Online vagyok, tehát vagyok – a kütyük, melyek körbevesznek bennünket és ránk gyakorolt hatásuk

Manapság minden és mindenki csak egy lépésre – azaz kattintásra – van tőlünk. Bármikor beszélhetünk a több ezer kilométerrel távolabb élő rokonainkkal, rendelhetünk árucikkeket a tengerentúlról, és végigjárhatjuk Los Angeles utcáit anélkül, hogy egy pillanatra is felállnánk az irodai székünkből. A modern technika vívmányainak számtalan előnye van, s nap mint nap újabb kábulatba ejtenek bennünket. Olyan lehetőségek váltak elérhetővé számunkra, melyekről húsz-harminc évvel ezelőtt még álmodni sem mertünk volna. Ennek azonban megvan az ára is. Hogyan hat ránk a folyamatos „elektro-sokk”? Cikkünkben ezt a kérdést járjuk körbe.

Felvillan egy értesítés. Megcsörren a telefon. Kivesszük a fülhallgatót, s újra beengedjük a világot egy pillanatra. Nincs kedvünk beszélni, inkább csak egy üzenetet küldünk és újra elmerülünk a személyre szabott digitális világunkban. Ahol minden reklám, ami szembejön velünk, nekünk szól, és ahol még a kedvenc zenéinket sem kell magunknak kiválasztanunk, hanem nekünk válogatják őket. Egy olyan addikcióval küzdünk, melyet észre sem veszünk, hiszen

„más is épp ezt csinálja”.

Vajon így már nem is kell kezdenünk semmit a problémával? Normálisnak tekinthető az, hogy frusztráltak leszünk, mert tizenöt percig nincs internetelérésünk vagy lemerül a telefonunk? Mi történne, ha egyik pillanatról a másikra „le kellene tennünk” a kütyüket, akár csak a cigarettát, és kénytelenek lennénk visszatérni a papír-ceruza megoldásokhoz, a könyvtárakhoz és a „face to face” beszélgetésekhez? Valószínűleg épp az, ami a cigarettánál is: csak az erős akarattal és szilárd eltökéltséggel rendelkezők lennének képesek rá.

Lejönni a cuccról

Habár pontos számokat nem tudunk mondani, feltehetőleg a digitális kütyük függőinek tábora a legnagyobb jelenleg, ha összehasonlítjuk a különböző addikciókkal. Azt gondolhatjuk, hogy

még mindig jobb, mint ha innánk vagy drogoznánk,

de ennek is megvannak a maga negatív következményei, mind fizikai, mind lelki értelemben.

Melyek ezek a következmények? Egyre gyorsabban szeretnénk egyre nagyobb mennyiségű információtömeghez hozzájutni, és egyre nehezebb lesz egy dologra irányítanunk a figyelmünket. Ezeket a jellegű problémákat iRendellenességeknek nevezik (a szó az Apple termékeire utal). Ilyenkor valamilyen pszichológiai jellegű probléma jeleit mutatja a páciens, mint az OCD, az ADHD vagy a szubklinikai nárcizmus, mely az „online magatartásában” nyilvánul meg. Elkezdi a teljes életét megosztani a Facebookon, folyamatosan sms-eket ír és képes egész nap telefonos játékokkal játszani. Készítettek egy kutatást ezzel kapcsolatban, ahol diákok viselkedését figyelték meg. Azt vették észre, hogy azok a tanulók, akik gyakrabban csekkolták a telefonjaikat és többet nézegették a közösségi oldalukat, rosszabb tanulmányi átlaggal rendelkeztek.

Egyre türelmetlenebbé válunk, hiszen ahhoz vagyunk szokva, hogy mindent megtalálunk néhány kattintásnyira tőlünk. Ha egy videó két percnél tovább töltődik, akkor inkább bezárjuk.

Egy weboldal tartalmának átlagosan csak a 20%-át olvassuk el.

Ennek hatására pedig részlegesen tudunk csak feldolgozni bizonyos információkat, melynek következtében számos félreértésbe keveredhetünk. Nem vagyunk kíváncsiak a teljes képre. Azt szeretnénk, hogy a lehető legkevesebb idő alatt a lehető legtöbb új ismeretet szerezzük meg.

Arról nem is beszélve, hogy online életünk folyamatosan megerősítéseket kap. Feedbacket adnak, ha valamit jól csináltunk, ha valamit elértünk, és ha valamit változtattunk. Folyamatosan töltjük fel magunkról a képeket a közösségi oldalakra, csak azért, hogy egyre több like-ot, azaz virtuális megerősítést tudjunk bezsebelni.

Ezek a megerősítések azonban közel sem érnek fel azokkal, amelyeket a való életben, szemtől szemben kaphatunk. 8-12 éves lányokat vizsgáltak, és összefüggést találtak a közösségi oldalakon eltöltött idő és az alacsony önértékelés között. Mindez nem is meglepő, hiszen itt a legtöbb esetben egy „torzított mintát” láthatnak, azaz olyan képeket és tartalmakat, melyek a valóság eltúlzottan pozitív lenyomatai.

