,,Nézd apa, körülöttem forog a körhinta!" – A gyermeki egocentrizmusról

,,Nem inkább veled együtt, Kincsem? – Nem, itt megy körbe körbe." Ilyen és ehhez hasonló, talán a hétköznapokban még gyakrabban előforduló kijelentéseket hallhatunk kisgyermekeink szájából. Felnőtt fejjel talán furcsának tűnhetnek, vagy akár aggodalmat kelthetnek ezek a gondolatok: önző lesz a gyermekem? Valamit nem jól csinálok? Miért gondolja, hogy körülötte forog a világ... akarom mondani a körhinta?! Vajon más gyereke is így gondolja? Valószínűleg, igen. Lássuk, miért!

Az már a XIX.–XX. századi pszichológiai gondolkodásban is elfogadott álláspont volt, hogy a gyermek nem csak mennyiségileg különbözik a felnőttől – tehát a gyermek nem kicsinyített felnőtt, ahogyan azt korábban sokan hitték – hanem minőségileg is más. Mit jelent ez? Erre a kérdésre a gyermeklélektan (tágabb értelmezésben a funkcionalista pszichológia) keresi a választ. Azt jelenti, hogy a gyermek egyes pszichikai folyamatai, gondolkodásmódja, szemléletmódja eltér a felnőttétől, minőségileg más sajátosságokat mutatva. 

Piaget szakaszai

Piaget négy nagyobb fejlődési szakaszt különített el: a szenzomotoros szakaszt (0-2 év), a műveletek előtti szakaszt (2-6 év), a konkrét műveleti (6-12 év) és a formális műveleti szakaszt (12-19 év).

Megfigyelései során arra a következtetésre jutott, hogy a kisgyermekek (óvodások) gondolkodását ,,egyoldalúság" jellemzi.

Ez azt jelenti, hogy egyszerre csak egy szempont figyelembevételére képesek, amikor problémamegoldásról van szó – vagy bármi másról. Elméletét két nagyon híres kísérlete támasztja alá, melyből az egyiket az alábbi ábra mutatja be:

Az egocentrizmus kifejezés nem arra utal, hogy önző vagy arrogáns valaki, hanem arra, hogy

a világot kizárólag a saját nézőpontjából tudja figyelembe venni.

Így amikor a gyermeki egocentrikus gondolkodásról beszélünk, nem szabad a felnőtt önző, nárcisztikus jellemzőkre asszociálnunk. Mivel ilyenkor a gyermek saját magára összpontosít, nem képes rá, hogy más nézőpontját figyelembe vegye, tehát nem képes a ,,decentrálásra". Az egocentrikus elemek megnyilvánulhatnak a téri nézőpontváltásban, az egocentrikus beszédben és abban, hogy nehézségek akadhatnak más személyek gondolatainak megértésében.

Lássunk néhány példát!

A téri nézőpontváltás klasszikus példájának tekinthető a ,,három hegy kísérlet" Piaget és Inhelder nyomán, melynek lényege, hogy egy makett három különböző (színű) hegyet tartalmaz, amik egymást valamennyire takarják. A makett egyik oldalán egy baba ül, a másik oldalára a gyermeket ültetjük. Ezután mind a négy oldalról képeket készítünk a hegyekről, majd a gyermek elé tárva megkérdezzük, a baba hogyan látja a hegyeket? A gyermeknek lehetősége van körbejárni a makettet, megnézni, hogyan látja a baba a hegyeket, a kiválasztásnál azonban többnyire azt a képet választja, ahogyan ő látja. Ez a hétköznapokban is megeshet játék közben. Például labdázni szeretnénk, ezért megkérjük a gyermeket, hogy hozza ide a kislabdát a szekrény mellől. Az óvodásnak viszont, aki a szoba másik pontján van, nem a szekrény mellett, hanem mögötte van a labda. El sem indul odavinni, hiszen nincsen a szekrény mellett labda, nem látja sehol és még nem gondol bele, hogy anya máshonnan láthatja azt. Ilyenkor elmondhatjuk neki, hogy mi bizony látjuk a labdát: jöjjön ide, és nézze meg.

