Több mint kilencezren kezdték követni blogját fél év alatt. Ez azonban csak a kezdet Takács Szabolcs számára, aki nem véletlenül vált elképesztő gyorsasággal a közbeszéd tárgyává. Ritkán párosítjuk a nyugdíjas és a 30 éves jelzőket egyazon párbeszédben, esetében azonban kivételt kell tennünk! Szabolcs ugyanis hivatalosan már nem dolgozik, megtakarításaiból él, méghozzá nem is rosszul. Azért kerestük meg, hogy megértsük döntésének emberi hátterét.
35 évesen nyugdíjasként élsz Budapesten. Elég sokan irigyelhetik ezt a szabadságot! Főleg, ha azt nézzük, te tényleg csak akkor dolgozol, amikor kedved van hozzá. Mikor váltál biztossá abban, hogy ez a te utad?
Nem egészen két évvel ezelőtt felmondtam. Mikor kérdeztek a baráti körömben arról, mi a következő lépés munkahely frontján, sokan elképedtek azon, hogy nem feltétlenül tervezek a későbbiekben visszatérni. A folyamat kezdetén kiszámoltam: akár már a harmincas éveimben nyugdíjas lehetek. Ez sokakat felcsigázott, és egyre több kérdést kaptam arról, hogyan képes valaki mindezt kézben tartani, ennyire előre tervezni, miként lehet kiszámolni a szükséges hátteret egy ekkora lépéshez. Hamar el is hívtak egy konferenciára, pedig akkor még abban is bizonytalan voltam, hogy végleg kivonom-e magam a klasszikus munka világából. Nagy érdeklődést váltott ki az emberekből a fiatal lét lehetősége, ami csupán azért meglepő, mivel számtalan külföldi blog működik ebben a témakörben. Messze nem én vagyok az első, aki emellett az életforma mellett döntött.
Nem lehet, hogy sokan egyszerűen elképzelhetetlennek tartják a külföldi sikerrecept Magyarországra történő átültetését?
Talán nem olyan könnyű magyarként reprodukálni ugyanezt, de én egyre több embert ismerek, akinek mégis sikerült. Az is tény, hogy ha a saját dolgunkat szeretnénk megkönnyíteni, egyszerűbb egy külföldi munkával megteremteni a szükséges hátteret. Az egész modell azon alapszik, hogy minél alacsonyabban tartsuk megélhetési költségeinket, és ezzel párhuzamosan magasabbra tornázzuk fel jövedelmünket.
Ha gyorsan akarjuk elérni a korai nyugdíjazást, nyugati színvonalon kell keresnünk, de magyar költségszínvonalon kell élnünk.
Ez lehetséges például úgy, ha Magyarországról ingázik valaki nyugati munkahelyre. Vagy ha Magyarországon él, de olyan ritka pozíciót sikerült megcsípnie, amiért itthon is megfizetik a nyugati bért. A legszélesebb körök számára talán a brutális spórolással egybekötött külföldre költözés a megoldás. Aztán ha eleget fel tudott halmozni külföldön, visszatérhet Magyarországra, és itt korai nyugdíjas életet élhet.
Te is egy viszonylag magas vezetői pozícióból kerültél ebbe az élethelyzetbe, így talán még meglepőbb követőid számára, hogy felhagytál korábbi életviteleddel. Mikor hoztad meg a végleges döntést?
Közel két éve számoltam ki, hogy ez akár egy hosszú távon is fenntartható modellként működik. Majd egy évvel később úgy döntöttem: legyen, belevágok! Néha viszont kicsit olyan érzésem van, mintha maguktól történnének a dolgok. A blog például, egyáltalán nem volt betervezve. Mikor megírtam az első bejegyzést, már másnapra kétszázötven követője volt az oldalnak, és most készülőben van egy weboldal is a témában. Egyelőre olyan jól reagálnak az emberek, hogy szívesen beszélek és osztom meg velük tapasztalataimat.
Szeretnénk kicsit személyesebb kérdéseket is feltenni, hiszen azért is ülünk itt, hogy olvasóink megismerhessék az emberi oldalad az általad létrehozott rendszeren túl. Mondd csak, hol tartasz az önismeretben?
