Modern kori önsorsrontás: az önbizalomhiány. Ezzel a címmel rendezte meg a Mindset Pszichológia évzáró fővárosi konferenciaestjét. A téma aktualitását jól mutatja, hogy a jegyek néhány nap alatt elfogytak, így óriási várakozás előzte meg a neves szakembereket felvonultató rendezvényt. Velünk volt Orvos-Tóth Noémi, Mérő László, Almási Kitti, Kozma-Vízkeleti Dániel, Kun Ágota és Illés Eszter. Tudósításunk.
Konferenciaestünkön rengeteg értékes gondolatot hallhattunk, ezekből próbálunk meg a teljesség igénye nélkül átadni most néhányat. Nyolc szakember gondolkodott egy – mint utóbb kiderült – kimeríthetetlenül gazdag témáról.
Szexuális önbizalmunk kérdései
Az estét szakújságírónk, Illés Eszter szexuálpszichológus „Meztelen önbizalmunk” című előadása nyitotta, aki az önbizalom témaköréről főképpen a szexualitás vonatkozásában beszélt. Mindenekelőtt tisztázta: a szexuális önbizalom egy különálló terület abban az értelemben, hogy nem feltétlenül azonos az élet más helyzeteiben tanúsított önbizalmunkkal. Például lehet valaki rendkívül magabiztos egy tárgyalási helyzetben a munkahelyén,
mégsem biztos, hogy ez az érzés a hálószobáig is kitart.
De mit is értünk tulajdonképpen a szexuális önbizalom fogalma alatt? Hogy ezt megértsük, a pszichológusok által oly sokszor emlegetett gyermekkori élményekig nyúlt vissza az előadó, amikor elmondta: az alapokat ebben az esetben is saját szerethetőségünk és kompetens létünk hite adja. Ahhoz ugyanis, hogy vonzónak lássuk magunkat, és elhiggyük, hogy valaki más vágyának mi lehetünk a tárgyai, szükséges az a belső, korai meggyőződés, hogy szerethető és értékes emberek vagyunk. Ugyancsak a kora gyermekkori élmények alapozzák meg azt az érzésünket is, hogy kompetensek tudunk lenni az élet különböző területein, például képesek vagyunk szexuális lényként funkcionálni és egy másik ember számára örömöt okozni.
Mi történik azonban, ha ez az önbizalmunk megrendül? Az egyik lehetséges forgatókönyv egy párkapcsolatban, hogy a szexuális együttlétek száma nagyon megfogyatkozik. Ilyenkor hangozhat el gyakran a mondat, hogy „ma nincs kedvem, fáradt vagyok”, ami mögött esetlegesen az egyén saját magával kapcsolatos szorongásai állhatnak. Egy másik kimenetel, amikor a pár tagjai szeretnék az aktust és bele is mennek a helyzetbe, azonban a pár egyik (vagy mindkét) tagjának a gátlásai megtörik a helyzetet, egy
kudarcélménnyé változtatva az együttlétet.
Ha belegondolunk, teljesen érthető, hogy a feldolgozatlan szorongások, negatív automatikus gondolatok hatására egyre kevésbé lesz élvezhető a szex, hiszen ilyenkor a szorongó fél nem a vágy tárgyára, partnerére fókuszál (ami a szexuális izgalmat ideális esetben kiváltja), hanem a saját belső bizonytalanságára. Súlyosabb esetekben az ilyen kudarcélmények folyamatos ismétlődése vezethet szexuális diszfunkciókhoz, ugyanakkor az előadó hangsúlyozta: egy-két rosszul elsült este nem kell, hogy komoly következményekkel járjon, amennyiben a felek szexuális önbizalma alapvetően stabil és tud miből táplálkozni.
Illés Eszter ezt követően részletesen kitért arra, hogy ez az önbizalom mitől válhat stabillá az idők során, és hogyan tudjuk megtartani ebben az állapotban. Elmondta, hogy mint az egész fejlődésünknek, a szexualitásunk kialakulásának is van egy szocializációs szakasza, melyben a családi minták nagy szerepet játszanak. Nem mindegy, hogy anya és apa megérinthetik-e, megcsókolhatják-e egymást a gyermek előtt, kifejezve ezáltal az egymás iránt érzett szeretetüket, vagy ezek a helyzetek teljesen le vannak tiltva, vagyis tilos ilyesmit látnia a gyermeknek a családban.
