Gyermekként a mindennapjaink elmaradhatatlan részét képezték a mesék. Felnőttkorban legfeljebb szülőként poroljuk le őket újra, hogy gyermekeinket is elkalauzoljuk a mesék világában. De mit adhatnak nekünk a mesék? Miért képezik fontos részét a közösségi tudásbázisnak és mit tanulhatunk belőlük? A Mindset idei évadzáró Pszicho-Kávéházán dr. Kádár Annamária pszichológus beszélt a mesék jelentőségéről. Tudósításunk.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy évadzáró Pszicho-Kávéházunk, amit nem az Óperenciás tengeren túl, csak az „Üveghegyen innen” tartottunk. A mesékkel átszőtt estet dr. Kádár Annamária mesepszichológiai témájú előadása nyitotta, és Budapest egyetlen állandó pszichológiai kerekasztalának közös gondolkodása zárta. Az elhangzottak közül szemezgetünk a teljesség igénye nélkül.
Mit tanulhatunk a mesehősőktől?
A mesehősök egyik ismérve a vakmerőség és az életbátorság, amivel még a legbizonytalanabb és legingoványosabb területbe is elszántan vetik bele magukat. Gyakorta hagyja el a mesehős száját a következő mondat:
„Egy életem, egy halálom, megpróbálom!”.
A mesehősök ki mernek lépni a senki földjére, hiába veszi őket körül megannyi bizonytalanság. „A mesékben ez a mondat egyértelműen mutat rá, arra a próba szerencse alapú próbálkozásra, ami a világ felfedezésének útja. Ez a kísérletezés a gyerekek sajátja, de felnőttként sem szabad félnünk kilépni a komfortzónánkból!” – emelte ki dr. Kádár Annamária.
A legtöbb mesére jellemző az in medias res kezdés, azaz általában hősünk egyből az események sűrűjében találja magát, nincs ideje alaposan végiggondolni az alternatívákat és különféle forgatókönyveket készíteni. Dr. Kádár Annamária szerint: „Ez a leleményességnek és kreativitásnak enged szabad utat, hiszen a hősnek azonnal cselekednie kell. Hányszor fordul elő, hogy
minduntalan várunk a megfelelő pillanatra, miközben halogatásokkal telik el az életünk?”
Ezenfelül a mesék kapcsán érdemes elsajátítanunk azt, hogyan tehetjük saját kudarcainkat és bakijainkat mesélhetővé. A megküzdés és fejlődés egyik legfontosabb eleme a growth mindset kialakítása. Ez annyit jelent, hogy amikor elbotlunk, nem azon kezdünk rugózni, hogy miért akadtak össze a lábaink, hanem, azon gondolkodunk, hogyan lehetne abból felállni. Nincs olyan ember, akinek ne lennének felsülései, téves döntései, hibái.
Ezek a létezésünk sajátjai, ezek tesznek minket azzá, akik vagyunk.
Tehát a mese szó hallattán nem feltétlenül csak a nép- vagy varázsmesékre érdemes gondolnunk. Minden egyes nap azzal, hogy felkelünk, bizonyos cselekedeteket végrehajtunk, meghozunk döntéseket, saját életmesénket alakítjuk, és egyre több sort vetünk le történetünk képzeletbeli lapjaira. Dr. Kádár Annamária kiemelte: „Nem számítanak a kudarcok, ha el tudjuk őket mesélni és erőt meríthetünk belőlük.”
Élettörténetünket különféle narratívák mentén mesélhetjük el. Az emelkedő narratíva lényege, hogy a sikerekre és a nyereményekre fókuszál. Például "Régen nagyon szegények voltunk, de kemény munkával biztos megélhetést tudtunk szerezni." Ennek ellentéte az ereszkedő narratíva, aminek a fókuszában a kudarc és a veszteségélmény áll. Például "Régen nagyon sok szőlőnk volt, de a nagypapa elkártyázta és azóta nincs semmink." Ami pedig ugyanúgy tartalmaz bukásokat, majd abból való felemelkedéseket az oszcilálló narratíva. Ez tipikusan a népmesék modellje, ahol például a hős megárvul, majd útnak indul, megküzd a sárkánnyal de végül elnyeri a hercegnő szívét. „Ahogyan a mesehős is megpróbál felmászni a saját égig érő paszujára, azzal azt üzeni mindannyiunknak, hogy kövessük az álmainkat, bármilyen akadállyal is kell szembenéznünk” – mondta a pszichológus.