Hmm. Minél többet tudok magamról, annál inkább átlátom, hogy semmit sem tudok.
A tudattalan nagyjából végtelennek tekinthető,
így hiába próbálom önmagamat áthatóan tanulmányozni, ez a folyamat soha sem fog véget érni. Nem mondhatom: „na, most végre megismertem magamat” és onnantól kezdve felhagyok a bennem zajló történések értelmezésével. Rengeteg dolgot kipróbáltam: pszichoterápiát, pszichodrámát, agykontrollt, enneagramot és az autogén tréninget is. Mindegyiket nagyon szeretem. Mostanában a jógával és a meditációval töltöm a legtöbb időmet, ami szintén komoly önismereti munkának tekinthető. Ennek a munkának viszont már úgy vélem, soha nem lesz vége. Nem akarok vele semmilyen célt elérni, csak egyszerűen élvezem.
Van olyan konkrét irány, melyet követsz meditációid során?
Nem tudnék most ilyet mondani. Sokfélét kipróbáltam, de igyekszem a másolás helyett ebben is a saját utamat megtalálni. Először Diószegi Ádám jógaoktató gyakorlatai során találkoztam mélyebb meditációs élményekkel, majd az advaita védánta irányzata gyakorolt rám komolyabb hatást. Van egy jamaikai származású mester, akit Moojinak hívnak. Kettejük munkássága indított el azon az úton, hogy az alapvető fizikai gyakorlatokon túllépve tapasztalhassam meg a befelé fordulás jelentőségét.
Mennyiben járult hozzá sikereidhez, hogy elmélyültél az önismereti munkában? Nevezhetjük ezt hobbinak? Hiszen a belső munka valahol túlmutat a hobbik szintjén.
Abszolút. Tudtam, hogy a korai nyugdíjazás akkor következhet be, ha már a passzív jövedelmünk meghaladja életvitelünk költségeit. Ezt megkönnyítette a meglehetősen minimalista életvitelt, amit folytatok, s melynek alapvető feltétele az önismereti munka. Az, hogy tudjam, mely dolgokról nem lennék képes lemondani. Így lehet kiegyensúlyozott az életem, melyben azt érzem, mentesülök akár a tanult, akár az otthonról hozott hatások nyomása alól. A befelé figyelés során megérthetem, hogy egy megvett tárgy majd milyen szinten fog hozzájárulni a saját boldogságomhoz, vagy akár elvenni belőle.
A Maslow piramis legfelső fokán az önmegvalósítás, a szelf-aktualizáció áll. Mit gondolsz, elérted ezt a szintet?
Azt hiszem elég nagyképű megnyilvánulás lenne, ha azt mondanám, igen. Talán inkább közel kerültem ehhez a szinthez, vagy már ott is tartok bizonyos szempontból. Erre azért borzasztó nehéz válaszolni, mivel
az önmegvalósításnak sosem érkezik el a vége.
Én nagyon szeretem a változás folyamatos táncát. Tizenkét évet végigdolgoztam, és bátran kijelenthetem: ebből az időtartamból tíz éven keresztül imádtam a munkámat és azt, amit úgy általában csináltam. Nagyjából a tizenegyedik év hozott ebben változást. Akkor valami egyszerűen elromlott. Ez arra ösztönzött, hogy nagyobb szabadságot próbáljak elérni az életemben, mely a munkamorálomra is kihatott. Ebben az első tíz évben egy percig sem volt a pénz az elsődleges motivációm. Szívből csináltam az alkalmazotti munkám, még bent lenni is imádtam.
Mi változott meg?
Feltört bennem a kötöttségek alóli felszabadulás vágya. Egyre kevésbé bírtam, amikor mások mondták meg nekem, mit csináljak. Ekkor kezdett realizálódni bennem a harmincas nyugdíjas életforma, amit most az emberek látnak, és ami igazából érdekli őket velem kapcsolatban. Fogalmam sincs, mi lesz öt év múlva. Lehet, hogy meggondolom magam és visszamegyek dolgozni, éppen ezért mondom, hogy mind az önismeretnek, mind pedig az önmegvalósításnak egyszerűen soha nem lesz vége.
Stresszes volt ennek az életformának a megvalósítása? Milyen hatással volt kapcsolataidra a nyugdíjas lét kialakítása?