Az első szexuális együttlét élménye is meghatározó. Óriási a különbség ugyanis aközött, amikor valaki társas nyomás, cikizés, esetleg érzelmi zsarolás hatására fekszik le először valakivel, vagy azért, mert ő maga is szeretné. Nem mindegy, hogy ez egy biztonságos élmény volt-e, ahol a tagok számíthattak egymás elfogadására, vagy félni kellett attól, hogy minősítik a helyzetben nyújtott teljesítményt.
Tekintettel arra, hogy a szex nyelve a test, ezért az sem mellékes, hogy az ember szereti-e és ismeri-e ezt a nyelvet. Tudunk-e békében élni a saját testünkkel, vagy egy folyamatos elégedetlenségérzés dolgozik bennünk, amikor látjuk a reklámok tökéletes nő és férfi ideáljait? Illés Eszter szerint lényeges továbbá, hogy ismerjük a testünket, aminek kapcsán az önkielégítés témáját hozta fel. Kiemelte, hogy a nők számára egy sokkal nagyobb tabu a maszturbáció, pedig nekik is alapvető fontosságú ez a tevékenység ahhoz, hogy megtanulják, mi az, ami örömöt okoz számukra az intim területeken.
Ahhoz, hogy a szexuális önbizalmunk megfelelő legyen, nem árt leszámolni a szexualitáshoz fűződő irreális mítoszokkal sem. Az olyan téves elképzelések, mint „egy szerelmes nő mindig képes kielégülni”, vagy „a férfinek mindig készen kell állnia a szexre” rendkívül destruktívak és minősítők tudnak lenni. Ha ilyen meggyőződésekkel megyünk bele a szexuális együttlétekbe, nagy esélyt adunk a negatív automatikus gondolatok és kudarcélmények megjelenésének.
A szexuálpszichológus előadása végén az egymásnak adott visszajelzések kulcsszerepét hangsúlyozta. Mindenkit arra bátorított, hogy ne fukarkodjon a társának adott dicséretekkel, apróbb és nagyobb bókokkal, mert a pozitív visszajelzések a szexuális önbizalom építőkövei. Ha pedig alapvetően stabil az önbizalom, akkor nem jelent majd problémát a párkapcsolatban, ha egy este nem úgy jön össze, ahogy elterveztük, mert megvan a hit, hogy holnap vagy holnapután majd máshogyan lesz.
A nemet mondás fontossága – dr. Almási Kitti
A konferenciaest dr. Almási Kitti előadásával folytatódott. Az ismert pszichológus az önbizalom témaköréhez ugyan távolról kezdett közeledni, de mondandója végére egyértelművé tette a kapcsolatot a nemet mondás képessége és az este témája között. Almási szerint nagyon gyakori jelenség, hogy az emberek közötti kapcsolatokat a háttérből az érdekek mozgatják, ezért fontos, hogy észrevegyük, ha kihasználnak minket, és ilyenkor nemet tudjunk mondani a velünk szemben támasztott igényeknek. Könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy más emberek elvárásai szerint élünk, ha nem ismerjük fel azokat a helyzeteket, amikor úgy próbálnak meg felénk kerekedni, hogy szeretetmegvonással, degradálással, negatív minősítéssel fenyegetnek – állította az előadó.
Véleménye szerint kora gyermekkori gyökerei vannak annak, hogy rengetegen még a magukkal való meghasonlás árán is hagyják, hogy elnyomják őket. Az emberek nagy százaléka olyan családokban nő fel, ahol nem biztatást, bátorító szavakat kap, melyek hatására megélhetné kompetenciaélményét. Ehelyett ezekben a családokban a kishitűség és a megalázkodás csíráit nevelik a gyermekbe, ahol tilos nagyot álmodni, és csak a realitás talaján szabad mozogni. Ha a munkára gondolunk, akkor az ilyen közegben az az üzenet, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad ellentmondani az utasításoknak, különben kirúgják az embert, hisz van egy csomó jelentkező a helyére.
