A média gyakran úgy mutatja be a terrorista nőket, mint olyan személyeket, akik kivételként keveredtek egy alapvetően férfiak által dominált területre. A valóságban egyáltalán nem ritka a terrorista szervezetek vezetői és követői között nőket felfedezni. A női terroristákról szóló hírek mégis gyakran nagyobb publicitásban részesülnek, megfogalmazásuk sokban különbözik a férfi terroristák által elkövetett tettekétől. Cikkünk a hat leggyakoribb sztereotip ábrázolásmódot mutatja be, mellyel a különböző médiumok a női terroristákat illetik.
Dr. Brigitte Nacos, a Columbia University politológia professzora 2005-ben készített egy elemzést a hat leggyakoribb sztereotípiáról, mellyel a média a női terroristákat illeti. Cikkünk első része a külső megjelenés, illetve a családi kapcsolatok sémáját mutatta be. Ebben a befejező részben a maradék négy sémáról, és ezek esetleges pszichológiai hatásairól olvashatnak.
A szerelem sémája
Gyakran felbukkan az a séma, miszerint a nők szerelmük hatására, vagy – a családi kapcsolatok sémához kapcsolódóan – elvesztett szerelmük miatti bosszúvágyból csatlakoznak egy adott terroristaszervezethez. Robin Morgan szerint bár gyakran tagadják, a női terroristák minden esetben a szerelem miatt csatlakoznak a csoporthoz (2001). Érvelése szerint ez a klasszikus női viselkedés része.
Bár a szerelmi kapcsot valóban fellelhetjük több terroristaszervezetnél, a média általi nyomatékosítás mára szinte egy klisét teremtett a női terroristákat és belső motivációikat illetően, mely korántsem igaz minden esetben.
Az efféle narratívák hatására tovább erősödhet bennünk egy, a nemek közötti különbségekről alkotott hamis kép.
A valóságban a női és férfi terroristák toborzása nagyban ugyanúgy történik. Della Porta elemezése szerint az olasz Vörös Brigád szervezetnél azokból az esetekből, melyekben a csoporttagok és a toborzóik közötti kapcsolat ismert volt, 88%-ban ismerős volt a toborzó, ebből 44%-ban volt közeli barát és 20%-ban rokon (1995). A nemek között nem mutatkoztak különbségek. Della Porta azt is megemlíti, valószínűleg hasonló arányban csatlakoznak férfiak a szerelem miatt a szervezethez, mint a nők.
A női egyenlőség sémája
A 70-es évektől kezdve megfigyelhető a médiában egy séma, mely a női terroristákat a női jogokért (is) küzdő harcosként említi. A Weather Underground csoportról például így írt a Newsweek: „Természetesen a kutatók is látni vélik a kapcsolatot a hirtelen felvirágzó feminista mozgalom és a 60-as évek óta drasztikusan növekvő bűncselekmények között, melyeket nők követtek el.” (Woodward és Malamud, 1975) Dr. Freda Adler kriminológus szerint a magas publicitás, mely a terrorizmust és a terrorista nőket övezi, egy olyan felületet nyújt számukra, ahol a korábbi sztereotípiák alóli felszabadulásukról, illetve a tradicionálisan férfi szerepekben való elhelyezkedésükről nyilatkozhatnak (1975). A Symbionese Liberation Army csoport női terrorista tagjairól úgy vélekedett, a tény, hogy ezek a nők hirtelen egy új és erőszakos identitást kerestek, a nemzet többségét megdöbbentette. Az emberek egyre inkább azt kérdezik maguktól, „Vajon egy nő hogy képes ilyen tettre?” Talán éppen ez a kérdés a magyarázat a jelenségre, zárja le gondolatát Adler.
