Mi lehet a kötődés titka? Mi végre oltotta belénk a természet a szeretet képességét? Azt már tudjuk, hogy mennyi minden szükséges lelki kötelékeink kialakulásához, s azt is, hogy azok mennyire alapvető szerepet játszanak mentális életünkben. De vajon megértjük-e mindezt az emberiség evolúciójának szemszögéből is? Valóban átlátjuk és átérezzük a jelentőségét? John Bowlby megválaszolta nekünk a gyermeki kötődés rejtelmeit!
Korábbi cikkünkben láthattuk, hogy gyermekkori kötődésünk nemcsak felnőttkori személyiségfejlődésünk alapjait határozza meg, de egyben élethosszig tartó hatásai is vannak. Akár még pszichés egészségünket és jóllétünket is befolyásolhatja! John Bowlby azonban a szülő-gyermek kapcsolatok természetének legmélyét kívánta tüzetesebben is szemügyre venni. Ennek eredményeként alkotta meg mindmáig alapvetőnek számító teóriáját, amelynek elsődleges forrása az állami gondozásban lévő gyermekek és a visszaeső, fiatalkorú bűnözők több éves tanulmányozása volt. Lássuk hát, mennyi bölcsességet adott a pszichológiának Bowlby klinikai gyakorlata és mindennapi tapasztalata!
Problémák és kérdések, részek és egészek
John Bowlby (1907 – 1990) az angol származású, pszichoanalitikus képzettségű orvos a gyermeklélektan területén szó szerint a tettek embere volt. Ezt mutatja az a tény is, hogy őt elsősorban az olyan kézzelfogható gondok foglalkoztatták, mint a következők:
- Ha egy gyermek kiskorában állami gondozásba kerül, akkor vajon nála is ki lehet-e alakítani egészséges kötődést, s ha igen, hogyan?
- Ha egy gyermek kiskorában bölcsődébe kerül, akkor annak lesz-e bármiféle hatása az édesanyjához való kötődésére, s ha igen, milyen?
- Ha egy anyáknak a munkája miatt „ott kell hagynia” újszülöttét, akkor előfordulhat-e, hogy gyermeke később nem őhozzá, hanem például a dadájához fog majd kötődni?
Ezen dilemmák szakszerű megválaszolása érdekében Bowlby egyrészt a saját praxisára, másrészt pedig Lorenz, Spitz, Freud, Harlow és Erikson elképzeléseire, kutatásaira és eredményeire támaszkodott. A szakember azonban nem egyszerűen csak összeollózta a biológiai, az etológiai, a pszichoanalitikus és az ego-analitikus irányzatokat, de azok szintézisét az evolúciós pszichológia megközelítésmódjával is kiegészítette. A lélektan ezen ágazatának fő mondanivalója számunkra az, hogy a túlélésben és a szaporodásban nemcsak testi adottságaink lehetnek a segítségünkre, hiszen
mentális és emocionális adottságaink úgyszintén evolúciós célokat szolgálnak!
Ebből a szemszögből nézve márpedig annak is funkcionálisnak és adaptívnak kell lennie – véli Bowlby –, hogy kisgyermekkorunktól fogva képesek vagyunk kötődni szüleinkhez (és embertársainkhoz). Ha ez valóban így van, akkor a kötődésnek egyrészt teljesen univerzálisnak kell lennie, másrészt neurofiziológiai megalapozottsággal kell rendelkeznie, harmadrészt pedig egyértelmű haszonnal kell járnia. Vajon teljesül mindez?
Ősi kapcsok örök haszna
Bowlby definíciója szerint a kötődés egy speciális kötődési személlyel kialakított, szereteten alapuló és hosszútávú kapcsolat, amely még a meghatározatlan ideig tartó szeparációk alatt is fennmarad. Ha tehát egy adott egyénhez (jellemzően az egyik szülőnkhöz, leggyakrabban az édesanyánkhoz) fűződően már kialakult egy efféle bensőséges kapcsolat, akkor az illető lényegében helyettesíthetetlen és pótolhatatlan lesz számunkra,
A hozzá fűződő szálakat pedig sem a tér, sem az idő nem tudja a továbbiakban kikezdeni.