Ez a fajta beállítódás azonban a biztos út az elnyomott és kihasznált léthez,
amely ráadásul még csak nem is garancia arra, hogy mondjuk sosem küldenek el minket a munkahelyünkről. Almási kihangsúlyozta: gondoljunk csak bele, hány olyan embernek mondanak fel nap mint nap, akiknek egyébként soha egy rossz szavuk sem volt a feletteseik felé, mert nem mertek felszólalni akkor sem, amikor egyébként jogos lett volna. Ugyanígy nem merjük magunkat adni a párkapcsolatainkban sem, ahol sokszor inkább szerepeket játszunk annak érdekében, hogy elfogadjanak minket.
Az előadó azt tanácsolta, érdemes mindig megvizsgálnunk, hogy azok az emberek, akikkel bármilyen micro-szituációba is lépünk, milyen érzéseket keltenek bennünk. Felhívta rá a figyelmet, hogy az arrogáns emberek, akik elnyomni szeretnének bennünket, valójában mindig magukban bizonytalanok, és ezt a belső bizonytalanságot a másokon való felülkerekedéssel igyekszenek csillapítani. Mindezt játszmák keretében próbálják végrehajtani, egy felnőtt-gyerek hierarchikus viszonyt kialakítva.
Ahelyett, hogy ezekbe a helyzetekbe öntudatlanul belesodródnánk, Almási Kitti azt javasolta, gondolkozzunk el arról, hogy az igent mondásainknak hány százaléka őszinte, és ne azért tegyünk meg valamit, mert félünk a reakciótól! Fel kell magunkban építeni a hitet, hogy értékes és adni képes emberek vagyunk, és nem kell egyfolytában hálásnak lennünk csak azért, mert dolgozhatunk például egy munkahelynek, vagy valamilyen munkát elvégezhetünk. A klinikai szakpszichológus több személyes élményt, egykori félelmeit és gátlásait is felelevenítve osztotta meg, neki hogyan sikerült ehhez a belső hithez és kompetenciaérzéshez eljutnia, modellt állítva ezáltal a hallgatóság elé.
Hála, státusz, bátorság, vállalkozókedv – az önbizalom további aspektusai
Dr. Almási Kitti előadása után a kerekasztal folytatta az önbizalomról, illetve annak hiányáról való elmélkedést. Dr. Kun Ágota munka- és szervezet szakpszichológus Almási gondolataihoz kapcsolódott, amikor a hála témájával nyitotta meg a beszélgetést, ő azonban más keretben beszélt a témáról. Kun a pozitív pszichológia szellemében a hála fontosságát emelte ki. Véleménye szerint egy hálátlan világban élünk abban az értelemben, hogy nagyon ritkán tudatosítjuk magunkban, miért is lehetünk hálásak, pedig a hála átélése és kifejezése önmagunk, valamint társaink lelki jóllétéhez, pozitív önértékeléséhez is nagymértékben hozzájárul. A BME oktatója házi feladatként fel is ajánlotta a közönségnek, hogy az elkövetkező öt napban mindenki próbálja meg kifejezni a mások iránt érzett háláját, akár bármilyen apró gesztus formájában is.
Ezt követően Dobrotka Katinka viselkedéselemző, az este moderátora az önbizalom fontosságának időbeli változásai felé terelte a témát. Azt kérdezte a kerekasztal tagjaitól, vajon az önbizalom megélésének jelentősége felértékelődött-e napjainkban, látnak-e változást mindebben? Ezzel kapcsolatban Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta arra hívta fel a figyelmet, hogy
megnőtt az emberek kitettsége a többiektől érkező visszajelzésekre.
