„Női hiszti” vagy elviselhetetlen fájdalom? – A premenstruális zavarok nyomában

A reproduktív korú nők életét végigkíséri a menstruáció. A mindennapok részét képezi, az élet természetes velejárója. Előfordulhat azonban, hogy a vérzés rendszertelenül jelentkezik, esetleg túl ritkán vagy túl nagy mennyiségben jelenik meg, vagy éppen szélsőséges érzelmek is kísérik. Ezáltal elveszhet a kiszámíthatóság és kontroll érzése, ami jelentős frusztrációt kelthet az érintett hölgyben. Mik azok a premenstruális zavarok? Milyen jellemző tünetei vannak, és milyen faktorok játszhatnak szerepet a kialakulásukban? Hogyan hatnak az életminőségre és jelenleg milyen terápiás lehetőségeket ismerünk a kezelésükre? Cikkünkben többek között ezekre a kérdésekre is keressük a választ.

Optimális esetben egy menstruációs ciklus hossza 28 nap, azonban a 24-38 napos intervallum is még abszolút a normál időtartománynak tekinthető. A vérzés első napját tekintjük a ciklus első napjának. A teljes menstruációs fázis három szakaszra bontható: tüszőérési fázis, ovulációs fázis, luteális fázis.

A legtöbb nő változást tapasztal magán a menstruáció előtti, vagyis a premenstruális időszakban. A leggyakoribb tünetek közé sorolható a mellek feszülése, a puffadás, a has vagy a derék fájdalma, a fejfájás stb. Fontos azonban megemlíteni, hogy nemcsak testi, hanem lelki tünetekben is megmutatkoznak a menstruáció előtti változások. Sok nő beszámol lehangoltságról, ingerlékenységről, különböző hangulati ingadozásokról, aluszékonyságról, vagy éppen arról, hogy szokatlanul megkívánós lesz.

A premenstruális zavarokról

Az előző bekezdésben felsorolt változások sokszor nagyon zavaróak lehetnek, de a legtöbb esetben súlyosságuk még a normál tartományon belül marad. Kis kellemetlenséget természetesen okozhatnak a menstruáció előtti időszakban, de az általuk okozott diszkomfort érzés a nők többsége számára elviselhető a mindennapok során.

Előfordulhat azonban, hogy a premenstruális változások olyan mértéket öltenek, hogy az életminőségre is jelentősen negatív hatással vannak. A normál esetben is jelentkező szimptómák szinte elviselhetetlen fokú súlyossággal jelentkeznek. A menstruáció teherré, aggodalommá és jelentős stressz forrásává válik. Az optimális életvezetés pedig a

rengeteg fájdalom és szorongás

miatt teljességgel elképzelhetetlennek tűnik. „Az ilyen súlyos, mindennapi életet megzavaró pszichés, testi és magatartásbeli tüneteket, melyek változó súlyossággal jelentkeznek a menstruációs ciklus luteális fázisában, és megoldódnak a menstruáció ideje alatt, premenstruális zavaroknak nevezzük”.

A diagnózis alakulása a történelem során

Elsőként egy amerikai nőgyógyász, Robert Frank volt, aki 1931-ben hormonális hátteret is feltételezett a premenstruális tünetek mögött. A mai napig használt premenstruális szindróma (PMS) kifejezés két brit háziorvos, Raymond Green és Katharina Dalton nevéhez köthető. 1953-ben jelentették meg elméletüket, melyben a

progeszteronhiánnyal

kötötték össze a tünetek megjelenését. Napjainkban két diagnózist használnak a tünetek leírására: premenstruális szindróma és a még súlyosabb tüneteket mutató premenstruális diszfóriás zavar. A legfrissebb szakirodalmak azonban igyekeznek ezt a két kórképet összeolvasztani, és összefoglalóan a premenstruációs zavarok kifejezést használni. Mivel egyelőre még nem létezik egy egységesen elfogadott definíció, így azt is nehéz pontosan felmérni, hogy hány fő érintett. 2000 után publikált szakirodalmak szerint a reproduktív korú nők 5,3–26 százalékát érinti a premenstruális szindróma, és 1,1–5,1 százalékát pedig az életminőséget még inkább károsító premenstruális diszfóriás zavar.

A premenstruális zavarok háttértényezői

Működő petefészek és ovuláció esetén a tünetek a pubertás után bármikor felléphetnek. Leggyakrabban azonban a serdülőkor és a húszas évek vége között jelentkeznek. Premenstruációs zavarral élő nők gyakran számolnak be arról, hogy a tünetek az életkor előrehaladtával rosszabbodnak, egészen a menopauza kezdetéig. Fiatal nők gyakrabban szenvednek alhasi panaszoktól, fejfájástól és bőrproblémáktól, míg az érettebb nők inkább fáradtságról és súlygyarapodásról számolnak be. A tünetek jellemzően a menstruációt megelőző 7-10 napban jelentkeznek, vagyis a tüszőrepedés és a vérzés közötti időszakban. A menzesz megjelenése után viszont 1-2 napon belül maguktól eltűnnek.

