Oviból suliba – Hogyan győzzük le a nehézségeket?

A gyermekkor egyik legfontosabb állomása az iskola megkezdésének időszaka. Az általános iskolába lépő gyerekek különböznek abban, hogy milyen szintű „érettséggel” vagy „felkészültséggel” rendelkeznek az előttük álló átmenet sikeres teljesítésére. Milyen nehézségekkel néznek szembe a gyerekek? Hogyan könnyíthető meg az óvodából iskolába való átmenet? Cikkünkből kiderül.

Életünk során többször élünk át olyan, esetenként kritikusnak is mondható változást, amely egyik életszakaszból a másikba való átmenetkor jelentkezik. Sok gyermeket megvisel a változás és az új közeg, amibe be kell illeszkedniük és eredményesen kell teljesíteniük. Mások ezzel szemben kifejezetten pozitívan állnak a változásokhoz, sok esetben akár a környezetük által elvárt szintet meghaladóan teljesítve az akadályokat. A változásokhoz, illetve a változással járó megváltozott körülményekhez azonban nem tudunk azonnal alkalmazkodni – átmenetre van szükség. Ilyen átmenetet jelent az óvodából iskolába való bekerülés, illetve az iskolai beilleszkedés is.

A beiskolázás feltételei

A beiskolázás időpontját tekintve a különböző országoknál eltérések figyelhetők meg. A leggyakoribb a 6 éves korban történő iskolakezdés, de 5-7 éves kor között általában mindenütt iskolába kerülnek a gyerekek. Hazánkban az iskolakötelezettség abban az évben lép életbe, amely év május 31-ig a gyermek betölti 6. életévét. Az 1987-ben elrendelt tankötelezettségi törvényben a fejlettség szerinti elv érvényesül. Elméleti szakemberek és gyakorló pedagógusok véleménye és tapasztalata az, hogy a gyerekek általában hatéves koruk körül alkalmassá válnak arra, hogy iskolába járjanak, és általánosságban nem indokolt az iskolakezdés minél későbbre halasztása. Régóta bebizonyosodott, hagy a fejlettségi kor nem felel meg feltétlenül az életkornak. Az életkor a gyermek valódi kora, a fejlettségi kor pedig az a szellemi, lelki, érzelmi, röviden az összes pszichés funkciók és testi fejlettség állapota, amelyet adott életkorig a gyerek elért.

Az iskolára való alkalmasság feltételezi a megfelelő testi fejlettséget, a jó pszichés státuszt, illetve a szociális és mentális érettséget.

Miért megterhelő az iskolakezdés?

Petillon (2004) az iskolába lépés időszakát egy jelentős életeseményként írja le, amely során a gyermek egy intézményt maga mögött hagy, s egy másikba belépve kell annak szabályaival és követelményeivel megbirkóznia. Bizonyos gyermekek számára az átmenet ösztönző és a fejlődést segítő, mások ellenben krízisként és a sikeres iskolai karriert veszélyeztető törésként élik meg ezt.

Az iskolába lépés első heteiben jelentős események történnek, amelyek komoly hatással lehetnek az iskolával kapcsolatos későbbi tapasztalatokra. Például az iskolával kapcsolatos beállítódás, a tanárokhoz fűződő viszony, a többi tanulóval való kapcsolat, illetve a szülő-gyermek-iskola közötti kapcsolat alapjai is ebben az időszakban alakulnak ki. Az iskolakezdés, mint kritikus életesemény megnövekedett elvárásokat és alkalmazkodókészséget követel a gyermektől.

További változás, hogy az iskola látogatásának kötelezettsége a rendszeres, folyamatos és pontos megjelenést írja elő. Az iskolai terek kialakítása jóval kevésbé teszi lehetővé a gyermekek „visszavonulását”, háttérbe húzódását bizonyos esetekben, a tanítók szerepe pedig lényegesen különbözik az óvodapedagógusok szerepétől.