Ennek fő oka, hogy a mai online világban, ahol különféle közösségi hálózatok tagjai vagyunk, egyszerűen sokkal több visszajelzést kapunk a személyünkre vonatkozóan, mint régebben. Emberek százai fejezik ki felénk például a Facebookon, hogy tetszik-e nekik a legújabb profilképünk, vagy kedvelik-e a megosztott állapotunkat. Ezzel egyetértve Orvosi-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus is elmondta, hogy az ember alapvetően 150 fős csoportokra van optimalizálva, ezekben képes felmérni, hogy hol van ő a rangsorban és egy viszonylag stabil kép alakulhat ki benne ezzel kapcsolatban. Manapság viszont egy tucat ilyen csoportnak vagyunk a tagjai, ahol nap mint nap megméretődünk mások előtt, és ezt nehéz viselni. A klinikai szakpszichológus itt hozta be a státusz fontosságát, és az ezzel kapcsolatos szorongásainkat. Egy kliensét példaként hozva felvázolta, hogy a mások előtt történő megmérettetésben sokszor mekkora szerepet tulajdonítunk a különböző státuszszimbólumoknak, például egy autónak. Orvos-Tóth Noémi azonban óva intette a hallgatóságot attól, hogy az önbizalmát ezekből merítse, mert
a külsőségekre épített önértékelés nagyon törékeny.
Ehelyett Illés Eszterhez hasonlóan az emberi kapcsolataink és az ezekből kapott pozitív visszajelzések fontosságát húzta alá, mint a szilárd önbizalom alapját. A jelenlévők azonban egyetértettek abban, hogy nem mindegy, kiktől fogadjuk el a visszajelzéseket. Dr. Kun Ágota hangsúlyozta, hogy érdemes mérlegelnünk, kik azok a referenciaszemélyek, akiknek számunkra fontos a szava.
Ahogyan korábban a két előadó, úgy a kerekasztaltagok gondolatai között is a fókuszba került a gyermekkor szerepe. Orvos-Tóth Noémi és Kozma-Vízkeleti Dániel is visszanyúlt a korai évekig, amikor elmondták, hogy a pozitív önértékelésünk kialakulása már akkor elkezdődik, amikor a család várni kezdi a gyermeket. Orvos-Tóth Noémi szerint az önbizalmat a gyermek az anyatejjel szívja magába, amikor a kicsi úgy érzi, hogy szeretik és értékként tekintenek rá. A klinikus azt is elmondta, hogy az édesanya arra vonatkozó stabil meggyőződése is egy lényeges pont, hogy a gyermekének ő és csak ő lehet a legjobb anya. Kozma-Vízkeleti Dániel hétköznapi szituációkkal példázva emelte ki annak fontosságát, hogy a gyermek felé a világ biztonságosságát és önmaga kompetens létét közvetítsük. Amikor először feláll a kisbaba és elindul felfedezni a világot, akkor jó, ha visszatekintve a szülei arcán a biztatást és a nyugalmat láthatja, nem pedig a rá leselkedő veszélyek kiváltotta aggodalmat. Ez ágyazza meg azt a hitet a gyermekben, hogy megéri nyitni a világ felé, és ha esetleg problémákba ütközne az élete során, akkor meg fogja tudni oldani őket.
Mérő László jelenléte a kerekasztalban lehetővé tette, hogy az önbizalomról való gondolkodás kiterjeszthető legyen a közgazdaság és a vállalkozások területeire is. A matematikus szerint minden sikeres vállalkozás az elején egy blöff, hiszen nem tudhatjuk biztosan, hogy be fog-e jönni. Ha nem blöff, az azt jelenti, hogy valaki már megcsinálta és működik a dolog, viszont ebben az esetben már csak sokadikok lehetünk a sorban az ötlet megvalósításával. Ennek megfelelően Mérő úgy gondolja, hogy az való vállalkozónak, akinek megvan a kellő önbizalma és merészsége ahhoz, hogy elviselje a blöfföléssel olykor együtt járó pofonokat.
2018-ban folytatódnak a mindsetes Pszicho-Kávéházak és konferenciák. Kövess minket, ha nem szeretnél lemaradni róluk.
•••
A rendezvényt támogatta:
Mathias Corvinus Collegium - MCC
