Albus Dumbledore a világ leghatalmasabb mágusa volt. Az egyetlen, akitől Voldemort valaha is félt – legalábbis J. K. Rowling írónő világhírű regénye szerint. Az olvasók és a rajongók számára azonban nem ezért volt olyannyira közkedvelt és tiszteletreméltó Dumbledore fiktív alakja. Rowling olyan különleges vonásokat személyesített meg legendás karaktere által, amelyeket a humanisztikus pszichológusok réges-rég felfedeztek már a teljességgel működő emberekben. Lássuk hát, melyek ezek!
Abraham Maslow amerikai pszichológus elsősorban szükséglet-piramisáról ismeretes. Azt már kevesebben tudják róla, hogy Maslow az általa hagyományosan csak „önmegvalósító személyeknek” nevezett egyének iránt is igen nagy érdekelődést mutatott. Azon emberek iránt, akik személyiségük minden egyes vonását és képességét kibontakoztatták már, s ily módon egy jóval magasabb lélektani szintre jutottak. Maslow olyan nagy egyéniségek után kutatott tehát, akik sikeresen rátaláltak a nekik kiszabott útra, s ott sorsuk mintegy beteljesítésén dolgoztak.
A humanisztikus pszichológia egyik atyja azonban nemcsak elméleti magasságokban foglalkozott az önmegvalósítás kérdésével. Empirikus kutatásokat is végzett annak érdekében, hogy fellelje az általa oly nagyra tartott személyiségek legfőbb sajátosságait. Elsősorban az érdekelte őt, hogy mely tulajdonságok tehetnek képessé egy embert arra, hogy megvalósítsa önmagát. Maslow vizsgálódása abból állt, hogy felkeresett és kifaggatott számos sikeres, közkedvelt és nagy tiszteletben álló személyt, s aprólékosan lejegyezte, hogy általában véve mely vonások különböztetik meg őket a többiektől.
Mindezek összegzéséből végül egy tizennégy pontos lista született.
Mit tenne most Dumbledore?
Talán véletlenül, talán nem, Harry Potter világának egyik központi szereplője figyelemreméltó módon sűríti magába a legkiválóbb emberek legkülönlegesebb vonásait. Vegyük hát sorra, mit tudott Dumbledore, amire oly sok boszorkány és varázsló képtelen volt!
- Demokratikusan és előítélet-mentesen gondolkodott.
Dumbledore-t számos kortársa (köztük Harry is) elmarasztalta az emberek iránti, feltétlen bizalma miatt. Holott pontosan ez volt a Roxfort igazgatójának egyik legnagyobb erőssége. Tisztelettel bánt a házimanókkal; vérfarkasoknak, félóriásoknak és kentauroknak adott menedéket. Nem tett különbséget ember és ember, élőlény és élőlény között. Hitt a változás lehetőségében.
- Elfogadta önmagát, másokat és a természetet.
Dumbledore mindig is egyfajta megnyugvással szemlélte a világot. Nem lepte meg őt a világ olykor nagyon is kiszámíthatatlan működése. Nem félte a sötétséget, a fájdalmat és a halált. Tudta persze, hogy ő maga sem bizonyult mindig jó embernek, bűntudata azonban nem emésztette fel őt. Azonosult nem kívánt énjével, s egy magasabb szintre emelkedett általa.
- Hatékonyan észlelte a valóságot, kielégítő viszonya volt a realitással.
Dumbledore még határtalan optimizmusa ellenére sem bizonyult naivnak vagy épp kihasználhatónak. Annak ellenére, hogy mélyen hitt a szeretet erejében, a megbocsátás lehetőségében és az emberek jóságban, az élet árnyoldaláról sem feledkezett meg. Kész volt felvenni a harcot a fekete mágiával, s mindazokkal, akik mások boldogságára törtek.
- Érdeklődött a világ legvégső kérdései iránt.
A Roxfort igazgatója alkimista és filozófus is volt egy személyben. Korának igazi da Vincijeként tisztelték őt társai, aki nemcsak tehetségével és virtuozitásával, hanem hallatlan életbölcsességével is kitűnt társai közül. Őt azonban nemcsak a varázslás rejtélye izgatta, hanem lényegében minden olyan titok, amely az embereket és az ő világukat mozgatta.
- Érzelmeit spontán és természetes módon fejezte ki.
Igaz, hogy Dumbledore inkább komoly felnőttként és tapasztalt vezetőként jelent meg előttünk, ő azonban még sürgető felelősségei ellenére sem vált érzéketlenné vagy mesterkéltté. A regényben minduntalan megmutatkozott gyermeki énje, aki odavolt az édességekért, megkönnyezte mások sorsát, s igen nagyra értékelte a Weasley-ikrek humorát.
- Szükségleteinek kielégítése terén teljesen függetlennek mutatkozott.