A beszédben az jellemző, hogy a gyermek azt mondja el, amit ő lát, mégpedig úgy, ahogyan ő látja. Nem szolgáltat elég információt más számára, hiszen egyértelműnek és alapvetőnek hiszi saját gondolatait: például ha egy óvodás gyermek játékát szeretnénk lehozni a szobájából és megkérdezzük, melyik a kedvenc plüssállata, valószínűleg az lesz a válasz, hogy ,,a kicsi maci" vagy a ,,kedvencem, amelyik barna". Vagyis a 12 kicsi és barna macijából bármelyik lehet... Ilyenkor érdemes irányított kérdéseket feltenni neki: ,,Az a maci, amivel tegnap aludtál és a játszótérre is hoztad? Vagy ,,esetleg van rajta ruha?" Ezekkel a kérdésekkel már csak 2 lehetséges macink maradt: kettő, amit vitt a játszótérre, de csak egy, aminek nadrágja is van. Az is egy megoldás lehet, hogy elmondjuk, kevés dolgot tudunk a maciról, hogy levihessük. Pedig nagyon szeretnénk megtalálni a kedvenc maciját. Ilyenkor előfordulhat, hogy először meglepődik a gyermek, de ezután megpróbálja majd megválaszolni a kérdéseinket, a maci pedig lekerül.

Ahhoz, hogy egy gyermek képes legyen a nézőpontváltásra, tudnia kell más személyeknek szándékot tulajdonítani, valamint el kell jutnia a felismerésig, hogy a másik ember tudása vagy információja egy adott dologról azért különbözik az övétől, mert más helyen és/vagy időben vannak.

Egyszóval szükséges a perspektívaváltáshoz a tudás, hogy másoknak más gondolatai vannak, illetve máshonnan és máshogyan értelmezik ugyanazt a jelenséget.

Ezt nevezzük tudatelméletnek, ami körülbelül 4-6 éves korunkban szilárdul meg, és melynek perspektívaváltásban betöltött szerepét a kutatások is megerősítették.

Flavell szerint a fejlődés két szintje különíthető el a perspektívaváltás szempontját tekintve:
1. A kisgyermek, ha már képes felismerni, ő mit lát, utána először azt dolgozza fel, hogy mit látnak mások, és mit nem. 
2. Később képes annak felismerésére, hogy más nézőpont más értelmezést, felfogást jelenthet. 

Érdekesség, hogy az egocentrikusság nemcsak az életkorral van összefüggésben, hanem például a teljesítménnyel is, melyet Svind Veronika vizsgálatai is mutatnak: minél jobb teljesítmény nyújtott egy gyermek a feladatokban, annál kevesebb egocentrikus hibát találtak megoldásaiban. Továbbá azt feltételezi, hogy az egocentrikusság kérdésében és a perspektívaváltás tekintetében szintén meghatározók lehetnek szociológiai változók, úgy mint a testvérek száma, hogy mikor került intézménybe (bölcsőde, óvoda, iskola) a gyermek vagy milyen aktuális beszéde, milyen gyorsan sajátította el az anyanyelvét.

Összegezve

Az egocentrizmus ugyanúgy, ahogyan akár a hiszti, a gyermeki lét velejárója, a kisgyermekkori gondolkodás sajátja. Természetesen számtalan háttértényezője van, melyekről már született konszenzus, de izgalmas kutatási lehetőségeket rejt még magában a kérdés a tudatelmélet és perspektívaváltás szempontjából.

Szülői teendőként azt javasoljuk, hogy kommunikáljunk! A gyermeki gondolkodás a kicsik egész világát átszövi, ezért nagyon fontos, hogy megmutassuk és elmondjuk nekik, mi hogyan működik valójában. Az egocentrikus gondolkodást nem kell kritikusan felfogni és mindenáron kezelni, csupán arra törekedni, hogy minél többször mutassunk be más nézőpontokat. Osszuk meg gyermekeinkkel saját gondolatainkat és őket is ösztönözzük kérdésekkel!