Patchwork, mozaik, kevert – mit nevezünk mozaikcsaládnak és hogyan működik jól?

Képzeld, szombaton ünnepeljük Klári lányom ötödik születésnapját. Hogy ki lesz ott? A férjem, az ő fia, a közös lányunk, Klárika apukája és az ő felesége. Hogy bonyolult? Na igen.

Manapság egyre többen élnek úgynevezett mozaik- vagy patchworkcsaládban, ami egy különleges jellegzetességekkel bíró családtípus. Mozaikcsalád alatt az olyan családformát értjük, melyben az egyik fél a vér szerinti szülő, míg a párja a nevelő/pótszülő szerepét tölti be, és így élnek közös háztartásban.

Mindenekelőtt szögezzünk le pár fontos dolgot:

• A mozaikcsalád először mindig egyszülős család volt, melyre általában jellemző a szülő-gyerek összefogás és egy szoros, akár generációs határt megszüntető egység.
• A mozaikcsalád létrejötte elsősorban (ha nem kizárólag) az újdonsült pár, szülők döntése, a gyerekek nem feltétlenül osztoznak a lelkesedésben, sőt akár ellentétes érzelmeik is lehetnek.
• A mozaikcsaláddá válás egy folyamat, mely során „élesben” kell a családtagoknak közös szabályrendszert létrehozniuk.

Tehát mozaikcsaládnak nevezzük azokat a családokat, ahol az egyik vagy mindkét szülőnek van előző kapcsolatából gyermeke. Annak megfelelően, hogy melyik félnek van vérszerinti gyermeke, beszélhetünk pótanyás, pótapás és összetett mozaikcsaládokról.

A pótanyás családban a férfi gyermeke él a párral, a pótapás családban pedig értelemszerűen a pár női tagjának van korábbi kapcsolatából gyermeke.

Az összetett családban mindkét szülő hoz a családba vérszerinti gyereket. Egyes szakemberek ennek a családnak a létrejöttét két cég egyesülésének analógiájával írják le. Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor két cég igazgatói úgy döntenek, hogy közösen kívánják folytatni a működést. Az alkalmazottak bizonytalanok, nem tudhatják milyen változásokra számítsanak, mi lesz a feladatuk az új formációban, hogyan fog velük szemben viselkedni a másik cég vezetője. Lojálisak a saját csapatuk felé, és bizalmatlanok a másik cég alkalmazottai iránt. Ezzel együtt akár szimpatizálhatnak is az egyesülést megelőzően a céget irányító vezetőkkel, akik azonban mostanra elbocsátásra kerültek. Hab a tortán, ha a két cég igazgatója más-más vezetési stílust képvisel, például az egyikük a hierarchiát megkövetelő autoritásban hisz, míg a másik a „laissez-faire” elvvel nagyobb szabadságot enged a dolgozóknak. Mi lesz ezután? Melyik fog érvényesülni, vagy melyik kire fog vonatkozni? Ezek és még számos kérdés merülhet fel ilyenkor.

De mik is azok a kihívások, amikkel a legtöbb (ha nem minden) mozaikcsalád szembesül alakulásuk kezdetén?

• Jellemző elvárás, hogy legyen a család egyből „rendes”, „normális” család. Pedig a mozaikcsaláddá válás egy hosszú távú folyamat, rengeteg energia- és időbefektetéssel. Tudjuk, hogy a közös emlékek és történetek alakítják ki a közös identitást. Időt és teret kell szánni az összecsiszolódásra és a félelmek, elképzelések nyílt megbeszélésére. Létezik egy hiedelem, miszerint a családtagoknak egyből el kell fogadni, sőt mi több, szeretni kell egymást. Reálisan nézve azonban egyik pillanatról a másikra nem várhatjuk el a testvéri/gyermeki/szülői szeretet és bizalom fellobbanását.
• A mozaikcsaládok egyik további különlegessége, hogy (legalább) eggyel több külső tagja is van, a volt (házas)társ, tehát a különélő szülő szerepében. Minden kétséget kizárólag beletartozik a mozaikcsalád rendszerébe és jelen van benne, még abban az esetben is, ha nincs fizikai kontaktus. A vele való viszony okozhat a gyermeknek lojalitáskonfliktust, ha nem rendezett a szülők közötti kapcsolat, és úgy érzi, hogy választania kell a két oldal között. Ezzel együtt a pótszülő érezheti azt, hogy a különélő szülő aláássa az ő nevelői szerepét.
• Talán a legátfogóbb és az összes eddigi leírtat is befolyásoló kérdés a határok megléte és milyensége. Ki tartozik bele a mozaikcsaládba? Ki kinek tartozik felelősséggel? Ki hoz szabályokat és azok kikre vonatkoznak? Van egy szülői és egy gyermeki alrendszer? Vagy a vérszerinti családtagok képeznek egy erősebb egységet? Kérdések, melyek tisztázásra várnak, a határok ebben az esetben nem automatikusan születnek meg. A kutatók szerint a család külső határának megfelelően áteresztőnek kell lenni: elég rugalmasnak a külső családtagokkal és személyekkel való kapcsolattartáshoz, de eközben elegendően stabilnak a belső kapcsolatok fejlődéséhez és az összetartozás erősítéséhez.

Végül lássunk pár szülőknek szóló tanácsot Dr. Anne BrennanMalec, amerikai klinikai szakpszichológustól, aki egyben hat gyermek pótszülője és a Marriage in Modern Life című könyv szerzője:

1. Vegyük tudomásul és fogadjuk el, hogy gyermekünknek lehetnek ellenérzései az új család felállásával kapcsolatban, hiszen ez nem az ő választása volt.
2. Halljuk meg a gyerek panaszkodását és kezeljük a helyén. Mondjuk el neki, hogy tudjuk, ez nem egy könnyű helyzet, és megértjük a bizonytalanságát. Ezzel egy időben a pótszülő is nehéz időszakot élhet át, ami szintén érhető és megbeszélhető. Számára különösen fontos lehet a párja érzelmi támogatása.
3. A pótszülő-gyermek kapcsolaton dolgozni kell! Nem lehet kényszeríteni egyik felet sem a másik megkedvelésére, de apró lépésekkel, mint kedvesség, tisztelet, érdeklődés a másik iránt, kialakíthatjuk a kiegyensúlyozott viszonyt. Fontos tudni, hogy ha egy jól működő pótszülő-gyerek kapcsolatot látunk, a mögött mindig energiabefektetés van.
4. A jól működő családi élet egyik alapköve a közösen kialakított szabályrendszer.
5. Lehetőség szerint a vérszerinti szülő felelős a saját gyerekéért és a különélő szülővel való kommunikációért a gyerekkel kapcsolatban.
6. Ahogy minden családban, itt is sorsdöntő a szülőpár kapcsolata, hiszen az ő egységükre épül az egész család. Ezért is fontos időt és teret találnunk a párkapcsolat megélésére.

Minden mozaikcsalád egyedi, nem feltétlenül érdemes más családtípusokhoz vagy egyáltalán bármelyik másik családhoz hasonlítani. Ami lényeges, hogy közös együttműködéssel kialakítsuk azt a légkört, környezetet, szokásrendszert, amiben mi szeretnénk lenni, és amiben egy családnak tudjuk érezni magunkat. A kihívások leküzdésével egy ilyen életformában a családtagok, gyerekek lehetőséget kapnak a kapcsolatok gyors átlátásának és a magas fokú alkalmazkodókészségnek az elsajátítására.