Ahogyan a mesékben, minket is útnak indítanak bizonyos hamuba sült pogácsákkal
Életutunk során számos „hamuba sült pogácsát” vagy életüzenetet kapunk innen-onnan. Szüleinktől, barátainktól, volt szerelmektől. Ezek a kis csomagok kísérnek minket végig, de nem mindegy, hogy milyenek azok a pogácsák. Családtörténeteink a legmeghatározóbbak. Ezek tartalmazzák a legfőbb életigazságokat és fontos tudást sajátíthatunk el általuk. Ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen narratívával, milyen attitűddel állnak felmenőink a családot ért eseményekhez. Azonban a negatív gyerekkori élményeinktől sem szabad megijedni. A negatív tapasztalatok is elindítanak minket valamilyen irányba, hozzájárulnak az identitásunk megtalálásához.
„A mesehős azért indul útjára, hogy aztán megérkezzen a saját életébe. Mindig jelen van a saját történetében" – mondta dr. Kádár Annamária. Velünk hányszor fordul elő, hogy fizikailag bár jelen vagyunk, gondolataink messze járnak? A mesék segíthetnek abban, hogy meg tudjunk érkezni. Ha különféle rítusokhoz kapcsoljuk a meseolvasást, azok segítik a bevonódást. A „hamuba sült pogácsa”, amit a mesék adnak nekünk, hogy lehetőséget teremtenek nekünk és gyermekeinknek a belső képek kialakítására, amelyek lenyugtathatják az érzelmek viharát. „A mesék üzenetét a saját szívünkben hordozzuk tovább a szimbólumok útjá.” – emelte ki a szakember.
A mesék a bennünk élő gyermekhez szólnak
Az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen részt vett Budapest egyetlen állandó pszichológiai kerekasztal-társasága: dr. habil. Forgács Attila klinikai szakpszichológus, gasztropszichológus; Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta; Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus és ezúttal kiegészítette a társaságot Tóth Rebeka, a Mindset szakújságírója. A beszélgetést Tóth Laura, a Mindset szakújságírója moderálta. Kozma-Vízkeleti nyitotta a beszélgetést, aki dr. Kádár Annamária előadásának fő üzenetéhez tudott kapcsolódni: „Hálával tartozom édesapámnak a rengeteg történetért és tanításért, amivel bátorságra nevelt és megmutatta, hogy mindig megéri megpróbálni.”. Orvos-Tóth szerint a személyes életmesék kiemelt fontosságúak, hiszen ezek a történetek hatnak ránk, mélyen belénk ivódnak. Ehhez kapcsolódva Tóth elmondta, hogy a mesékben az a legszebb, hogy úgy hatnak ránk, hogy észre sem vesszük. Hiába próbáljuk a felnőtt agyunkkal megmagyarázni, a rejtett üzenetek bennünk élnek. Forgács szintén az emberi információfeldolgozás és agyi működés oldaláról közelítette meg a témát. Szerinte a mesék azért varászlatosak, mert ebben a világban, ahol tévesen minden a racionalitásról szól,
a mesék nem az értelemre, hanem az érzelmekre hatnak.
Természetfeletti, megmagyarázhatatlan események történnek bennük, és ezáltal regresszív módon visszajuttatnak minket egy korábbi énállapotunkba. Forgács hozzátette: „A gyermeki énünkhöz szólnak.”
A mesék egyrészt az emberiség kollektív tapasztalatait jelenítik meg a szimbólumok által, valamint önmagunkról is fontos dolgokat tanítanak. Orvos-Tóth kiemelte, hogy az olyan mese, aminek az én áll a középpontjában, segíthet abban, hogy megértsük, milyen fontos beszélni az érzéseinkről. Ha ezt nem tanuljuk meg, nem is leszünk képesek verbalizálni a bennünk zajló folyamatokat.
Ne hagyjuk ki a farkast
Tóth Laura a negatív eseményekkel, kiváltképp a halállal foglalkozó mesékkel kapcsolatban kérdezte a kerekasztaltagokat. Dr. Kádár Annamária szerint nem kell félnünk az ilyen meséktől, és végképp nem szabad abba a hibába esnünk, hogy a túl durvának ítélt részleteket kihagyjuk a meséből, mert a konfliktus a mese sajátja. „A gyerekek kisebb korban még szimbolikusan gondolkodnak a mesékben történtekről, így a halált sem fogják konkrétan értelmezni. A meséknek viszont az egyik alapköve a jó és a rossz szembenállása. Ilyen értelemben a halál is megjelenhet bennük. Ezzel viszont nincs semmi baj, hiszen
a rossznak nagyon rossznak kell lennie, hogy a jó katartikus élmény legyen!”
Ősszel folytatódnak a mindsetes Pszicho-Kávéházak és konferenciák. Kövess minket, ha nem szeretnél lemaradni róluk!
