Pilinszky János és a pszichológia – a Pilinszky 100 alkalmából

Pilinszky János centáriumot ül az ország: a költő 100 éve november 27-én született Budapesten. Az évforduló alkalmából szemügyre vesszük, hogyan vallott a lélektan vonatkozásában Pilinszky János, miért válthatott ez ki erős érzelmeket a pszichológusokból, és hogyan kapcsolható össze költői hitvallása mégis ezzel a tudományterülettel.

A Budapesten élő költő a fővárosi művészeti közegnek hamar szerves része lett. Megjelenése, egyedi stílusa és az ehhez való hűség, a felvállaltan karakteres gondolkodása meghatározó alakká tette. Az Újholdas írói kör indulása és a Baumgarten-díj után hosszas hallgatásra kényszerült. Ez alatt korrektorként dolgozott, versei mellett esszéi jelentek meg. Színész, zenész barátaival szoros kapcsolatot ápolt, és élete végéig nagy tervekkel nézett a jövőbe. Számtalan területről megvolt a maga kiforrott véleménye, ilyen például a tudományok és a művészetek kapcsolata, valamint a pszichológia is (annak ellenére, hogy nem foglalkozott vele kiemelten).

Pár éve jelent meg tőle a Facebookon egy párbeszéd szemelvény, amit sokan véleményeztek akkor. A pszichológiáról nyilatkozik benne a költő Popper Péter pszichológusnak. A sok port kavart idézet nem hízelgő a pszichológia tudományát művelőkre nézve, sőt, kifejezetten számon kérő hangvételű, így nem csoda, hogy nem esik jól a pszichológus közösségnek. Még maga a híres pszichológus is megütközött rajta. Popper Péter úgy vall erről, hogy az elhangzottak után „szíven döfve” tántorgott ki Pilinszkytől. A történet amiatt is érdekes, mert Popper a magyar pszichológiai éra prominens alakjaként véleményformáló gondolatokkal bírt, és nagyra becsülte az általa „Jancsi”-ként emlegetett költő munkásságát.

Vajon mi okozza a sokkhatást? Vegyük sorra, hogyan szól az idézet:

„Egy alkalommal beszélgettem Pilinszky Jánossal – meséli a neves pszichológus -, és a katolikus költő megjegyezte:

- Utállak benneteket pszivel kezdődő foglalkozásúakat."

- Miért utálsz, János?

- Mert nagyon nagy terheket raktok az emberekre.

Azt hirdetitek, hogy minden emberi problémának van megoldása. Ezzel sikerül elérnetek, hogy az emberek többsége úgy érzi, csak ő olyan hülye, hogy nem tudja megoldani a szexuális problémáit, a szüleivel való viszonyát, a házasságát, az egzisztenciális ügyeit, a politikai orientációját, és összeomlik."

Pszichológia és a költő

Miért éppen a "pszi" ellen szólal fel Pilinszky János? Valójában a tudományos világképet és a művészi kifejezésmódot is gyakran szembe állította egymással. A tudományokban "bizonyított részigazságokat" látott, míg a művészetben "a bizonyíthatatlan egész" kifejezését, ami számára épp oly valóságosnak, vagyis reálisnak tapasztalható. A művészet szerinte a pillanatról pillanatra szóló választás gyümölcse, mely csak amiatt nem önkényes, mert egyetemes igazságot közvetít. A "teljesség lélegzetvétele".

A pszi tag a tudományterületekben az agy mellé behozza a lélek területét. A pszichológia tudománya Pilinszkyt konkrétan nem érdekelte, Popper Péterrel beszélgetve azonban reflektálhatott rá, saját tapasztalati keretei között. Hiába érdekelte a kereszténység, az ehhez szorosabban kapcsolható vallási és filozófiai témájú művekre is csak úgy utalt egy interjúban, hogy „olvasmány és meditációs anyag”. Talán úgy érezte, hogy a pszichológia messze megy attól a Lényegtől, melyet ő költészete Ars Poeticájának tekintett és a „jóvátehetetlen jóvátételének” fogalmazott meg. A jóvátehetetlen, valami megtörtént rossz, valójában okok és okozatok nélkül is szerencsétlenség. Szerinte az ember azért született a világra, hogy a megtörtént, nagy tragédiákat jóvátegye. Saját költészetében azt tartotta, hogy az ihletett pillanatai által valami olyan egyetemes érzést képes megszólaltatni, mely a személyes érzéseiből táplálkozva mindenkihez szól. Ebből az álláspontból lehet, hogy a pszichológia, az ő számára túlságosan is a részleteket firtatja és a saját világképével kevéssé összeegyeztethető. 

Valóságérzékelés és tragédiák

Az idézet a következőképpen folytatódik: "A valóságban – mondta Pilinszky – az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy

az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség."

