Orvosok kiégése – avagy az egészségügy veszedelme

A kiégés jelenségének vizsgálata nem új keletű dolog, mégis kevés ember figyel fel a tünetekre. Nem is gondolnak, hogy a túlhajszoltság milyen következményekhez vezethet. A kiégés az orvosokat fokozottan veszélyezteti, főleg a jelenlegi, koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetben, így cikkünkben most ezt a témát járjuk körül!

Kezdetben a kiégés témaköre nagyon bizonytalan volt annak köszönhetően, hogy nem volt egy hivatalosan meghatározott fogalma annak ellenére, hogy egyre szélesebb körben kutatták a koncepcióját, és egyre több tényezőt tártak fel a burnout jelenségével kapcsolatban. A kiégés definícióját először Herbert J. Freudenberger német pszichiáter fogalmazta meg 1974-ben, miszerint a kiégés olyan állapot, amelynek jellemzője a krónikus fáradtság és depressziós tünetek megléte, hátterében pedig egy olyan cél állhat, amely a nagy erőfeszítés ellenére sem nyerte el a korábban feltételezett sikert. Ennek eredete egy olyan ügynek való odaszentelődésre vezethető vissza, amely nem hozta meg az előzetesen elvárt sikert, jutalmat. Christina Maslach és munkatársai pedig a munkavégzés során jelentkező stresszre adott válaszként írták le a kiégést, mint jelenséget.

A kiégés legátfogóbb megfogalmazása, hogy

„ez egy hosszan tartó, munkavégzéssel kapcsolatos, különböző forrásokból eredő stressz hatására kialakuló érzelmi és fizikai kimerüléssel járó állapot, mely hatással van a személy teljesítményére, szubjektív jóllétére, szomatikus és mentális állapotára egyaránt”.

A kiégés következtében megjelenhetnek pszichés tünetek, úgy mint a krónikus szorongás, reaktív depresszió, ingerlékenység, agresszió, reménytelenség érzése, önértékelési nehézségek megjelenése. Fiziológiai tünetként jelenhet meg például a testsúlyváltozás, alvászavar, különböző pszichoszomatikus tünetek és a krónikus fáradtság érzése. A cinizmus, tevékenységek iránti érdeklődés csökkenése, különböző függőségek viselkedésbeli változásokként mutatkoznak meg. Szociális tünet lehet a barátoktól való eltávolodás, elszigetelődés. A munka területén megjelenő tünetek pedig a teljesítmény alacsonyabb volta, munka iránti elköteleződés megváltozása, kollégákhoz való viszonyulás megváltozása, munkahelyi nézeteltérések megnövekedése lehet.

A kiégés szempontjából az orvosok rendkívül veszélyeztetett csoportnak számítanak, a normál társadalomhoz képest sokkal magasabb értékeket mutatnak a kiégés mindhárom dimenziója terén, ezért mondhatjuk, hogy napjainkban az egészségügy területén a kiégés számít az egyik olyan nehézségnek, amely a legnagyobb kihívást jelenti. A kiégés tünetei az orvosok körében fáradékonyságban, dekoncentráltságban, betegek állapotával kapcsolatos érdeklődés elvesztésében, szakmai tudásuk megkérdőjelezésében, munka iránt mutatott lelkesedés elvesztésében nyilvánulhat meg. Fontos szem előtt tartani azt a tényt, hogy a gyógyítók kiégése nem csupán az érintettek szempontjából, hanem környezetük szempontjából is megoldandó probléma, hiszen a szindróma jelentős hatással van a munkahelyi teljesítményre, ugyanúgy, mint a magánéletre.

A kiégés tüneteit mutató orvos cinikusan viselkedhet a hétköznapok során is, illetve fáradékonysága és a munka iránti lelkesedés elvesztéséből következő negatív hangulata rányomhatja bélyegét a mindennapjaira is. Valamint a kiégés megnöveli az orvosi műhibák, szövődmények és fertőzések előfordulásának számát is. Az egészségügyben jelentkező magas fokú burnout szindrómának számos oki tényezője van. Ilyen komponens lehet a kiégés hátterében álló általános faktorok mellett például a munkaidő jelentős hossza, a dokumentáció túlzott mennyisége, ügyeletek magas száma, pihenőnapok alacsony száma, a munkavégzés rutinná válása, a munka megterhelő mivolta mind fizikailag, mind pedig lelkileg, és a támogató kollegiális viszony hiánya. A kiégés forrásául szolgálhat még a magas betegszám, a kezelések sikertelensége és a betegek halálozása is.