A háló hálójában

Megvizsgálták, hogy az emberek nagy többsége manapság több időt tölt online, mint amennyit alvásra szán. Nem is csoda tehát, hogy leginkább a magánéletünk sínyli meg a kütyük használatát, hiszen

szinte sosem vagyunk „offline”.

Folyton jönnek az üzenetek, az értesítések, mi pedig megnézzük akkor is, mikor nem szabadna. Mikor egymásra kellene időt szánnunk. Nincs is szomorúbb látvány, mint randevúzó párokat látni egy romantikus étteremben, akik nem egymással beszélgetnek, hanem mind a ketten a saját telefonjukat nyomkodják.

A digitalizációnak van még egy fontos vetülete, amelyről szót kell ejteni: a privát szféra elmosódása. Sokan nem vagyunk tisztában azzal, hogy mi az, amit megoszthatunk másokkal az interneten keresztül, itt akarjuk megmutatni saját magunkat, és itt keresünk megerősítést. Ennek a viselkedésnek a negatív aspektusaival azonban ritkán számolunk. „Ha egyszer felkerül valami az internetre, onnan már soha sem tudod leszedni” – mondják. Így aztán fontos, hogy először mindig gondoljuk át, hogy melyek azok a tartalmak, melyeket megoszthatunk anélkül is, hogy bármilyen negatív következménye lenne. Hiszen épp az a legnagyobb veszély a digitális önkitárulkozásban, hogy sosem tudhatjuk biztosan, hogy ki az, aki látni fogja az üzenetünket vagy a bejegyzésünket.

Manapság szinte minden cég a digitalizáció útja felé halad. Természetesen ennek megvannak az előnyei, mint például a papírmentesség, a nemzetközi kapcsolatok kiépítése utazási költség nélkül vagy az információ gyors áramlása. De valóban jó hatással van mindez a munkánkra? Számtalan különböző csatornán kapjuk az ingereket a munkahelyünkön is. Már nem csak a mellettünk ülő tollcsattogtatása frusztrál minket, hanem a folyamatosan bejövő sms-ek, e-mailek, értesítések is. Nehéz úgy elmélyülni valamiben, hogy folyamatosan ömlenek be hozzánk a különböző tartalmak, melyeket nekünk kell szelektálnunk: fontos, nem fontos, azonnal meg kell oldanom, későbbre halaszthatom... Ez a szortírozás minden esetben döntési energiát vesz el tőlünk, melyekből csak véges mennyiséggel rendelkezünk minden nap. Így ne is csodálkozzunk, ha este már nem marad bennünk egy kevés sem, és az is fejtörést okoz, hogy hány cukorral igyuk a kávénkat.

Digitális elvonó

Mi az, amit a szakemberek tanácsolni tudnak annak érdekében, hogy rendeltetésszerűen és a lehető legkevesebb problémával tudjuk használni a digitalizáció nyújtotta lehetőségeket? Az egyik legfontosabbnak azt tartják, hogy időnként iktassunk be szüneteket. Ilyenkor mindenképp hagyjuk el a helyünket, sétáljunk egy kicsit és kerüljünk egy időre távol a technikától. Tegyük ergonomikussá a munkaterületünket, hiszen hosszú időn keresztül kell ott lennünk, így próbáljuk meg minél alacsonyabb szinten tartani a fizikai károsodás esélyét. Igenis, arra mindig kell hogy időt szorítsunk, ami azt szolgálja, hogy jobban érezzük magunkat a munkánk közben, így ezen nem spórolhatunk.

Esténként kapcsoljuk le a fényeket. Épp elég, ha napközben különböző mesterséges fények vesznek körül bennünket, esténként lehetőleg mindet iktassuk ki ezek közül, hogy megfelelő minőségű pihenőidőt adjunk a szervezetünknek a regenerálódásra. Ezáltal visszaállhat az alvási ritmusunk a normális keretek közé, illetve a szemünket is pihentetni tudjuk.

Vizsgáljuk meg a saját miértjeinket, mielőtt kitennénk valamit egy közösségi oldalra. Miért szeretném ezt megmutatni másoknak? Valóban kíváncsiak lehetnek rá? Szükséges, hogy lássák? Jobban fogom érezni magamat, ha feltöltöm? A tudatosítással még időben észrevehetjük, ha túlzott mértékben vagy haszontalanul használjuk ezeket az eszközöket, pusztán azért, hogy megerősítést kapjunk. Ehelyett próbáljunk meg inkább személyesen visszajelzéseket kérni másoktól, mivel itt kisebb az esélye annak, hogy csak látszat-megerősítéseket kapjunk.

Mi az, amit első lépésként tehetünk, hogy „offline-abbak” legyünk? Elkezdhetünk figyelni az online töltött óráinkra, és fokozatosan csökkenthetjük azokat. Tegyük félre esténként a telefont, hiszen olyankor különösen nincs rá szükség. A digitális eszközöket használjuk arra, amire valók: hogy megkönnyítsék a munkánkat és az életünket. A világ nem halad rossz úton, a technikai újítások pedig hasznosak, a fontos csak az, hogy ne az eszközök irányítsanak bennünket. Nekünk kell tudatosan használnunk őket ahhoz, hogy valóban jó hatással legyenek az életünkre, és élvezhessük az általuk nyújtott lehetőségeket.