A költő nem tud és nem is akar eltekinteni sem a saját tapasztalataitól, sem a saját világképétől: ízig-vérig keresztény fogalmakban gondolkodik. Az irgalom egy olyan kifejezés, mely a tudományos körben nem létezik és nem létezhet. Ugyanakkor észre kell vennünk, miért hozta be Pilinszky és hogyan kapcsolódik mégis a pszichológiához. A valóság szubjektív, mindenkinek a sajátja az igazi, és az, hogy egy helyzetet valaki problémának vagy tragédiának él meg, nehezen vitatható. Maga a költő, az idézet tanulsága szerint inkább elviselhetőnek, nehéznek, és szenvedéssel telinek látja az életet, nem pedig megoldásra váró képletnek. Nagy számban vannak olyan általánosnak mondható szituációk, amelyek szenvedést okoznak és reakcióra várnak. (Ezek majd összehozhatóak lesznek a cikk későbbi részében a terápiás kapcsolattal). Vajon elviselésre vagy az irgalom gyakorlására ösztönöznek ezek? 

Az irgalom, mint nem-specifikus segítő folyamat

A keresztény költő, aki magát katolikusnak és költőnek nevezi nem teheti meg azt, hogy az Isten-ember kapcsolattól elrugaszkodjon. Sőt, mi több, ebben él, ebben gondolkodik. (Hosszú évekig az Új Ember katolikus lap munkatársa volt.) Neki az irgalom sokkal hozzáférhetőbb fogalom, mint bármely pszichológiai szakszó vagy amit a segítő kapcsolatban megélt érzés jelent.

Így mit lát? És főképp, mit érzékel? Hogy van valami, amit a Katolikus Egyház irgalomnak nevez. Ő ezt tapasztalati ténynek veszi, hiszen katolikus. A Magyar katolikus lexikon szerint ez "lehajló jóságot jelent a szenvedőhöz" és "készséget a megbocsátásra". Az irgalmasság azért isteni erény, mert nem vár ellenszolgáltatást, akkor is segít, amikor nem elvárható. Az irgalmasság cselekedeteit gyakorolni minden keresztény embernek feladata, és ezzel teszik megjeleníthetővé az isteni odaforduló szeretetet.

Pilinszky János életében a könnyítést, a segítséget az Istennel való kapcsolata segítette elő. Nem csoda, hogy amennyiben a segítséget, odafordulást más fogalmakkal illetik, nehéz összekötni ezt a keresztény hitélettel. Az ő idejében még nem indultak el azok a hatásvizsgálatok, melyek kimutatták pontosan miből is áll a terápiák gyógyító ereje. Módszertől függetlenül, minden terápiában hat az a körülmény, hogy a kliens felvállalta azt a szerepet, miszerint segítségre szorul. Ezáltal helyreállhat a morál, és kialakul a terápiás kapcsolat. Éppen, mint az irgalmasság cselekedeteiben, fent áll a segítő és a segítségre szoruló annak érdekében, hogy egyikük szenvedése, a másik közbelépése által jelentősen csökkenjen. 

Továbbá amennyiben a pszichológus-kliens kapcsolat által megfoghatatlan és megnevezhetetlen dolgok történnek, azt bizonyos nézőpontból vallásos alapon is lehet értelmezni.Ugyanakkor a szakember nem állhat meg itt. A pszichológusnak kötelessége, bizonyos meghatározott módszertani keretek között, és a bizonyítottan hatékony eszközök alapján segíteni. Nem várhat arra, hogy mikor történik meg a megfoghatatlan. Minden terápiában és tanácsadásban megjelenik 

az empátia, a hitelesség, valamint a feltétel nélküli elfogadás.

Ezeket akár a hiteles szeretet fogalmával is lehetne egy szóban összefoglalni. Egy ilyen kapcsolat a pszichológus és a segítséget kérő között olyan bizalmat hoz létre, mely új alapot biztosít a gyógyuláshoz, illetve a fejlődéshez szükséges hátteret. Pilinszky a következőképpen vall erről a folyamatról, a költő esetében: „Nemcsak a tudás törekszik pontos ismeretre, gondolom, hanem a költő is. Ennek a megismerésnek a neve: szeretet. Oda akarom magamat adni valaminek vagy valakinek.

Szeretni akarom, hogy megismerhessem, és meg akarom ismerni, hogy szerethessem.

(...) Ez azonban csak akkor lehetséges, ha mezítelen valóságukban szemlélem őket, sőt: bajukban, szegénységükben, árvaságukban, azon a ponton, ahol szükségük van rám. A szeretet a legpontosabb diagnoszta. (...) Az írás, úgy hiszem, nem beszámoló a világ megoldott tájairól, hanem cselekedet: nem konyhakertészet, hanem expedíció."

Ezt a mottót akár a gyakorló pszichológusok is magukénak érezhetik, akik a hozzájuk fordulókat kiszolgáltatott és szükséghelyzetben látják.  Költészet és pszichológia: mindkettő ismereteket szerez, felfedez és összegez. Mindkettő mélyen személyes tapasztalatokból indul ki és a végén egészen konkrét változás az eredmény. Költő esetében a kész mű, a terápia vagy tanácsadás esetében pedig a lelki szenvedéseitől megszabadult ember.