Számos nemzetközi kutatás vette górcső alá az orvosokat érintő burnout szindróma jellegzetességeit, valamint az azzal járó következményeket.

A WHO (2000) becslése szerint világszinten az orvosok 30-40%-át érinti a kiégés szindróma. 2001-ben 5700 Egyesült Államokbeli orvos körében végzett széleskörű vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a kiégés aránya 22 százalék volt, míg a holland mintát (2400 orvos) tekintve 11 százalék körüli volt a burnout mértéke. Angliában és Olaszországban a burnout szindrómában szenvedő orvosok aránya 20-30% közé tehető .

Számos kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy az orvosok csoportjában rendkívül magas az átlagpopulációhoz képest a pszichés zavarok, alkohol-, drog- és gyógyszerfüggőség, valamint az öngyilkossági gondolatok és öngyilkosság aránya.

Az Egyesült Államokban 1980-as években végzett kutatás eredményei azt mutatták, hogy olyan mértékű évente az orvosok körében a befejezett öngyilkosságok száma, mint egy orvosi egyetem végzős évfolyamának teljes létszáma. Egy 2005-ös vizsgálat azt mutatta, hogy az öngyilkosságok megjelenését számos személyiségjellemző előfordulása növelheti, mint például a negativizmus, merev személyiség, gyanakvás, dependencia, impulzivitás és a perfekcionizmus.

A gyógyítók körében jelentősen emelkedett a függőségek – mind drog-, alkohol-, gyógyszerfüggőség – aránya is. A megemelkedett számú öngyilkosságok és függőségek hátterében több tényező is állhat, mint például a betegségek és a halál mindennapi jelenléte, ami érzelmileg nagy mértékben megterhelő, illetve az is, hogy az orvosok nagyon nehezen kérnek külső segítséget, önmagukat kezelik, és csak akkor fordulnak más szakemberhez, ha tüneteik már nagyon súlyosak, emellett pedig rendkívül nehezen viselik a betegszerepet. Ezek a lelki betegségekre vonatkozóan mindinkább igazak, mint a testi betegségeket tekintve.

Napjainkban is nagy figyelemmel kísért kutatási terület a kiégés témaköre, ezt alátámasztja egy friss, 2020-as, Egyesült Államok-beli tanulmány is, amelyben 15000 orvost, közel 29 szakterületről vizsgáltak meg a burnout szindróma jelenségét tekintve. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a kiégés magas százalékban érinti a segítő hivatásúakat (42%), és a burnout által leginkább érintett szakterületek a teljesség igénye nélkül az Urulógia, Neurológia, Nefrológia, Endokrinológia, Családorvostan, Radiológia, Reumatológia. A nemek arányát tekintve több női orvos (51%) számolt be kiégésről, mint férfi (43%). Megvizsgálták azt is, hogy mik azok a külső tényezők, amiknek a jelenléte nagy valószínűséggel vezet a kiégés megjelenéséhez. Ezek a tényezők a következők: túlzott mértékű bürokratikus feladat (pl.: adminisztráció), magas munkaórák száma, támogató kollegiális viszonyok hiánya, növekvő elektronikus eszközök alkalmazása a munka során, elégtelen fizetés, kontroll- és autonómia hiánya, páciensek irányából mutatott tisztelet hiánya.

Az orvosok különböző stratégiákat alkalmaznak annak érdekében, hogy a kiégéssel kapcsolatos tüneteiket enyhítsék. Ezek közül a leggyakrabban alkalmazott stratégiák például a másoktól való eltávolodás, edzés, közeli barátokkal vagy családdal való kapcsolat keresése, alvás, alkohol-, és egészségtelen élelmiszerek fogyasztása és a zenehallgatás. Munkahelyet tekintve a járóbeteg szakellátás területén dolgozók 45%-a, a kórházban dolgozók 42%-a, valamint a magánrendelő intézetekben dolgozók 36%-a számolt be a burnout tüneteiről. A vizsgált orvosok 16%-ánál feltételezhetők depressziós tünetek, és 22%-uk számolt be öngyilkossági gondolatokról.

Ennek a tanulmánynak az eredményei is azt bizonyítják, hogy a kiégés tárgyköre nem elhanyagolható, és nagy figyelmet kell szentelni mind a külső-, mind pedig a belső okozati tényezők feltárására, valamint a fennálló tünetek kezelésére.