Az efféle sztereotípiák azonban a Közel-Keleten is fellelhetők. Mufid Fawzie például így írt egy egyiptomi napilapnak az első palesztin öngyilkos merénylő nőről, Wafa Idrisről: „Szíve alatt egy különös hősiesség magzatát hordta, melynek önmaga felrobbantásával adott életet.” (Bennett, 2002)
Az extrém feminizmust hangsúlyozó sémának azonban komoly hatása lehet egy adott terroristacsoport új tagjainak toborzására, ezért fontos lenne elkerülni. A nagy publicitásnak örvendő női terroristákra más nők elkezdhetnek példaképként tekinteni, és nyomdokaikat követve csatlakozhatnak a szervezethez. A séma továbbá új férfi követőket is vonzhat. A női terroristák cselekedeteit megismerve a férfiak elszégyellhetik magukat, gondolván, hogy ha egy nő ekkora áldozatokat hoz egy adott ideológiai irányzatért, nekik is kötelességük lenne. Más esetben ugyanezzel a gondolatmenettel zsarolhatják bele a csatlakozásba más férfiak az új férfi tagot.
A férfias nő sémája
Kedvelt ábrázolása a női terroristának egy olyan kép, melyben épp olyan keménynek festik le őket, mint egy férfit – bizonyos esetekben még kegyetlenebbnek is. Matias Antolin a baszk ETA szervezet női tagjairól írt könyvével kapcsolatban egy nyilatkozatban úgy fogalmazott: amint a nők aktív szolgálatba kerülnek, sokkal hidegvérűbbek és halálosabbak a férfiaknál, hiszen bizonyítaniuk kell a saját értéküket (Tremlett, 2002). Szintén ide köthető a terroristák leszbikusként való ábrázolása, hiszen „mindenki tudja hogy
egyetlen »igazi nő« sem képes eltéríteni egy repülőgépet,
vagy megnyomorítani egy középkorú férfit a térdébe célzott golyóval.” (Jacoby, 1992)
A leszbikus jelzőn túl a terrorista nő nőietlenségét a gyermekeivel való rossz viszony hangsúlyozásával is lehet szemléltetni. Hiszen mégsem „igazi nő” az olyan anya, aki gyermekei helyett a politikai erőszakot választja. A Vörös Hadsereg Frakció tagjairól, Ulrike Meinhof-ról és Gudrun Ensslin-ről ismert volt, hogy „gyermekeikkel egyáltalán nem tartották a kapcsolatot, vélhetően azért, mert ez katonás magatartásukból kizökkentette volna őket.” (Merkl, 1995) Érdekes visszajelzés napjaink gender-sztereotípiáiról, hogy mindeközben azokról a terrorista férfiakról, akik ugyanakkor apák is, nem szoktak a médiumok hasonló narratívákkal nyilatkozni.
A naiv, unatkozó lány sémája
Ez az utolsó sztereotípia talán az egyetlen a listán, melynek nem találkozunk egyértelmű párjával a női politikusok médiabeli ábrázolásakor. A naiv, unatkozó, nem politikai indíttatásból cselekvő női terrorista leírása az előzőekhez hasonlóan szintén évtizedekkel ezelőtt bukkant fel először. A '70-es években például így nyilatkozott egy interjúban egy kriminológus: „Néha a nő pusztán unalomból fordul a terrorizmushoz.” (Klemesrud, 1979)
Colleen LaRose-t, ismertebb nevén Jihad Jane-t 2010-ben ítélték el terrorizmushoz kötött bűncselekményei miatt. A LaRose-ról szóló hírekben központi szerepet kaptak tönkrement házasságai, öngyilkossági kísérlete, és a két perzsa macskája. Az angol Guardian például LaRose szomszédját idézte: „Ő volt a furcsa macskás nő, aki szemben lakott. Mi mindig csak a bolond nőnek hívtuk.” (Pilkington, 2010) Ugyanennek a szomszédnak a New York Times is helyet szorított hasábjai közt: „Ms. Newell azt mondta, alkalmanként hallotta lakásaikat elválasztó közös falukon keresztül, amint Ms. LaRose, aki munkanélküli volt, hangosan beszél két perzsa macskájához.” (Urbina, 2010) A többi sémához hasonlóan ilyen leírásokat sem találtak az elemzők férfi terroristák esetében.