Stresszel járt, ez kétségtelen. Három olyan munkahelyem volt, ahol hosszú időt töltöttem el. Az utolsó esetében egy olyan céghez igazoltam át, melyet egy közeli barátom alapított. Itt hatalmas várakozással vágtam neki feladataimnak, de végül óriási kudarcnak bizonyult a közös munka. Teljesen mások voltak az elvárásaink, eltérően láttuk a munkafolyamatokat, emiatt pedig képtelenek voltunk hosszú távon együttműködni. Annyi feszültség halmozódott fel közöttünk, hogy végül felmondtam. Rendkívül nehéz döntés volt az elengedés. Egyrészt közel állunk egymáshoz, ezért nehéz volt a kapcsolatunknak ezt a részét úgy leépíteni, hogy közben a barátság megmaradjon. Másrészt kifejezetten sok pénzt hagytam ott az asztalon akkor, amikor a távozás mellett döntöttem. Mivel nem élveztem a munkámat, itt már a pénz volt egy ideje az elsődleges motiváció. De ezt csak utólag vettem észre. Ez a lecke fontos szerepet játszott abban, hogy a mostani életformám mellett döntöttem.
Segítségedre voltak motivációs könyvek? Szoktál egyáltalán ilyesmit olvasni?
Olvastam Brian Tracyt, megvolt Stephen R. Covey és sok más motivációs klasszikus. Mindegyikből tanultam valamit, megvan a maguk helye, de utólag visszatekintve picit felületesnek tartom őket. Valós dolgokról beszélnek, de a legtöbb valamilyen uniformizált receptet akar adni, ami majd mindenkinek működik. Azokat a tanításokat kedvelem inkább, melyek a saját út, a saját életvitel kialakításában segítenek az egyéneknek. Minden test, minden elme egyedi és megismételhetetlen. Ha ez nem lenne elég, folyamatosan változunk is.
Az elmondottak alapján úgy tűnik, magabiztosan haladtál előre. Mi történne, ha változás állna be a pénzügyi piacon? Olyan tőzsdekrachra gondolok, mint ami az Egyesült Államokban történt 2008-ban az ingatlanpiac válságát követő időszakban. Ez mennyire írná felül terveidet? Összeomlana az általad felépített rendszer?
Nem tudom. Majd meglátjuk, ha eljön ez az időszak. Mert eljön egyszer újra, ebben szinte biztos vagyok.
A történelem válságok és fellendülések szakadatlan sorozata.
Ha jönne válság, az a részvényeim értékét jelentősen csökkentené, de szerintem erre fel vagyok készülve. Nem rövid távban gondolkozom. Ezek az ingadozások ugyanis minden folyamatban megjelennek, de 50-100 éves távlatot vizsgálva kiegyenlítődnek. A befektetéseim árfolyama nem különösebben zavar, mert azok bevételéből élek, nem az árfolyamukból. Az osztalékok és a bérleti díjak pedig kevésbé változékonyak, mint az árfolyamok. Gyakorlati példával élve: nem zavar, ha leesik a lakásom ára, amíg ugyanannyi bérleti díjat tudok beszedni belőle, mint korábban. Persze a bérleti díjak is csökkenhetnek. Bizonyos szintig ezt is tudom tolerálni. Ha túl erős lenne a csökkenés a befektetéseim bevételében, majd improvizálok. Aki nem szeret kockázatot vállalni, aki nem tudja kezelni a bizonytalanságot, annak nem való ez az életforma. Azt azért megjegyzem, hogy egy alkalmazotti állás sem biztos, azt is bármikor elveszíthetjük. Csak ott jobban megvan a biztonság illúziója.
Igazából a téma nem is feltétlenül csak a pénzügyi lépések miatt izgalmas az olvasók számára. Szeretnénk kideríteni, milyen bizonytalanságérzetet tartogat egy ilyen döntés, s ezt a bizonytalanságot milyen formában lehet kézben tartani. Ezek szerint a felkészültség sokat számít. Szerinted utánad tudja csinálni valaki mindezt a megfelelő irodalom birtokában?
