy részletét találjuk: „A változás nem magától történik, hanem kőkemény, szenvedéssel teli és örömökkel tarkított belső munkából fakad, és nem egyszerűen attól jön létre, hogy a tükör előtt különféle varázsszavakat mormolunk – bármennyire is kecsegtetően kínálják ezt az üveggyöngyöt oly sokan.” Sokat dilemmáztam, hogy mi is legyen ez a fülszöveg. Választhattam volna „hatásvadászabb” szöveget is, de nem szeretném még csak a látszatát sem kelteni, hogy könnyű az út. Ez egy nehéz út és én pszichológusként ezt képviselem. Valaki meghallja majd, valaki nem. Sőt sokan nem, mert könnyebb nem meghallani, ugyanis akkor az önáltatás még mindig működhet. Ha valaki eljön például azért, hogy adjak neki önbizalmat két-három alkalom után, az sajnos csalódni fog. Először is, nem a segítő adja az önbizalmat, másodszor, a klasszikus poén ezúttal is igaz: pszichológus vagyok, nem varázsló. Önbizalom tekintetében mindig azt vallottam, hogy egy lépés előre a tízes skálán az átlagosan egy teljes év. Ha most négyes az önbizalmam, akkor négy-öt év, mire kilencre érek. Ezen általában meglepődnek az emberek, sokkal hamarabb várnának megoldást.
Milyen problémákkal érkeznek leggyakrabban a kliensek?
Három csoport van. Vannak, akik célzottan keresnek rám, mert tudják, mik a szakterületeim. Időgazdálkodás, önbizalom, konfliktus- és stresszkezelés.
Egy másik csoport, akiknek van egy benyomása rólam, és úgy érzik, hogy tudnának velem dolgozni, vagy szimpatikus vagyok nekik. Velem mint pszichológussal szeretnének dolgozni, tudják, hogy nem vagyok a terület szakértője, de az adott problémakört velem akarják átbeszélni, mert a rapport mondjuk hamarabb ki tud alakulni. A harmadik pedig a küldött kliens, aki azt sem tudja, hogy ki vagyok, de valaki elküldte, hogy jöjjön hozzám. Velük a legnehezebb. Az egyetemen egy alapvetést nagyon mélyen belénk égettek: sose légy motiváltabb, mint a kliens. Erről ne feledkezzünk meg: a saját változásom kulcsa csak önmagam lehetek!
A könyv ki tudja váltani azt, hogy valaki személyesen eljöjjön?
Ha valakinek van egy vakfoltja, akkor hiába olvassa el a könyvet, azokra nem fog rálátni. A percepciós védelmi rendszer ugyanúgy be fog kapcsolni. De a lendületfelvételhez bőven elég lehet. Ha nincs vakfoltom egy területen és változtatni szeretnék, keresem a módszertant hozzá és akkor tényleg elolvasom a releváns fejezetet. Technikák elsajátítására bőven elég lehet. Tréningeknél gyakran tapasztalom, hogy a tanított technikákat – bár a módszer tisztán ismert és egyértelmű – mégsem tudják páran a gyakorlatba átültetni. Ilyenkor el szoktak jönni, átbeszéljük, hogy mi lehet az oka a tehetetlenségnek, elakadásnak.
Jól vettem ki a szavaiból, hogy általában kognitív elemekkel operál?
Igen. Én főleg kognitív és behavior módszereket alkalmazok. Csúnyán mondva nálam praktikusan kell dolgozni. Alkalomról alkalomra kapnak a kliensek gondolkodtató feladatokat, amiket természetesen nem fogok bevasalni, mint egy tanár, mert nem az vagyok ott és akkor, de ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, a kliensnek tennie kell érte. A szóbeli szerződésbe ezt mindig bele is foglalom. Mert előfordul az is, hogy néhány alkalom után a kliens utal rá, hogy „Imre, nem haladunk”. Ez sajnos nem így működik, hogy ő eljön és én megszerelem, mint egy elromlott kütyüt.
Mi inspirálta a könyvet?
Az egyik válaszommal Popper Péterre hivatkoznék, aki szerint „az írás beszélgetés önmagunkkal”. Évekkel ezelőtt hosszú ideig vezettem naplót. Aztán néhány éve egyre több helyről kezdtek megkeresni, hogy írjak bizonyos témákban magazinokba, folyóiratokba. Ezt nagyon megszerettem, és a visszajelzések is jók voltak. Így jött az ötlet, hogy összegyúrom a szakmai világlátásom egy könyvvé. A másik válasz pedig egy személyes gondolat: változunk. És nagyon szerettem volna megörökíteni, hogy hogyan gondolkodik a harmincas évei közepén járó Imre. Jelen pillanatban így látom az életet és a szakmaiságom most itt tart. Ez nem azt jelenti, hogy később revideálni kell mindezt, hanem hogy biztosan sok minden változni fog, mások pedig bizonyosan nem. Mottót, credót ne sűrűn cseréljen az ember, mert akkor önmagát veszíti el! Majdnem húsz éve találtam rá arra a Marcus Aurelius mondatra, hogy „Olyan az életünk, amilyenné gondolataink teszik”, nos ez a sírkövemre is felkerülhet majd, annyira a véremmé lett. Ehhez már csak egyetlen mondat kínálkozott, s a könyv fő mondandója is ez: „Hiszem, hogy mindig van másik út, hogy mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk, s pont ezért lehetséges a változás.”