Dumbledore nemcsak fizikai, hanem pszichés jómódban is élt: képes volt megosztani másokkal mindazon pénzt, tudást és törődést, amelyeket ő valaha is birtokolt. A Roxfort igazgatójaként nemcsak másoktól vált függetlenné, hanem arra is képes lett, hogy túladjon mindazon, ami számára már bőven több volt a szükségesnél.
- Kevés, de mély emberi kapcsolatot ápolt.
Ami a regényben elszigeteltségnek és magányosságnak tűnhetett, az valójában egy páratlan elme magas szintű autonómiája volt. A legnagyobb mágusnak nem akadt ugyan méltó párja, mindez azonban nem jelentette azt, hogy Dumbledore nem igényelt volna közeli kapcsolatokat. Sokakhoz kötődött, de csak kevesen ismerték őt igazán.
- Felelősséget érzett a társadalom és az emberiség egésze iránt.
Habár minduntalan visszautasította a miniszterelnöki címet, Dumbledore mindig is óriási szerepet játszott a varázslótársadalom életében. Hatalmát nem hivatalos pozícióján, hanem kiérdemelt tekintélyén keresztül gyakorolta. Tudta, hogy okosabb a legtöbb embernél, s hogy éppen ezért a hibái is nagyobbak. Ennek terheit azonban bátran vállalta az igazság érdekében.
- Befogadóképessége állandóan nyitott, látásmódja pedig mindig friss volt.
„A gyerek szavát, hiába is őszinte, nem hallják meg, akik elfelejtettek hallani” – jegyzi meg egy alkalommal Dumbledore, aki szerencsére szöges ellentéte volt ennek a hozzáállásnak. Amíg a mágiaügyi miniszter veszte konok tagadása lett, addig a Roxfort igazgatójának diadalát pont az jelentette, hogy adott mások szavára, s fejlődött általuk.
- Ellenállt a kultúrával való átitatódásnak.
Elméje folyamatosan nyitva maradt ugyan a világ újdonságai felé, mégsem engedte, hogy a közvélemény hatással legyen józan eszére. Dumbledore saját kultúrájának nemcsak jeles képviselője, de okos felhasználója is volt egyben. A Főnix Rendjének élén fellázadt kora vaskalapossága ellen, a Roxfort élén pedig kiállt a hagyományok fontossága mellett.
- Gyakran élt át csúcsélményeket, tevékenységeit önmagukért szerette.
Dumbledore mély tudományos érdeklődése mellett számos egyszerű hobbinak is hódolt. Csokibékakártyája szerint odavolt a kuglizásért és a kamarazenélésért, a kötésmintákért pedig egyenesen rajongott. Részint tehát ő is amolyan különc zseninek számított, aki bármikor fel tudott oldódni még a leghétköznapibb tevékenységekben is.
- Képes volt a semmiből valami újat létrehozni.
Dumbledore nemcsak a Bölcsek Kövét és a sárkányvér felhasználásának tizenkét módját fedezte fel. A nevelés és az oktatás terén is minduntalan azon munkálkodott, hogy valami újat teremtsen. Ő volt a Roxfort legalternatívabb módon gondolkodó igazgatója, aki mások alkotó hajlamait is támogatta.
- Humorérzéke kreatív és minden ellenségességtől mentes volt.
Dumbledore legnagyobb fegyvere nem a pálcája, hanem megingathatatlan higgadtsága és könnyed humora volt. Ezzel a kettőssel még legmegátalkodottabb ellenfeleit is bármikor fel tudta bőszíteni. Holott találékonysága messze nem volt agresszív! Szellemes öniróniája minden támadást visszafordított ellenségei felé.
- Jelleme etikailag szilárdnak bizonyult, különbséget tett cél és eszköz között.
Habár fiatalkorukban még a muglik leigázását tervezgették Grindelwalddal, Dumbledore később mégiscsak szembefordult önmagával, egykori szerelmével, s közös nézeteikkel. Felnőtt korára ugyanis belátta, hogy az embernek minden tettéért felelősséget kell vállalnia. Ezen pálfordulása miatt szimbolizálja Dumbledore a tiszta jóságot Rowling számára.
De hát ő csak egy kitalált személy!
Való igaz, Dumbledore alakja sosem létezett. Ő is csak egy Rowling fiktív szereplői közül. Mindez azonban még nem feltétlenül kell, hogy gondot jelentsen! Önmagunk megvalósítása ugyanis nem egy állapot, hanem egy folyamat, amelyet ha jól csinálunk, egyre közelebb visz bennünket én-ideálunkhoz – csakhogy azt soha nem érhetjük el teljesen. És ez így van rendjén, máskülönben nem maradnánk motiváltak. Azt se feledjük továbbá, hogy attól még, hogy valami csak a fejünkben létezik, miért ne lehetne valóságos?
Felhasznált szakirodalom: Carver, C. S., Scheier, M. F., Ágnes, A., János, N., & Annamária, V. K.(2006). Személyiségpszichológia. Osiris.