A zavarok pontos kóroktana egyelőre ismeretlen, feltételezhető, hogy örökletes genetikai, hormonális (ösztrogén és progeszteron), idegrendszeri (szerotonerg rendszer) és pszichés faktorok is szerepet játszanak a megjelenésükben. Azonban a pszichológia szempontjából nagyon fontos tény, hogy egyes

pszichoszociális tényezők is befolyásolhatják a zavarok kialakulását.

Többek között a szülők korai elvesztése, a gyermekkori szexuális bántalmazás, a társas támogatás elégtelensége, a fizikai és érzelmi abúzus, a korábban átélt hangulatzavar, illetve a fokozott stressz befolyásolhatják a premenstruális zavarokra való érzékenységet. Az első tünetek a luteális fázisban jelentkeznek, majd a legintenzívebbé a menstruáció előtti napokban válnak. A vérzés befejeztével pedig szinte teljesen meg is szűnnek, egészen a következő luteális fázisig.

A menstruáció előtt jelentkező testi és lelki tünetek

A szakirodalom több mint 300 premenstruális zavarokhoz kötődő tünetet tart számon. Ezeket a szimptómákat három csoportba lehet sorolni: érzelmi/pszichológiai, testi és viselkedéses. A leggyakoribb tünetek a hangulatingadozás, a szorongás/feszültség, a csökkent érdeklődés a tevékenységekben, az étvágy megváltozása/sóvárgás, illetve a fájdalmak és görcsök. Az érzelmi panaszok között az egyik legtöbbet előforduló komponens az irritabilitás, vagyis az ingerlékenység. Sajnálatos tény, hogy annak ellenére, hogy milyen jelentős terhet jelent az érintett hölgyek életében, mind a laikusok, mind pedig az egészségügyben dolgozók alulértékelik a premenstruális zavarok hatását és a kezelés fontosságát.

Az életminőség egyértelműen romlik,

a szimptómák megnehezítik a munkavégzést és a szabadidő hasznos eltöltését, továbbá negatívan hatnak a társas alkalmazkodásra, különösen a házas és a családi életre. A kutatók számításai alapján, ha egy nő 15 éves korától a menopauzáig premenstruális diszfóriában szenved, akkor az élete során átélt súlyos premenstruális tünetek miatt átlagosan 3-4 évre válik munkaképtelenné.

Vizsgálatok arról is beszámoltak, hogy a premenstruális időszakban az érintett nők a mindennapi stresszorokat erősebbnek, zavaróbbnak és kellemetlenebbnek értékelték, mint a nem érintett kontrollszemélyek. Ebben az időszakban a stresszel való megküzdés is nehezebben megy, ritkábban tudják átértékelni a szorongató helyzeteket. Sőt, az érzelmek felismerésében és a kognitív teljesítményben is romló tendenciát lehetett megfigyelni a prementruumban.

A menzeszt megelőző időszakban egyes mentális zavarok (depresszív és szorongásos zavarok, bulímia nervosa, droghasználat) felerősödhetnek. A differenciáldiagnosztika ezekben az esetekben is elengedhetetlen, mindig az alapprobléma kezelése az elsődleges cél.

Leggyakrabban depresszív zavarokkal társulnak

a premenstruációs zavarok. A menstruációt megelőző időszakban jelentkező depresszív tünetek akár előre is jelezhetik egy későbbi major depresszió megjelenését. Alexander és munkatársai (2007) premenstruális diszfóriás zavarral kezelt nők 60 százalékánál legalább egy major depresszív epizódot találtak. Továbbá a társult szorongásos kórképek előfordulása is rendkívül gyakori a premenstruális zavarok esetében.

Terápiás lehetőségek

A kezelést minden esetben egyénre szabottan kell megtervezni. A premenstruális zavarok ellátására mai napig a leggyakrabban alkalmazott a gyógyszeres kezelés. A szakirodalmi adatok alapján a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók (SSRI) bizonyulnak a leghatékonyabbnak a gyógyszeres kezelések közül. Ezen felül azonban léteznek kevésbé ismert

nem gyógyszeres és pszichoterápiás eljárások,

melyek szintén sokat segíthetnek a premenstruációs zavarban szenvedő nőkön. Az életmód- és étrendbeli változtatások, kálcium vagy Omega-3 zsírsav szedése, illetve a testmozgás is enyhítheti a tüneteket.

Hunter és munkatársai (2002) a kognitív viselkedésterápiának, a gyógyszeres kezelésnek és a kettő kombinációjának hatását vizsgálták. A kutatás eredményei arról számoltak be, hogy a kognitív viselkedésterápia és az SSRI-kezelés megegyező terápiás hatást eredményezett. A kombinált kezelés pedig nem okozott jobb vagy gyorsabb hatást. A leggyorsabb eredményt ugyan a gyógyszeres kezelés hozta, de a kognitív viselkedésterápia hatása tartósabbnak bizonyult.