Bár a történelem során a női terroristák folyamatosan jelen voltak és vannak a különböző terroristaszervezetekben, a média továbbra is szenzációként kezeli őket. A nagyobb publicitás, mely a női terroristákat övezi, illetve a nemi sztereotípiák, melyekkel a média illeti őket azonban veszélyessé válhatnak. A sztereotip ábrázolásmód tovább mélyítheti belső sztereotip képeinket a terrorista nőkről és a nőkről általában. Egyes médiaelemzők szerint
a „női paradoxon” jelensége a terrorizmus elleni harc egy lényeges pontja,
hiszen meggátolja a szembesülést a valósággal (Nacos, 2005). Ezt a terrorista szervezetek pontosan tudják és ki is használják: számukra gyakran előnyös női terroristákat alkalmazni, hiszen sok esetben egy nő közelebb tud férkőzni egy célponthoz, kisebb a valószínűsége, hogy átmotozzák, illetve a női testen egyszerűen lehet robbanó anyagokat elrejteni, például egy álcázott terhességgel. Fontos felismernünk a körülöttünk lévő sztereotípiákat, és tudatosan kezelnünk amit olvasunk, látunk, hallunk magunk körül a médiában.
Források - a cikk két részéhez felhasznált összes irodalom:
Adler, F. (1975). Sisters in crime. New York: Waveland Press.
Bennett, K. (2002, February 11). Arab press glorifies bomber as heroine. New York Times.
Conway, M., & McInerney, L. (2012). What’s love got to do with it? Framing ‘Jihad Jane’ in the US press. Media, War & Conflict, 5(1), 6-21.
Della Porta, D. (1995). Left-wing terrorism in Italy. In Cranshaw, M. (ed.) Terrorism in context. University Park: Pennsylvania State University Press.
Harmon, C. C. (2000). Terrorism today. London, England: Frank Cash.
Jacoby, S. (1992, October 2). Terrorism is women’s work too. Washington Post.
Keeley, G. (2017, June 14). Eta ‘sexual Tigress’ Idoia Lopez Riano, who killed 23, is released early. The Times. retrieved from https://www.thetimes.co.uk/article/eta-sexual-tigress-idoia-l-pez-ria-o-who-killed-23-is-released-early-6tc2cqmjd
Klemesrud, J. (1979, January 9). A criminologist’s view of women terrorists. New York Times.
Laster, K., & Erez, E. (2015). Sisters in terrorism? Exploding stereotypes. Women & Criminal Justice, 25(1-2), 83-99.
McElvoy, A. (1995, September 9). The trapping of a Tigress. Times of London.
Merkl, P. H. (1995). West German left-wing terrorism. In Cranshaw, M. (ed.) Terrorism in context. University Park: Pennsylvania State University Press.
Morgan, R. (2001). The demon lover: The roots of terrorism. New York: Washington Square Press.
Nacos, B. L. (2005). The portrayal of female terrorists in the media: Similar framing patterns in the news coverage of women in politics and in terrorism. Studies in Conflict & Terrorism, 28(5), 435-451.
Pilkington, E. (2010, March 11). Blonde, blue-eyed, all-American neighbour – or JihadJane, secret face of US terrorism? ‘Cat lady’ suspected of plot to kill Prophet cartoonist FBI arrest linked to terror suspects held in Ireland. The Guardian.
Plaza, J. F., Rivas-Nieto, P., Rey-García, P. (2017). Representation of women as terrorists and victims of terrorism in the Spanish press. The case of El País newspaper. Revista Latina de Comunicación Social, 72, 129-144.
Tremlett, G. (2002, August 27). ETA brings women fighters to the fore. The Guardian.
Urbina, I. (2010, March 11). Militant views were expressed online but unknown to neighbors. The New York Times.
Viner, K. (2001, January 26). Palestinian liberation fighter Leila Khaled. The Guardian.
Woodward, K. L. & Malamud, P. (1975, October 6). Now, the violent woman. Newsweek.