A család és az iskolássá váló gyermek vonatkozásában a teljesítmény és a társas kapcsolatok terén bekövetkező változások válnak kiemeltté.

A tanulást és teljesítményt többé nem a lehetőség szerinti tanulás alakítja, hanem egy kötelezően előírt tanterv, amely az értékelés kritériumait is meghatározza. A siker és a kudarc másokkal való összehasonlításban jelenik meg és válik a gyermek, a szülő, a pedagógus, valamint a kortársak számára is érzékelhetővé. A szociális kapcsolatok terén jelentős nyomás nehezedik a gyermekekre amiatt, hogy szociálisan kompetens viselkedést produkáljanak, aktívan részt vegyenek a csoport (osztály) alakításának folyamatában, illetve megfelelő pozíciót harcoljanak ki maguknak. Új barátságok jönnek létre, de egyidejűleg hosszú évekig tartó, intenzív kapcsolatok érnek véget.

Hogyan segíthet a szülő az iskolára való felkészülésben?

Számos olyan interakció létezik a szülő és gyermek között, melyek segítenek a gyermek iskolára, iskolai tanulásra való felkészítésében. Kiemelten fontos például a napi beszélgetés hétköznapi eseményekről, könyvekről, újságokról, filmekről, csakúgy, mint az érzelmek kifejezése, felolvasás, történetmesélés, könyvtárlátogatás, folyamatos bátorítás az új szavak használatára, a szókincs bővítésére. Sok elfoglalt család sajnos szinte egyáltalán nem beszélget, pedig az érzelmi kötelékek erősítésén túl a beszélgetés számos képesség fejlesztésére ad lehetőséget:

megtanítja a gyereknek, hogyan hallgasson meg figyelmesen másokat, hogyan fejezze ki érzelmeit és gondolatait, gazdagítja szókincsét, megtanítja helyesen érvelni vagy éppen az ellenvéleményét megfogalmazni.

Lényeges, hogy a szülő is „jó hallgatóság” legyen, türelemmel és odafordulással serkentse a gyermeki kommunikációt. Emellett fontos kölcsönösségre törekedni a beszélgetés során: cserélődjön a résztevők között a közlő, illetve a befogadó szerep. Mivel a szavak a gondolatok közvetítésének eszközei, igen lényeges a gyermek bátorítása új kifejezések használatára. A kisgyermekek szeretnek új szavakat kipróbálni, a szavak felfedezése örömteli tevékenység számukra. Ezért helytelen elbátortalanítani őket, ha éppen rosszul ejtenek ki valamit, vagy tévednek a jelentést illetően.

A beszélgetések az érzelmi támasznyújtás során is fontosak, mivel segítenek a stresszel való megküzdésben. Mindannyian tudjuk, sokszor már az is megkönnyebbülést eredményez, ha kimondhatóak a félelmek, rossz érzések. A legrosszabb kimenetel az, amikor a gyermek magába zárja aggodalmait, nem meri kimutatni vagy kimondani azokat.

Nem utolsósorban fontos eszköz az iskola iránti pozitív attitűd kialakítása is: a szülők mesélhetnek saját kedvenc tanáraikról, tantárgyaikról, sikereikről és iskolástársaikról. E pozitív beállítódást és a tanulás/tudás értékként való kezelését demonstrálják azok a közös családi aktivitások is, melyek kulturális eseményekhez, szokásokhoz kötődnek. Ne felejtsük el, a szülők által modellált tevékenységek – olvasás, tanulás, színházba járás, kiállítások megtekintése stb. – a szocializáció fontos ágensei. Ha a tanulásra úgy tekint a család, mint az élet természetes részére, mely alapvetően vonzó, kellemes, örömteli felfedezésekkel járó dolog, nem pedig kellemetlen, felesleges nyűg, akkor az utánzás és azonosulás során e pozitív vélekedések és beállítódások fognak megjelenni a gyermekben.