A kötődés viselkedéses jelei ugyanakkor Bowlby megfigyelései szerint egyértelműen kimutathatóak akkor, ha egy kicsi:
- igyekszik a számára fontos személy közelében maradni,
- figyelemmel kíséri az említett egyén viselkedését (ez az ún. shadowing),
- időről időre igyekszik magára terelni az illető figyelmét, s keresi a vele való kapcsolatot
- nyugtalanná válik, sőt kétségbe esik, hogyha gondozója eltávolodik tőle, valamint
- megnyugszik és örül, hogyha nevelője visszatér hozzá.
Az efféle viselkedésformák a kialakult kötődés jelzésén túl azért is számottevőek, mivel a világ összes nemzetében, kultúrájában, társadalmában és etnikumában egyöntetűen megjelennek a második-harmadik életév folyamán. Éppen ezért ezek az emberiség viszonylatában egyetemesnek mondhatóak: minden normális fejlődésű gyermek növekedése során megfigyelhetőek. De vajon miért annyira előnyösek?
Bowlby úgy okoskodott, hogy a kötődés elhanyagolhatatlan az újszülöttek és a csecsemők túlélése szempontjából. Mivel ugyanis az állatok közül az emberi fajnak van a leghosszabb időtartamra és a legtöbb gondoskodásra szüksége ahhoz, hogy utódai teljesen érett és abszolút önálló egyedekké váljanak, így természetes, hogy ezt az elnyújtott fejlődést a szülőknek igen hosszú távon kell menedzselniük. Márpedig ahhoz, hogy a gondozók tartósan gondozottaik mellett maradjanak, szükségük van egy olyan „home-osztatikus vonzerőre”, amelyet nehéz megbontani, s amely még időn és téren is átível.
A kötődés és a szeretet ebben a felfogásban egy olyan önszabályozó, pszichés kapocsként értelmezhető, amely fizikailag és emocionálisan is egymás közelében tartja a szülőket és a gyermekeket. Így, hogyha a gondozó vagy az utód valamelyike bizonyos oknál fogva túlságosan is eltávolodik a másik féltől, akkor ez a távolság előbb-utóbb mindkettejükből negatív érzelmeket vált ki. Az ijedtség és a kétségbeesés aztán mindkét felet egymás keresésére fogja ösztönözni. Gondoljunk csak arra, micsoda rémületet vált ki mind a gyermekekből, mind pedig a szülőkből az, amikor bevásárláskor véletlenül szem elől tévesztik egymást egy nagy áruházban!
A kötődés imént fejtegetett haszna azonban korántsem ilyen egyszerű. Annak funkcionalitása tudniillik erősen életkorfüggő, azaz a fejlődésünk során fokozatosan változó. Újszülött korban ugyanis az még valóban a hozzáférhetőségen és az elérhetőségen keresztül biztosítja a túlélést (ahogyan azt Freud is feltételezte), csecsemőkorban azonban már sokkal inkább a környezet felfedezését és megismerését teszi lehetővé. Ekkorra válik anyánk vagy apánk azzá a bármikor elhagyható és újra megközelíthető „biztos bázissá”, amelyről Erikson is beszélt. Gyermekkorba érve aztán szüleink az érzelmeink kezelésében és szabályozásában kezdenek egyre meghatározóbb szerepet játszani.
Ezek a tapasztalatok aztán más szoros kapcsolatokban is visszatérnek Később!
Amíg a fejlődés össze nem köt...