Igen, lehetséges. Jómagam elég sokat mozogtam a pénzügy és a befektetések világában. Arra jöttem rá, hogy néha kifejezett hátrányt jelenthet a közgazdasági vagy pénzügyi területen szerzett végzettség. Aki ugyanis rendelkezik ezekkel, gyakran azt hiszi: fel tudja találni a spanyol viaszt. Egy ideig én is elhittem magamról, hogy nálam van a gyors meggazdagodás receptje.
A harmincas nyugdíjas életforma viszont ehelyett a költségek leszorításáról és passzív bevételi lábak felépítéséről szól.
Komoly utánajárás mellett tényleg képes lehet bárki arra, hogy utánam csinálja. Nagyjából 3-4 év alatt el lehet jutni arra a szintre, hogy valaki képzett legyen az ilyen befektetések területén és valóban megfontolt döntéseket tudjon hozni.
Milyen buktatók várnak rájuk?
Nem vagyunk jók a hosszú távú előre tervezésben. A legtöbb ember azonnal elcsodálkozik, mikor 20-25 éves távlatokról kezdünk el beszélgetni. Az az általános reakció ekkor, hogy még a holnap is bizonytalan, pláne egy teljes emberöltő. Amit egyébként meg tudok érteni, mivel én sem tudom mi fog történni holnap vagy holnapután. Készülni azonban lehet rá. Ha elfogadom, hogy esetleg nem jönnek be a számításaim, akkor is megtehetem a sikerhez szükséges lépéseket, mivel megtérüléssel járhatnak számomra. Nem esem kétségbe, ha nem igazolódnak be az elvárásaim. Akkor viszont nem is várhatok eredményeket, ha még a lépések megtételéig sem jutok el! Ha mérlegre helyezném a két oldalt, inkább választanám azt, hogy legyen bármennyi esélyem az anyagi függetlenség eléréséhez mint, hogy abszolút semmi.
Ezek szerint, a modell működtetése egy szakképzett ember számára is sok energiabefektetéssel és lemondással járhat.
Mondhatjuk ezt, de én egyszerűen nem így tekintek rá. Számomra ez nem teher, mivel az anyagi szabadságom ára valahol az egyszerűnek mondható életvitel fenntartása. Mióta felhagytam a motorozással, a Balatonon szoktam windsurfözni. Egyik barátom megkérdezte múltkor, hogy miért egy össze-szigszalagozott deszkát használok, mikor simán vehetnék magamnak egy profi és drága eszközt. Nem ítélem el azokat, akik vadiúj szörfcuccot vesznek maguknak – én azonban nem ilyen vagyok, és ezzel együtt tudok élni. Az általam használt darabok pontosan úgy működnek, akár az újak. És ebben van az egész esszenciája! Ha ugyanis fogyasztói szemlélettel tekintünk erre a helyzetre, nyilván tényleg lemondásnak tűnik, de én nem így élem meg. Számomra egyszerűen más a fontos.
Ha valaki hasonlóan áll ezekhez a kérdésekhez, sikerrel lemásolhatná az általad működtetett modellt?
Mindenkit óvva intenék attól, hogy lemásoljon. Élje inkább a saját életét! Nem vagyunk egyformák.
Amit írok és beszélek, abban a szisztematikus elemeket érdemes keresni, nem a személyeseket.
De még a rendszert is szükséges a saját élethelyzetre szabni.
Miben működsz másképp, mint a többi fiatal nyugdíjas?
Sok olyan korai nyugdíjast látok, akik már egyáltalán nem dolgoznak. Esetemben a nyugdíjas lét nem egyenlő azzal, hogy egész nap a kanapén elfekve nézem a tévét. Fizetett hobbinak hívom azt az időtöltést, mellyel az utóbbi években foglalkozom. Kipróbáltam például a kamionsofőrködést, ami egy gyermekkori vágyam volt. Sokszor jógát oktatok és még sok egyéb tevékenység van az életemben. Tehát miközben nyugdíjas vagyok, lefoglalom magam és kitöltöm az időmet. Mások azonban nem így tesznek, az ő életükben ettől eltérő dolgok működnek megfelelően. Tegyük bele az egyéniségünket és szeressük azt, amit csinálunk! A siker vagy az eredmény csak ezután következik. Ha nem következik, akkor pedig legalább élveztük, amit csináltunk.