Bowlby vizsgálódásai során észrevette, hogy a kötődés nem születik velünk, s hogy nem egyik napról a másikra bukkan elő a semmiből. Azt tapasztalta ugyanis, hogy sokkal inkább a kötődés kialakításának a szükséglete, egyfajta kapcsolatteremtésre való hajlandóság az, ami eleve adott. Ez ráadásul szerinte egy olyan evolúciósan öröklődő, biológiailag belénk huzalozott igény, amelynek a tökéletes beéréséhez legalább három év szükséges. Ez a három esztendő pedig négy kisebb szakaszra tagolható.
Az első az ún. differenciálatlan szociabilitás, amely a születés pillanatától nagyjából a második hónap végéig tart. A csecsemők ekkor még mindenféle velük való foglalkozás következtében boldogok és hálásak – attól függetlenül, hogy ki vagy mi törődik velük. A második fázis az ún. differenciált szociabilitás, amely a második hónap végétől körülbelül a hatodik hónap végéig datálható. A babák számára ekkor már korántsem mindegy, hogy kik az aktuális partnereik, ugyanis az elsődleges kötődési személyt és az ismerősebb arcokat jobban preferálják. A harmadik intervallum aztán az ún. személyes ragaszkodásé, amely a hatodik hónap vége és a második év vége között húzódik. A gyerekek ekkor olyan stabilan kezdenek el kapcsolódni gondozóikhoz, hogy „szeparációs szorongást” élnek át az illetők hiányában. A negyedik szakasz végül az ún. partnerség ideje, amely pedig a második év végétől a harmadik év befejeztéig tart. A kicsik ekkor már valóságos társakként bánnak a számukra fontos személyekkel, ily módon nemcsak figyelembe tudják venni azok igényeit és szándékait, de aktívan képesek alakítani és változtatni is azokon.
A kötődés ezen (Lorenz kritikus periódusához hasonló) időszakának a lefutása kapcsán ugyanakkor Bowlby arra is figyelmes lett, hogy a gyerekek kötődésének minősége milyen nagy mértékben függ gondozóik viselkedésmódjától. A szakember szerint egészen pontosan két olyan tényező van, amely igazán kritikus. A nevelő személyeknek egyrészt mindig bejósolhatónak kell lenniük (például következetesen kell érvényesíteniük az étkezés és az alvás időpontjait), másrészt pedig minden téren megbízhatónak kell mutatkozniuk (vagyis kezdetben a kicsik mindenféle igényét ki kell elégíteniük). Ezeknek a követelményeknek a teljesítése Bowlby szerint megfelelő alapot biztosíthat
az egészséges és szeretetteljes szülő-gyermek kötelékek hosszútávú kifejlődéséhez.
De mégis mi következik mindebből? Térjünk vissza három korábbi kérdésünkhöz!
Kérdezz! Bowlby felel
A mind ez ideáig részletezett kötődés-elmélet nézőpontjából szemlélődve a korábban felvetődött problémákra az alábbi válaszokat adhatjuk meg.
- Az állami gondozottak problémája kapcsán: természetesen még az ő körükben is ki lehet alakítani egészséges kötődést, méghozzá a bejósolhatóság és a megbízhatóság kritériumainak teljesülése esetén.
- A bölcsődék problémája kapcsán: azt mondhatjuk, hogy azok az intézmények önmagukban még nem befolyásolják a kötődés alakulását, csakis akkor, ha az édes szülők eleve nem fordítanak gyermekükre kellő mennyiségű minőségi időt.
- A dolgozó anyák problémája kapcsán: azt jelenthetjük ki, hogy mivel a gyermekkel együtt töltött időnek nem a mennyisége, hanem a minősége számít igazán, így az anya csakis a kötődés fejlődésének a szenzitív periódusában „cserélhető le”, ám annak során is csak abban az esetben, hogyha a másik nevelő „jobb szülője” a kicsinek.
***
Utolsó cikkünkben végül azt a témát fogjuk alaposabban is körüljárni, hogy a kötődésnek mégis hányféle mintázata lehetséges, s hogy azok pontosan milyen módokon pecsételhetik meg jövőbeni pár- és társkapcsolatainkat. Már ha egyáltalán hatással vannak rájuk!
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE
